Ezt olvasta már?


Megölte szállásadóját egy pécsi férfi - felmentették

A Pécsi Törvényszék a 2019. szeptember 24. napján megtartott tárgyaláson M. L. vádlottat az emberölés bűntette miatt emelt vád alól – bűncselekmény hiánya okán – felmentette.

A vádirat szerint a vádlott férfi és a sértett férfi régi ismerősök voltak, huzamosabb ideje egy pécsi négylakásos társasházban laktak. A négy lakás közül kettő a sértett tulajdonában volt, az egyiket ő használta, a másikban a vádlott szívességi lakáshasználóként lakott. A vádlott és a sértett jó kapcsolatban voltak, a sértett munkája során szerzett bevételeiből fedezték kiadásaikat, a háztartást a vádlott vezette, rendszeresen fogyasztottak alkoholt, többször leittasodtak, hangoskodtak, zavarták a környezetüket.

2018. október 22-én otthonukban, ittas állapotban a sértett és a vádlott szóváltásba keveredtek, majd összeverekedtek. A vádlott a sértettet állon ütötte, majd a kezében tartott 19 cm pengehosszúságú késsel megszúrta. A szúrás a sértett egyik bordáját és szívét érte. A sértett arccal a padlóra esett, ahol a vádlott a magatehetetlen férfit a késsel a hátán nagy erővel megszúrta. Ez a szúrás a sértettnek egy másik bordáját és a mellüregét érte. Sérülései a rövid időn belül bekövetkezett halálához vezettek

A vádlott a sértett testét két nappal a történtek után az általa használt lakásban, az ágy mellett, egy leeresztett úszómedencébe tekerte, majd novemberben egy szőnyeget is rátett az erősen oszladozó testet rejtő medencére és köré mosószert szórt. A vádlott elhatározta, hogy megvárja a hóesést és a testet a ház mögötti mocsaras területen rejti el.

A vádlott és a sértett egy közös ismerőse 2018. november 24-én a lakásban tartózkodva észlelte, hogy rengeteg a döglégy és fertelmes bűz terjeng a lakásban és feltételezte, hogy ott egy holttest van elrejtve, ezért a lakásból távozva, a közeli élelmiszerboltból értesítette a rendőrséget.

A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján a bíróság megállapította, hogy a vádlottat a sértett részéről súlyos, váratlan és jogtalan támadás érte, amely a vádlottnál vérző sérülést is eredményezett, majd a vádlott a további támadás megakadályozása érdekében, jogos védelmi helyzetben, a keze ügyébe kerülő késsel védekezett, és így oltotta ki a sértett életét.

A bíróság megszüntette a vádlott előzetes letartóztatását és azonnali szabadlábra helyezését rendelte el.

Az ítélet ellen az ügyész a bűnösség megállapítása és büntetés kiszabása végett fellebbezést terjesztett elő, így az elsőfokú bíróság határozata nem jogerős.

 

Forrás: Pécsi Törvényszék







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Már 4 millió ember halt meg idő előtt miattuk, és messze még a vége az atomkísérleteknek

1945 és 2017 között több mint 2400 atomkísérletet végeztek a nagyhatalmak, és ennek elképesztő, mai napig ható egészségügyi...

Kiara Lord kitálalt arról, milyen volt Stohl András csókja: meglepődött azon, amit átélt

Ilyen volt Kiara Lord és Stohl András csókja. Előbbi nagyon meglepő kijelentést tett.

Születési dátumok, melyek most nagy irányváltást jeleznek

Ha a születési dátumod ezekre a bizonyos napokra esik, akkor készülj, mert most különösen nagy fordulat előtt állhat az életed.

Magyar Bálint: A maffiaállam a parazitaállam privatizált formája

Szerinte a kifejezésnek mozgósító ereje van.

Átkok a sztárvilágban: meghalnak a színészek, ha Latinovits Zoltán bőrébe bújnak? Miért szakítanak a Nyerő Páros szerelmesei?

Vajon valóban egy átok vagy akár fekete mágia tette tönkre Nagy Bogi házasságát? Tényleg el van átkozva az, aki Latinovits Zoltánt...

