Meghalt Csurka István
Életének 78. évében meghalt Csurka István - tudatta Papolczy Gizella, az író, politikus hozzátartozója szombaton az MTI-vel.
Az író életének utolsó nyilvános megszólalása február 2-án volt, a budapesti Új Színház társulati ülésén, amikor Dörner György, az új igazgató felolvasta a kórházban fekvő Csurka István társulathoz intézett levelét. Ebben arra biztatta a jelenlévőket, hogy attól függetlenül, ki hova érzi magát tartozónak, mit gondol a politikáról, szeretetben dolgozzanak együtt.
Az Új Színház, amelynek új vezetésében intendánsi szerepet szánt Dörner György Csurka Istvánnak, ősszel tervezi színpadra vinni egyik utolsó darabját, A hatodik koporsót. Az egy éve megjelent, Trianonról szóló drámát több évtizedes kihagyás után írta Csurka István, mint az MTI-nek akkor fogalmazott, egyfajta próbatételként, hiszen minden író életében eljön a pillanat, amikor számot vet magával, tud-e még drámát írni.
Csurka István 1934. március 27-én született Budapesten. 1957-ben a Színház- és Filmművészeti Főiskola dramaturgia szakán szerzett diplomát. 1956-ban a főiskolai nemzetőrség vezetője volt, emiatt fél évre Kistarcsára internálták.
Tanulmányai befejeztével szabadfoglalkozású íróként dolgozott. Első írása 1954-ben jelent meg, azt követően több regényt, filmforgatókönyveket (Hét tonna dollár, Amerikai cigaretta), rádióhangjátékokat, elbeszéléseket, színműveket (Ki lesz a bálanya?, Deficit, Döglött aknák, Házmestersirató) írt. Irodalmi munkásságáért 1969-ben és 1980-ban József Attila-díjat kapott, 1980-ban elnyerte a színikritikusok díját. A hetvenes években írt, Eredeti helyszín című drámáját jelenleg a Karinthy Színház játssza.
1973-86 között a Magyar Nemzet tárcaírója, 1988-89-ben a Hitel című folyóirat szerkesztőbizottságának tagja, 1989-90-ben az általa alapított Magyar Fórum című hetilap főszerkesztője, a lap 1991 januári újraindulásától a szerkesztőbizottság elnöke volt.
Politikai megnyilvánulásai miatt többször került szembe a hatalommal: 1972-ben szilenciumra ítélték rendszerellenesnek és antiszemitának minősített kijelentései miatt, 1986-ban pedig azért, mert a kisebbségek érdekében való összefogásról szóló, Elfogadhatatlan realitás című esszéje megjelent a New York-i Püski Kiadónál.
1985-ben egyik szervezője volt az ellenzék monori találkozójának, 1986-ban részt vett az Európai Kulturális Fórummal egy időben zajló ellenfórumon, s 1987 szeptemberében, a lakiteleki találkozón, a Magyar Demokrata Fórum egyik alapító tagja volt. Ezután részt vett az MDF ideiglenes elnökségének munkájában, majd az MDF országos elnökségének tagjaként tevékenykedett, közben két évig az ügyvezető elnökségnek is tagja. 1991 decemberétől egy évig a párt alelnöki teendőit látta el. 1990-94 és 1998-2002 között országgyűlési képviselőként dolgozott.
1993-ban kizárták az MDF-ből. Már 1992-ben életre hívta a Magyar Út Alapítványt, majd elindította a Magyar Út Körök Mozgalmat, amelynek 1993 júliusában elnöke lett. Ugyanebben az évben megalakította a Magyar Igazság és Élet Pártját (MIÉP), melynek kezdetben elnökségi tagja volt, majd 1993 novemberétől társelnöke, 1994 októberétől elnöke.
2011 októberében az Új Színház vezetésére kinevezett Dörner György Csurka Istvánt nevezte meg intendánsának. Tarlós István főpolgármester azonban a tiltakozások hatására decemberben felkérte, hogy ne alkalmazza a színházban. Dörner György erre úgy reagált, hogy ő maga is pusztán szellemi jelenlétnek tekintette Csurka intendánsi szerepét. Csurka István az Új Színház vezetőváltását követő első társulati ülésre még levelet küldött a kórházból.
