Különleges lehetőség a tehetséges baranyai diákoknak
A Baranya Megyei Önkormányzat, összefogva az Arany János Tehetséggondozó Programot koordináló Pécsi Leőwey Klára Gimnáziummal és Rákász Gergely koncertorgonistával, különleges lehetőséget biztosít a program diákjai számára.
A művész 100 jegyet ajánlott fel októberi pécsi interaktív látványkoncertjére.
Rákász Gergely koncertorgonista Amerikában tanult orgonálni, ahonnan több, mint tíz évvel ezelőtt egy Magyarországon újszerű gondolatot hozott haza. Hangversenyein zenei idegenvezetést kínál a hallgatóságának, és a zeneszerzők életébe is betekintést ad. A koncertre a Baranya Megyei Önkormányzat közreműködésével 100 jegyet ajánlott fel diákok számára. A program szervezését Madaras Zoltán, a Megyei Közgyűlés elnöke vállalta:
- A Kincses Baranya Fesztiválra készülve ismerkedtünk meg Rákász Gergellyel, és hamar kiderült, hogy hasonlóan gondolkodunk: ő is elkötelezett a tehetséggondozás és Baranya iránt. Több közös programot tervezünk, ezek egyike ez a koncert, amelyre száz jegyet ajánlott fel a művész. Folyamatosan dolgozunk azon, hogy azok a gyerekek és felnőttek is eljuthassanak színvonalas kulturális programokra, akiknek másként nem lenne lehetőségük. Ezért felvettem a kapcsolatot az Arany János Tehetséggondozó Programot bonyolító Pécsi Leőwey Klára Gimnázium igazgatójával, Dr. Zalay Szabolccsal.
Rákász Gergelytől nem áll távol a jótékonyság, az elmúlt években számos koncertet adott egy-egy nemes cél érdekében.
- Nagyon sok olyan ember van az életemben, akinek nem tudok eléggé hálás lenni, és soha nem fogom tudni megfizetni azt, amit értem tett. Vagy azért, mert nem szorul rá, vagy azért, mert már meghalt. Ez csak úgy működik, hogy az ember a következő generáció irányába adja tovább azt a jót, azt a rengeteg energiát, amit ő kapott.
Dr. Zalay Szabolcs szerint a modern pedagógiában minden olyan lehetőséget meg kell ragadni, ahol kitágulhat a diákok perspektívája, és motiválódhat a kreativitásuk:
- Az Arany János Tehetséggondozó Program diákjai általában különösen fogékonyak a művészetekre. Sokan közülük énekelnek, táncolnak, vagy zeneórákat vesznek fel egy-egy művészeti iskolában. A program eredeti céljai között is szerepel, hogy a hátrányos helyzetű kistérségekben találjuk meg azokat a gyerekeket, akikben ott rejtőzik a potenciál, hogy később felsőoktatási intézménybe kerülhessenek. A bekerülő gyerekek azután nagyon sok pluszt kapnak az iskolától és a kollégiumtól az ötéves képzés során az angliai nyelvtanfolyamtól, az autóvezetésen át a különböző művészeti események látogatásáig.
A koncert október 25-én este 7 órakor kezdődik a Zsinagógában. Rákász Gergely felajánlotta, hogy a koncertet követően rögtönzött orgonabemutatót tart az érdeklődő diákoknak.
