Ezt olvasta már?

0

Másfél év alatt kész a pécsi orvoskar új épülete

Lerakták a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának üj, oktatási és kutatási épülettömbjének alapkövét. A kivitelező 2020 második negyedévére ígérte az átadást.


hirdetés
(A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!)

Az eszközbeszerzéssel együtt 12 milliárd forintot meghaladó beruházás a Modern Városok Programja keretében valósul meg, mintegy 12 ezer négyzetméteres, a látványtervek szerint igen futurisztikus épület lesz. Ehhez igazodott az alapkőletétel is, ugyanis amellett, hogy a kordokumentumok pendrive-on kerültek az időkapszulába, az alapkő is 3D nyomtatással készült el az egyetemen.

Bódis József, az EMMI államtitkára, a PTE legutóbbi rektora Kásler Miklós miniszter gondolatait tolmácsolta, aki a magyar orvoslás ezeréves hagyományait elevenítette fel. Személyes érintettsége révén hozzátette, hogy a pécsi orvosképzés százéves múltra tekint vissza, és a harminc évvel ezelőtti kilépés a nemzetközi piacra adta meg az alapját a mostani fejlesztéseknek, hiszen kétszázról hatszázra nőtt az induló évfolyamok létszáma. Páva Zsolt polgármester a partnerségi alapon működő közös munkát hangsúlyozta, míg Miseta Attila, a PTE rektora a falak ereje mellett a közöttük létező tudás a fontos.

Peresztegi Imre, a kivitelező ZÁÉV Zrt. vezérigazgatója 2020 második negyedévére, azaz másfél év múlvára ígérte az épület átadását.

M. Z.







0
0

hírek innen, onnan

Gyors és egészséges tízóraik, amiket könnyű összedobni és elcsomagolni

Nem kell dietetikusnak lenned, hogy tudd: ha a gyerek vércukorszintje kiegyensúlyozott, a suliban is jobban teljesít. De mit csomagolj neki, ami...

Ma van a magyar kultúra napja

Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnusz kéziratát.

Szergej Rebrov: A Ferencváros nagyon sokat megérdemel

Az ukrán sztáredző szerint idehaza a technikával több gond van, mint a játékosok hozzáállásával. Exklúzív interjú.

Hiába várjuk a tél végét

A múlt heti néhány tavaszias napot követően vasárnap ismét téliesre fordult az idő, a havazást pedig hétfőre kemény reggeli fagyok...

A Facebook új fejlesztése nagyon LOL

Merthogy ez a neve, mondjuk, miért!

A lépcsőzés így védi a szívet

Már azzal is sokat tehetünk a szívünk egészségéért, ha a lift helyett a lépcsőt használjuk - derítette ki egy friss kutatás.

Pokoli fájdalom: szembe néz megnyomorítójával a Neoton dobosa

Először néz gázolója szemébe az egykori dobos.

Vagy egy 165 éves ember is szavazhat a török választáson, vagy valaki csalt

165, 149 és 148 éves ember is szerepel a török választói névjegyzékben, de olyat is találtak, aki a papírjai szerint egy négyemeletes...

Gyilkos küzdelmet vív az olimpiáért a magyar és az egyiptomi kézicsapat

Minden egyes lőtt és kapott gólnak jelentősége lesz a kézi vb szerdai napján Herningben.

Kiderült egy óriási csillagászati rejtély

Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA Cassini űrszondájáról érkező adatok segítségével sikerült pontosan meghatározni a Szaturnusz...

Német támogatást kaptak a magyar sztrájkolók

A legnagyobb német szakszervezet, az IG Metall is támogatta, az Audi magyar munkavállalóinak sztrájkját, amiről pénteken közleményt adtak...

0

Sport

Hosszú Katinka új sportág felé nyit

Új szakosztályt indít az Iron Swim, februárban indulhatnak az edzések a Duna Arénában.

Túl kövér a Real Madrid sztárja, ezért nem játszhat

Állítólag a mérlegelést is megtagadta.

Norvégia legyőzte Svédországot, nem lehetünk csoportharmadikok a kézivébén

Számunkra kedvezőtlen eredmény született az északi rangadón.

Mindjárt vége, de még bármi megtörténhet a férfi kézilabda-vb-n

Még akár az ötödik helyért is játszhatunk, de akár a hetedikről is kigolyózhatnak bennünket.

A címvédő után a világelső  is kiesett az Ausztrál Openen

Serena Williams legyőzte a tavalyi döntős Simona Halepet a nyolcaddöntőben.

Petry a magyar fociról: Ha a körülmények Európa-szintűek, miért nem termelünk minőséget?

A Hertha BSC magyar kapusedzője, Petry Zsolt tűélesen rávilágított a lényegre.

Óriási meglepetés a Barcelona első téli igazolása

Az olasz labdarúgó-bajnokság középcsapatától érkezik erősítés a katalánokhoz.

Kificamodott a Barca-sztár bokája

Egyelőre nem tudni, hogy mennyit kell kihagynia.

Szeretni a Barcát természetes, nézni luxus

Őket követik a legtöbben, de a meccseikre alig járnak.

