Ezt olvasta már?

Labdarúgó NB I - Négy csapat százszázalékos maradhat

Mind a négy százszázalékos csapat megőrizheti hibátlan mérlegét a labdarúgó OTP Bank Ligában, ugyanis a hétvégi, negyedik fordulóban nem egymással találkoznak.

0

Látnokok és gondos autóhasználók Michelisz Norbi szurkolói

Szörny, Suzi és Phil Collins – többek között ezeket a neveket adták Michelisz Norbi rajongói az autójuknak.


hirdetés

Az OMV WTCR hazai futamához kapcsolódó kérdőívéből emellett az is kiderült, hogy igencsak nagy volt a hazai rajongók várakozása Norbi teljesítményével szemben, illetve, hogy figyelmes járművezetőként különös gondot fordítanak a prémium üzemanyag-használatra.

Kiváló jósnak bizonyultak Michelisz Norbi szurkolói a pilóta magyarországi szereplését illetően. Az OMV által, a WTCR magyarországi fordulója előtt meghirdetett tippjátékon ugyanis a mintegy 2500 rajongó több mint 20 százaléka a második helyre várta a Hyundai versenyzőjét a főfutamon. Norbi pedig csapattársa, Gabriele Tarquini után valóban a második helyen ért célba a mogyoródi hétvége említett versenyén. A leadott szavazatokból az is egyértelműen kiderül, hogy nagy volt a várakozás Norbival szemben: a tippjáték résztvevőinek csaknem kétharmada úgy vélte, hogy legalább dobogóra állhat a versenyző.

Az OMV kutatásában a magyar pilóta szurkolóinak autóikhoz fűződő viszonyára is kíváncsi volt. Az nem mondható meglepetésnek, hogy közöttük döntően – 92 százalék – olyanok vannak, akik rendszeresen volán mögé ülnek, jellemzően napi 1-2 órát. Az viszont már kimondottan figyelemre méltó, hogy közöttük milyen nagy volt azok aránya, akik a szokásosnál is sokkal több figyelmet fordítanak gépjárműveikre. Ezt tükrözi, hogy a válaszadók közül több mint 2000-en úgy nyilatkoztak: náluk az autó nem csak egy használati eszköz, hanem egyenesen családtag.

Hogy mennyire bensőséges a kérdőív kitöltőinek viszonya autóikhoz, azt az is jól szemlélteti, hogy sokuk még nevet is ad számukra. A paletta roppant változatos, többen is vannak, akik egyszerűen Szörnynek nevezik kedvencüket, de a Suzi vagy a Kicsim is igen népszerű volt. Akadt olyan is, aki nemes egyszerűséggel a Genesis zenekar egykori dobos, énekeséről, Phil Collinsról nevezte el négykerekűjét.

A nagyobb figyelem az autóik iránt részükről nem csak üres frázis: a válaszadók kétharmada ugyanis kifejtette, hogy rendszeresen tankol prémium üzemanyagokat gépjárművébe. A kérdőív adataiból ráadásul az is kiderült, hogy ennek komoly gyakorlati előnyt is tulajdonítanak.

„Tapasztalataink szerint egyre fontosabb a fogyasztóknak a járműveik megóvása, így többen választják a prémium üzemanyagokat is, amelyek nem csak a teljesítményt növelik, de használatuk segíti a motor hosszabb élettartamát. – említette a kérdőív kapcsán Kováts Botond, az OMV Hungária marketing menedzsere.

A kitöltők rámutattak a magasabb minőségű üzemanyagok gyakorlati hasznára is, több mint felük ugyanis úgy nyilatkozott, hogy került már olyan helyzetbe, amikor szüksége volt gépjárműve maximális teljesítményére.

Michelisz Norbi szurkolói legközelebb a Slovakia Ring lelátóin szoríthatnak a magyar pilóta sikeréért, az idei WTCR kiírás következő versenyén, Szlovákiában.







0


Az önkormányzati választásokon szerencsés lenne-e, ha a megyei listákon is közösen szerepelne az ellenzék?