Háttér:
Rákász Gergely 15 évesen, az ország legfiatalabb koncertorgonistájaként adta első hangversenyét. 2005-ig az Egyesült Államokban tanult és koncertezett, mindezidáig több mint 1500 fellépése volt Magyarország, Európa és Amerika nagyvárosaiban. Egyedi látásmódja fiatalos lendülettel tölti meg a komolyzenét. Látványkoncertjeivel új műfajt teremtett, melyben képzőművészet, tánc, és színészi játék segítségével tízezrekhez közelítette a műfajt és a hangszert. „Egy Koncert Kékben” című műsorát közel 30 000-en nézték meg szerte Európában. „Bachalley” projektjében, a világon először a művészi paletta két talán legtávolabbi végét kapcsolta össze, Bach fúgáit és a Street Dance-t. VíziZene című produkciója a Dunán, a Rajnán és a Szajnán, minden évben kultúrakedvelő utazók vágyott úti célja. Játszott a Dán Koronahercegnőnek, Magyarország Miniszterelnökének, és a WHO-nak. Jótékonysági projektjeiben, közönségével együtt számos nemes célt támogat, melyek közül a legjelentősebb a Böjte Csaba testvér Tusnádi gyermekotthonában élők jobb sorsa. A koncertjein nem csak a játékával, de a zenetörténetből vett érdekes háttértörténetekkel is rabul ejti közönségét. Iskolaprogramja keretein belül több mint 100 magyar iskolában szólaltak meg hangversenyei, közel 50 000 diák ismerkedett általa a klasszikus orgona zenével. Nyolc szólóalbuma jelent meg. Szülővárosa Győr Kulturális nagykövete, Templomos lovag.
Műsor ismertető:
A Lords of the Organ sorozat a hangszer legnagyobb szerzőit és örökéletű műalkotásaikat állítja színpadra a következő években. Az Orgona Lordjai olyanok a hangszer történetében, mint egy-egy bíbor színű könyvjelző az örökkévalóság enciklopédiájában. A kötet Bachnál természetesen minden évben kinyílik, majd jobban és kevésbé ismert mesterművek között lapozgatunk, a bravúros orgona átiratok pedig mindig más, nem orgona szerzőt emelnek a Lordok közé. A koncert tehát egyszerre kínál jól ismert klasszikus muzsikákat, friss érdekességeket, és meglepő élményeket a hangszerek királyának udvartartásából.
Ízelítő a hangulatból
A Programban:
Idén 120 éve született George Gershwin, billentyűsök méltón ünnepelhetik ezt ikonikus darabja, a Kék Rapszódia műsorra tűzésével. 2010-es teljes zenekari és zongora átiratom orgonára, első volt a világon. Az akkori “Egy Koncert Kékben” látványkoncerteket a Rapszódiával közel 30.000-en nézték meg Európa szerte. A nagyszabású műalkotás idén felfrissítésre került, és új hangszerelésben hallható. A zenetörténeti narrációból kiderül, miképp lehet az, hogy Gershwin az újságból tudta meg, hogy komponálni fog, hogy végzett végül rekord idő alatt, és hogy vajon kék-e a Kék Rapszódia. Egy másik zenei showman is kerek évfordulót ünnepel idén, Antonio Vivaldi 340 éve született. Vajon a “Vörös Pap” tényleg betegeskedett? Vagy mellkasi fájdalmai csak azért jelentkeztek a misék közben, hogy felmentést nyerve a szolgálat alól teljesen a zeneszerzésnek szentelhesse magát? Vivaldi tényleg meg tudott írni annyi idő alatt egy Concerto-t, amíg barátja Velence egyik végéből a másikba sétálva hazaért? Az idei Lords of the Organ hangversenyek az évforduló miatt több műsorszámmal is körülrajongják az olasz mestert. A hallgatóknak pedig a koncertet hallgatva talán kedvük támad felkapni egy maszkot, elveszni a velencei forgatagban, nem tudva, hogy a következő sarkon vajon Isten talál-e rájuk a szépségben, vagy Casanova. Bach mint minden évben idén is műsorra kerül, a szintén évfordulós Debussy, Rossini, Joplin és Bizet művei pedig alkalomszerűen színesítik a műsorokat.
