Ezt olvasta már?


Kósa: fokozott a készültség a déli határon

Fokozott készültséget kellett elrendelni a déli határon a bosnyák-horvát határon történtek után - hangsúlyozta Kósa Lajos, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke szombaton újságíróknak Mohácson.

Kósa Lajos Németh Szilárddal, a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkárával közösen ellátogatott a magyar-horvát-szerb hármas határszakaszra.

Kósa Lajos közölte: "itt nem fordulhat elő az, ami október végén történt a bosnyák-horvát határon, Bihacnál".

Szerinte a délszláv országban ugyanaz az ütközet ismétlődött meg, ugyanolyan forgatókönyv alapján, mint ami 2015 szeptemberében Röszkénél történt. Az illegális migrációt szervező, jelentős mértékben a Soros György által finanszírozott NGO-k most a migránsok illegális határátlépését a bosnyák-horvát szakaszon készítették elő - jelentette ki Kósa Lajos, kiemelve, hogy 70 ezer migráns tartózkodik a balkáni útvonalon.

Hozzátette: a bihaci határáttörési kísérlet miatt a belügyminiszter fokozott készültséget rendelt el a déli határon, és pénteken 23 migránst fogtak el a magyar rendőrök a szerb-magyar határszakaszon. A rendőrség helikopterrel naponta kétszer járőrözik a határ teljes hosszában, és a többi között elektronikus eszközökkel figyeli, hogy van-e "szervezett mozgás" a határon.

Kósa Lajos kijelentette: személyesen is meggyőződtek arról, hogy a határ őrizete kiváló, a határ biztonságos, a rendőrök mindent megtesznek a nemzetközi jog és a schengeni jogszabályok megtartásáért, és szavatolják a magyar emberek biztonságát.

Németh Szilárd a mohácsi határkikötőnél kiemelte, a hármas határszakasz 16 kilométeres dunai részét járták be szombaton. "A jogi és műszaki határzár elrendelésének, illetve az élő erő ide rendelésének együttes hatásaként itt az emberek teljesen biztonságban érezhetik magukat; (...) védett az ország szuverenitása, a magyar emberek biztonsága" - értékelt az államtitkár.

Meggyőzőnek nevezte, hogy a területen nemcsak a határvadászok, a rendőrök és a honvédek teszik a dolgukat, hanem a védekezésből mások mellett a Duna-Dráva Nemzeti Park (DDNP) munkatársai, a vadásztársaságok és a polgárőrök is kiveszik a részüket.

"A lakosság rendkívül jól fogadja, hogy védjük az országot. Ide illegális bevándorló nem teheti be a lábát" - fogalmazott az államtitkár. A honvédség szerepéről szólva beszámolt arról, hogy jelenleg 150 katona teljesít napi szolgálatot a déli határszakaszon, speciális, technikai felderítő és vízvédelmi feladatokat, valamint kutyás járőrszolgálatot látnak el.

Németh Szilárd ismertette: 1200 katona áll készenlétben, akiket szükség esetén 24 órán belül a határra tudnak vezényelni, viszontbiztosításként pedig további 1100, akiket 72 órán belül. "A magyar honvédek védik az ország területi integritását, függetlenségét, és a magyar emberek biztonságát szolgálják" - összegzett a politikus.

Szekó József (Fidesz-KDNP), Mohács polgármestere arról beszélt, hogy a város lakossága 2015-ben aggódott a migránsválság eseményei miatt, de a kormány intézkedéseinek köszönhetően már teljes nyugalom van a városban. Szavai szerint ehhez a rendőrség, az önkormányzatok és a civil szervezetek együttműködésére is szükség volt.







0
0

hírek innen, onnan

Több mint 100 éves melegrekordot állított be Budapest

1921-es rekordot állítottunk be a fővárosban.

Ilyen edző lenne Ted Lasso a való életben

A népszerű focis sorozat negyedik évadával újra előkerült egy régi, de még mindig izgalmas kérdés: működne-e a címszereplő edzői...

Új, izgalmas, de halálos útvonalak jöttek létre a kiszáradó Magyarországon

A kiszáradó Magyarország új túraútvonalai mindenki számára halálos veszélyt jelentenek - kevésen múlt már eddig is a tragédia. #túra...

Rettegnek a fürdőzők a horvát tengerparton: egymás után támadja az embereket a 70 kilós állat

Az idei nyári szezonban már ötödször támadt fürdőzőkre egy álcserepesteknős a horvátországi Kastelai-öbölben, Split közelében -...

A techguru szerint az AI több munkahelyet teremt, mint amennyit elvesz

Mark Zuckerberg meggyőződése, hogy a technológia nem tömeges munkanélküliséget, hanem új lehetőségeket és az emberi produktivitás...

„Ízirájder, öcsém.” – Kamionok között, folyamatos életveszélyben zötykölődött el a norvég világvégére a 40 éves Babettával a magyar kalandor

A szatymazi Farkas Gábor 11 nap alatt 4100 kilométert vezetett egy 40 éves Babettával a norvégiai Nordkappig. Mutatjuk a részleteket!

Cápának képzeli magát egy hatalmas teknős a horvát partoknál, Split közelében

Az idei nyári szezonban már ötödször támadt fürdőzőkre egy álcserepesteknős a horvátországi Kastelai-öbölben, Split közelében -...

Életveszélyes sérülésekkel ápolják a hároméves kislányt, akit otthona előtt gázoltak el

Büntetőeljárás indult, a szülők felelősségét is vizsgálják.

Iványi Gábor a parlamentben reagált Baka András köztársasági elnökké választására: A kaukázusi krétakörben a szív is alkalmassági próba

Iványi Gábor tapasztalata és embersége miatt nevezte jó választásnak Baka Andrást. A kaukázusi krétakör azt a kérdést élesíti, hogy...

Kritikus pénzügyi helyzetben Budapest: 125 milliárdos hitelt kellene törleszteni, a folyószámlája viszont mínusz 65 milliárdon áll

Ha nem sikerül megállapodni a kormánnyal, a főváros forrásai szeptember végére teljesen kimerülhetnek, ami a működés leállásához...

Sopov Ildikó Éva: Tata nevét nem engedem politikai furkósbottá silányítani

Bóka János és Rétvári Bence koszorúval tiltakozott Tatán az új köztársasági elnök, Baka András megválasztása ellen. Sopov Ildikó...

Kínai tempó: 5 hónap után kap új generációt a BYD Seal 07

Egyre többször hallunk riasztó számokat a kínaiak fejlesztési sebességéről. Már angol kifejezés is van rá, ami viszonylag elterjedt...

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi ferencvárosi szereplő számára is emlékezetes maradt: Dejan Stankovićot kiállít

Meglepő indok miatt nem lehet Haaland csapatkapitány

Ha lehet hinni az angol forrásoknak, akkor meglepő indok miatt nem lehet csapatkapitány Erling Haaland Enzo Marescánál.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen

A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát

Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

Abszurd időjárás vár ránk ősszel a felmelegedés miatt – Ezt látják előre a meteorológusok

Sokan kíváncsiak, hogy a nyár után milyen őszi hónapokra kell majd számítani az időjárásban.

0