Ezt olvasta már?


Koronavírus - Védőmaszkot osztanak számos településen

Az ország számos településén védőmaszkokat szereztek be az önkormányzatok, amelyeket folyamatosan juttatnak el a helybelieknek.

Zuglóban védőmaszkot kap minden 60 év feletti lakos - közölte Horváth Csaba, a XIV. kerület polgármestere az MTI-vel. Az önkormányzat hétfőtől 33 ezer maszkot oszt ki, hogy a koronavírus által leginkább veszélyeztetett 60 év feletti kerületi lakosokat többször használható, mosható és vasalással is fertőtleníthető védőeszközzel lássa el. A polgármester közölte azt is, hogy a Zuglói Egészségügyi Szolgálat dolgozóinak több tízezer, akár több hónapra is elegendő, védőmaszkot adnak át. Emellett a kerület az óvodai, bölcsődei és szociális dolgozóknak, a pedagógusoknak, valamint az önkormányzati rendészeknek és az önkénteseknek is maszkot biztosít.

A szegedi önkormányzat 50 ezer egészségügyi maszkot vásárolt, melyeket a háziorvosoknak, a szociális területen, a közszolgáltatásban és a városüzemeltetésben dolgozóknak adnak - közölte Botka László polgármester közösségi oldalán.

A hódmezővásárhelyi önkormányzat 8000 maszkot oszt ki a védekezésben dolgozóknak, az állasukat elvesztőket és más rászorulókat pedig tartós élelmiszercsomagokkal segíti - tudatta Márki-Zay Péter polgármester a közösségi oldalán.

Csongrád városában minden háztartásba két maszkot juttat el az önkormányzat a hét végéig, kézfertőtlenítő berendezéseket is rendeltek, ezek közül az elsőt a piacra helyezik ki - tájékoztatott Bedő Tamás polgármester.

Nagykanizsán hétfőn borítékba került az az 50 ezer, többször felhasználható egészségügyi maszk, amelyet egy kínai üzleti kapcsolatokkal rendelkező helyi vállalkozó közreműködésével rendelt meg az önkormányzat - írta hétfőn közösségi oldalán Balogh László polgármester. A higiénikus körülmények között, önkormányzati dolgozók segítségével csomagolt ingyenes juttatásból ezen a héten a posta minden háztartásba kiszállít két-két darabot.

Salgótarjánban tízezer mosható, fertőtleníthető szájmaszkot rendelt az önkormányzat egy városi varrodától. Ezeket első körben a háziorvosok, fogorvosok, asszisztensek, szociális munkások, valamint az utcán szolgálatot teljesítő rendőrök, polgárőrök, a biztonsági szolgálat és a közterületfelügyelet munkatársai kapták meg, és a héten várhatóan eljuttatják a lakosság számára is - közölte Fekete Zsolt polgármester. Hozzátette: két hete több tízezer sebészi maszkot is rendeltek, ám azok nem érkeztek meg, ugyanakkor a városi foglalkoztatási kft. is megkezdte a mosható, textil maszkok varrását.

Rétságon az Interfa Bútoripari Kft. üzemében kezdték meg a speciális alapanyagból készülő maszkok varrását, ebből 7000 darabot vásárolt az önkormányzat, de önkéntesek is varrtak, és a polgármester magánfelajánlásból is kapott 500 darabot. Mezőfi Zoltán polgármester jelezte, minden rétsági lakos két maszkot kapott térítésmentesen, ezen felül a hivatal kisegítette az olyan közfeladatot ellátókat, akik nem jutottak elegendő maszkhoz, így az orvosi ügyeletet, a járóbetegellátót és a rendőrséget is. Eze intézmények ugyan rendeltek maguknak, de nem minden esetben érkezett meg a szállítmány időre.

Orosházán ötszáz mosható, fertőtleníthető, vasalható maszkot fertőtlenítettek az Orosházi Kistérség Többcélú Társulása ózongenerátorával - közölte Dávid Zoltán orosházi polgármester a közösségi oldalán. A maszkokból kap az Egyesített Szociális Intézmény, és jut a közmunkásoknak is. További védőfelszerelések beszerzésén és szétosztásán is dolgoznak.

