Ezt olvasta már?


Megállíthatatlan a Komló, Tukerics a végén döntött

Megőrizte tavaszi veretlenségét a Komló, amely egy ötgólos mérkőzésen gyűrte le a Villányt a Gienger Megyei I. osztály 25. fordulójának rangadóján. A PEAC és a Szederkény szintén nyert, a Pécsvárad viszont botlott Bodán.

Komló–Villány 3-2 (1-1)

 

Komló. V.: Bánfai Zsolt. Komló: Laczkó – Farkas (Papp, 84.), Rein, Vörös, Doboviczki (Budai, 77.) – Vass, Kis-Varga, Tukerics – Miltner, Hideg, Kiss D. (Bolboaca, 64.). Edző: Tóth Máté. Villány: Dósa – Czibere, Pauk, Buni J., Pfefferman – Bischof, Elek Zs., Buni B., Márkovics – Stefán, Alabert. Edző: Polgári Csaba.

 

Gólszerzők: Kiss D. (30.), Budai (81.), Tukerics (92.), illetve Czibere (17.), Tukerics (64.).

 

Továbbra is megállíthatatlan a tavasszal még veretlen Komló, amely a hétvégén a Villány ellen tartotta otthon a három pontot. Bár nem volt egyszerű dolga Tóth Máté együttesének, igencsak megizzadt ezért a sikerért. A gólzáporos mérkőzésen a vendégek kétszer is vezettek, előbb Czibere góljával az első félidőben, majd Tukerics öngóljával a második játékrész derekán. A házigazda viszont egy pillanatra sem adta fel, kétszer is egalizált, a véghajrában pedig a remekül játszó Tukerics Ákos az ellenfél kapujába is betalált, amivel megnyerte a rendkívül fordulatos találkozót csapatának. A Bányász így sorozatban a kilencedik meccsén sem talált legyőzőre.

 

PEAC–Harkány 3-2 (1-0)

 

Pécs. V.: Jakab Attila. PEAC: Házenauer – Gál Sz., Pinczés (Hadobás, 60.), Molnár G., Jeránt – Grabarics, Wieland, Lauer – Kónya, Makai, Gelencsér B. Edző: Fazakas András. Harkány: Tamás N. – Laki (Geczó, 34.), Körmendi, Szeifert, Teszárik, Keresztes – Ragány, Oberländer, Schvedics,Tar – Hőnyi. Edző: Weinert Zsolt.

 

Gólszerzők: Gelencsér B. (43., 82.), Makai (93.), illetve Teszárik (51.), Geczó (56.).

 

Kiállítva: Ragány (91.).

 

A PEAC szinte teljesen lemásolta a Komlót, hiszen a második félidő közepén szint egygólos hátrányban (1-3) volt, s onnan nyerte meg hétvégi bajnokiját a Harkány ellen, méghozzá egy hosszabbításban szerzett góllal. A pécsiek szélsője, Gelencsér Bálint nem először nyújtott kiváló teljesítményt a szezonban, a 19 éves játékos akcióból, majd szabadrúgásból is betalált.

 

Szentlőrinc II.–PVSK 3-1 (2-0)

 

Szentlőrinc. V.: Kozári István. Szentlőrinc II.: Antal S. – Nidermayer, Kiss E. Filó, Szolga – Kovácsevics, Aszalós, Gálffy, Vojnic – Kutor, Tóth M. Edző: Pichler Gábor. PVSK: Mocsári – Tiffán, Vida, Zámbó, Kulcsár – Réfi, Kiss G, Pókos, Németh V. – Ndjodo, József G. Edző: Kósa Sándor.

 

Gólszerzők: Vojnic (31., 35.), Szolga (63.), illetve Ndjodo (71.).

 

Boda–Pécsvárad 0-0 (0-0)

 

Boda. V.: Hernádi Attila. Boda: Kácsor – Csilits, Kormányos, Dankó, Sztanics – Hodosán, Lotz Á. (Cserkó, 12.), Nagy Z., Lotz V. – Palló, Pálfalvi (Orsós, 73.). Edző: Bánhegyi Zsolt. Szakmai vezető: Kardos József. Pécsvárad: János G. – Kungl, Spannenberger, Krapecz, Bartal (Nagy N., 81.) – Bozó, Szabó K. – Takács Á., Szentes, Kőnig (Németh N., 81.) – Tóth A. Edző: Varga László.

