Ezt olvasta már?

Miért érdemes vérplazmát adni?

Valószínűleg hallottál már a véradásról – de mi a helyzet a vérplazmával? Sokan talán még sosem gondoltak bele, hogy plazmát adni is lehet, pedig ez mennyire font...


Még mindig kevés tejterméket fogyasztanak a gyerekek

A 10-12 éves korú gyermekek 42%-a mindössze hetente néhány alkalommal, 16%-uk csak hetente egyszer, 28%-uk pedig még ennél is ritkábban fogyaszt magas kalcium tartalmú tejtermékeket, például joghurtot.

Mindez derült ki a Danone Kft. megbízásából a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége által, 860 gyermek megkérdezésével készített országos felmérésből. A felmérés rávilágított arra is, hogy a gyermekek tejtermék fogyasztása annak ellenére ilyen alacsony, hogy 10-ből 4 gyermek már tudja, hogy naponta legalább 0,5 liter tejet vagy azzal egyenértékű tejterméket kellene fogyasztania, 76%-uk pedig azzal is tisztában van, hogy ez a csontokat erősítő kalciumbevitel miatt fontos.

Csak feleannyi tejterméket fogyasztanak a gyerekek, mint amennyi szükséges lenne

A nemzetközi és a hazai táplálkozási ajánlások egyaránt napi fél liter tej vagy ennek megfelelő kalciumtartalmú tejtermék fogyasztását javasolják mind a felnőttek, mind a gyermekek számára. Ezzel szemben hazánkban a tényleges napi fogyasztás ennek az ajánlásnak kevesebb, mint a felét teszi ki. A rendszeres tejtermékfogyasztás gyermekkorban különösen fontos, hiszen a megfelelő mennyiségű kalcium bevitele a csonttömeg kialakulását segítheti – például napi egy pohár joghurt elfogyasztása is hozzájárulhat a megfelelő mennyiségű kalciumbevitelhez.

 

A Danone Magyarország Kft. és az MDOSZ felmérésének legfontosabb megállapítása azonban az, hogy a 10-12 éves gyermekek 14%-a eszik naponta egy-egy pohár joghurtot, míg 42%-uk csak hetente 1-2 alkalommal, 16%-uk mindössze hetente egyszer, 28%-uk pedig még annál is ritkábban vagy egyáltalán nem fogyaszt élőflórás joghurtkészítményeket.

 

A gyerekek tudják, hogy a kalcium fontos

A felmérésben megkérdezett gyerekek nagy része, 76%-a tudja, hogy a tej és tejtermékek rendszeres fogyasztása azért is fontos, mert azok kalciumtartalma erősíti a csontokat. A gyermekek körében az már kevésbé ismert, hogy a tejtermékek D-vitamin tartalma segíti a kalcium felszívódását. Ezt mindössze 42%-uk tudja helyesen.

 

A gyermekek 45%-a azonban azzal pontosan tisztában van, hogy az ő életkorában 5 dl tejet vagy azzal egyenértékű kalciumtartalmú tejterméket ajánlott fogyasztania, míg 41%-uk mindössze 1-2 dl-re, 15%-uk pedig 1-2 literre teszi a szükséges mennyiséget.

 

A felmérés rávilágított arra is, hogy habár a gyerekek tudatában vannak a tejtermékek pozitív élettani hatásainak, mégsem ismerik azokat megfelelően; sokan nem tudják, hogy melyik élelmiszer készül tejből. A megkérdezett gyerekek mindössze 24%-a tudta, hogy a kefir, ugyancsak 24%-a, hogy a túró, és alig több mint 21%-a, hogy a gyümölcsjoghurt is tejtermék.

 

„A gyermekek fogékonyak az egészséggel kapcsolatos tudnivalókra, ezért lényeges, hogy minél fiatalabb korban megfelelő és folyamatos ismereteket kapjanak az egészséges életmódról, és a kiegyensúlyozott táplálkozás fontosságáról” – mondta Kubányi Jolán, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke.

 

A napi ötszöri étkezés fitten tarthat

A Danone és az MDOSZ felméréséből az is kiderül, hogy a gyerekek legnagyobb része naponta háromszor, négyszer étkezik. A megkérdezett gyermekek 77%-a reggelizik, 96%-uk megfelelően ebédel, 93%-uk pedig rendszeresen vacsorázik is. A főétkezések között a gyermekek 59%-a tízóraizik és 50%-uk, vagyis minden második gyermek uzsonnázik is.

 

„Míg a gyerekeknél nagyrészt az iskola és a szülő határozza meg az étkezések idejét, fontos az, hogy a rendszeresség felnőtt korban is megmaradjon, hiszen ez javíthatja a szellemi teljesítményt, megelőzheti a figyelem, a koncentráció csökkenését, valamint mérsékelheti az elhízás veszélyét is” – mondta Gyergyói Szabó Anita, a Danone külső kommunikációs menedzsere.

 

Örvendetes tény, hogy az iskolai és a szülői nevelés hatására egyre több gyermek tudatosan táplálkozik. Míg a felmérésben megkérdezett gyermekek 56%-a azért fogyaszt tejet és tejtermékeket, mert azok finomak, 40%-uk – egyre több gyermek – már azért, mert egészségesnek tartja azokat, míg 4%-uk a szülő közvetlen hatására fogyasztja ezeket a termékeket.







