Latorcai Csaba: Szigetvár a vitézség szimbóluma
Szigetvár a vitézség szimbóluma", a baranyai város egyre nagyobb szerepet fog játszani a magyar nemzeti identitásképzésben - hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) közigazgatási államtitkára szerdán Budapesten.
Latorcai Csaba közölte: a kutatás eredménye jól ismertté vált a közvélemény számára, ezért az arra fordított állami támogatás az egyik legjobban hasznosuló forrás volt. Szigetvár az egész nemzet számára egyre nagyobb jelentőséggel fog rendelkezni nemzeti identitásképzésünk szempontjából - hangoztatta az államtitkár. Hangsúlyozta, hogy baranyai város "megérdemelne" egy régóta vágyott, a magyar vitézségnek szentelt kiállítóhelyet, múzeumot. Pap Norbert, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) történeti földrajz professzorának, a kutatások pécsi vezetője az MTI-nek nyilatkozva közölte: az 1566. szeptember 7-én hajnalban meghalt török uralkodó valamikor 1574 körül felépült türbéje eleve zarándokközpontnak készült. A sírkomplexumnak "politikai mobilizációs" szerepe volt. Küldetése az örökös muszlim térhódítás emlékezetpolitikai kifejezése volt - állapította meg. Ugyanakkor - tette hozzá - az oszmán hatalom "demográfiai erőtlensége" miatt Vidóczi Fábián katolikus pap a a 17. század közepén ott plébániát alapított, majd onnan szervezte újjá a katolikus hitéletet a Dráva mentén - ismertette. Pap Norbert komoly eredménynek nevezte, hogy az elmúlt két hónapban megkezdték település a keresztény városrészének kutatását, amely még hosszú évekre ad feladatot a kutatóknak. Utóbbiról úgy fogalmazott: "ez egy nagyon fontos lépés számunkra, mert a hely narratíváját megváltoztatta, keresztényiesítette". Kitért arra is, hogy a zarándokközpont életében a legjelentősebb látogatás 1683 nyarán történt, amikor Turbékra látogatott Kara Musztafa nagyvezír 4000 lovassal, hogy Bécs tervezett bevétele előtt, "a nagy szultán szellemétől nyerjenek erőt". Pap Norbert beszámolója szerint Turbék pusztulása 1688 és 1692 között történt. A hosszú blokád alatt a település előbb leégett, lakosai elköltöztek. A blokád elején a türbét és a dzsámit felszentelték keresztény kápolnáknak, ezzel mintegy sprirituálisan vissza is foglalták a területet az iszlámtól a keresztény Európának - mondta. Fodor Pál történész-turkológus, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont főigazgatója bevezetőjében a projekt jelentőségét érzékeltetve azt mondta: a kutatás világraszóló eredményeket hozott, az túlnőtt a szűk tudományos közösségen. Hóvári János történész, kormányzati megbízott a régészeti kutatást részletesen ismertetve a többi között arról beszélt, hogy a felfedezés világtörténelmi jelentőséggel bír, amely "túlmutat Magyarországon", majd a Szigetvár-emlékezet ápolásának fontosságát hangsúlyozta. Őri László (Fidesz-KDNP), a Baranya Megyei Önkormányzat közgyűlésének elnöke köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a magyarok, a baranyaiak, a szigetváriak identitásához is sokat tesz hozzá a kutatások eredménye. A tervezett kiállítóközpontra utalva jelezte, hogy az a baranyai turizmust is erősíti. Az MTI-hez eljuttatott tájékoztató szerint az elmúlt hét évben több projekt, hazai és nemzetközi tudományos együttműködés keretében folyt a Szigetvár melletti Turbékon a hódolt Magyarország egyedülálló létesítményének, I. Szulejmán szultán sírkomplexumának kutatása. A vizsgálat a pécsi egyetem kutatóinak munkájával indult, és az elveszett zarándokközpont azonosításához vezetett. 2015-től az MTA BTK és a PTE kutatóinak együttműködésében, az NKFIH (OTKA) támogatásával zajlottak a feltáró munkák. 2017-ben kormányhatározat döntött a feltárt épületmaradványok és környezetük állami kézbe vételéről, a kutatások 2019. végi lezárásáról, egy leendő kulturális-turisztikai központ tervezésének megindításáról és az ehhez szükséges anyagi forrás rendelkezésre bocsátásáról.
hírek innen, onnan
Új nyugdíjcsomag a Tisza Párttól akár 795 milliárd forintba is kerülhet
Jelentős nyugdíjemelést, évente akár 200 ezer forintos támogatást és több tízezer új idősotthoni férőhelyet ígér a Tisza Párt. A...
26 évesen meghalt a népszerű influenszer: aggasztó TikTok-videója után találtak rá
Tragikus halála megrázta a közösségi médiát.
Újabb igazolás az ATV-nél: a köztévé népszerű műsorvezetője csatlakozik a csatornához
Új műsorvezetővel erősít az ATV: szeptembertől Varga Edit vezeti az esti Híradót.
Gyorsabban ment ötvennél, 210 ezer forintja bánja - itt mértek be közel 1600 autóst
Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1584-en lépték át Bács-Kiskun megyében. A szabálytalankodóknak legalább...
Napfogyatkozásban mutatja meg mesterműveit a Prado
A fény változásával a festmények is átalakulnak: különleges vizuális kísérlettel készül a Prado a teljes napfogyatkozásra.
Az aszály áll a 35. debreceni Farmer-Expo középpontjában
Az aszály lesz az egyik fő témája a 35. Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításnak, amelyet augusztus...
Mi kerüljön a letermett uborka helyére és mi kerüljön a komposztba?
Tippek, hogy az uborka után mi kerüljön a kertedbe, hogyan használhatod fel az egészséges növényi maradványokat és mire figyelj, ha...
Oroszország hazaengedett egy több mint négy éve fogva tartott amerikai veteránt
A 32 éves férfit még az orosz-ukrán háború kitörése előtt tartóztatták le.
Azt hitte, a Revolut mögé elbújhat – súlyos árat fizetett érte az autónepper
Autókereskedő bukott le az adóhatóságnál.
Erre senki se számított: új inflációs adatokat közöltek
Történelmi mélypont.
BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó
A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi...
Reagált Orbán Viktor sajtósa, Kaminski Fanny: „Büszkeség a meghurcoltak közt az elsők között lenni”
Kaminski Fanny szerint a Tisza-kormány kiragadott számokkal próbálja gyanúba keverni az Orbán Viktor közösségi médiáját kezelő...
Sport
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?
Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.
Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük
A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.
A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát
Tommy Marqués került az angolok látókörébe.
Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben
Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.
A világ egyik leggazdagabb és legbefo-lyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa
A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.
José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt
Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett
Világbajnokot igazolna az FC Barcelona Ronald Araújo távozása után
Laporta célpontja Laporte.
Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje
Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.
Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.
Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.
A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért
Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.
Túl sok gólt szerez Erling Haaland, ezért nem lehet a Manchester City csapatkapitánya
Megindokolta döntését a csapat edzője.
Bulvár
A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be
Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először
Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket
Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.
Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé
Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.
A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint
Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.
„Ne akarj apukád lenni” - Kóbor Léna bikiniben jelentette be, rögtön brutálisan nekiestek az emberek
Keményen beszóltak Kóbor Lénának.
Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt
A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.
Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek
Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis
A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön
Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást
Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.
„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát
Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.
„Stand-up komédia Fidesz módra” - Magyar Péter porig alázta a bakizó fideszeseket, majd szenzációs hírt közölt
Magyar Péter arcát látni kell a fideszes baki után.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


