Ezt olvasta már?


Leslie Mandoki világsztárokkal tiszteleg a Sziget előtt

Évtizedek óta dolgozik együtt világsztárokból álló csapatával a Németországban élő zenész, zenei rendező, Leslie Mandoki. A ManDoki Soulmates koncertje augusztus 8-án a Budapest Parkban tisztelgés a másnap kezdődő 25 éves Sziget fesztivál előtt, az esten Bródy János és Charlie is fellép.

Mandoki 1994-ben, a második Szigeten, a fesztivál történetének egyik első külföldi fellépőjeként adott koncertet csapatával.

"Már túl voltunk néhány tévéműsor-szereplésen és akusztikus fellépésen Németországban két nagyon sikeres album után, de nagykoncertünk addig még nem volt" - mondta Mándoki László az MTI-nek. A Leslie Mandoki's People elnevezésű formációban játszott például Ian Anderson (Jethro Tull), Randy Brecker és Mike Stern (Blood, Sweat & Tears), Bobby Kimball (Toto), Bill Evans (Miles Davis Band), Chris Thompson (Manfred Mann's Earth Band), Nick van Eede (Cutting Crew), John Helliwell (Supertramp) - ők azóta is Mandokival zenélnek.

"A Sziget számomra a szabadságvágyat jelentette akkor és most is" - jegyezte meg Mandoki, aki csak 1994-ben zenélt először hazai színpadon, holott az 1988-as szöuli olimpiára írt dalát, a Koreát Csepregi Évával énekelte el a rendezvény megnyitóján és a lemez Magyarországon is siker volt. A magyarországi áttörést csak a jóval későbbi, 2013-as Müpa-nagykoncert hozta meg a Man Doki Soulmatesszel. Elmondta, hogy Magyarországon sokáig a rendszerváltás után sem várták tárt karokkal, miközben világszerte számos platinalemeze volt és temérdek művészi elismerést kapott.

"A kilencvenes években a New York-i BMG-irodában a vezérigazgató megkérdezte, voltam-e már a kiadó budapesti irodájában. Mondtam, hogy még nem, és leszerveztek nekem egy találkozót. Hazajöttem, az itteni irodában egy asszisztens váratott egy órát, később azt mondták, itt senkinek nincs rám ideje, pedig csak segíteni szerettem volna a magyar művészeknek. Akkoriban négy albumon szerepelt a Top 10-ben különböző sztárokkal Németországban. A magyar rockzene világszínvonalú volt, csak Erdős Péter és Bors Jenő büszkén elvágta az útját sok tehetségnek, szétbombázta a Syriust, elvágta Demjén Rózsi, Charlie, Bródy János és mások külföldi karrierjét" - fejtette ki Mandoki.

Hozzátette, hogy a Sanghaj-Los Angeles-München-New York-London ötszögben mozgó muzsikusként, zenei rendezőként 1956 és 1989 szellemében is kötelessége Magyarország jó hírét öregbíteni, megosztani a lehetőségeket a hazai művészekkel. Ezért is készítette el 1997-ben Találkozások című lemezét, amelyen Cserháti Zsuzsa, Charlie, Demjén Ferenc, Somló Tamás és Zorán is szerepelt közösen a legendás angol és amerikai művészekkel. Kitért arra, hogy a hetvenes évek második felétől sok magyar zenész járt ki hozzá Münchenbe, köztük az Omega tagjai, Frenreisz Karesz és bandája, Bródy János, most ő lesz az augusztus 8-i koncert egyik vendége.

"Nagyon tisztelem, hogy megírta a Ha én rózsa volnékot, az antikommunista himnuszt, amivel átverte a kommunista cenzúrát. Az első nagy rockköltő volt Magyarországon, nyomdokain nőtt ki a csodálatos Horváth Attila és Dusán. A művész feladata, hogy politikai szimpátiájától függetlenül egyetemes értékeket közvetítsen a színpadról, mint a szabadság, az egyenjogúság, a nyitottság, a jövővel kapcsolatos felelősség vagy a fajgyűlölettel, a homofóbiával, az antiszemitizmussal szembeni harcos fellépés. Bródyval összekötött minket például, hogy elutasítjuk az akkori kommunista diktatúra cenzúráját. Tervem, hogy a budapesti koncertre megtanítom a Soulmates zenészeinek magyarul Bródy néhány sorát és együtt énekeljük el" - mondta Leslie Mandoki.