0
0

hírek innen, onnan

Rendkívüli tájékoztatóra készül Magyar Péter Paks miatt

A kormány Pakson tartotta mai ülését, ahol döntöttek a paksi atomerőműnél az alacsony vízállás okozta problémák hosszú távú...

Ekkor kezdődik Magyarországon a napfogyatkozás – 3 dolog, amire érdemes nagyon figyelni

Habár hazánkban csupán részleges napfogyatkozás lesz látható, így is páratlan látványban lehet része a megfigyelőknek.

Mészáros Lőrinc cége felvette a kesztyűt

Az Opus Titász bízik a jogorvoslatban.

Különleges misszióra készül a NASA a napfogyatkozás miatt: áttörik a fizika határait

A NASA kutatórepülője 15 ezer méter magasban veszi üldözőbe a napfogyatkozást Izland felett. "Arcon csap az árnyék" – rendkívüli...

Állami döntés vágta el Mészáros Lőrinc cégét az uniós pénztől, jogi útra lép az OPUS Titász

Az OPUS Titász visszautasítja az MFB döntését, amely alapján kizárták a társaságot az RRF-ből finanszírozott hálózatfejlesztési és...

Vádat emeltek Gór-Sebestyén Júlia műkorcsolyaedző ellen kiskorúak veszélyeztetése miatt

A Budapesti IV. és XV. Kerületi Ügyészség vádat emelt Gór-Sebestyén Júlia műkorcsolyaedző ellen, aki a vád szerint kiskorú...

Minisztériumi sajtófőnök lett Jaksity Kata: megváltozott az élete

Jaksity Kata már hét éve nincs képernyőn, most pedig egy viszonylag új terepen próbálja ki magát.

Válaszolt az NBSZ arra, hogy tényleg orosz hekkerek törték-e fel a Magyar Államkincstár rendszerét

A vizsgálati adatok alapján nem igazolható a hekkerek orosz kötődése, hiába állította korábban a kincstár, hogy orosz szerverekről...

Cristiano Ronaldo és barátnője 10 év után összeházasodtak, Georgina álomszép menyasszony volt

Cristiano Ronaldo és Georgina Rodríguez közel egy évtizednyi együttélés után hivatalosan is összekötötték az életüket. A világsztár...

Tisza-kormány: döntött a kormány a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Szerdán ismét a kormány döntései kerülhetnek a hazai közélet fókuszába: Magyar Péter bejelentése szerint a kabinet Pakson ülésezve...

0

Sport

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Szoboszlai Dominik után legjobb barátja már bukja a csapatkapitányságot - Eszetlen kifogás az edzőtől

Teljesült idén nyáron a magyar szurkolók álma, Szoboszlai Dominik csapatkapitányként vezette pályára a Liverpoolt.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi ferencvárosi szereplő számára is emlékezetes maradt: Dejan Stankovićot kiállít

Közleményt adott ki az MLSZ a TAO-támogatások elszámolása körül felmerült kérdésekről

A szövetség szerint nincs lejárt határidős elszámolási kötelezettsége a minisztérium felé.

Meglepő indok miatt nem lehet Haaland csapatkapitány

Ha lehet hinni az angol forrásoknak, akkor meglepő indok miatt nem lehet csapatkapitány Erling Haaland Enzo Marescánál.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Eddig bírta, Magyar Péter keményen helyretette Toroczkai Lászlót, elege lett

Magyar Péter bocsánatkérést vár Toroczkai Lászlóéktól.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen

A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.

Magyarországra is megérkezett a halálos TikTok-őrület - Egy békési férfi a saját nappalijában találkozott a kalapos emberrel

Egyre több fiatal próbálja megidézni a rejtélyes kalapos embert egy életveszélyes internetes trend miatt, ami már Magyarországra is begyűrűzött.

Abszurd időjárás vár ránk ősszel a felmelegedés miatt – Ezt látják előre a meteorológusok

Sokan kíváncsiak, hogy a nyár után milyen őszi hónapokra kell majd számítani az időjárásban.

Politikai bejelentést tett Dömsödi Gábor - Friderikusz Sándor és Hajdú Péter egykori munkatársa elindul a pásztói polgármesteri székért

Dömsödi Gábor a Facebookon jelentette be, hogy indul a pásztói időközi polgármester-választáson. A jelenleg Bokor községet vezető egykori televíziós műsorvezető azt írta: szeretné befejezni azt a munkát Pászt

Jelentős lehűlés jön országszerte: már csak eddig kell kibírni

Enyhül kissé a kánikula, holnaptól egészen péntekig a napi maximumok 30 Celsius-fok körül alakulnak, éjjelente pedig 15 fokig, egyes helyeken akár az alá is hűlhet a levegő hőmérséklete. Hétvégén azonban a káni

Hatalmas balhé a parlamentben: tojásokkal dobálták meg a miniszterelnököt

Egy ellenzéki képviselő tojással dobálta meg Albin Kurtit, Koszovó ügyvezető miniszterelnökét.

blogmorzsák

Melyik kilátóból nézd ma a napfogyatkozást?

Ha kitartasz sötétedés után is, jöhetnek az újabb csodás meglepetések!

Mi a keresztallergia?

Ezeket az ételeket érdemes óvatosan fogyasztani, ha pollenallergiád van.

0