Lázár János: kevesebb konfliktust és több megértést kérnek a németek
Magyarország németországi partnerei azt kérik a budapesti kormányzattól, hogy kevesebb konfliktussal és több megértéssel folytassa munkáját – mondta Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője kedden Berlinben német politikusokkal folytatott megbeszéléseit értékelve.
Magyar újságíróknak tartott tájékoztatóján kiemelte: német partnerei ugyanazt "kérték számon", amire Angela Merkel kancellár nemrégiben egy interjúban felhívta a figyelmet, vagyis azt, hogy Magyarországnak az összes többi uniós tagországhoz hasonlóan igazodni kell az európai értékekhez.
Lázár János a német testvérpárt, a kormányzó konzervatív CDU/CSU pártszövetség képviselői mellett számos ellenzéki politikussal is találkozott. „Nyílt és őszinte, családon belüli, illetve barátok közötti” megbeszéléseket folytattak, amelyek során az utóbbi időszak valamennyi vitatott kérdését áttekintették. A partnerek azt kérték, hogy „kevesebb konfliktussal és több megértéssel kormányozzunk a következő két évben, ami egybevág azzal a céllal, amelyet mi konszolidációnak nevezünk” – mondta Lázár.
Hozzátette: ő „sportszerű és fair eljárást” kért partnereitől, „a szónak abban az értelmében, hogy adják meg a védekezés és az érvelés lehetőségét, és esélyt arra, hogy meggyőzzük és megnyerjük őket a magyar ügynek”. A német testvérpárttól azt is kérte, álljon ki Magyarország mellett Berlinben is, „éppen úgy, ahogyan Brüsszelben tette.”
A német partnerek „nagyvonalúságot” kérnek a belpolitikai viszonyokban, a parlamenti erőkkel kialakított kapcsolatokban – mondta Lázár János. Ennek jegyében ötpárti egyeztetés kezdődik a választási eljárási törvényről és a kampányfinanszírozási törvényről – jegyezte meg.
A német partnernek továbbá „több megegyezést kérnek a gazdasági szereplőkkel kapcsolatban is”. Erre a Bankszövetséggel januárban kötött megállapodás jó példa, de vannak még „érdeksérelmek, sértődések”, egyebek között német vállalatok részéről is, amelyek azonban „nyilvánvalóan szeretnének megegyezni a kormánnyal” – fejtette ki a Fidesz frakcióvezetője. Hozzátette: „kihívás a kormány előtt, hogy miként tudja megnyerni a német gazdaság különböző szereplőit Magyarországnak.”
A Németországban Magyarországról alkotott uralkodó véleményt jelenleg a „bizonytalanság és a bizalmatlanság” határozza meg, és divattá vált Magyarország szidalmazása, becsmérlése. Ezt kell megszüntetni, elsősorban azért, mert „nem lesz több barátja az európai gondolatnak”, ha állandósul a „magyar társadalomra nehezedő nyomás” – hangoztatta Lázár János.
A jelenlegi kép helyett a „stabil, megbízható és korrekt” partner képét kell kialakítani. Ezt egy „offenzív kampánnyal” kívánja elérni a kormányzat. „A kampánynak lesz egy politikai része. Az a cél, hogy minél több magyar politikus jöjjön el Berlinbe és válaszoljon a kényes kérdésekre” – mondta Lázár János, hozzátéve, hogy terveznek egyebek mellett nyilvános vitákat is, hogy a német közvélemény ne egyoldalú ítéletek alapján, hanem érvek és ellenérvek ütköztetése alapján alkothasson képet Magyarországról.
A kampány másik eleme gazdasági jellegű, a Magyarországon mintegy félmillió embernek munkát adó német középvállalati szektort célozza meg azzal a szándékkal, hogy meggyőzze a cégeket arról, hogy továbbra is érdemes Magyarországon beruházni.
A Fidesz frakcióvezetőjének berlini tárgyalásairól közleményt adott ki Andreas Schockenhoff, a CDU/CSU törvényhozási képviselőcsoportjának helyettes frakcióvezetője. A politikus barátinak és bizalommal teljesnek nevezte a megbeszéléseket és hangsúlyozta, pártja azt kívánja a magyar kormánynak, hogy minél hamarabb sikerüljön megoldani a gazdasági problémákat, amelyekért az előző, szocialista kormány a felelős. „E törekvésben támogatjuk a Fideszt” – szögezte le Schockenhoff. „Biztosak vagyunk abban, hogy magyar partnereink sikerrel járnak és Magyarországot néhány éven belül Közép-Európa egyik legversenyképesebb országává teszik” – tette hozzá.
A CDU/CSU frakció álláspontja szerint „mindent el kell kerülni, ami Magyarországon EU-ellenes hangulatot gerjeszt, vagy erősíti ezt a hangulatot. Ez vonatkozik azokra a magyarországi erőkre, amelyek szekértábor-mentalitásuk révén hozzájárulnak az EU-ellenes hangulat gerjesztéséhez, és azokra is, akik kívülről uszítanak az Orbán-kormány ellen” – áll a közleményben.
Kedden ugyancsak Berlinben folytatott tárgyalásokat az Országgyűlés külügyi bizottságának delegációja Balla Mihály bizottsági elnök (Fidesz) vezetésével. A politikus magyar újságíróknak tartott tájékoztatóján ismertette: a delegáció tárgyalt a Bundestag – a német törvényhozás alsóháza – magyar baráti tagozatának képviselőivel, valamint a Bundestag EU-ügyekben illetékes bizottságának képviselőivel.
