Megkezdődött a volt adatvédelmi biztos igazságügyi tárca elleni pere
Megkezdődött a Fővárosi Törvényszéken hétfőn a Jóri András volt adatvédelmi biztos által a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) ellen jó hírnév megsértése miatt indított polgári per, amelyben a tavalyi nemzeti konzultáció kérdéseivel kapcsolatos egyeztetés a vitás kérdés.
A hivatalából átszervezés miatt december 31-vel távozó egykori ombudsman kifogásolja, hogy az igazságügyi tárca tavaly nyári közleményében azt állította: háromszor is volt egyeztetés a kérdőívekről, holott Jóri szerint csupán ombudsmani vizsgálat volt, egyeztetés nem.
A szaktárca nyári közleményében azt közölte, hogy Jóri András és egyik kollégája májusban személyesen egyeztetett a szociális konzultáció kérdőíveiről az azt kezelő Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának (KEK KH) vezetőivel, majd pedig Jóri kollégái még két alkalommal, és "amint a KEK KH-nak a találkozóról készített emlékeztetői is tanúsítják, Jóri András és munkatársai az egyeztetések végeztével mindhárom alkalommal kifogás nélkül és elégedetten távoztak".
Jóri szerint ezek a valótlan állítások azt a látszatot keltik, mintha érdemi egyeztetés lett volna, holott csupán informális megbeszélés történt, és folyt az ombudsmani vizsgálat. A felperes kiemelte, hogy a tárca tájékoztatásával ellentétben soha nem járt a KEK KH-ban, és ennek bizonyítására kéri a beléptetőrendszer adatait. Továbbá Jóri András szerint az sem igaz, hogy elégedetten távoztak volna, ezzel szemben a valóság az, hogy aggályokat fogalmaztak meg, amelyek utóbb elmarasztaló állásfoglaláshoz vezettek.
A felperes kétmillió forintos nem vagyoni kártérítést és nyilvános elégtétel adását kéri, mert álláspontja szerint jó hírnevét sértők az igazságügyi tárca valótlan állításai, és megkérdőjelezik adatvédelmi biztosi tevékenységének szakszerűségét, objektivitását.
Az alperesi oldal a tárgyaláson a kereset elutasítását kérte, mert álláspontja szerint a kifogásolt közlemény nem jogsértő. Az ügyvéd felkészülési időt kért a részletes, érdemi ellenkérelemre, mert mint mondta, csak a napokban kapta meg az ügyet megbízójától. A bíró a tárgyaláson közölte, hogy az ügy iratait tavaly szeptemberben kézbesítették az alperesnek. Továbbá arra is felhívta a figyelmet, hogy közleménye valóságtartalmát az alperesnek kell majd az eljárásban bizonyítania.
A KIM ellen indított pert a bíróság egyesítette azzal a másik, hasonló tartalmú üggyel, amelyben Jóri András a nemzeti konzultáció kérdőíveit kezelő Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalát perelte be az egyeztetéssel kapcsolatos tavaly nyári közleménye miatt. Ebben a hivatal leszögezte, hogy volt egyeztetés az adatvédelmi biztossal, nem kezelt jogosulatlanul adatokat, továbbá visszautasította "az állami nyilvántartások jogszerű kezelésével összefüggő közbizalom megingatását célzó kijelentéseket".
Jóri a történtek kapcsán emlékeztetett arra is, hogy a szaktárca illetékese már jóval az állítólagos egyeztetés előtt utasítást adott a kérdőívek kinyomtatására, ami önmagában jelzi, hogy a tárcánál mennyire gondolták komolyan ezt az egyeztetést.
A volt adatvédelmi biztos ebben az ügyben is kétmillió forintos nem vagyoni kártérítést és nyilvános elégtétel adását követeli. A polgári per márciusban bizonyítással folytatódik a Fővárosi Törvényszéken.
Az eset kapcsán tavaly nyáron Navracsics Tibor igazságügyi miniszter a parlamentben arról beszélt, hogy az adatvédelmi biztos nem fejezte ki ellenvéleményét az adatkezeléssel összefüggésben egyetlen egyeztetésen sem, "egészen addig, amíg meg nem tudta, hogy az adatvédelmi ombudsman pozíciója megszűnne az új alaptörvény értelmében és az új törvény értelmében, és egy hatóság jön létre helyette. Azóta elkeseredett háborút folytat mindenfajta olyan adatvédelmi jogszabály ellen, amit ez a kormány ad. (...) Van ez így, hogy a politika egzisztenciális érdekekre épül fel, van úgy, hogy valakinek a meghiúsult személyes karrierje az egész világképét átalakítja, de erre nem kellene tartós szakmai véleményt alapozni."
Az adatvédelmi biztos és a kormányzat képviselői a kérdőív előzetes egyeztetésének kérdése kapcsán több héten át vitában álltak; a témában Jóri András és Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője is több közleményt adott ki, Szijjártó azt hangoztatta, hogy az adatvédelmi biztos állásfoglalását "személyes motivációk indokolhatják".