Szeghalmon valamennyi lakott lakóingatlanhoz eljuttatnak két-két sebészeti szájmaszkot az önkormányzat munkatársai és önkéntesek - jelentette be a város polgármestere. Macsári József hozzátette, háziorvosaiknak, házi gyermekorvosuknak és a helyi rendvédelmi szerveknek már átadtak nyolcszáz maszkot.

Pécsen az önkormányzat 150 ezer mosható maszkot készíttet a textilgyártással foglalkozó pécsi Rovitex Hungária Kft.-vel, a maszkokból minden pécsi háztartásba jut majd - közölte Péterffy Attila polgármester a közösségi oldalán.







0
0

hírek innen, onnan

Csodát tesz a vérkeringéssel ez a 7 étel – A vérrögképződés kockázatát is csökkenthetik

Mutatjuk, melyik 7 zöldséggel és gyümölccsel javíthatod a vérkeringésedet, csökkentve a vérrögképződés kockázatát is.

Gyerekfelügyelet ingyen, a közösség erejével: így működik a Mamasitter app

A Mamasitter közösségi gyerekfelügyelet megálmodójával, Faludi Orsolyával beszélgettünk.

Kommentháborút robbantott ki ByeAlex új szettje: nem a kockás hasa miatt kapta az ívet

ByeAlex új fotója alaposan megosztotta a követőit: a különleges szett láttán záporoztak a kemény beszólások, de akadtak, akik megvédték.

Bukik az MNB: eladhatatlan 3 luxusingatlanja, a lőtéri kutyának se kell

Menekülőáron sem tudja eladni az MNB a Matolcsy György elnöksége alatt beszerzett 3 luxusingatlant.

Dömsödi Gábor újra Pásztó polgármestere lehet

A legendás tévés műsorvezető Dömsödi Gábor ismét Pásztó polgármestere lehet, indul az időközi választáson.

Édesapja sírjához sietett Jaksity Kata, amikor a minisztériumban kinevezték sajtófőnöknek – így él most a korábbi műsorvezető

Jaksity Kata maga sem gondolta, hogy egyszer a politika területén dolgozik majd. A korábbi képernyős műsorvezető ma már a háttérben...

Mutatjuk, milyen idő vár ránk péntekig: marad a 30 fok körüli hőség

A következő napokban szinte változatlan időjárásra számíthatunk, ugyanis számottevő csapadék továbbra sem valószínű, a...

Alkotmánybíróság elé kerülnek a Fidesz beadványai, Sulyok Tamás leváltása is terítéken lesz

Teljes ülésen tárgyalja az Alkotmánybíróság csütörtökön a legutóbbi alaptörvény-módosítások egyes rendelkezéseinek...

Szerdai napfogyatkozás: Szabó Norton csillagász figyelmeztet, és elmondja, hol mennyire látni

Augusztus 12-én napnyugtakor Magyarországon is látható lesz a napfogyatkozás, igaz, csak részlegesen. Ezt követően is érdemes majd az eget...

Cristiano Ronaldo esküvői fotója: 10 év és 5 gyerek után feleségül vette Georgina Rodríguezt

Cristiano Ronaldo egy szűk körű szertartáson vette feleségül kedden a portugáliai Cascaisban Georgina Rodríguezt.

8 jel, hogy mást mondanak a szemébe, mint a háta mögött

Szemtől szemben kedves, egyetért önnel, támogatásáról biztosítja, mégis rendszeresen az az érzése, hogy valami nincs rendben?...

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi ferencvárosi szereplő számára is emlékezetes maradt: Dejan Stankovićot kiállít

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen

A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

Abszurd időjárás vár ránk ősszel a felmelegedés miatt – Ezt látják előre a meteorológusok

Sokan kíváncsiak, hogy a nyár után milyen őszi hónapokra kell majd számítani az időjárásban.

Hét vármegyére csaphatnak le zivatarok, szerdán hatalmas fordulat hazánk időjárásában - Előrejelzés

Már a kora délutáni órákban villámlással csaptak le zivatarok a déli országrészben.

0