Charlie-ról kiemelte, hogy még tinédzserként járt az Olympia koncertjeire. Az énekes most világsztárok kíséretével adja elő a Jég dupla whiskyvel-t, a korábban Chaka Khannal közösen énekelt Diggin' Down the Deepet Mandoki 23 éves lányával, Juliával énekli, az On and On/Játssz tovább!-bal pedig az egy éve elhunyt Somló Tamásra emlékeznek.

"Ugyanazzal a dallal fogunk kezdeni, mint a kezdet kezdetén a Szigeten, a Life Is Like a Strange Songgal. Műsorunk alapvetően megegyezik azzal, amelyet idén tavasszal az 1956 és 1989 emlékére szervezett Wings of Freedom című koncertjeiken Párizsban, Londonban és Berlinben előadtunk. A koncert előtt levetítjük az első szigetes filmfelvételt és videóról bejátsszuk Mihail Gorbacsov üzenetét arról, hogy a dzsesszrock volt a kommunizmus egyik kulturális főellensége" - mondta el Mandoki.

A már említett Chris Thompson, Bobby Kimball, Nick van Eede, Randy Brecker, Bill Evans, John Helliwell és Till Brönner, valamint a dobos-énekes Mandoki mellett színpadra lép Mark Hart (Supertramp) és Klaus Doldinger (Passport).

"Mike Stern kilenc éve folyamatosan a világ legjobb gitárosa, az egyedülálló fúvós kórusban a 13 Grammyvel rendelkező Brecker mellett Brönner trombitál, Doldinger, Helliwell és Evans szaxofonon játszik. Ian Anderson most nem lesz velünk, mert családjával 70. születésnapját ünnepli, skype-on azért bekapcsoljuk" - tette hozzá Mandoki.

A koncert alkalmából újra kiadják a Találkozások című lemezt, és terveznek egy folytatást is, amelyre a fiatalabb magyar pop-rock generáció képviselőit fogja elhívni.

A zenész 1979-ben a Dschingis Khan német popformációval negyedik lett az Eurovíziós Dalfesztiválon. München mellett létrehozta saját stúdióját, ahol sok más sztár mellett Plácido Domingo, Phil Collins, Lionel Richie, Jennifer Rush és Nik Kershaw is készített lemezt művészi vezetése alatt. Eddig 13 albumot jelentetett meg szólóban és zenekaraival. Számos nemzetközi arany- és platinalemez mellett több kitüntetése is van: 2012-ben Magyar Érdemrenddel tüntették ki, 2013-ban Fonogram-életműdíjat kapott. Idén a rangos bajor állam kitüntetést, az Európa Medált kapta meg, Cannes-ban szakmai munkájáért a MIDEM2017 Achivement Awarddal ismerték el.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Már 4 millió ember halt meg idő előtt miattuk, és messze még a vége az atomkísérleteknek

1945 és 2017 között több mint 2400 atomkísérletet végeztek a nagyhatalmak, és ennek elképesztő, mai napig ható egészségügyi...

Kiara Lord kitálalt arról, milyen volt Stohl András csókja: meglepődött azon, amit átélt

Ilyen volt Kiara Lord és Stohl András csókja. Előbbi nagyon meglepő kijelentést tett.

Születési dátumok, melyek most nagy irányváltást jeleznek

Ha a születési dátumod ezekre a bizonyos napokra esik, akkor készülj, mert most különösen nagy fordulat előtt állhat az életed.

Magyar Bálint: A maffiaállam a parazitaállam privatizált formája

Szerinte a kifejezésnek mozgósító ereje van.

Átkok a sztárvilágban: meghalnak a színészek, ha Latinovits Zoltán bőrébe bújnak? Miért szakítanak a Nyerő Páros szerelmesei?

Vajon valóban egy átok vagy akár fekete mágia tette tönkre Nagy Bogi házasságát? Tényleg el van átkozva az, aki Latinovits Zoltánt...

