Koronavírus - Operatív törzs: nyilvánosak a hétfőtől érvényes védelmi intézkedések
Megjelent a Magyar Közlönyben a hétfőtől hatályos - Budapest kivételével az egész országra érvényes - védelmi intézkedéseket tartalmazó kormányrendelet - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a szombati online sajtótájékoztatón.
Kiss Róbert elmondta: ennek értelmében a vendéglátóhelyeken már nemcsak a kerthelyiségekben engedélyezett a tartózkodás, hanem a vendéglátóhelyek belső zárt részében is. A dolgozóknak kötelező védőeszközt (orvosi szájmaszkot, sálat vagy kendőt) viselni. Az üzemeltetőnek pedig intézkedni kell a védelmi távolságok megtartására. Másik változás, hogy a szálláshelyek is fogadhatnak vendégeket.
A védekezés ezen szakaszában is hatályban marad a tömegközlekedési eszközökön és az üzletekben a védőeszközök kötelező viselésére, a távolság betartására, valamint az életkorhoz kötődő idősávok figyelembevételére vonatkozó szabályozás - tette hozzá.
Hozzátette: azok, akik megszegik a továbbra is érvényben levő szabályokat, szabálysértést követnek el, velük szemben a rendőrség fel fog lépni.
A védelmi intézkedések második üteméről elmondta azt is: június 1. után a temetést, illetve a házasságkötést követő családi rendezvényeket meg lehet tartani, ezekhez zenés szolgáltatást lehet biztosítani.
Elmondta: egyre többen vállalják a hatósági házi karanténban levők, hogy a rendőrség elektronikusan ellenőrizze, mennyire tartják be a korlátozó intézkedések szabályait. Eddig 716-an töltötték le mobilkészülékükre és kezdték alkalmazni az erre szolgáló szoftvert, jelenleg 579 aktív felhasználó van.
Tájékoztatása szerint pénteken 890 hatósági házi karantént rendeltek el, jelenleg 10 742 ilyen korlátozó intézkedés van érvényben. Pénteken 30 rendőri intézkedésre volt szükség a hatósági házi karantén szabályait be nem tartókkal szemben.
Budapesten és Pest megyében kijárási korlátozások szabályait megszegőkkel szemben pénteken 361 esetben intézkedtek, ebből 211-en figyelmeztetést, 89-an helyszíni bírságot kaptak, 61 ember ellen pedig feljelentést tettek a rendőrök. Március 28. óta ellenőrzi a rendőrség a kijárási korlátozások betartását, azóta 50 704 intézkedésre volt szükség.
Vidéken a védelmi intézkedések új szabályait ellenőrzi a rendőrség, pénteken 64 szabályszegést tapasztaltak, ebből 40 figyelmeztetéssel, 12 helyszíni bírsággal, 12 pedig feljelentéssel zárult. A május 4-étől életbe lépett új szabályok be nem tartóival szemben eddig 821 esetben kellett intézkedniük a rendőröknek.
A határforgalomról elmondta: jelentős határvárakozás alakult ki Nagylaknál, miután a román határellenőrzés megváltozott a korábbiakhoz képest. Ki- és belépőoldalon is hat órát meghaladó a várakozás.
Kérdésre válaszolva Szlovénia határnyitásával kapcsolatban elmondta: a magyar határvédelmi szervek feladatai nem változtak meg ennek tükrében sem. A hatályos szabályok szerint a külföldről hazatérő magyar állampolgárok a határon egészségügyi vizsgálaton esnek át. Ha felmerül velük szemben a fertőzés gyanúja, kijelölt karanténba kerülnek. Ha nem merül fel fertőzésgyanú, akkor elrendelik velük szemben a hatósági házi karantént. Megjegyezte: mentesül a hatósági házi karantén alól az, aki meggyógyult a fertőzésből és tünetmentes, valamint az, aki igazolja, hogy külföldön 14 napos vagy azt meghaladó járványügyi megfigyelés hatálya alatt állt. A hatósági házi karantén elrendelése alól különös méltányosságot lehet kérni még a beutazást megelőzően. Az ügyintézéshez szükséges kérvény a rendőrség honlapján, a police.hu oldalon található meg.
Külön szólt kérdésre válaszolva Tolna megyéről, ahol mindössze 15 rendőri intézkedésre volt szükség a védelmi intézkedések május 4-i bevezetése óta, ebből 3 zárult figyelmeztetéssel, 12 pedig szabálysértési feljelentéssel. A megyei adatok az országosnak csupán 2 százalékát teszik ki, ezért köszönetét fejezte ki, hogy a megyében élők komolyan vették az intézkedések betartását.
hírek innen, onnan
Diósgyőr: Komoly változások várhatóak, nagy érkezőre és nagy távozóra is van még esély
Ádám Martin is befuthat még a miskolciakhoz.
Vidékről érkezik erősítés Budapest utcáira
Egy nap Budapest közbiztonságáért elnevezéssel indított akciót az Országos Polgárőr Szövetség. Minderre azért volt szükség, mert...
