Ezt olvasta már?


Megújul a nemzeti alaptanterv: márciusban tárgyalhatja a kormány

Várhatóan márciusban tárgyalhatja a kormány az új nemzeti alaptantervről (nat) szóló előterjesztést, amely többi között tartalmazza az erkölcstan oktatását, a hazafias és a családi életre nevelést is.

Az új alaptanterv kitér továbbá az önkéntességre, a környezettudatosságra, a pályaorientációra, a gazdasági és pénzügyi nevelésre.

Egy január 17-i keltezésű, az MTI birtokába került kormányrendelet-tervezet szerint a közigazgatási egyeztetést február 17-27 között tartják majd az új natról, ezt követően március 1-én tárgyalná az államtitkári értekezlet és március 7-én a kormány.

A dokumentum rögzíti, hogy a nat ismét kiegészül a mindenki számára kötelező minimális tananyaggal, és "a tantervek újrafogalmazásakor egyensúlyt kell teremteni az értékhordozó hagyományos és a mai kor által megkövetelt új tartalmak között, s azt öt-tízévenkénti korrekcióval fenn kell tartani."

A több mint kétszáz oldalas tervezetben az olvasható: a változások összhangban vannak a nemzeti köznevelési törvény azon szemléletével, hogy a nevelés-oktatás rendszere a közszolgálat elvére épüljön, szemben a korábbi piaci alapú szolgáltatás koncepciójával.

A dokumentum rögzíti, hogy a mostani tíz műveltségterület kiegészül a közműveltségi tartalmakkal három képzési szinten (1-4. évfolyam; 5-8. évfolyam; 9-12. évfolyam), és kitér a kerettanterv feladatára is.

Mint az anyagban kifejtették, az eddigi alaptantervekben is meglévő kiemelt fejlesztési területek új, a társadalmi elvárások által megfogalmazott tartalmakkal bővülnek, illetve a meglévő tartalmak kiegészülnek.

Ilyen új tartalmakként említik az erkölcsi nevelést, a nemzeti azonosságtudatot és a hazafias nevelést, az állampolgárságra, demokráciára nevelést, az önismeret és a társas kultúra fejlesztését, a testi és lelki egészségre nevelést. Kitér az új nat a családi életre nevelésre, a másokért történő felelősségvállalásra, az önkéntességre, a környezettudatosságra, valamint a pályaorientációra, gazdasági és pénzügyi nevelésre, médiatudatosságra nevelésre, a tanulás tanítására.

E fejlesztési területek-nevelési célok többféle módon érvényesülnek a tartalmi szabályozás különböző szintjein, és valósulhatnak meg a köznevelés folyamatában. Egyrészt beépülnek az egyes műveltségi területek, illetve tantárgyak fejlesztési követelményeibe, tartalmaiba; tantárgyak részterületeivé válhatnak, vagy önálló tantárgyként jelenhetnek meg az iskola helyi tanterve szerint. Emellett tematizálják az alsó tagozaton a tanítói munkát, felsőbb évfolyamokon pedig elsősorban az osztályfőnöki órák témaköreit; témákat, fejlesztési helyzeteket adnak az egyéb nem tanórai keretekben folyó iskolai foglalkozásoknak, programoknak. A felsorolt területek beépítéséről a kerettantervek gondoskodnak majd - olvasható a javaslatban.

Az előterjesztés hivatkozik a nemzeti köznevelésről szóló törvényre, amelynek rendelkezései szerint az általános iskola első-nyolcadik évfolyamain az erkölcstan tantárgy oktatása a kötelező tanórai keretben történne. A kötelező tanórai foglalkozások keretében az állami általános iskolában az erkölcstan óra helyett tartalmában és módszertanában egyházi jogi személy által meghatározott, szervezett és felügyelt hit és erkölcstan óra választható.

Az új natban a kortárs irodalom jelentősebb arányban van jelen, mint korábban, "hiszen fontos, hogy az irodalom nem zárult le, hanem élő hagyomány". A nemzeti kánon részét képező alapvető művek szövegszerű ismerete minden képzési szinten követelmény - írják, megemlítve, hogy a nat egységesen és tételesen sorolja fel a közműveltségi kánont, kiemelten a magyar és az egyetemes irodalomban fundamentálisnak tekinthető szerzőket és műveket.

Az európai kereteknek megfelelően beillesztették a natba a nyelvi eszközök, feladattípusok, az interkulturális ismereteket és kompetenciákat. Rögzítik, hogy az idegen nyelvek oktatását legkésőbb 4. évfolyamra el kell kezdeni.