0
0

hírek innen, onnan

Tudósok politikai megtorlással vádolják a Kremlt

Több mint 550 orosz tudós nyílt levélben politikai megtorlással vádolta meg a Kremlt az ellenzékkel szembeni kemény fellépés miatt -...

Először olvashatja el Viktória királynő beszámolóját a férje haláláról

A brit királyi család több ezer dokumentumát teszik elérhetővé az interneten.

Lelki károk miatt kell kártérítést fizetnie Volkswagennek

Egy szöuli bíróság pénteki döntése szerint a Volkswagen konszernnek kártérítést kell fizetnie az emissziós értékek manipulálása és...

Elvált férfiak vallanak a házasságuk végéről

Nehéz pontosan meghatározni, mikor jön el az a pillanat, ahonnan egy házasság menthetetlenné válik. Általában utólag tisztul ki a kép.

Súlyos csapás jöhet az európai légi közlekedésnek

Sztrájkot hirdettek a British Airways pilótái három szeptemberi napra. Először szeptember 9-én, majd 10-én és 27-én nem veszik föl a...

Waltner érzelmei, a magyar válogatott tervei - Előzetes

Újoncok rangadója, üzentek a zalai ultrák.

Magabiztos győzelemmel kezdték a női röpisek a hazai Európa-bajnokságot

Ennél jobban nem is kezdhetett volna a magyar válogatott.

Labdarúgó NB I - A 4. forduló programja

Négy csapat százszázalékos maradhat - Előzetes

Győzni is tud a Debrecen

A szlovák másodosztályú Nagytapolcsány otthonában tudott nyerni David Musial csapata.

Amazonasi erdőtűz: mi történt eddig és mit tehetsz?

Napok óta lángol a világ legnagyobb őserdője.

Máris munkába áll Jean-Claude Juncker

Sikeres műtétjét követően jövő héten folytatja munkáját Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke - közölte Mina Andreeva, a...

0

Sport

Brutális összegek: ennyit buktak Kozákék a vb-kizáráson

Szeged Milliókba kerülhet az áldozatok számára a szegedi kajak-kenu világbajnokság kínos bakija.

Kozák Danuta először szólalt meg a kizárásuk után

A kajakos Kozák Danuta a péntek délelőtti előfutamból a második helyen jutott tovább 500 méter egyesben a szegedi, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon: az ötszörös olimpiai bajnok, aki címvédő ebben a számban, nemcsak az ellenfelekkel és az erős hátszéllel kellett megküzdenie, hanem túl kellett tennie magát a csütörtöki kizáráson.

Az év nyilatkozata: Veretlenek vagyunk... Még nem játszottunk egy meccset sem. Ezért.

Kenny Shiels, az északír női válogatott edzője olyat mondott, hogy ő is csak mosolyogni tudott rajta.

Rebrov elégedett a Fradi teljesítményével, csak egy dolgot sajnál

A litvániai döntetlen után nyilatkozott a Fradi edzője, a játékkal elégedett azzal viszont nem, hogy nem rúgott gólt a csapat.

Így értékelte Kubatov a Fradi tegnapi Európa-liga meccsét

Naivitás volt azt gondolni, hogy ez egy könnyű meccs lesz - nyilatkozta az MTI-nek a litván Suduva elleni gól nélküli döntetlenről Kubatov Gábor a labdarúgó Európa-liga play-off körének első, csütörtöki találkozója után.

Frank Lampard edzőként is újratermeli a játékosként elkövetett hibákat

Az angol legenda edzői pályafutását egyelőre meghatározza a középpályás védekezés szervezetlensége. Ismerős probléma?

Ronaldo beszélt a Messivel való rivalizálásáról, szerinte mindketten jobbá tették a másikat

Ronaldo azt is el tudja képzelni, hogy a jövőben akár Messivel vacsorázzon.

Az aranyérmes női kajakpáros még élvezni is tudta a döntő végét

Magabiztos győzelmet aratott a magyar női kajakpáros 1000 méteren a szegedi kajak-kenu vb-n.

Kozák Danuta: Hiba csúszott a rendszerünkbe

Az ötszörös olimpiai bajnok elismerte, hogy elmulasztották a rajt előtti mérlegelést.