Balla elmondta: a baráti hangulatú megbeszéléseken áttekintették a német-magyar kapcsolatok, illetve az uniós kapcsolatok alakulását és aktuális kérdéseit, köztük a három új kötelezettségszegési eljárás ügyét is. Ezzel kapcsolatban a magyar fél hangsúlyozta, kész módosításokra, az ügy rendezése „egyeztetés kérdése” – mondta Balla Mihály.
A bizottsági elnök az MTI kérdésére válaszolva hangsúlyozta: semmilyen formában nem merültek fel a Bundestag képviselőivel folytatott tárgyalásokon Gyöngyösi Márton azon kijelentései, amelyeket a The Jewish Cronicle folyóiratnak tett. A delegációnak eredetileg tagja volt a Jobbik képviselője is, a bizottsági alelnöke, aki azonban nem utazott el Berlinbe.
mti
hírek innen, onnan
„Kéz-láb remegett” – Hatalmas sokk érte a kiránduló Vogyerák Anikót és kisfiát, azonnal menekülniük kellett
Igazi túlélőtúrává változott az ATV műsorvezetőjének családi programja. Vogyerák Anikó a kisfiával indult el a természetbe, ám a...
Ez az egyszerű esti ital egy életre rendbe teheti a bélrendszered egészségét
A bél egészségét illetően sokszor hallunk arról, hogy milyen ételeket - például kimchit vagy chia magokat - és italokat - például...
Horgászok, figyelem. Megszólalt vízügy, jóval erősebb sodrás várható a Dunán
Péntekig nagyobb vízhozamra kell majd készülni az Öreg-Dunán a bősi erőmű átmeneti üzemszünete miatt. A horgászokat külön...
Szőnyeg a mennyezeten? Ez a furcsa trend most újra hódít – és több értelme van, mint gondolnád
A mennyezetet a legtöbben még mindig egyszerű fehér felületként kezelik. Ha egy helyiség felújításáról vagy berendezéséről van szó,...
Új korszak küszöbén Magyarország: korlátlan hitellel támogatná a hazai fejlesztéseket az uniós óriásbank
Az új magyar kormány ismét az uniós integrációt, valamint az európai források bevonását helyezi előtérbe.
Magyar Péter elárulta, még egyszer személyesen tárgyal Sulyok Tamással a lemondásáról
Rónai Egonnal beszélgetett a kormányfő.
Magyar Péter még egyszer megkeresi Sulyok Tamást, és üzent Biró Ferencnek is
Az ATV-ben beszélt arról is a miniszterelnök, hogy két évig terjedő szabadságvesztéssel lesz büntethető az, aki hamis vagyonnyilatkozatot...
Szerdán már hatályba lép a devizahiteles eljárásokat leállító törvény, miután Sulyok Tamás aláírta
Kedden délután megjelent a Magyar Közlönyben a devizahiteles ügyekben zajló perek és végrehajtások felfüggesztéséről szóló jogszabály.
A szemléletváltás az egészségügyben egy sor kihívást és kockázatot is hordoz
Míg Kásler Miklósnak és Takács Péternek a pánikkeltés jutott eszébe a transzparenciáról, a megalakuló új kormány egyik fő...
A NER nem állt meg a határon, a felelősségre vonás miért állna meg?
Ha valóban új korszak kezdődik a magyar politikában, akkor annak a határon túli magyar közéletben is láthatóvá kell válnia.
Az ügyészség felülírta a rendőrség kurtán-furcsán született határozatát, és nyomozást rendelt el a Molnál történt bennfenteskereskedelem-gyanús ügyben
A rendőrség nem tisztázta, „miként történhetett jelentős volumenű részvényértékesítés egy árfolyamérzékeny eseményt...
Ibrahima Konaté után újabb világsztárt vesz a védelembe a Real Madrid
José Mourinho kérésére érkezik.
Sport
Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban
Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid
Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Soha nem látott kezdőcsapattal építi a magyar válogatottat Marco Rossi
Jön a meccs Kazahsztán ellen.
Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye
Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.
A közmédia végre elárulta a terveit, Hajdú B. Istvánt is érintik a friss infók
Ezt a csapatot küldi az M4 Sport a világbajnokságra, ha már a válogatott itthon ragadt.
Hivatalos ajánlat érkezett a Ferencváros egyik legjobb játékosáért
A Fradi térfelén pattog a labda.
Kerkez jó híreket kapott a Liverpool új edzőjétől - Ezért lépett le a válogatottól?
A magyar válogatott ma este már Kerkez Milos nélkül lép pályára a kazahok ellen.
Bulvár
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést
Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.
Rengeteg magyart érint a július 1-jei szigorítás: Sokan eleshetnek a nyugdíjtól
Mutatjuk az új szabályokat!
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé
Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.
A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg
"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.
Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni
Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.
Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják
Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.
Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt
Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.
Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul
Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.
Vészesen terjed ez a mérges pók Magyarországon, akár bénulás is okozat
Itt a nyár, és egyre többet vagyunk kint a szabadban, azonban megjelent egy mérges pók, ami roppant veszélyes.
Ruszin-Szendi Romulusz szerint a leköszönt honvédelmi vezetés levendulába áztatott törölközőt kért a szállodától az EU-csúcsra
Kérték, hogy a törölköző megfelelően legyen „aromaterápiásítva”.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


