Ezt olvasta már?


Megszűnhetnek a sorok a választásokon

Szigorúbb szabályok vonatkoznak a jövőben a kampánytámogatás visszafizetésére, a választási plakátokon közzé kell tenni a megrendelő szervezet nevét, az átjelentkezések miatt a szavazatszámláló bizottságok nagyobb létszámmal működhetnek.

A parlament 134 igen, 34 nem szavazattal hagyta jóvá a Gulyás Gergely, Bajkai István, Zsigmond Barna Pál, Kocsis Máté és Németh Szilárd fideszes képviselők által benyújtott törvényjavaslatot.

Az egyik legfontosabb változtatás, hogy a jövőben nemcsak a párt vezető tisztségviselőinek, hanem a párt listás és egyéni képviselőjelöltjeinek is felelőséget kell vállalniuk a kampánytámogatás visszafizetéséért. Az országgyűlési képviselők választása kampányköltségeinek átláthatóvá tételéről szóló törvény módosításával előírják azt is, hogy az a párt, amely az előző országgyűlési választásokon folyósított állami kampánytámogatással nem számolt el, nem tarthat igényt újabb kampánytámogatásra.

A választási eljárási törvény módosítása számos változást hoz azoknak, akik nem a lakcímük szerinti szavazókörben akarnak szavazni.

A hatályos szabályok szerint a szavazást megelőző második napon meg kell érkeznie az átjelentkezési kérelemnek. Ez úgy változik, hogy a kérelemnek legkésőbb a szavazást megelőző negyedik napon kell megérkeznie a helyi választási irodához.

Miniszteri rendeletben meghatározott feltételek teljesülése esetén a jövőben a szavazatszámláló bizottság a szavazás lebonyolításával kapcsolatos feladatait ugyanazon épületen belül egyidejűleg több, külön helyiségben is végezheti.

Részletesebben határozzák meg, hogy a helyi választási iroda vezetőjének, azaz a jegyzőnek mikor és hogyan kell kiegészítenie póttagokkal a szavazatszámláló bizottságot, ha az átjelentkező vagy a mozgóurnát igénylő választópolgárok száma azt indokolja.

A jogszabály szerint a szavazást megelőző harmadik napon a szavazatszámláló bizottságot legalább négy taggal kell kiegészíteni, ha a szavazóköri névjegyzéken szereplő választópolgárok száma az 1500 főt meghaladja, valamint a szavazóköri névjegyzékben szereplő minden további ezredik választópolgár után legalább további két fővel.

Az indoklás szerint a bizottság bővítésére vonatkozó alapvető szabályok meghatározásával a törvény biztosítja a megfelelő eszközöket az átjelentkezők szavazásának gördülékennyé tételéhez, ezért a kialakuló hosszú sorokért a jövőben a helyi választási iroda vezetője felel.

Ha az átjelentkező szavazóknak kijelölt szavazókörben nem zárják le a szavazást legkésőbb a szavazás befejezésének időpontját követő harminc percen belül, a Nemzeti Választási Iroda elnöke erről tájékoztatja a kormányhivatalt, amely fegyelmi eljárást kezdeményez a polgármesternél a választási iroda vezetőjeként mulasztó vagy kötelezettséget szegő jegyző ellen.

Az Országgyűlés elfogadott egy úgynevezett túlterjeszkedő módosító indítványt is. A választási iroda vezetőjeként eljáró jegyző elleni fegyelmi eljárás lehetőségét beleírták az önkormányzati törvénybe is, amely eredetileg nem szerepelt a módosítandó jogszabályok között.

Időközi választáson átjelentkezésre csak abban az esetben lesz lehetőség, ha a választópolgár lakóhelye és tartózkodási helye ugyanazon választókerületben van.

Pontosították a válaszborítékok érvényességének szabályait, így a választópolgár bármilyen borítékban elküldheti a levélszavazatot. Lehetővé válik, hogy a választó a borítékot postán adja fel, személyesen elvigye vagy meghatalmazás nélkül bárkivel elküldhesse a választási szerveknek.

Nem eredményezi a szavazási irat érvénytelenségét a többi között az, ha a válaszboríték kis mértékben sérült, de sem betenni, sem kivenni nem lehet belőle iratot.

