Ezt olvasta már?


Lovasi is Siófokkal ünnepel

51 évesen és 1 hónaposan tér vissza Siófokra zenélni Lovasi András. Jubileumi, teljes életművét bemutató turnéjának egyetlen balatoni állomása lesz a július 20-i koncert a nyári ellazulás központjának kikiáltott PLÁZS-on, ahol felhangzanak a jól ismert Kispál és Kiscsillag slágerek.

Tavaly június 20-án lett 50 éves Lovasi András, aki két nagyszabású koncerttel ünnepelt: az elsőt az általa életre hívott Fishing on Orfű fesztiválon tartották meg, pontosan a szülinapján, a másodikat pedig a Budapest Sportarénában november 11-én. Mindkét koncert hatalmas siker volt, nem véletlen, hogy zenésztársai és a fesztiválszervezők buzdítására idén országjárásra is indult a Kispál és a Borz egykori frontembere az első ötven év legjobb dalaival.

A Lovasi’18 turné egyetlen balatoni állomása a siófoki PLÁZS lesz július 20-án, ahol a két nagyszabású koncert hangulatára számíthatnak a rajongók. A színpadon Lovasi két zenekarából, a Kispál és a Borzból, illetve a Kiscsillagból állnak majd zenészek az énekes-dalszerző mellett. Azaz Lovasin kívül Kispál Andrással, Dióssy D. Ákossal és a Leskovics Gáborral nosztalgiázhatnak a rajongók, de zenészbarátok, Falusi Mariann és Kiss Tibi a Quimbyből is tiszteletüket teszik.

A műsor nagyjából hatvan százalékát a Kispál-dalok adják, igazodva a zenekar Lovasi életművében elfoglalt jelentőségéhez, a többi része pedig Kiscsillag-dal. Emellett várhatóan a régi (Bandi a hegyről) és a november elején érkező új szólólemezéről is elhangzik egy-két szerzemény. „A repertoárban 50 számunk van, mire Siófokra érünk – ez körülbelül a turné közepe –, lesz már tapasztalatunk arról, hogy melyik hogyan működik jól” – nyilatkozta Lovasi a MOL Nagyon Balaton magazinban.

Érdekesség, hogy a Lovasi’18 turné állomásai között eredetileg nem szerepelt volna balatoni helyszín, de az énekes-zeneszerző azonnal igent mondott a MOL Nagyon Balaton felkérésre, amelynek külön aktualitást ad, hogy Siófok várossá válásának 50. évfordulóját ünnepli.

Meglepő módon Lovasi egyébként mindössze egyszer turnézott a Balaton körül a Kispál és a Borzzal, több mint húsz éve, 1997-ben. Ez az egy koncertkörút is nehezen jött össze a zenekarnak, végül viszont kifejezetten jól sikerült, hiszen a nem túl megterhelő, néhány állomásos turné közben a tó partján múlathatták az időt a zenekar tagjai. Lovasi egy jóval későbbi fellépést, a 2016-os kompkoncertet is a legjobb balatoni koncertélményei között tart számon.

Lovasi egyébként a zenélésen kívül is jó emlékeket őriz a Balatonról – tudtuk meg ezt is a MOL Nagyon Balaton magazinból -, hiszen családjával sokat kempingeztek a déli parton, de kedvenc balatoni helyei között említi a Badacsony környékét és a Káli-medencét is. Saját bevallása szerint mára olyan Balaton-rajongóvá vált, aki főidényen kívül is szívesen pihen a tónál: tavasszal, ősszel és akár télen is.

Lovasi szerint alapvető, hogy amikor egy zenész a Balatonon lép fel, igyekszik úgy intézni, hogy maradhasson is egy kicsit a tó partján. Idén viszont nem biztos, hogy a koncert kapcsán össze tudja kötni a kellemeset a hasznossal, hiszen felesége, a színésznő Földes Eszter kicsit több mint egy hónapja adott életet első közös gyereküknek.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Már 4 millió ember halt meg idő előtt miattuk, és messze még a vége az atomkísérleteknek

1945 és 2017 között több mint 2400 atomkísérletet végeztek a nagyhatalmak, és ennek elképesztő, mai napig ható egészségügyi...

Kiara Lord kitálalt arról, milyen volt Stohl András csókja: meglepődött azon, amit átélt

Ilyen volt Kiara Lord és Stohl András csókja. Előbbi nagyon meglepő kijelentést tett.

Születési dátumok, melyek most nagy irányváltást jeleznek

Ha a születési dátumod ezekre a bizonyos napokra esik, akkor készülj, mert most különösen nagy fordulat előtt állhat az életed.