MTI
hírek innen, onnan
Kullancsok ellen okosan
A természet közelsége feltölt, kikapcsol és élményekkel gazdagít – különösen igaz ez a mondás gyermekek, kirándulók és...
A legtöbb nyugdíjas most ettől fél Magyarországon
A magyar idősek többségét a betegségek, a demencia, valamint a pénzügyi gondok foglalkoztatják, de 70%-ukat nyugtalanítja az...
Szerbia bejelentette, hogy megállapodott a Mollal a NIS eladásáról
Az ügyletre egy orosz-magyar megállapodás után az amerikaiaknak is rá kell bólintaniuk még.
Szerbia bejelentette, hogy megállapodott a Mollal a NIS megvásárlásáról
Az ügyletre egy orosz-magyar megállapodás után az amerikaiaknak is rá kell bólintaniuk még.
Közúti forgalomban még furcsább a Ferrari első elektromos autója
Valaki már utcára vitte a Ferrari igen megosztó elektromos autóját. Annyira fura ezen az autón a Ferrari embléma, mint Michelin-csillag egy...
A paprika júniusban nemcsak vizet kér: kertész ismerősöm szerint ettől lesznek igazán nagyok és húsosak a termések
Júniusban dőlhet el, milyen lesz a paprikatermés.
Gyógyszert szed? Akkor ne igya ezt az ásványvizet.
Bizonyos lúgos ásvány- és gyógyvizek már néhány perc alatt meggyengíthetik a gyomornedv-ellenálló gyógyszerek védőbevonatát, ezért...
Vége a zuhanykabinok korszakának? Ez a látványos fürdőszobai megoldás hódít most a modern otthonokban
Egyre többen választják az olasz zuhanyt.
A levendulát virágzás után emiatt fontos visszavágni - különben gyorsan felkopaszodhat
A levendula gyönyörű, illatos dísze lehet a kertednek, de csak akkor marad bokros és üde, ha virágzás után visszavágod. Mutatjuk, hogyan...
Vihar, jégeső: durva lesz az éjszaka, beütött a riasztás – videón a részletek
Hevesebb zivatarok veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki több nyugat-magyarországi járásra a HungaroMet Zrt. szerda este.
Ordítja a kardiológus: akár 2 sör is az életedbe kerülhet, sokan nem is tudnak róla
Egy cseh kardiológus szerint még az a mennyiségű alkohol is túl sok lehet, amit sokan teljesen hétköznapinak gondolnak.
Magyar Péter a kormányülés után posztolt a legújabb döntéseikről
A kormányfő közlése szerint rendkívüli pénzt kapnak a kórházak, jön a vagyonadó első tervezete is, de úgy fest, hogy a babaváró...
Sport
Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen
Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.
Feláldozhatók: José Mourinho ezt a hat Real Madrid-játékost adná el
Kiszivárgott a listája.
Raphinha klubváltása a címlapon, hivatalos ajánlatot kapott a Barca
Két szaúdi csapat is vinné a brazilt.
Messit becserélték, és az első labdaérintésével jelezte, hogy még mindig a világ egyik legjobbja
Másodpercek kellettek Messinek ahhoz, hogy villanjon.
Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil–amerikai meccs – videó.
A bíró rendőri védelemmel hagyta el a pályát.
3 ok, amiért nem várjuk most ezt a foci vb-t
Kicsit fanyalgunk egyet, de nézni azért fogjuk.
Kevesebb pénzt kapnak az NB I-es klubok az MLSZ-től, mások trehánysága miatt nem adnak többet
A főtitkár szerint nem a futballban kell elkezdeni az állami költségvetés rendbetételét.
Egy kislány kamuprofiljával buktatták le, menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát
Az akadémia tájékoztatta a szülőket, és pszichológus bevonását is elrendelte.
5 válogatott, amelyet érdemes követned a foci-vb-n, mert a torna meglepetéscsapata lehet
Kezdődik a futball-világbajnokság, érdemes megnézni, kik lehetnek a torna meglepetéscsapatai. Hozunk öt válogatottat, amely szerintünk sokáig juthat a vb-n.