Kampányidőszakban továbbra is engedély és bejelentés nélkül készíthetnek a jelöltek plakátot, de azon minden esetben fel kell tüntetni a kiadó nevét, székhelyét és a kiadásért felelős személy nevét. Plakát elhelyezéséhez pedig előzetes, írásbeli hozzájárulás kell a magántulajdonban álló dolog tulajdonosától vagy bérlőjétől, vagy az állami, önkormányzati tulajdonban lévő dolgon a vagyonkezelői jog gyakorlójától.

Lehetővé válik, hogy a választópolgárok adatait nem, életkor vagy lakcím szerinti csoportosításban kérje ki a jelölt, illetve a jelölő szervezet.

A levélszavazás korábbi megkezdésének elősegítésével indokolták, hogy a jelölt és a lista bejelentését korábbi időpontra, a szavazást megelőző harminchetedik és harminchatodik napra változtatták. A hatályos szabályozás szerint egyéni választókerületi jelöltet legkésőbb a szavazást megelőző harmincnegyedik napon, míg az országos listát legkésőbb a szavazást megelőző harmincharmadik napon kell bejelenteni.

A törvény - a szavazókörök és választókerületek nyilvántartásának adattartalmára vonatkozó melléklet kivételével - szeptember 1-jén lép hatályba.







0
0

hírek innen, onnan

Írd be ezt a Google keresőbe a napfogyatkozás miatt, elképesztő, mit fogsz látni

Részleges napfogyatkozás lesz ma Magyarországon, és a szerencsésebbek láthatnak is belőle valamennyit.

A nők közel fele úgy gondolja, hogy munkanélküliség esetén nehezen tudna újra elhelyezkedni

Jóval negatívabban ítélik meg a magyar munkavállalók a saját munkaerőpiaci mobilitási lehetőségeiket az év elejéhez képest, mivel...

Rolleres fiút gázolt az autó, naná, hogy zebrán gurult át

Nyíregyházán súlyos sérülésekkel szállították kórházba azt a rolleres fiút, aki a zebrán gurult, mikor elütötte egy autó.

Szinetár Dóra felmosta a padlót Dúró Dórával

Szinetár Dóra nyílt levélben vonta felelősségre Dúró Dórát, a Mi Hazánk országgyűlési képviselőjét.

Minden ötödik ember hordozhatja ezt a rejtett genetikai eredetű szívbetegséget

A lakosság ötödét érintő genetikai koleszterineltérés jelentősen növeli a stroke és a szívbetegségek okozta halálozás kockázatát.

Apró szám a wifiikon mellett: ezért nem mindegy, milyen jel jelenik meg a mobilján

Az Android-rendszert használó okostelefonok kijelzőjének felső sarkában időről időre egy apró szám bukkant fel a wifiikon mellett,...

Tanácsok otthonon kívüli tevékenységekhez Parkinson-kóros betegeknek

A Parkinson-kóros betegeknek is törekedniük kell a társas kapcsolatok fenntartására és a kültéri programok beiktatására. Nem kell...

Meglepő indok miatt nem lehet Haaland csapatkapitány

Ha lehet hinni az angol forrásoknak, akkor meglepő indok miatt nem lehet csapatkapitány Erling Haaland Enzo Marescánál.

Hatalmas változás jön a hazai egyetemeken: Olyan szakot indítanak, amire azonnal lecsaptak a diákok

Új szakok jönnek a felsőoktatásban, az egyikre már most óriási a roham.

Megtalálták az ősi hun DNS-t, a rómaiak tényleg rettegték Attila nevét

Ezek már olyan horderejű bizonyítékok, amik nem lehetnek véletlenek.

Az útvonal már kirajzolódik, a Hormuzi-szoros még zárva maradhat: Irán Washingtonra vár

Irán az amerikai kártérítést is a Hormuzi-szoros teljes újranyitásának feltételei közé sorolja, miközben Ománnal már a hajózási...

Ételszállító teherautóval csempészték ki Trumpot az Air Force One-ról

Reptéri ételszállító teherautóval csempészték ki Donald Trump amerikai elnököt az Air Force One fedélzetéről a júliusi ankarai...

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát

Tommy Marqués került az angolok látókörébe.

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön

Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát

Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen

A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.

0