A 9-12. évfolyamon a tisztán matematikai problémák helyett a diákok számára valóság közelibb kérdéseket, a "hétköznapok matematikáját" helyezték előtérbe.

Az ember és társadalom műveltségi terület abban különbözik az eddigiektől, hogy nem egy, hanem több tantárgyban jelenik meg, illetve épít magába. Részét képezik a társadalmi, gazdasági, állampolgári ismeretek, az etika, honismeret, sőt a filozófia is. Az ember a természetben műveltségi terület tartalmi elemei magukban foglalják a természettudományos tantárgyak alapvető elméleteit, és kiemelten jelenítik meg az egészségmegőrzés és a fenntarthatóság kérdéseit. Fontos alapelv - olvasható, hogy a természettudományi nevelésnek túl kell mutatnia az iskolai tanulási környezet mesterséges helyzetein és a mindennapi élethez kapcsolódó fejlesztési tartalmakat és közműveltségi elemeket kell közvetítenie.

A földünk és környezetünk műveltségi terület elsősorban hon- és népismeretet, a Magyarországon és szomszédságában élő népek, népcsoportok értékeinek és eredményeinek bemutatását, a kulturális és vallási értékek megjelenítését célozza. A művészetek műveltségi terület célja a forma-, ritmus- és színérzék kibontakoztatásának elősegítése, míg az életvitel és gyakorlati ismeretek műveltségi terület kiemelt céljai: a gyakorlati tudás megteremtése, megerősítése, a problémakezelés és döntésképesség, valamint a kreativitás fejlesztése. A testnevelés és sport műveltségi terület integráltan jeleníti meg az egész életen át tartó testmozgást.

A dokumentum kitér arra is, hogy a tanuló kötelező és szabadon választott tanítási óráinak száma - ha e rendelet másképp nem rendelkezik - egy tanítási napon nem lehet több hat tanítási óránál az első-harmadik évfolyamon, hét tanítási óránál a negyedik évfolyamon, hét tanítási óránál az ötödik-nyolcadik évfolyamon, nyolc tanítási óránál a kilencedik-tizenkettedik évfolyamon.

 

mti







0
0

hírek innen, onnan

Óriási a botrány. Kiakadtak a rajongók a rajongók az új Fenyő Miklós-szobor miatt

Hatalmas vitát váltott ki a nagyközönség számára bemutatott gipszmakett, amely a januárban elhunyt rock and roll legenda, Fenyő Miklós...

Oszkó Péter a vagyonadóról: a bejelentett mérték és alap nehézzé teszi az észszerű bevezetést

A volt pénzügyminiszter Klasszis Investment and Wealth Management Summit 2026 konferencián a kormány által tervezett adóváltozásokról is...

Be kell-e engedni a migránsokat az uniós pénzekért?

Egyre hisztérikusabb a hazai közbeszéd a migrációval kapcsolatban, ám a sokat emlegetett paktumnak nem sok köze van az uniós pénzekhez.

Brüsszeli diagnózis: aggasztó állapotban a magyar betegellátás

Magyarország továbbra is jelentős egészségügyi lemaradással küzd az Európai Unió más országaihoz képest – erre figyelmeztet az...

Napi horoszkóp: a Rák a szerelem tüzében ég, a Bak hírnévre tehet szert, a Halaknak türelmet kell tanulnia

Kedves Vízöntő! A vágyaid életre kelnek: szerelemben, családban, otthonban, gyermekekben.

Mutatjuk, hol lesz ma szükségünk esernyőre

Csütörtökön kezdetben még keleten várható többfelé eső, zápor, zivatar, majd nyugat felől itt is felszakadozik a felhőzet, a fátyol-...

Bemutatták a Putyin-márka legújabb, átlogózott kínai limuzinját

A Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumon debütált az Aurus Senat 900, amely az ukrajnai invázió óta kivonult nyugati luxusautókat...

Megdőlt egy régi mítosz a magyar választásokról – Republikon-elemzés falvakról és városokról

Még mindig vidéken dőlnek el a választások? A Fidesz a falvakban a legerősebb? Ezekre a kérdésekre is kereste a választ a Republikon...

Óriási a feszültség – Irán amerikai célpontokat támadott az elmúlt órákban

 Tovább éleződött a feszültség a Közel-Keleten, miután Irán újabb támadásokat hajtott végre olyan katonai célpontok ellen, amik az...

2030 helyett évekkel később vezetheti be Magyarország az eurót

Sokan még mindig távoli tervként tekintenek az euró magyarországi bevezetésére, a kormány részéről viszont az elmúlt időszakban...

Micimackó smafu – támad a Fidesz!