Xabi Alonso 70 millió eurót kínál az FC Barcelona alapemberéért
Fontos szereplő lehetne az új Chelsea-ben.
Szoboszlai a kazahokról: "Rájöttem, hogy szeretnek engem direkt nem kímélni, de..."; Szűcs: "Bedurrant a fogam, mint az állat" - értékelések
Szoboszlai Dominik, Szűcs Tamás és Tóth Rajmund is értékelte a keddi Magyarország-Kazahsztán (3-1) barátságos mérkőzést.
100 millió eurós csúcsigazolásra készül a Manchester United
Michael Carrick kérésére Sandro Tonali érkezhet az Old Traffordra.
Bulvár
Magyar Péter miatt már nem mondhat le Sulyok Tamás
Az államfő kényszerhelyzetbe került.
Hegedűs Zsolt elmondta, miért váltották le Győrfi Pált az OMSZ-nél
Győrfi Pál szóvivői szerepkörből történő távozásáról és az Országos Mentőszolgálat kommunikációjának jövőjéről fogalmazott meg határozott véleményt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.
„Eszem ágában nincs már pakolni senki után” – Miért nem várnak már vendégeket a nők 30 év felett?
Sok nő úgy érzi, hogy a vendéglátás terhe túlságosan nagy stresszel jár, különösen 30 év felett. A megfelelési kényszer és a vendégek elvárásai miatt sokan döntenek úgy, hogy inkább nem hívnak többé vendé
Elképesztő sztori terjed egy Fidesz-politikusról, akit most tartóztattak le
A 24.hu azt állítja, hogy a kétmilliárdos vesztegetési ügyben letartóztatott korábbi II. kerületi polgármester, Láng Zsolt politikus miatt kerülhetett le 2014-ben a Kossuth Rádió műsoráról az Időfutár című né
Hatalmas büntetés jöhet: 170 ezer magyar autóst fenyeget a forgalmi engedély elvesztése ma reggeltől
Rendkívül komoly, azonnali figyelmeztetést adott ki az adóhatóság a magyar járműtulajdonosoknak. Ha százezrek nem lépnek időben, brutális pótlékokra és a kocsi végleges leállítására is számíthatnak. [Banners]
Havasi Bertalan: Két korábbi segítőnk öngyilkos lett a vegzálások miatt
Munkába lendült a fideszes Védvonal.
A vagyonnyilatkozatából derült ki Nagy Ervin különös hobbija, komoly vitákat generált az interneten a beadott dokumentum
Kiverte a biztosítékot a kommentelőknél Nagy Ervin formabontó vagyonnyilatkozata.
Az Országos Mentőszolgálat új szóvivője gyönyörű nő: az ország első női mentőápolóinak egyike volt
Győrfi Pál tegnap jelentette be, hogy Szűcs Brigitta lesz az Országos Mentőszolgálat új szóvivője. Összegyűjtöttünk róla minden infót.
Botrányos részletek derültek ki egy iskolai kirándulásról, az igazgató is csak megrántotta a vállát
Magára hagytak egy súlyosan lebetegedett pedagógust a határon túli diákutazáson.
A 36. emeletről ugrott a halálba egy család, miután a 9 éves beteg kisfiút hazaküldték a kórházból
Egy indiai származású család halt meg egy dél-londoni toronyháznál május végén. A barátok szerint az anya mentálisan összeomlott, miután súlyosan beteg fiuk állapota nem javult.
„Azonnal csap le az ítéletidő” – Narancssárga riasztást adtak ki, ezekben a vármegyékben óriási jég és felhőszakadás pusztít ma
Brutális zivatarrendszer éri el az országot, a meteorológusok másodfokú figyelmeztetést léptettek életbe. Felhőszakadás, viharos szél és hatalmas jég kíséri a mai ítéletidőt.
A boldog párok ezt mondják a „szeretlek” helyett
A kiegyensúlyozott kapcsolatban élők gyakran nem azt hangsúlyozzák, hogy mit éreznek, hanem azt, hogy mit hajlandók megtenni a másikért.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