50 millió euróért vehet védőt a Real Madrid

Az As szerint a Real Madrid szóban megegyezett Éder Militaóval.

Teltházas a Bayern München, közösségi médiában a Barcelona vezet

A KPMG Budapesten működő Football Benchmark csapata a 2017/18-as szezon nyolc élklubját értékelte.

Babos és Fucsovics: képesek vagyunk megnyerni a tornát

A magyar páros magabiztosan nyilatkozott a vegyes páros esélyeit illetően.

0

Bulvár

Vajna Tímea: "Nem rendelkezhetek az ő vagyona felett"

Korábban nyilatkozott Andy Vajna felesége.

Alattomos gyomorrák: ezek a biztos tünetek

Az egyik legrettegettebb ráktípus a gyomorrák, mégis keveset tudunk róla. Minden a daganatról: a szakértő válaszol.

A "Vajna Tímea-ügy" tűpontos látleletet adott ennek az országnak a lelkiállapotáról

Éjszaka repültem haza Skóciából, reggel olvastam a halálhírt. És a vérre menő vitákat az özvegy közösségi oldalain, meg a net minden sarkában. Egy nap alatt kólintott fejbe a felismerés: úristen, milyen állapotban vagyunk mi, magyarok? Vélemény.

Ezen az autón cselesen perverz rendszám van, ráadásul elég durva

Ártatlannak tűnő betűsorokból is lehetnek sikamlós üzenetek.

Ekkora Andy Vajna vagyona

Vajon ki mennyit fog örökölni?

67 milliárd forintos vagyont hagyott hátra Andy Vajna - kié lesz az örökség?

Nem egyértelmű a helyzet, nagy összecsapások várhatók.

Súlyos helyzetben a magyar bank ügyfelei - zárolták a számláikat

Bár a mérete kicsi, azoknak a cégeknek, amelyek a számláikat az NHB Banknál vezették, komoly fejfájást okozott a betétek kifizetésének a korlátozása. Nyilatkozni azonban kevesen mernek az érintettek közül.

Sváby: kiakadt az angol patikus, milyen gyógyszereket szedünk mi magyarok

Vegyünk-e be fájdalomcsillapítót, használjunk-e szabadon elérhető gyógyszereket - erről beszélgetett kollégáival Sváby András A Heti Naplót követő élő bejelentkezésében.

Ezt iszod, amikor energiaitalt fogyasztasz

1-2 doboz energiaital a vezetéssel töltött hosszú órák, a végeláthatatlannak tűnő munkanapok vagy a nagy koncentrációt igénylő feladatok megmentője lehet vélik sokan. Valóban könnyű megoldás felpattintani a dobozt egy gyors energialöketért, aztán már folytatódhat is a munka, ám nem biztos, hogy minden esetben kifizetődő ezektől az italoktól várni az energiát és a frissességet. Igazságot [...]

Steiner Kristóf teljesen kiakadt azon, hogyan írt a férjéről egy magyar bulvárlap

Egyúttal mindenkit üdvözölt, aki a Bors cikke alapján talált rá.

blogmorzsák

VV Lekvár kilekvárta magát magát a villából

Lacikának ennyi volt, de hogy Adri mennyivel jobb, azt senki nem tudná megmondani. Pedig táncverseny is volt seggel, csöccsel, de bár ne lett volna.

A világ legcsípősebb étele

Palvin Barbi vagy egy tál Phaal a tüzesebb? Az emberek mindent versenyeztetni akarnak…

Kegyeleti bizonytalanság

Egy közeli hozzátartozó elvesztése gyakran anyagilag is óriási teher a családnak. Ennek enyhítésére kínálnak megoldást a kegyeleti biztosítások. Elvileg.

Miért nem fizetik a felügyeleti díjat?

A 2018-ban a beszedett adó összege 18 millió forint volt egy év alatt, míg csak a takarítási költség a 800 millió forintot súrolja a kerületben.

Elég izgalmas lehet az idei iPhone dizájn

Az Apple idén két újítással is előrukkol.

A hangsebességről egyszerűen

A hangsebességhez számtalan érdekes jelenség, kapcsolódik, mint például a hangrobbanás.

Drasztikus és váratlan fordulatok a Michelin Kalauznál

Séflegendák feje hullott ma a porba, forrong a gasztrovilág.

6 Star Wars-dal, ami kisüti az agyad, de dúdolni fogod

Szürreális zenei utazás Meco Galactic Funkjától Bon Jovi béna karácsonyi albumáig!

A kétarcú Andy

Andy Vajna legalább annyira üzletember volt, mint értelmiségi.

Ezek a telefonok okoztak csalódást 2018-ban

„Volt pár készülék, ami elmaradt a várakozása­inktól, ezekből állítottuk össze listánkat.“

Purhab és világvége

Néha nem könnyű eldönteni, a technikai lehetőségeknek örüljünk, vagy a keletkező szemét miatt bánkódjunk.

Milyen sűrűn cseréljük otthoni eszközeinket?

Hiába tűnik tisztának a ház, rengeteg helyen bújhatnak meg baktériumok. Milyen gyakran cseréljük a szivacsot, a fogkefét, a fésűt és a többi, hasonló mindennapi eszközt?

0