Ezt olvasta már?


Magyar Nagydíj - Verstappen először nyert Mogyoródon

Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte meg a 37. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen. A 24 éves vb-címvédő ezzel tovább növelte előnyét az összetettben.

Verstappen a tizedik helyről rajtolva úgy győzött, hogy riválisainak szinte esélyük sem volt arra, hogy megnehezítsék a dolgát. A holland pilóta pályafutása 28. futamgyőzelmét aratta, ezzel a háromszoros világbajnok brit Jackie Stewartot megelőzve immár egyedül áll az örökranglista nyolcadik helyén.

Második helyen a hétszeres vb-győztes, Mogyoródon korábban nyolc alkalommal diadalmaskodó brit Lewis Hamilton végzett, míg harmadikként a másik Mercedesszel pole pozícióból rajtoló George Russell zárt.

A vb-pontversenyben második monacói Charles Leclerc (Ferrari) csapata rossz taktikájának is köszönhetően csak hatodik lett, így Verstappen előnye 80 pont az összetettben.

A futam borús időben, hideg aszfalton és nagy szélben kezdődött: utóbbival kapcsolatban a verseny előtt nyilatkozó csapatfőnökök mindegyike hangsúlyozta, az idei autóknak kifejezetten előnytelen, ha nincs szélcsend, így senki nem számított könnyű futamra.

Toto Wolff, a pole pozíciót a tavalyi Szaúdi Nagydíj óta először megszerző Mercedes csapatfőnöke elmondta, az idei évben eddig szenvedtek az edzéseken, így ezúttal nyomás nélkül versenyezhetnek majd. A startra telt ház előtt került sor.

A rajtot az élmezőny jelentős többsége jól kapta el, Carlos Sainz Jr. (Ferrari) az első kanyarban megtámadta Russellt, de nem tudta átvenni a vezetést. Harmadiknak Leclerc sorolt be, miközben a hetedik pozícióból startoló Hamilton az első kör végén már ötödik volt.

A negyedik helyért nagy csata indult Lando Norris (McLaren) és Hamilton között, miközben megérkezett rájuk Verstappen is, aki a 10. körre már hatodik volt úgy. Két körrel később Norrist mindkét világbajnok megelőzte.

Az élen Russell 2.3 másodperces előnyre tett szert Sainzcal szemben, ez azonban rohamosan csökkenni kezdett, amikor a brit versenyző Mercedesén "fogyni kezdtek" a lágy gumik. Russell a 17. körben a boxba hajtott kerékcserére, egy körrel később pedig Sainz is új gumikat kapott, de az ő cseréje lassúra sikerült a Ferrari stábjának. Közben Verstappen is a boxban járt, majd következett Hamilton, valamint a 22. körben Leclerc. Utóbbi a kerékcseréjét követően Russell mögé, de Sainz elé tért vissza a pályára, negyedikként pedig már Verstappen száguldott, megelőzve Hamiltont.

A 27. körre a szemmel láthatóan gyorsabb Leclerc ledolgozta hátrányát az élen haladó brittel szemben, majd egy körrel később előzéssel is megpróbálkozott, ezt azonban Russell még visszaverte. A 30. körben ugyanez volt a forgatókönyv, ekkor viszont a célegyenes végén az olasz istálló monacói pilótája nagyon rövidet fékezett, és elment brit riválisa mellett.

Russell aztán Sainzcal szemben volt kénytelen védeni a második helyét, majd a 39. körben behívták a boxba újabb kerékcserére, ugyanekkor az élről kiállva Leclerc is friss abroncsokat kapott. Az időközben ugyancsak kerékcserén járt Verstappen mindkettejüket megelőzte, ugyanis a brit és a monacói is mögé tért vissza a pályára. A holland címvédő aztán hibázott az utolsó előtti kanyarban, megpördült, és Leclerc lehagyta, Russell pedig üldözni kezdte.

Az élen közben Sainz száguldott, őt négy másodperc lemaradással követte Hamilton. A brit sztár gyorsabb volt a spanyolnál, és várható volt, hogy támadni tudja majd, miközben Verstappen újfent utolérte és megelőzte Leclerc-t a harmadik helyért.

