Ezt olvasta már?


Ma a Fradi a cseh bajnokkal játszik a BL-selejtezőben

A második selejtezőkörben aratott győzelemmel az már eldőlt, hogy a 2019-ben az Európa-liga, tavaly pedig a Bajnokok Ligája főtábláján szerepelt Ferencváros 2021 őszén is érdekelt lesz valamely európai kupasorozat csoportkörében.


hirdetés

 

A zöld-fehérek egyelőre százszázalékosak a sorozatban, hiszen a koszovói Prishtina és a litván Zalgiris Vilnius együttesével szemben is kettős győzelemmel jutottak tovább, ugyanakkor az OTP Bank Ligát hatalmas meglepetésre a Kisvárdától elszenvedett 2-1-es hazai vereséggel kezdték.

 

A második selejtezőkörben aratott győzelemmel az már eldőlt, hogy a 2019-ben az Európa-liga, tavaly pedig a Bajnokok Ligája főtábláján szerepelt Ferencváros 2021 őszén is érdekelt lesz valamely európai kupasorozat csoportkörében.

 

A “legrosszabb” esetben, azaz egy esetleges Slavia Praha elleni búcsút követően az Európa-liga playoffjában lenne érdekelt a gárda, ott a vesztesek a Konferencia-liga főtábláján indulhatnak majd. Továbbjutás esetén újra a BL csoportkörért szállnának harcba a zöld-fehérek, de ha nem is járnának sikerrel, akkor az El-főtáblával vigasztalódnának.

 

A találkozó 20 órakor a spanyol Jesús Gil Manzano sípjelére kezdődik, a mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti.

MTI







0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0

hírek innen, onnan

Vízen lebegő testrészek és fejbe lőtt emberek – elítélték a milliárdos sorozatgyilkos szörnyet – Videó.

Bűnösnek találta az esküdtszék Robert Alan Durst milliárdos üzletembert,, akire évekig nem tudták rábizonyítani, hogy megölte...

Majoros Hajnalka érzelmes és nyilvános szerelmeslevelet írt Majkának egy új lagzifotó mellé

„Azzá váltam, aki mindig is lenni akartam” – Majoros Hajnalka köszönetet mond férjének.

A Bayer hetekre elvesztette a Fradi ellen megsérült sztárfocistáját

A 22 éves argentin válogatott középpályás jobb bokájában sérült az oldalsó szalag.

Már fennakadások vannak az előválasztás online rendszerében, a Bikás parknál a helyszíni szavazásnál is gondba ütköztek

A 11. kerületi helyszínen szombat délelőtt nem volt lehetőség a személyes voksolásra sem.

Romániában bevonták a legnagyobb biztosító működési engedélyé

Romániában a pénzügyi felügyelet bevonta a legnagyobb biztosítótársaság, a City Insurance működési engedélyét, miután a vállalat...

Ilyen az ezerarcú Mátra

A Mátrát nem lehet kihagyni, nincs olyan év, hogy ne töltenénk itt napokat. Mátraháza, Sástó, Mátrafüred, Galyatető - kötelező...

Aggasztó hírek: Másfél évig még velünk marad a koronavírus

Több mint 1,5 éve tart a koronavírus járvány és már a negyedik hullámát éljük meg. Az egyik legpusztítóbb pandémiának, a...

Szívszaggató: az ágyából ragadták el a 6 éves kislányt, borzalmas, ami történt

A rendőrök értetlenül állnak a történtek előtt. Egészen másra gyanakodnak, mint amit a szülők bevallottak.

Kevesebb Balaton, több Európa: kiderült, hol nyaraltak az idén a magyarok

A biztosítók visszajelzései alapján egyértelműen látszik, hogy az utazási kedv a 2019-es évhez közelített idén, emellett pedig az...

Nyugdíj: olyan nagy a baj, hogy teljes reformot javasolnak

Minden magyar nyugdíjas egy szegénységi csúszdára kerül, amint megállapították a nyugdíját – mondta el a Portfolio kérdésére...

Ezt találnánk, ha belelátnánk a kutyáink fejébe

A gazdik egyik legnagyobb álma válna valóra, ha képesek lennének legalább egy kis időre belepillantani a kutyusok fejébe. Vajon mi a...

Sport

A külföldi sajtóban is hír Milák Kristóf és Selmeci Attila szakítása

Szenzációként tálalják az olimpiai bajnok és világcsúcstartó magyar klasszis döntését.

Dárdai Pál és a fia megint meccset nyert a Herthának- videó

A magyar edző cseréi megfordították a Greuther Fürth elleni meccset.

Cristiano Ronaldo távozott, a klub beismerte:történelmi mélyponton van

Rekordveszteséget szenvedett el a Juventus az elmúlt pénzügyi évben - adta hírül honlapján az olasz futballklub.

Megdöbbentő körülmények a vb-n: sárban csúszkáló és csővázas ülőkén alvó magyarok

A 700 résztvevő szívesen letusolna a versenye után, ám a zuhanyozót nem telepítettek a rendezők.

˝Messivel gyengült a PSG, nem értem miért ők a favoritok˝

Némileg meglepő kijelentést tett az angolok aranylabdás szakértője, Michael Owen.