A nemzeti konzultáció kérdőíveivel kapcsolatos vizsgálatának eredményeként Jóri András adatvédelmi biztos jogellenes adatkezelés miatt tavaly augusztusban elrendelte a Szociális konzultáció 2011 kérdőívein szereplő személyes adatok törlését. Az ombudsman megállapította, hogy a szociális konzultáció kérdőívei és a hozzájáruló nyilatkozat sérti az adatvédelmi törvény előírásait, a Szociális konzultáció 2011-gyel összefüggésben nem érvényesülnek a törvényben meghatározott garanciák, mint a teljes anonimitás követelménye, továbbá az érintett véleménye és név-, lakcímadatai összekapcsolásának tilalma. A kérdőív felső részén található vonalkód a kérdőívet egyedivé, személyhez kapcsolhatóvá teszi, vagyis a véleményre vonatkozó adatok összekapcsolhatók a személyazonosító adatokkal.
A KEK KH bíróság előtt kezdeményezte az adatvédelmi biztos határozatának felülvizsgálatát. A közigazgatási per februárban kezdődik, érdekessége, hogy miután a Jóri vezette adatvédelmi ombudsmani hivatal tavaly év végén megszűnt, álláspontját a bíróság előtt már a január elsejével felállított Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság képviselheti, amelynek vezetőjét, Péterfalvi Attilát szintén beperelte Jóri azon állítása miatt, hogy a hatóság tevékenységének megkezdését hátráltatta a volt adatvédelmi biztos az átadás-átvételtől való elzárkózással.
mti
hírek innen, onnan
Műanyaghulladékból „főznek” nyersolajat egy új európai üzemben
Olyan technológiát fejlesztettek ki, amellyel a lakossági műanyaghulladék szétválogatás nélkül alakítható nyersolajjá. Ez felszámolja...
Elfogyott a Barcelona pénze, egyre nagyobb bajban a klub
Már a Camp Nou felújítási munkálatai is leálltak.
Pénzbüntetést kapott Balatonalmádi volt polgármestere, aki titokban kamerát rejtett el a jegyző irodájába
A polgármester a rejtett kamera felvételeit a telefonján számos alkalommal visszajátszotta.
Jogerősen elítélték Balatonalmádi egykori polgármesterét, mert kamerával leselkedett a jegyző után
A kamerát és a mikrofont a klímaberendezés kábelcsatornájába rejtették el.
Menekül az afrikai és egyiptomi áru a Közel-Keletről: Elárasztja az EU-t az olcsó import, veszélyben a hazai termelők
A Közel-keleti krízis hatása az EU zöldség-gyümölcs ágazatára.
Botrány az NBA-döntőn: kifütyülték Donald Trumpot a himnusz alatt, de az amerikai elnök csak mosolygott
Donald Trump nem zavartatta magát, mosolyogva fogadta a közönség pfujolását.
Itt a kormány bejelentése, nagy átalakítás indul sok magyar munkahelyen: erre rengetegen vártak már
Egy friss kormányzati intézkedés nyomán több ezer magyar vállalat számára válik olcsóbbá és gyorsabbá a kötelező NIS2...
Itt az új felmérés: Orbán Viktor népszerűségi gondokkal küzd
Megjelentek az Europion új eredményei.
Beleszaladt az előtte haladó kamionba egy kisbusz az M1-esen, nyolc gyerek sérült meg
Biatorbágy térségében történt a baleset.
Jennifer Lopez aprócska bikiniben mutatta meg magát, elképesztő formában van az 56 éves énekesnő
Valósággal felrobbantotta az internetet Jennifer Lopez legújabb filmes felbukkanása, amelyben minden eddiginél merészebb oldalát mutatta meg...
100 fős babaváró buli: kiderült, hogy kislánya vagy kisfia lesz-e az Exatlon szerelmespárjának - videó
Hatalmas a boldogság az Exatlon harmadik évadának szerelmespárjánál, hiszen nemsokára szülői örömök elé néznek. Halász Vivi és...
Szétszedték a rettegett orosz rakétát: meglepődtek az ukránok, még halálosabb lett a Kalibr
Ukrán katonai mérnökök és kutatók az utolsó csavarig szétszerelték Oroszország legújabb Kalibr cirkálórakétáit, és két lényeges...
Sport
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?
A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban
Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.
Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről
A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.
Soha nem látott kezdőcsapattal építi a magyar válogatottat Marco Rossi
Jön a meccs Kazahsztán ellen.
Megerősítve: a Real Madrid 100 millió euróért adhatja el Fede Valverdét
Kell a pénz a 150 millió eurós igazolásra, Eduardo Camavinga távozása is napirenden van.
Bulvár
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány
Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás
„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?
A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.
Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést
Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.
Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben
Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon
Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.
Rengeteg magyart érint a július 1-jei szigorítás: Sokan eleshetnek a nyugdíjtól
Mutatjuk az új szabályokat!
A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg
"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.
Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni
Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.
Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják
Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.
Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt
Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.
blogmorzsák
Szárnyashajózás, ex-csavargőzös, komp és tűzoltóhajó
Attila, Pannónia, Margitsziget, szárnyashajók, és persze az egyszerre kopottnak és elkoptathatatlannak tűnő Moszkvák.
Lehet béke Irán és az USA között?
A megegyezést egyelőre több tényező hátráltatja, mint segíti.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


