Ezt olvasta már?


Május végéig használhatók fel a megmaradt rezsiutalványok

Május végéig használhatók fel a megmaradt rezsiutalványok - közölte a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter hétfőn az MTI-vel.

A közlemény szerint a rezsiutalványt a kormány tavaly ősszel a megbecsülése jeleként biztosította nagyjából 2,6 millió nyugdíjas részére.

A juttatás, annak kézbesítése és felhasználása sikeresnek tekinthető, hiszen a jogosultak 98 százaléka kézhez vette az utalványt. Az átvett utalványok 95 százalékát - több mint 21,5 milliárd forint értékben - pedig már fel is használták a gáz- és villanyszámlák kifizetésére.

Az átvett, de még fel nem használt utalványokat az érintettek május 31-ig válthatják be - a vészhelyzet miatt - csak a postákon - tette hozzá.

"Javasoljuk az idősebb, a járványban veszélyeztetett korosztálynak, hogy a rezsiutalványok felhasználását, postai beváltását bízzák a család fiatalabb tagjaira. Ha mégis saját maguk kénytelenek megtenni, akkor érdemes nyitáskor érkezni, a postákon ugyanis a nyitást követő első órában elsőbbséget biztosítanak az ügyintézésben" - írták.

A rezsiutalványok beváltására 2019 szeptemberétől volt lehetőség, a felhasználási határidőt a kormány meghosszabbította. Az utalványokat földgáz- és villamosenergia szolgáltatás kifizetéséhez lehet felhasználni.

A befizetésnél az utalványok összege nem haladhatja meg a csekken szereplő összeget, a különbséget csak készpénzzel lehet kiegészíteni.

A rezsiutalványokról érdeklődni továbbra is a 1818-as kormányzati ügyfélvonalon lehet.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

„Mert mi okosabbak vagyunk, és nem lopunk!” – Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi példákkal vágott vissza Orbán Viktornak

A polgármester bevallotta, hogy 2010-ig még Orbánra szavazott, most viszont már csak egy zsarnokot lát benne. Szerinte a Fidesz alatt lett az...

A szemünk előtt bukik meg éppen az európai nagyhatalom vezetője? – Házkutatás volt a "sötétség hercegénél"

A brit rendőrség házkutatást tart két, Peter Mandelsonhoz köthető ingatlanban a délnyugat-angliai Wiltshire-ben és Észak-Londonban –...

Megtalálhatták a hosszú távú ellenszert a Covid ellen

Kutatók olyan antitesteket azonosítottak, amelyek a koronavírusok széles köre ellen nyújtanak hatékony védelmet, a SARS-CoV-1-től a...

Pillanatok alatt elfogta a rendőrség az ATM-csalókat – így buktak le

Egy zuglói bankautomatánál próbált pénzt felvenni egy ügyfél, ám a tranzakció után a készülék nem adott ki készpénzt.

Katalin hercegnét a rákbetegségéről kérdezték, ezzel a két mondattal válaszolt rá

Katalin hercegné éppen egy hivatalos látogatáson vett részt, amikor az összegyűlt tömeg egyik tagja az egészsége iránt érdeklődött....

Kiadták a Magyarországon bujkáló volt lengyel igazságügyi miniszter ellen az elfogatóparancsot

Zbigniew Ziobrót szökevényként és több bűncselekmény gyanúsítottjaként keresi a varsói rendőrség.

Rohanó mentő gázolt el egy gyalogost Pécsen

A szirénázó mentő előtt próbált átszaladni a gyalogos

Rohantak a mentők: három autó karambolozott

Két helyről is siettek menteni a tűzoltók.

Megszaporodtak a merényletek Moszkvában, most egy kiemelten védett tábornokot tudott meglőni egy támadó

Vlagyimir Alekszejev az orosz hírszerzés helyettes vezetőjeként az egyik legmagasabb rangú személy, aki ellen merényletet követtek el. A...

Ömlik a pénz: jól megdobtuk az Amazont

Mindent felülmúlt az Amazon, amit tervezett. A negyedéves jelentésből kiderült milyen bevétele volt.

Rejtélyes rosszullétek Csepelen: hat embert, köztük egy négyéves kislányt is kórházba kellett szállítani

Egy bogárirtás után tavaly novemberben egy kettős halálesetet vizsgált a rendőrség Csepelen, most pedig újabb rejtélyes mérgezések...

0

Sport

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó

Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.

Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról

A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.

Kifakadt, a kamerák előtt ventillált a magyar szövetségi kapitány

Cseh Sándor csapata sorozatban a harmadik döntőjébe jutott be és vesztette el.

Littlert már az első meccsén sokkolták – közel két éve nem történt ilyen a Premier League-ben

A 19 éves angol klasszis a vb-fináléval ellentétben nem tudta legyőzni Gian van Veent.

Keszthelyi Rita vigasztalhatatlan, nem kárpótolja a nagy elismerés sem

A magyar női vízilabda-válogatott tíz éve vár egy újabb aranyéremre, de fényes a jövőképe.

Meglepő részlet derült ki Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjének kezdetéről

A magyar válogatott csapatkapitánya nem minden téren bízott új klubjában.

Szoboszlai ellophatja a koronát a Liverpool legnagyobb királyától

Ezt várják tőle a Manchester City elleni rangadón.

Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc

Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.

0
0

Bulvár

Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint

Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy

Váratlan visszatérés az ATV képernyőjén

Alig több mint egy évvel harmadik gyermeke születése után ismét munkába állt az ATV népszerű arca, akit kedden már a képernyőn is viszontláthattak a nézők.

Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle

A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.

Az USA rendkívüli bejelentésére keltünk – azonnali halálos csapás indult

Az USA újabb azonnali halálos csapással válaszolt.

Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok

A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.

Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől

Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.

„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.

Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót

A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.

Szörnyű tragédia: Holtan találták az otthonában a 21 éves modellt

Cristina Pérez Galcenco fiatal kora dacára már komoly szakmai tapasztalatokat gyűjtött, halála az egész divatvilágot megrázta. 

Házkutatás egy ismert újságírónál, de a mobilja kifogott a rendőrségen

Egy friss bírósági jegyzőkönyv szerint az FBI nem tudta feltörni a Washington Post egyik újságírójának iPhone-ját, mert azon be volt kapcsolva az Apple kevéssé ismert, de rendkívül szigorú biztonsági funkciója,

3 csillagjegy, akiknek a közeljövőben szinte minden sikerülni fog

Nem mindig a nagy fordulatok hozzák el a sikert. Néha az a legfeltűnőbb, amikor minden egyszerűen a helyére kerül. A közeljövőben három csillagjegy olyan időszakba lép, ahol a döntések könnyebbek, az eredmények gy

0