Rákász Gergely rövid nyilatkozata:
“Tudom, hogy az emberiség sok szempontból menthetetlen, elbutulásától szenvedünk nap, mint nap. Legalábbis, aki egy ilyen cikket a kezébe vesz, az biztosan. De mégis érdemes egy olyan utópiáért dolgozni, amelyben az emberek a buszmegállóban könyvekről és koncertekről beszélgetnek. Micsoda világ volna! Persze ebben nekünk klasszikus zenét játszókak is feladatunk van. Úgy kell vonzóvá tennünk a műfajt, hogy széles közönség által befogadható legyen, de közben ne váljon csinnadrattává. Erre az én válaszom a látványkoncert műfaja, amelyben a zenetörténeti kalandozás, a vetítés mind azt segíti elő, hogy bárki közel tudjon kerülni a klasszikusokhoz. A Lords of the Organ sorozat is ezzel a szemlélettel született. Megmutatni az orgona show hangszer arcát. Ezt a hangszert már a rómaiak is használták nagy fesztiváljaikon, szekéren húzták és tömegeket kápráztatott el egy-egy gladiátor viadalon. Királyok és császárok hallgatták, ott volt Hollywood hőskorában a moziban, és ott tud lenni a ma emberének a kikapcsolódás palettáján is, ha a művész bátran használja.”
Rákász Gergely kommentárja új lemezéről, az tavalyi évről és a közelgő hangversenyekről.
“Nagyon boldog vagyok, mert tavaly bemutattuk nyolcadik szólóalbumomat “Christmas” címmel, és közel járunk vele az aranylemezhez. Aztán ha jól megy a munka, akkor idén két új CD is megjelenik, a Lords of the Organ sorozat első két műsora, olyan ikonikus művekkel, mint Raveltől a Bolero, vagy Gershwin Kék Rapszódiája. Visszatekintve a 2017-es év nagyon mozgalmas volt. Jártunk Erdélyben, Franciaországban, és volt idehaza is közel 70 koncertem. Jótékonysági plakátkampányunkkal Önökkel közösen ajándékoztunk Böjte Csaba Tusnádi gyermekotthonának több, mint 1.200.000.- Forintot, amiből az ott élő gyermekeknek egy évig tudtak magyar énektanárt fogadni, hogy a kulturánkat jobban megőrízzük. Voltak egészen rendhagyó hangversenyek, mint a Bach és Bacchus műsor ahol a zene borral párosult, volt hajóutunk a Vízizenével a Szajnán és nagyon sok stúdió napunk az új felvételekkel. Útjára indult a Lords of the Organ sorozatom, amely a tervek szerint minden évben, más más műsorral visszatér a fesztiválokba. Nem titkolt célom volt már a cím választással is, hogy amint Michael Flatley Lord of the Dance sorozata valami nagyon ősit, elementáris erejű és értékes műfajt a széles tömegek számára is érdekessé tett, ugyanez megtörténhessen az orgonával is. Szembe kellett néznem vele, hogy a hangszerem sokak szemében az unalom, és a régimódiság szimbólumává vált. Évek óta dolgozom ez ellen a negatív trend ellen mind a látványkoncertjeimmel, mind a zenetörténeti narrációkkal, és ez a műsor egy újabb lépés ebben az irányban. Nagyon boldog vagyok, mert az indítás sikertörténet, minden helyszínen teltházzal és rengeteg tapssal. Az idei Lordok Gershwin, Vivaldi és a mindig megszólaló Bach vezetésével remélem folytatják majd ezt a trendet.”
Időpont: 2018. okt. 25. 19.00 HELYSZÍN: PÉCS - Zsinagóga - Kossuth tér 1. Jegyelővétel: A helyszínen H-P.: 10-17 óráig, továbbá a Hitközség irodájában, H-P.: 9-12 óra között - Fürdő u. 1. Tel.: 72/214 863 illetve a Tourinform Irodában - Széchenyi tér 1. Tel.: 72/213 315, 72/511 232 és a jegy.hu országos hálozatában. Jegyárak: 2.500.-/3.500.- Ft
hírek innen, onnan
Több mint 100 éves melegrekordot állított be Budapest
1921-es rekordot állítottunk be a fővárosban.
Ilyen edző lenne Ted Lasso a való életben
A népszerű focis sorozat negyedik évadával újra előkerült egy régi, de még mindig izgalmas kérdés: működne-e a címszereplő edzői...
Új, izgalmas, de halálos útvonalak jöttek létre a kiszáradó Magyarországon
A kiszáradó Magyarország új túraútvonalai mindenki számára halálos veszélyt jelentenek - kevésen múlt már eddig is a tragédia. #túra...