A 47. körben Sainzot kerékcserére hívta a Ferrari, melynek szerelői ismét lassan dolgoztak, így a spanyol csak ötödiknek tért vissza a pályára. Az élre Hamilton került, mögötte a nála egyértelműen gyorsabb Verstappen száguldott, míg a harmadik helyért Russell harcolt Leclerc-rel. Az 52. körben Hamiltont hívták be a boxba kerékcserére, így Verstappen átvette a vezetést, aztán a kemény keverékű gumikkal nagyon szenvedő Leclerc autójára a Ferrari lágy abroncsokat rakott, de így a monacói visszacsúszott a mezőnyben.

Tizenöt körrel a leintés előtt Verstappen, Russell, Sainz volt a dobogós helyeken száguldók sorrendje, aztán Hamilton, Pérez és Leclerc következett. Hamilton a lágy gumikkal a mezőny leggyorsabbja volt, így esélye nyílt a második pozíció megszerzéséért küzdeni, miközben Verstappen sikerét semmi nem veszélyeztette.

Hamilton hamarosan megelőzte Sainzot, majd öt körrel a futam vége előtt feljött másodiknak, így a Mercedes istálló sorozatban másodszor ünnepelhetett kettős dobogót.

A díjakat Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár, valamint Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke adta át a dobogósoknak.

A világbajnoki idény augusztus utolsó hétvégéjén, Belgiumban folytatódik.

 







0
0

hírek innen, onnan

Videón a meglehetősen buta tolvaj, aki kamera előtt lopott – Nem ő volt a legelővigyázatosabb bűnöző, ezért vélhetően mehet a börtönbe

Kerékpárkereket lopott, majd bicikliző nőkre támadt egy férfi Győr-Moson-Sopron vármegyében. A vádirat szerint a cselekmények egy része...

Írd be ezt a Google keresőbe a napfogyatkozás miatt, elképesztő, mit fogsz látni

Részleges napfogyatkozás lesz ma Magyarországon, és a szerencsésebbek láthatnak is belőle valamennyit.

A nők közel fele úgy gondolja, hogy munkanélküliség esetén nehezen tudna újra elhelyezkedni

Jóval negatívabban ítélik meg a magyar munkavállalók a saját munkaerőpiaci mobilitási lehetőségeiket az év elejéhez képest, mivel...

Rolleres fiút gázolt az autó, naná, hogy zebrán gurult át

Nyíregyházán súlyos sérülésekkel szállították kórházba azt a rolleres fiút, aki a zebrán gurult, mikor elütötte egy autó.

Szinetár Dóra felmosta a padlót Dúró Dórával

Szinetár Dóra nyílt levélben vonta felelősségre Dúró Dórát, a Mi Hazánk országgyűlési képviselőjét.

Minden ötödik ember hordozhatja ezt a rejtett genetikai eredetű szívbetegséget

A lakosság ötödét érintő genetikai koleszterineltérés jelentősen növeli a stroke és a szívbetegségek okozta halálozás kockázatát.

Apró szám a wifiikon mellett: ezért nem mindegy, milyen jel jelenik meg a mobilján

Az Android-rendszert használó okostelefonok kijelzőjének felső sarkában időről időre egy apró szám bukkant fel a wifiikon mellett,...

Tanácsok otthonon kívüli tevékenységekhez Parkinson-kóros betegeknek

A Parkinson-kóros betegeknek is törekedniük kell a társas kapcsolatok fenntartására és a kültéri programok beiktatására. Nem kell...

Meglepő indok miatt nem lehet Haaland csapatkapitány

Ha lehet hinni az angol forrásoknak, akkor meglepő indok miatt nem lehet csapatkapitány Erling Haaland Enzo Marescánál.

Hatalmas változás jön a hazai egyetemeken: Olyan szakot indítanak, amire azonnal lecsaptak a diákok

Új szakok jönnek a felsőoktatásban, az egyikre már most óriási a roham.

Megtalálták az ősi hun DNS-t, a rómaiak tényleg rettegték Attila nevét

Ezek már olyan horderejű bizonyítékok, amik nem lehetnek véletlenek.

Az útvonal már kirajzolódik, a Hormuzi-szoros még zárva maradhat: Irán Washingtonra vár

Irán az amerikai kártérítést is a Hormuzi-szoros teljes újranyitásának feltételei közé sorolja, miközben Ománnal már a hajózási...

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát

Tommy Marqués került az angolok látókörébe.

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön

Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát

Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen

A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.

0