Bodgán Ádám: "Hatalmas élmény újra magamra ölteni a Vasas szerelését."

A Vasasnál nevelkedett Bogdán Ádám hosszú évek után újra a csapattal edzhet, ami szép emlékeket juttat eszébe.

John McEnroe: Federer olyan, mint Superman, fogalmam sincs, hogy csinálja

Az Eurosport szakértője a hétfőn kezdődő US Open előtt értékelte az erőviszonyokat.

0

Bulvár

Drótféreg van az édesburgonyában

K. József kérdése: Édesburgonya termelőként nagy kárt okoznak a drótférgek, hogyan tudok védekezni ellenük?

Kiteszi a seggét, aztán kapja rá a lájkokat, hát, gratulálok. - Azt mondják, gyűlölik, mégis nézik az influens...

Gyűlölöm és szeretem mondta Catullus, aki akár gondolhatott volna az infuenszerekre is. De nem rájuk gondolt. Mi viszont most igen. Te hogy vagy ezzel a kérdéssel?

Óráink vannak hátra: pusztító jégeső csap le az országra

Elsőfokú riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat. Mutatjuk, hol kell viharra számítani.

Váratlan fordulat Jolly és Suzy kapcsolatában: erre ki számított?

Meghitt pillanatnak lehetett szemtanúja Jolly és Suzy egyik rajongója, aki a sztárpár koncertje előtt, a színpad mögött látta meg az ölelkező házaspárt. Elvonultak a viharfelhők?

Szerelem első látásra, pedig csak a szomszédba kellett átugrani érte

A Csorba-tó vadregényes környezetben fekszik, ahol a túrázók, a síelők vagy csak a pihenni érkezők is megtalálják, amit keresnek. 

Ennyi pluszpénzt kaphatnak a nyugdíjasok novemberben

Két forrásból is kaphatnak kiegészítést.

Ez az ok, amiért lángokban áll az Amazonas-esőerdő

Zokog a szívünk a képek és hírek láttán! A brazil miniszterelnök reakciója nagy felháborodást keltett, csak úgy, mint a helyzetre való világszintű reakció... Ha te sem szeretnél tovább a tétlenek táborában állni, elmondjuk, hogyan segíthetsz Te is, hogy ne fajuljon tovább a helyzet.

Németh Miklós: Az emberek lassan elveszítik józan ítélőképességüket

A volt miniszterelnök szerint a rendszerváltás utáni éveket nem lehet sikertörténetnek nevezni.

blogmorzsák

Mit együnk a hétvégén?

A minden héten feltett kérdésedre bambuló, néma tekintetek a válasz? Így tervezd meg a menüket!

Ez lenne a #1 fröccsbor

Tudj meg mindent az olaszrizlingről 3 perc alatt!

Van élet 200 ezer kilométer felett: a legtöbbet futott autók!

5 olyan autót mutatunk be, amelyeknél a 200 ezer kilométer legfeljebb a bejáratási ciklusra volt elegendő!

A bioműanyag sem bomlik le?

Akkora problémát jelenthet a környezetre nézve, mint klasszikus társa.

Mi kell a nőnek? Íme egy sikerrecept

„Lényegében ma egy nő mindent megtehet, és a férfiaknak kell alkalmazkodni, különben repülnek.“

Mi is a Bauhaus egyáltalán?

Mit nevezünk Bauhaus-épületnek? Hétvégén zár a Ludwig Múzeum kiállítása. Programajánló.

Heidi Klum topless fotója miatt áll a bál

A 46 éves szupermodell kitett egy félmeztelen fotót az Instagramra, az emberek megőrültek.

Ismerősök és bárcsak ismerősök a Strandról és a B my Lake-ről

Ha kint vagy, simán benne lehetsz az órákig lapozható galériánkban! Benne vagy?

Az állampárt utolsó leheletéig küzdött vagyona átmentéséért

A Kádár-éra régi korrupciós ügyei sokakat felháborítottak, miközben a közvagyonból már 1989-ben magánvagyon lett.

Súlyos baleset barkácsolás közben

Elég egy pillanatnyi figyelmetlen­ség és már megvan a baj.

0