 

Nem sok együttes mondhatja el magáról, hogy kapott gól nélkül hoz le mérkőzést a pécsváradiak ellen. A forduló meglepetését a Boda szolgáltatta, amely bravúrdöntetlen játszott a címvédővel.

 

Szederkény–Bóly 3-0 (2-0)

 

Szederkény. V.: Gellén Antal. Szederkény: Andorkó – Werner, Hideg L., Rumszauer, Kása (Hoffman, 32.) – Grassy (Hafner, 82.), Kiss I., – Hidasi, Zsebe D. (Troszt, 82.), Rázsics – Hergenrőder. V.: Lőrinc Antal. Bóly: Rétyi – Szeifert, Fábián, Liszácz (Erdős, 71.), Halas (Cikora, 60.) – Erdélyi (Schneider, 71.), Magyar D., Vénosz, Kovács R. (Tóth L., 46.) – Csőke, Szíjártó. Edző: Gulyás Gergely.

 

Gólszerzők: Zsebe D. (19.), Hidasi (43., 48.).

 

Siklós–Sellye 1-0 (1-0)

 

Siklós. V.: Albert Gábor. Siklós: Tasselmájer – Hazenuer, Peschka, Schmidt P., Varga Á. – Árvai, Schmidt G. (Bodonyi, 86.), Wiesner, Pásztor (Fülöp, 92.) – Sztojka A., Kolompár (Nagy B., 70.). Edző: Nagy Balázs. Sellye: Berki – Bosnyák, Orlovics, Dick (Kászonyi, 46.), Patkó (Kovács M., 78.) – Simara, Szívós, Knippl (Orsós, 68.)– Balogh B., Jónás, Szekeres. Edző: Somogyi Zoltán.

 

Gól: Kolompár (17.).

 

A góllövőlista állása

 

A Harkány kapuját a PEAC színeiben Gelencsér Bálint és Makai Márk is bevette, s ezzel mindketten kétszámjegyűre növelték találataik számát. A mesterlöveszék élmezőnyében ezen a hétvégén nem történt változás.

 

19 gólos: Hergenrőder Tamás (Szederkény)

16 gólos: Alabert Krisztián (Villány)

14 gólos: Ndjodo Edouard

13 gólos: Jónás Gergő (Sellye), Szentes Krisztián (Pécsvárad)

12 gólos: Lauer Norbert (PEAC)

11 gólos: Hideg Mihály (Komló), Miltner Szabolcs (Komló)

10 gólos: Gelencsér Bálint (PEAC), Makai Márk (PEAC)

 

 

forrás: bama.hu







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Ismét meglepi a világot Venezuela

Miután Venezuela megkezdet a politikai foglyok szabadon engedését, demokratikus amnesztiatörvényt akar elfogadni. A törvény „egy...

Orbán Viktor: átállítjuk a magyar gazdaságot egy családalapú működésre

Nem tudja Orbán Viktor sem, hogy eljön-e Magyarországra az amerikai elnök, erről is beszélt ma reggel a Kossuth Rádióban.

Lángokban áll egy kamion, lezárták teljes szélességében a 8-as főutat

Aki teheti, messzire kerülje el a 8-as főutat Városlőd térségében, ahol kigyulladt egy kamion, emiatt teljes szélességében lezárták az...

Bezuhant az érdeklődés az ingyenhitel iránt

Decemberre újabb mélypontra süllyedt a kamatmentes munkáshitel új szerződéseinek összege, miközben láthatóan csökken az érdeklődés a...

Orbán Viktor: Donald Trump fogja eldönteni, hogy jön-e Budapestre

A miniszterelnök a Kossuth rádió vendége.

Olcsóbb a gyógyszer Donald Trump új honlapján keresztül

Donald Trump amerikai elnök csütörtök este nevét viselő weboldalt indított, amelynek célja, hogy az amerikaiak kedvezményes áron jussanak...

Ha ilyen hirdetést látsz a Facebookon, nehogy kattints, minden pénzedet ellopják

Tömegével jelennek meg a Facebookon a csaló hirdetések, erről ismerheted fel.

Új helyszínt talált a Kolorádó fesztivál

Korábban úgy tűnt, vége, aztán új helyszínt kerestek.

Ez a nadrágfazon lesz 2026 sztárja, csak imádni lehet

A bő szárú fazonok idén mindenhol is ott lesznek. 

Nem kért Stohl András csókjából a Nagy Ő szereplője: ezért utasította el kategorikusan

Bár Kiara Lord kapva kapott a lehetőségen, hogy megcsókolhatta a Nagy Ő-t, volt, aki nem kért ebből.