Magyar Bálint: A maffiaállam a parazitaállam privatizált formája

Szerinte a kifejezésnek mozgósító ereje van.

Átkok a sztárvilágban: meghalnak a színészek, ha Latinovits Zoltán bőrébe bújnak? Miért szakítanak a Nyerő Páros szerelmesei?

Vajon valóban egy átok vagy akár fekete mágia tette tönkre Nagy Bogi házasságát? Tényleg el van átkozva az, aki Latinovits Zoltánt...

Austria First: gyűlöli a normálisan működő állami médiát, alternatív nyilvánosságot épít az osztrák szélsőjobb

Online rádiót indított a Osztrák Szabadságpárt, amerikai mintára, hangsúlyozott patriotizmussal.

0

Sport

Őrület, mit művelt magyar ellenfele gyalázása után az ukrán teniszező

Nagy kérdés volt, hogy Olekszandra Olijnyikova meccse végén mi lesz a kézfogással.

Szívszorító segélykiáltást küldött a közel százmillió forinttal átvert olimpiai bajnokunk

Kopasz Bálint a közösségi médiában tett közzé megrendítő üzenetet.

Beleremegett a stadion, így üvöltötte 32 ezer AEK-szurkoló Varga Barnabás nevét

Az biztos, hogy hidegrázós pillanatokat élt át válogatott támadónk.

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Szoboszlai Dominik összekapott a Liverpool edzőjével

Komoly szakmai és pszichológiai kihívás elé állította a stábot a magyar játékos integrálása.

Megvan minden idők legpikánsabb döntője: mester a tanítványa ellen

A Manchester City besétált a Ligakupa döntőjébe, ahol az Arsenal vár rá.

Magyar válogatott futballistát igazol a Fradi, amely ezzel BL-csapatot előzött be

Tovább bővül Robbie Keane variációs lehetősége a magyar játékos érkezésével az NB I-ben.

Kifakadt, a kamerák előtt ventillált a magyar szövetségi kapitány

Cseh Sándor csapata sorozatban a harmadik döntőjébe jutott be és vesztette el.

0
0

Bulvár

Megjósolta a mesterséges intelligencia a 2026-os választások kimenetelét, tényleg ez vár ránk?

A 2026-os választások közeledtével a politikai elemzők mellett már a mesterséges intelligencia alapú statisztikai modellek is gőzerővel dolgoznak a várható erőviszonyok feltérképezésén.

Örökre felejtsd el ezt az ételt, a rákos betegek 60 százaléka meghal miatta

Friss kutatási eredmények sarkallnak bennünket az ultrafeldolgozott élelmiszerek fogyasztásának csökkentésére. A szakemberek ezúttal rákos betegeket vizsgáltak és arra jutottak, azoknak, akik több ilyen ételt fogyas

Egressy Mátyás eltűnése: Elkeserítő hír érkezett

Csütörtök délután adtak tájékoztatást.

Megállították Zoli lesötétített BMW-jét a zsaruk: akit benne találtak, megdöbbentő

A 32 éves férfi nem egyedül ült a kocsiban. Hogy kit és hogyan találtak meg vele, az számos kérdést felvet.

Váratlanul rátámadtak Orbán Viktorra a klubesten, a biztonságiak sem tudtak közbelépni

Váratlan esemény rázta fel a Mandiner klubesten zajló beszédet.

Ha ilyen csomagot kapsz, ne vedd át: a GLS futár videóját 1 millióan látták már

A GLS futár elmondja, miből lehet észrevenni, hogy gyanús, átverős csomaggal van dolgod.

Rendkívüli és azonnali bejelentéseket tesz a magyar kormány – jönnek a részletek

Kiemelten fontos eseményt tart a sajtó előtt Magyarország kormánya.

„Ez tragikus nap az egész ország számára” - drasztikus leépítések kezdődtek az egyik legnagyobb presztízsű lapnál

A Jeff Bezos tulajdonában lévő legendás The Washington Posttól több száz újságírót rúgtak ki. 

Halálos rendőrségi helikopter-baleset történt – a legrosszabb következett be

Súlyos tragédia történt Arizonában szerda éjjel, amikor egy rendőrségi helikopter lezuhant egy aktív lövöldözéshez történő riasztás közben. A

Váratlanul megzavarták Orbán Viktor élő interjúját, egy férfi ugrott fel a színpadra a miniszterelnök mellé

Orbán Viktorral éppen interjút készítettek a Várkert Bazárban, amikor egy férfi hirtelen felpattant a színpadra.

Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot

Ukrajna fővárosában találkozott a lengyel kormányfő az ukrán államfővel. Az egyelőre nem derült ki, mit forralhat a két vezető.

0