Ezt olvasta már?


Koronavírus - Szita: a polgármesterek álljanak a védekezést irányítók mellé!

A polgármestereknek a koronavírus-járvány elleni védekezést irányító kormány és az operatív törzs mellé kell állniuk, mert egy a cél, az, hogy életeket mentsünk - mondta a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Kaposvár polgármestere hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Szita Károly (Fidesz-KDNP) a közterületi parkolás díjmentességével és a gépjárműadó átengedett részének a védekezési alapba helyezésével összefüggő polgármesteri kritikákra reagálva hangoztatta: "a cselekvés ideje van itt, nem a követelőzésé". Egyúttal arra kérte a településvezetőket, polgármesterek legyenek és ne pártpolitikusok, emelkedjenek felül azon, hogy kit milyen párt színeiben választottak meg.

Amikor a kormány arról dönt, hogy forrásokat csoportosít át a költségvetésben, azért teszi, hogy életeket mentsen, ehhez pedig mindenkinek, az önkormányzatoknak is kötelességük hozzájárulni - jelentette ki a településvezető, hozzátéve, "ha így teszünk, sikert érünk el".

Szita Károly közölte, "felelős magatartásra van szükség mindannyiunktól", éppen ezért megdöbbent azon - köztük budapesti kerületi polgármesterektől származó -nyilatkozatok hallatán, melyek szerint a kormányzati döntések az idősellátástól veszik el a pénzt, mert annak finanszírozására a gépjárműadó-bevételt szánták volna.

Huszonhat éve polgármester - tette hozzá Szita Károly -, került már nehéz helyzetbe, de sohasem mondta azt, hogy nem lehet egy várost működtetni. Véleménye szerint a települések működőképesek és azok is maradnak, de a költségvetésük most nem azon szempontok szerint alakul, mint békeidőben, nem költhetnek arra, amire korábban, mert a védekezésre forrásokat kell átcsoportosítani.

Jelezte, hogy Kaposvár sem "koronavírusról álmodott" az idei költségvetése összeállításakor, "de teljesen más lett a helyzet", és kénytelen a büdzséjét átalakítani. Megjegyezte: a város a parkolás díjmentessége és a gépjárműadó átengedett részének a védekezési alapba kerülése miatt 600 millió forinttól esik el, ezt a pénzt kénytelen más területeken megspórolni. Kevesebb jut kultúrára, sportra, beruházásokra, mert az életek mentése a legfontosabb - hangsúlyozta Szita Károly.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Így készíthet házi kollagén italt 3 összetevőből

A kollagén, mint az emberi szervezet egyik alapvető fehérjéje, kulcsszerepet játszik a bőr feszességének, valamint az ízületek...

„Féltem, hogy nem hisznek nekem, és attól, hogy mi derül ki” – Olvasói történet

Olvasónk tizennyolc évesen szórakozni indult, de hirtelen teljesen kiesett az emlékezete. Az egyetlen megmaradt képe, hogy a Lánchídon, a...

Kátyúkáosz Budapesten: szörnyű úthibákról számoltak be a magyar sztárok

Több hazai híresség is belefutott már az úton felbukkanó hatalmas gödrökbe.

A 2028-as olimpia játékok főszervezője is lemondhat az Epstien-aktákban talált üzenetváltása miatt

Az üzletember szűk bőrruhában szerette volna látni az Epstien-ügy ismert szereplőjét.

Létrehozták az univerzális vesét, új esélyt kaphatnak a donorszervre várók

Kanadai kutatóknak sikerült megoldást találniuk arra, hogy a 0-ás vércsoportú betegek A-s vércsoportú donortól is kaphassanak vesét...

Egy ideig biztosan nem láthatjuk képernyőn a világbajnok kajakozót

A világbajnok és olimpiai ezüstérmes kajakozó egy időre visszavonul a reflektorfényből. Tóth Dávid egykori A Nagy Ő szakmai karrierjére...

Budapesti lakásárak 2025-ben: rekorddrágulás több kerületben, máshol alig mozdultak az árak

A téglalakások átlagos árszintje is emelkedett, miközben a használt házak iránt Budapesten visszafogottabb volt kereslet.

Iskolás gyerekeket is kivégezhetnek Észak-Koreában, ha külföldi sorozatokat néznek

Akár iskolás korú gyerekeket is kivégezhetnek Észak-Koreában, ha külföldi sorozatokat néznek. Az Amnesty International emberi jogi...

S. Nagy István munkássága előtt tisztelegtek az emlékkoncertjén

Kétszer is megtelt a nézőtér január végén a „Minden szónál többet ér egy dal” című S. Nagy István-emlékkoncerten, amely méltó...

Nemzetközi küzdelem az áprilisi magyar választás előtt – Trump nyíltan vállalja: „hajrá, Viktor!”

Donald Trump „bölcs, erős, hatalmas” vezetőnek nevezte Orbán Viktort, akinek támogatja az újraválasztását. A Truth Social közösségi...

Karácsony kátyúba esett – napi 1000 likat kell betömnie

Közleményében jelezte: emelik a kátyúzási kapacitást, és hétvégén, valamint éjszaka is dolgozni fognak a kollégák. Így szerinte a...

0

Sport

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó

Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.

Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról

A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.

Kifakadt, a kamerák előtt ventillált a magyar szövetségi kapitány

Cseh Sándor csapata sorozatban a harmadik döntőjébe jutott be és vesztette el.

Littlert már az első meccsén sokkolták – közel két éve nem történt ilyen a Premier League-ben

A 19 éves angol klasszis a vb-fináléval ellentétben nem tudta legyőzni Gian van Veent.

Keszthelyi Rita vigasztalhatatlan, nem kárpótolja a nagy elismerés sem

A magyar női vízilabda-válogatott tíz éve vár egy újabb aranyéremre, de fényes a jövőképe.

Meglepő részlet derült ki Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjének kezdetéről

A magyar válogatott csapatkapitánya nem minden téren bízott új klubjában.

Szoboszlai ellophatja a koronát a Liverpool legnagyobb királyától

Ezt várják tőle a Manchester City elleni rangadón.

Büntetőpárbajban bukta el női pólóválogatottunk az Eb-finálét a hollandok ellen

A szétlövésben egyedül Keszthelyi Rita hibázott, ezzel ezüstérmes csapatunk Funchalban.

0
0

Bulvár

Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint

Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy

Váratlan visszatérés az ATV képernyőjén

Alig több mint egy évvel harmadik gyermeke születése után ismét munkába állt az ATV népszerű arca, akit kedden már a képernyőn is viszontláthattak a nézők.

Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle

A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.

Az USA rendkívüli bejelentésére keltünk – azonnali halálos csapás indult

Az USA újabb azonnali halálos csapással válaszolt.

Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok

A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.

Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót

A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.

„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.

Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől

Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.

Házkutatás egy ismert újságírónál, de a mobilja kifogott a rendőrségen

Egy friss bírósági jegyzőkönyv szerint az FBI nem tudta feltörni a Washington Post egyik újságírójának iPhone-ját, mert azon be volt kapcsolva az Apple kevéssé ismert, de rendkívül szigorú biztonsági funkciója,

Szörnyű tragédia: Holtan találták az otthonában a 21 éves modellt

Cristina Pérez Galcenco fiatal kora dacára már komoly szakmai tapasztalatokat gyűjtött, halála az egész divatvilágot megrázta. 

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

0