Félelmetes pénzt keresne - Három kérője is van a Chelsea sztárjának

Egyelőre nem tudott megállapodni a két fél a személyes feltételekről.

Sztrókot kapott edzőjéért is küzdött Dibusz Dénes

Leverkusen — Dibusz Dénes nemcsak a Ferencvárosért, magáért küzdött a csütörtöki, Bayer Leverkusen elleni mérkőzésen, de a nevelőedzőjét is igyekezett büszkévé tenni.

Hiába lázad a magyar edzői kar, az NB I-es aranyéremhez is külföldi edző kell

A magyar futballnak nyugaton nincsenek meg a hídfőállásai, ezért játékosainkért az Eb után sem kapkodtak. Szpíker Korner Gundel Takács Gáborral.

Ronaldo érkezése miatt több focistánál is betelhet a pohár Manchesterben

A Manchester United korábbi focistája fontos dologra hívta fel Ole Gunnar Solskjaer figyelmét.

Dárdai Pál most nagyon büszke

A magyar edző szerint jól sikerültek a Hertha cseréi a Greuther Fürth legyőzésénél.

Vereséggel kezdett a magyar válogatott

Margaret Kratz csapata hazai pályán kapott ki Skóciától.

0

Bulvár

Őrjöng Erzsébet és az egész palota: Meghan hercegné olyat tett Harryvel, amire senki sem számított

A sussexiek nem meglepő módon ismét kiakasztották egész Nagy-Britanniát, köztük pedig legfőképp a királyi családot – vajon a mostani egy újabb jele annak, hogy Meghan elnyomja Harryt?

Ezért kell Orbánnak korlátlan hatalom év végéig

Érdemi járványügyi védekezés nincs, a káoszkormányfő mégsem hajlandó lemondani a különleges felhatalmazásról. A veszélyhelyzet meghosszabbításával Orbán két legyet üt egy csapásra: 2022-ig tolná ki korlátl

Az utcán áll a sor Esztergomban, egy virágboltból lett mentőszolgálatos Covid-tesztpont előtt

Sokkal inkább India ez, mint egy európai város - mondja a várakozók egyike, aki egy órát ácsorgott a forgalmas utcán. A mentők szerint jobb a szabadtéri várakozás, bár tudják, nem kényelmes.

Senki nem hordana tangát, ha tudná, miért találták fel

A divattörténelem egyik meglepő története, hogyan találták fel a tangabugyit. Egyáltalán nem számított szexinek.

Tele voltam antitesttel, erre megkaptam a Pfizert: napokra szétcsapott a vakcina

Nem teljesen értem az orvosi összefüggést, de azért megosztom a tapasztalatokat.

Szép csendben 101 éves lett a Jászai Mari-díjas színésznő

Farkas Anny több mint egy évszázadot megélt.

Megnyitott az Etele Plaza: íme minden, amit tudnod kell róla

Több mint tíz évnyi tervezés, előkészítés és hihetetlen csapatmunka gyümölcseként, szeptember 17-én, délelőtt 10 órakor kitárja kapuit Magyarország legújabb plázája. Az Etele Plaza a modern kor innovációit a

blogmorzsák

A lomizás legalizálása?

A lomtalanításban a guberálókat utáljuk. Pedig a rendszert kellene, ami könnyen átalakítható lenne – velük vagy nélkülük.

Pedagógusokból műkörmös, cukrász - és ki tanítja majd az unokáimat?

A közeli években 20 ezer pedagógus megy nyugdíjba, de honnan is lenne a pótlás, amikor 160 ezres megalázóan alacsony fizetéssel kezdik a pályát?

Indiana Jones és az elveszett frigyláda fosztogatói

"Dietrich ezredes koponyája beomlik, Toht arca szétolvad, Belloq feje szétrobban. A Führer ennek nem fog örülni."

A feleségem szeretőt ajánlott

Vajon mit jelent, ha a nő elzárkózik a szexuális együttléttől, de felajánlj egy kiskaput?

Ez lenne az 500 legjobb dal?

Itt a Rolling Stone magazin friss listája.

Ezt csináld, ha párás, esős lesz a visszapillantód

Egy ügyes trükkel vízhatlanná teheted tükrödet - nem éri meg rajta spórolni!

Merkely és Szlávik megjó–solta: csak egy hullám lesz

A járvány újabb felfutó szaka–szában tekintsünk vissza néhány (ellent­mondó) nyilatkozatra hazai szakem­berektől.

A vihar előtti vihar - 30 éves a Use Your Illusion

Pont 30 éve jött ki a Guns N' Roses monumentális duplalemeze, ami felforgatta akkor a világot.

Képes Marvel-Biblia mindenkinek

A mozis adaptációk csak egy vékony szeletét jelenítik meg egy szinte felfoghatatlanul tágas univerzumnak.

Vadászati Világkiállítás és "Magyar Büszkeség"

„Látványos eseményekkel elkápráztatni a világ és a magyar közvéleményt.“

Mickey Rourke 10 legjobb alakítása

69 éves Hollywood egyik utolsó fenegyereke, a nagy visszatérő Mickey Rourke. Lássuk a színész 10 meghatározó alakítását!

És a (gasztro)komp csak ment és ment

A megérkezés, a felmérés és a keveredés pilla­natai a kompon.

0