A fideszes portál értelemszerűen a Tisza Párt politikusainak nyilatkozataira cuppant rá, fáradhatatlan kutakodásuk pedig nem várt sikerrel...

0

Sport

Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen

Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.

Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program

Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo

Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil–amerikai meccs – videó.

A bíró rendőri védelemmel hagyta el a pályát.

3 ok, amiért nem várjuk most ezt a foci vb-t

Kicsit fanyalgunk egyet, de nézni azért fogjuk.

Egy kislány kamuprofiljával buktatták le, menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát

Az akadémia tájékoztatta a szülőket, és pszichológus bevonását is elrendelte.

Xabi Alonso 70 millió eurót kínál az FC Barcelona alapemberéért

Fontos szereplő lehetne az új Chelsea-ben.

Szoboszlai a kazahokról: "Rájöttem, hogy szeretnek engem direkt nem kímélni, de..."; Szűcs: "Bedurrant a fogam, mint az állat" - értékelések

Szoboszlai Dominik, Szűcs Tamás és Tóth Rajmund is értékelte a keddi Magyarország-Kazahsztán (3-1) barátságos mérkőzést.

Az 5 legfontosabb infó, ha a foci-vb-t nézni fogod, de napi szinten nem követed a focit

Június 11-én elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. A foci-vb-t rengetegen nézik, olyanok is, akik nem hardcore rajongók, de a nagy tornák alatt követik az eseményeket. Elsősorban nekik szól ez a cikk.

100 millió eurós csúcsigazolásra készül a Manchester United

Michael Carrick kérésére Sandro Tonali érkezhet az Old Traffordra.

0
0

Bulvár

Magyar Péter miatt már nem mondhat le Sulyok Tamás

Az államfő kényszerhelyzetbe került.

„Eszem ágában nincs már pakolni senki után” – Miért nem várnak már vendégeket a nők 30 év felett?

Sok nő úgy érzi, hogy a vendéglátás terhe túlságosan nagy stresszel jár, különösen 30 év felett. A megfelelési kényszer és a vendégek elvárásai miatt sokan döntenek úgy, hogy inkább nem hívnak többé vendé

Hatalmas büntetés jöhet: 170 ezer magyar autóst fenyeget a forgalmi engedély elvesztése ma reggeltől

Rendkívül komoly, azonnali figyelmeztetést adott ki az adóhatóság a magyar járműtulajdonosoknak. Ha százezrek nem lépnek időben, brutális pótlékokra és a kocsi végleges leállítására is számíthatnak. [Banners]

Elkövette a legnagyobb hibát a Fidesz az ország szeme láttára, szakértő hívta rá fel a figyelmet

A parlamenti közvetítések után kezd kirajzolódni a Fidesz egy új stratégiája Magyar Pétert illetően.

Az Országos Mentőszolgálat új szóvivője gyönyörű nő: az ország első női mentőápolóinak egyike volt

Győrfi Pál tegnap jelentette be, hogy Szűcs Brigitta lesz az Országos Mentőszolgálat új szóvivője. Összegyűjtöttünk róla minden infót.

Botrányos részletek derültek ki egy iskolai kirándulásról, az igazgató is csak megrántotta a vállát

Magára hagytak egy súlyosan lebetegedett pedagógust a határon túli diákutazáson.

A 36. emeletről ugrott a halálba egy család, miután a 9 éves beteg kisfiút hazaküldték a kórházból

Egy indiai származású család halt meg egy dél-londoni toronyháznál május végén. A barátok szerint az anya mentálisan összeomlott, miután súlyosan beteg fiuk állapota nem javult.

„Azonnal csap le az ítéletidő” – Narancssárga riasztást adtak ki, ezekben a vármegyékben óriási jég és felhőszakadás pusztít ma

Brutális zivatarrendszer éri el az országot, a meteorológusok másodfokú figyelmeztetést léptettek életbe. Felhőszakadás, viharos szél és hatalmas jég kíséri a mai ítéletidőt.

A boldog párok ezt mondják a „szeretlek” helyett

A kiegyensúlyozott kapcsolatban élők gyakran nem azt hangsúlyozzák, hogy mit éreznek, hanem azt, hogy mit hajlandók megtenni a másikért.

Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen

VV Rico, polgári nevén Dicati Riccardo a Való Világ 11. évadában vált ismertté, most azonban már a rendőrség körözési listáján szerepel. A Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen bejegyzés először Acne

Elszabadult a pokol az Egyesült Királyságban, maszkos férfiak vadásznak külföldiekre az utcákon, miközben felgyújtják az autóikat

Zavargás és félelem kerítette hatalmába az Egyesült Királyság utcáit, az ártatlan bevándorlók is rettegnek.

0