Orbán Viktor: Mi vagyunk az egyetlen szövetségese az Egyesült Államoknak a béke ügyében, és erre büszkék is lehetünk

A kormányfő közölte, a filozófiájuk, hogy barátokat kell gyűjteni, és sikerrel jártak.

Orbán Viktor: jövőre is maradhat az 5% körüli hiány

Péntek reggel szokás szerint a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország! című műsorának ad interjút a miniszterelnök. A szóba jöhető...

0

Sport

Őrület, mit művelt magyar ellenfele gyalázása után az ukrán teniszező

Nagy kérdés volt, hogy Olekszandra Olijnyikova meccse végén mi lesz a kézfogással.

Szívszorító segélykiáltást küldött a közel százmillió forinttal átvert olimpiai bajnokunk

Kopasz Bálint a közösségi médiában tett közzé megrendítő üzenetet.

Beleremegett a stadion, így üvöltötte 32 ezer AEK-szurkoló Varga Barnabás nevét

Az biztos, hogy hidegrázós pillanatokat élt át válogatott támadónk.

Szoboszlai Dominik összekapott a Liverpool edzőjével

Komoly szakmai és pszichológiai kihívás elé állította a stábot a magyar játékos integrálása.

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Megvan minden idők legpikánsabb döntője: mester a tanítványa ellen

A Manchester City besétált a Ligakupa döntőjébe, ahol az Arsenal vár rá.

Magyar válogatott futballistát igazol a Fradi, amely ezzel BL-csapatot előzött be

Tovább bővül Robbie Keane variációs lehetősége a magyar játékos érkezésével az NB I-ben.

Kifakadt, a kamerák előtt ventillált a magyar szövetségi kapitány

Cseh Sándor csapata sorozatban a harmadik döntőjébe jutott be és vesztette el.

0
0

Bulvár

Megjósolta a mesterséges intelligencia a 2026-os választások kimenetelét, tényleg ez vár ránk?

A 2026-os választások közeledtével a politikai elemzők mellett már a mesterséges intelligencia alapú statisztikai modellek is gőzerővel dolgoznak a várható erőviszonyok feltérképezésén.

Örökre felejtsd el ezt az ételt, a rákos betegek 60 százaléka meghal miatta

Friss kutatási eredmények sarkallnak bennünket az ultrafeldolgozott élelmiszerek fogyasztásának csökkentésére. A szakemberek ezúttal rákos betegeket vizsgáltak és arra jutottak, azoknak, akik több ilyen ételt fogyas

Egressy Mátyás eltűnése: Elkeserítő hír érkezett

Csütörtök délután adtak tájékoztatást.

Megállították Zoli lesötétített BMW-jét a zsaruk: akit benne találtak, megdöbbentő

A 32 éves férfi nem egyedül ült a kocsiban. Hogy kit és hogyan találtak meg vele, az számos kérdést felvet.

Váratlanul rátámadtak Orbán Viktorra a klubesten, a biztonságiak sem tudtak közbelépni

Váratlan esemény rázta fel a Mandiner klubesten zajló beszédet.

Ha ilyen csomagot kapsz, ne vedd át: a GLS futár videóját 1 millióan látták már

A GLS futár elmondja, miből lehet észrevenni, hogy gyanús, átverős csomaggal van dolgod.

Rendkívüli és azonnali bejelentéseket tesz a magyar kormány – jönnek a részletek

Kiemelten fontos eseményt tart a sajtó előtt Magyarország kormánya.

„Ez tragikus nap az egész ország számára” - drasztikus leépítések kezdődtek az egyik legnagyobb presztízsű lapnál

A Jeff Bezos tulajdonában lévő legendás The Washington Posttól több száz újságírót rúgtak ki. 

Halálos rendőrségi helikopter-baleset történt – a legrosszabb következett be

Súlyos tragédia történt Arizonában szerda éjjel, amikor egy rendőrségi helikopter lezuhant egy aktív lövöldözéshez történő riasztás közben. A

Váratlanul megzavarták Orbán Viktor élő interjúját, egy férfi ugrott fel a színpadra a miniszterelnök mellé

Orbán Viktorral éppen interjút készítettek a Várkert Bazárban, amikor egy férfi hirtelen felpattant a színpadra.

Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot

Ukrajna fővárosában találkozott a lengyel kormányfő az ukrán államfővel. Az egyelőre nem derült ki, mit forralhat a két vezető.

0