Austria First: gyűlöli a normálisan működő állami médiát, alternatív nyilvánosságot épít az osztrák szélsőjobb

Online rádiót indított a Osztrák Szabadságpárt, amerikai mintára, hangsúlyozott patriotizmussal.

0

Sport

Őrület, mit művelt magyar ellenfele gyalázása után az ukrán teniszező

Nagy kérdés volt, hogy Olekszandra Olijnyikova meccse végén mi lesz a kézfogással.

Szívszorító segélykiáltást küldött a közel százmillió forinttal átvert olimpiai bajnokunk

Kopasz Bálint a közösségi médiában tett közzé megrendítő üzenetet.

Beleremegett a stadion, így üvöltötte 32 ezer AEK-szurkoló Varga Barnabás nevét

Az biztos, hogy hidegrázós pillanatokat élt át válogatott támadónk.

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Szoboszlai Dominik összekapott a Liverpool edzőjével

Komoly szakmai és pszichológiai kihívás elé állította a stábot a magyar játékos integrálása.

Megvan minden idők legpikánsabb döntője: mester a tanítványa ellen

A Manchester City besétált a Ligakupa döntőjébe, ahol az Arsenal vár rá.

Magyar válogatott futballistát igazol a Fradi, amely ezzel BL-csapatot előzött be

Tovább bővül Robbie Keane variációs lehetősége a magyar játékos érkezésével az NB I-ben.

Kifakadt, a kamerák előtt ventillált a magyar szövetségi kapitány

Cseh Sándor csapata sorozatban a harmadik döntőjébe jutott be és vesztette el.

0
0

Bulvár

Megjósolta a mesterséges intelligencia a 2026-os választások kimenetelét, tényleg ez vár ránk?

A 2026-os választások közeledtével a politikai elemzők mellett már a mesterséges intelligencia alapú statisztikai modellek is gőzerővel dolgoznak a várható erőviszonyok feltérképezésén.

Örökre felejtsd el ezt az ételt, a rákos betegek 60 százaléka meghal miatta

Friss kutatási eredmények sarkallnak bennünket az ultrafeldolgozott élelmiszerek fogyasztásának csökkentésére. A szakemberek ezúttal rákos betegeket vizsgáltak és arra jutottak, azoknak, akik több ilyen ételt fogyas

Egressy Mátyás eltűnése: Elkeserítő hír érkezett

Csütörtök délután adtak tájékoztatást.

Megállították Zoli lesötétített BMW-jét a zsaruk: akit benne találtak, megdöbbentő

A 32 éves férfi nem egyedül ült a kocsiban. Hogy kit és hogyan találtak meg vele, az számos kérdést felvet.

Váratlanul rátámadtak Orbán Viktorra a klubesten, a biztonságiak sem tudtak közbelépni

Váratlan esemény rázta fel a Mandiner klubesten zajló beszédet.

Ha ilyen csomagot kapsz, ne vedd át: a GLS futár videóját 1 millióan látták már

A GLS futár elmondja, miből lehet észrevenni, hogy gyanús, átverős csomaggal van dolgod.

Rendkívüli és azonnali bejelentéseket tesz a magyar kormány – jönnek a részletek

Kiemelten fontos eseményt tart a sajtó előtt Magyarország kormánya.

„Ez tragikus nap az egész ország számára” - drasztikus leépítések kezdődtek az egyik legnagyobb presztízsű lapnál

A Jeff Bezos tulajdonában lévő legendás The Washington Posttól több száz újságírót rúgtak ki. 

Halálos rendőrségi helikopter-baleset történt – a legrosszabb következett be

Súlyos tragédia történt Arizonában szerda éjjel, amikor egy rendőrségi helikopter lezuhant egy aktív lövöldözéshez történő riasztás közben. A

Váratlanul megzavarták Orbán Viktor élő interjúját, egy férfi ugrott fel a színpadra a miniszterelnök mellé

Orbán Viktorral éppen interjút készítettek a Várkert Bazárban, amikor egy férfi hirtelen felpattant a színpadra.

Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot

Ukrajna fővárosában találkozott a lengyel kormányfő az ukrán államfővel. Az egyelőre nem derült ki, mit forralhat a két vezető.

0