Rettegnek a fürdőzők a horvát tengerparton: egymás után támadja az embereket a 70 kilós állat
Az idei nyári szezonban már ötödször támadt fürdőzőkre egy álcserepesteknős a horvátországi Kastelai-öbölben, Split közelében -...
A techguru szerint az AI több munkahelyet teremt, mint amennyit elvesz
Mark Zuckerberg meggyőződése, hogy a technológia nem tömeges munkanélküliséget, hanem új lehetőségeket és az emberi produktivitás...
„Ízirájder, öcsém.” – Kamionok között, folyamatos életveszélyben zötykölődött el a norvég világvégére a 40 éves Babettával a magyar kalandor
A szatymazi Farkas Gábor 11 nap alatt 4100 kilométert vezetett egy 40 éves Babettával a norvégiai Nordkappig. Mutatjuk a részleteket!
Cápának képzeli magát egy hatalmas teknős a horvát partoknál, Split közelében
Az idei nyári szezonban már ötödször támadt fürdőzőkre egy álcserepesteknős a horvátországi Kastelai-öbölben, Split közelében -...
Életveszélyes sérülésekkel ápolják a hároméves kislányt, akit otthona előtt gázoltak el
Büntetőeljárás indult, a szülők felelősségét is vizsgálják.
Iványi Gábor a parlamentben reagált Baka András köztársasági elnökké választására: A kaukázusi krétakörben a szív is alkalmassági próba
Iványi Gábor tapasztalata és embersége miatt nevezte jó választásnak Baka Andrást. A kaukázusi krétakör azt a kérdést élesíti, hogy...
Kritikus pénzügyi helyzetben Budapest: 125 milliárdos hitelt kellene törleszteni, a folyószámlája viszont mínusz 65 milliárdon áll
Ha nem sikerül megállapodni a kormánnyal, a főváros forrásai szeptember végére teljesen kimerülhetnek, ami a működés leállásához...
Sopov Ildikó Éva: Tata nevét nem engedem politikai furkósbottá silányítani
Bóka János és Rétvári Bence koszorúval tiltakozott Tatán az új köztársasági elnök, Baka András megválasztása ellen. Sopov Ildikó...
Kínai tempó: 5 hónap után kap új generációt a BYD Seal 07
Egyre többször hallunk riasztó számokat a kínaiak fejlesztési sebességéről. Már angol kifejezés is van rá, ami viszonylag elterjedt...
Sport
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?
Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.
Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük
A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.
José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt
Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett
Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.
Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.
Világbajnokot igazolna az FC Barcelona Ronald Araújo távozása után
Laporta célpontja Laporte.
A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért
Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.
Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje
Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.
BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó
A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi ferencvárosi szereplő számára is emlékezetes maradt: Dejan Stankovićot kiállít
Napi szinten egyeztet a Liverpool, 150 millió eurós világsztárt akarnak
Még nincs vége a történetnek.
Túl sok gólt szerez Erling Haaland, ezért nem lehet a Manchester City csapatkapitánya
Megindokolta döntését a csapat edzője.
Meglepő indok miatt nem lehet Haaland csapatkapitány
Ha lehet hinni az angol forrásoknak, akkor meglepő indok miatt nem lehet csapatkapitány Erling Haaland Enzo Marescánál.
Bulvár
A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be
Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először
A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint
Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.
Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé
Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.
„Ne akarj apukád lenni” - Kóbor Léna bikiniben jelentette be, rögtön brutálisan nekiestek az emberek
Keményen beszóltak Kóbor Lénának.
Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt
A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.
Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek
Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen
A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.
Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást
Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.
„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát
Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.
„Stand-up komédia Fidesz módra” - Magyar Péter porig alázta a bakizó fideszeseket, majd szenzációs hírt közölt
Magyar Péter arcát látni kell a fideszes baki után.
Abszurd időjárás vár ránk ősszel a felmelegedés miatt – Ezt látják előre a meteorológusok
Sokan kíváncsiak, hogy a nyár után milyen őszi hónapokra kell majd számítani az időjárásban.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