Austria First: gyűlöli a normálisan működő állami médiát, alternatív nyilvánosságot épít az osztrák szélsőjobb

Online rádiót indított a Osztrák Szabadságpárt, amerikai mintára, hangsúlyozott patriotizmussal.

0

Sport

Őrület, mit művelt magyar ellenfele gyalázása után az ukrán teniszező

Nagy kérdés volt, hogy Olekszandra Olijnyikova meccse végén mi lesz a kézfogással.

Szívszorító segélykiáltást küldött a közel százmillió forinttal átvert olimpiai bajnokunk

Kopasz Bálint a közösségi médiában tett közzé megrendítő üzenetet.

Beleremegett a stadion, így üvöltötte 32 ezer AEK-szurkoló Varga Barnabás nevét

Az biztos, hogy hidegrázós pillanatokat élt át válogatott támadónk.

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Szoboszlai Dominik összekapott a Liverpool edzőjével

Komoly szakmai és pszichológiai kihívás elé állította a stábot a magyar játékos integrálása.

Megvan minden idők legpikánsabb döntője: mester a tanítványa ellen

A Manchester City besétált a Ligakupa döntőjébe, ahol az Arsenal vár rá.

Magyar válogatott futballistát igazol a Fradi, amely ezzel BL-csapatot előzött be

Tovább bővül Robbie Keane variációs lehetősége a magyar játékos érkezésével az NB I-ben.

Kifakadt, a kamerák előtt ventillált a magyar szövetségi kapitány

Cseh Sándor csapata sorozatban a harmadik döntőjébe jutott be és vesztette el.

0
0

Bulvár

Megjósolta a mesterséges intelligencia a 2026-os választások kimenetelét, tényleg ez vár ránk?

A 2026-os választások közeledtével a politikai elemzők mellett már a mesterséges intelligencia alapú statisztikai modellek is gőzerővel dolgoznak a várható erőviszonyok feltérképezésén.

Örökre felejtsd el ezt az ételt, a rákos betegek 60 százaléka meghal miatta

Friss kutatási eredmények sarkallnak bennünket az ultrafeldolgozott élelmiszerek fogyasztásának csökkentésére. A szakemberek ezúttal rákos betegeket vizsgáltak és arra jutottak, azoknak, akik több ilyen ételt fogyas

Egressy Mátyás eltűnése: Elkeserítő hír érkezett

Csütörtök délután adtak tájékoztatást.

Megállították Zoli lesötétített BMW-jét a zsaruk: akit benne találtak, megdöbbentő

A 32 éves férfi nem egyedül ült a kocsiban. Hogy kit és hogyan találtak meg vele, az számos kérdést felvet.

Váratlanul rátámadtak Orbán Viktorra a klubesten, a biztonságiak sem tudtak közbelépni

Váratlan esemény rázta fel a Mandiner klubesten zajló beszédet.

Ha ilyen csomagot kapsz, ne vedd át: a GLS futár videóját 1 millióan látták már

A GLS futár elmondja, miből lehet észrevenni, hogy gyanús, átverős csomaggal van dolgod.

Rendkívüli és azonnali bejelentéseket tesz a magyar kormány – jönnek a részletek

Kiemelten fontos eseményt tart a sajtó előtt Magyarország kormánya.

„Ez tragikus nap az egész ország számára” - drasztikus leépítések kezdődtek az egyik legnagyobb presztízsű lapnál

A Jeff Bezos tulajdonában lévő legendás The Washington Posttól több száz újságírót rúgtak ki. 

Halálos rendőrségi helikopter-baleset történt – a legrosszabb következett be

Súlyos tragédia történt Arizonában szerda éjjel, amikor egy rendőrségi helikopter lezuhant egy aktív lövöldözéshez történő riasztás közben. A

Váratlanul megzavarták Orbán Viktor élő interjúját, egy férfi ugrott fel a színpadra a miniszterelnök mellé

Orbán Viktorral éppen interjút készítettek a Várkert Bazárban, amikor egy férfi hirtelen felpattant a színpadra.

Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot

Ukrajna fővárosában találkozott a lengyel kormányfő az ukrán államfővel. Az egyelőre nem derült ki, mit forralhat a két vezető.

0