Hátulról támad a horvát strandok réme: hatalmasat harapott egy fürdőzőbe a magyarok egyik kedvenc helyén
Újra lecsapott az álcserepesteknős a horvátországi Kastelai-öbölben: a Split közelében található népszerű partszakaszon már ötödik...
5 ruhadarab, amit egy stílusos nő soha nem venne fel esküvői vendégként
Az esküvői meghívó megérkezése után a legtöbb nőben ugyanaz a kérdés fogalmazódik meg: mit vegyek fel?
Szakított a legkisebb gyermeke édesanyjával Klausmann Viktor: nem szűnt meg szeretni az exeit a volt tévés
Klausmann Viktor a televíziózástól való visszavonulása óta nyáron strandot, télen símentő csapatot vezet, emellett három gyermek...
Robert Downey Jr. kertje olyan, mint egy mediterrán nyaralóhely – és nem a medence miatt
Első pillantásra könnyű azt gondolni, hogy Robert Downey Jr. kertjének nyaralós hangulatát a medence teremti meg. Pedig ha jobban...
Belső takarítás már kora reggel: helyre rakja az emésztésedet, és kordában tartja a cukorszintet
A reggeli kávézás rituáléja sokunknak elengedhetetlen a felébredéshez, ám van egy olyan természetes ital, amely nemcsak lendületet ad, de...
Hogyan alakul ki a májrák, és kik vannak leginkább veszélyben?
A májrák nem egyik napról a másikra jelenik meg: kialakulását éveken vagy akár évtizedeken át fennálló májkárosodás előzheti meg. A...
Magyar Péter életében először helikopterezik
Egyszer mindent ki kell próbálni.
Tóth Andi a Szigeten überszexi ruhában bulizott: mintha csak fehérneműt húzott volna
Tóth Andi olyan dögös szerelést választott a bulira, hogy garantáltan minden szem rászegeződött.
Halálos TikTok-trend érkezett Magyarországra: a kalapos ember már békési nappaliban is megjelent
Újra felbukkant a közösségi médiában a veszélyes Benadryl Challenge, amelyben fiatalok egy allergia elleni gyógyszerből vesznek be a...
Fű alatt hódít Kína az európai autóiparban, így játsszák ki a hatóságokat
Kínai autóalkatrész-gyártók az elmúlt két évtizedben csendben, de határozottan építették ki jelenlétüket az európai járműipari...
Sport
Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?
Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.
Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük
A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.
José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt
Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett
Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.
Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.
A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért
Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.
Pánikbetegség és drámai sérülések után harmincévesen visszavonult a magyar válogatott futballistája
Sikersztoriból keserves küzdelemmé vált a pályafutása.
Világbajnokot igazolna az FC Barcelona Ronald Araújo távozása után
Laporta célpontja Laporte.
Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje
Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.
BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó
A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi ferencvárosi szereplő számára is emlékezetes maradt: Dejan Stankovićot kiállít
Napi szinten egyeztet a Liverpool, 150 millió eurós világsztárt akarnak
Még nincs vége a történetnek.
Meglepő indok miatt nem lehet Haaland csapatkapitány
Ha lehet hinni az angol forrásoknak, akkor meglepő indok miatt nem lehet csapatkapitány Erling Haaland Enzo Marescánál.
Túl sok gólt szerez Erling Haaland, ezért nem lehet a Manchester City csapatkapitánya
Megindokolta döntését a csapat edzője.
Bulvár
A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be
Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először
A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint
Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.
Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé
Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.
„Ne akarj apukád lenni” - Kóbor Léna bikiniben jelentette be, rögtön brutálisan nekiestek az emberek
Keményen beszóltak Kóbor Lénának.
Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek
Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis
Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen
A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.
Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást
Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.
Abszurd időjárás vár ránk ősszel a felmelegedés miatt – Ezt látják előre a meteorológusok
Sokan kíváncsiak, hogy a nyár után milyen őszi hónapokra kell majd számítani az időjárásban.
„Stand-up komédia Fidesz módra” - Magyar Péter porig alázta a bakizó fideszeseket, majd szenzációs hírt közölt
Magyar Péter arcát látni kell a fideszes baki után.
A mi kis falunk színésznője ezért szállt ki: Györgyi Anna elárulta, miért hagyta ott a sikersorozatot
A mi kis falunk kocsmárosnéjának, Györgyi Annának más került a fókuszba.
Hét vármegyére csaphatnak le zivatarok, szerdán hatalmas fordulat hazánk időjárásában - Előrejelzés
Már a kora délutáni órákban villámlással csaptak le zivatarok a déli országrészben.
Megjött a Tisza válasza arra, hogy a Fidesz a tatai sortűzper miatt támadja Baka Andrást
Orbán Balázs neve is előkerült.
blogmorzsák
Melyik kilátóból nézd ma a napfogyatkozást?
Ha kitartasz sötétedés után is, jöhetnek az újabb csodás meglepetések!
Mi a keresztallergia?
Ezeket az ételeket érdemes óvatosan fogyasztani, ha pollenallergiád van.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


