Megünnepelték Baranya megye napját - videó
Pénteken délelőtt ünnepelték Baranya megye napját kitüntetésekkel, színvonalas műsorral.
Madaras Zoltán, a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke kiemelte, hogy nagyon fontos a helyi értékek megőrzése, ápolása, amibe szervesen beletartozik az ezért dolgozó emberek elismerése. Elmondása szerint rettentő fontos, hogy baranyai politikusok országos szerepet vállalnak, utalva ezzel Hoppál Péter és Bódis József államtitkári szerepvállalására.
„A megyei önkormányzat őszinte meggyőződéssel végzi munkáját szervezi a megye életét, védelmezi értékeit. Mert, amint azt a történelmi példa is mutatja, szervezettség, szabályok és egység nélkül egy egész megye, s akár egy egész ország romba dőlhet.” – erről beszélt a a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke, Madaras Zoltán 2018-as Megyenapon.
1694-ben adományozta I. Lipót Baranya Vármegye címerpecsétjét. 20 éve, 1996 óta – a megyei közgyűlés döntése értelmében – minden esztendőben megünneplik a megyenapot. Idén a megyeszékhelyen, a Megyeháza dísztermében ünnepelt a megye.
Az ünnep alkalmából Madaras Zoltán a megyei fejlesztések kapcsán arról beszélt, hogy számára a követendő cél az új lehetőségek, erősödő megye és biztosabb megélhetés elősegítése minden baranyai embernek. Az elnök elmondta:
- A megyei programok kiemelten kezelik a fenntartható és minőségi foglalkoztatás, valamint a munkavállalói mobilitás ösztönzését, a környezetünk megőrzését és védelmét, az alacsony széndioxid kibocsátású gazdaság felé történő elmozdulást, a társadalmi együttműködés előmozdítását, valamint a szegénység és a hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelmet.
Az ünnepségen átadták a megyei kitüntetéseket, melyet azok a személyek kapják, akik munkájukkal, elhivatottságukkal, szolgálatkészségükkel, a megyei közösség építői.
Baranya Megye Díszpolgára 2018-ban Prof. Dr. Bódis József egyetemi tanár, a Pécsi Tudományegyetem volt rektora lett, aki a szülészet-nőgyógyászat terén végzett – nemzetközileg is számon tartott – kimagasló tudományos, szakmai tevékenysége, az egyetemi hírnév erősítése terén kifejtett munkája elismeréséül nyerte el a címet.
Pro Comitatu díjat vehetett át Jakabucz Ildikó, a Hauni Hungária Gépgyártó Kft. volt ügyvezető igazgatója a gépipari szakképzés megújítása és a gépipari klaszter megalakítása során kifejtett szakmai munkája elismeréséül.
A Baranya Fejlődéséért díjat Kovács Gábor vállalkozó, a Tenkes Csárda tulajdonosa kapta a baranyai kulturális örökség ápolásában, megőrzésében, a helyi hagyományőrző tevékenységek támogatásában elért eredményei, húszéves kitartó munkájának elismeréséül.
A Kulturális, Művészeti Díjat Halott Pénz zenekar kapta a fiatalok széles körét megszólító, sikeres könnyűzenei pályafutásért, Pécs város és Baranya megye jó hírét terjesztő szerepvállalásáért.
Az Egészséges Baranyáért Díjat dr. Pereszlényi Lászlóné, dr. Szilas Judit orvos, Mohács város Kórház Véradó Állomása vezetője vehette át több évtizedes, a megye és Mohács város egészségügyéért, a véradás megszervezéséért, a véradók megbecsüléséért végzett fáradhatatlan munkája elismeréséül.
A Koltai Péter Díjat a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Borbás Balázsnak, a Kökönyösi Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola 11. B osztályos tanulója tanulmányi versenyeken való kimagasló eredményei és kitűnő tanulmányi munkája elismeréséül.
A Közrend-Közbiztonság díjat 2018-ban dr. Harmati Béla rendőrezredes, a Siklósi Rendőrkapitányság vezetője kapta többéves, a közrend-közbiztonság területén végzett kiemelkedő szakmai munkája elismeréséül
A Nemzetiségekért díjat Jarjabka Ákos, a Diaszpóra Program vezetője érdemelte ki a kisebbségi, szórvány- és diaszpórahelyzetben lévők magyar identitásának megőrzése érdekében végzett szakmai tevékenységének elismeréséül.
Elnöki különdíjat kapott Dr. Ottóffy Gábor egyetemi adjunktus, gyermekgyógyász a gyermekonkológia területén végzett innovatív, a gyermek, a szülő és a teljes gyógyító csapat együttműködésére építő gyógyító-szervező munkájáért.
Elnöki különdíjat vehetett át Dr. Bíró Ferenc orvos, volt országgyűlési képviselőt, Pécsvárad volt polgármestere több évtizedes kiemelkedő közéleti és szakpolitikai munkájáért.
A hagyományokhoz híven a Megyenap keretében került sor a Baranya Megyei Mérnöki Kamara „Aranygyűrűs Mérnőke” díj átadására, melyet idén dr. Szabó Éva építészmérnök kapott.
A megyenapi műsorban fellépett többek között a Pécsi Tudományegyetem Tánccsoportja és a Miroslav Krleza Horvát Iskola tamburazenekara is.
hírek innen, onnan
Videón a meglehetősen buta tolvaj, aki kamera előtt lopott – Nem ő volt a legelővigyázatosabb bűnöző, ezért vélhetően mehet a börtönbe
Kerékpárkereket lopott, majd bicikliző nőkre támadt egy férfi Győr-Moson-Sopron vármegyében. A vádirat szerint a cselekmények egy része...
Írd be ezt a Google keresőbe a napfogyatkozás miatt, elképesztő, mit fogsz látni
Részleges napfogyatkozás lesz ma Magyarországon, és a szerencsésebbek láthatnak is belőle valamennyit.
A nők közel fele úgy gondolja, hogy munkanélküliség esetén nehezen tudna újra elhelyezkedni
Jóval negatívabban ítélik meg a magyar munkavállalók a saját munkaerőpiaci mobilitási lehetőségeiket az év elejéhez képest, mivel...
Rolleres fiút gázolt az autó, naná, hogy zebrán gurult át
Nyíregyházán súlyos sérülésekkel szállították kórházba azt a rolleres fiút, aki a zebrán gurult, mikor elütötte egy autó.
Szinetár Dóra felmosta a padlót Dúró Dórával
Szinetár Dóra nyílt levélben vonta felelősségre Dúró Dórát, a Mi Hazánk országgyűlési képviselőjét.
Minden ötödik ember hordozhatja ezt a rejtett genetikai eredetű szívbetegséget
A lakosság ötödét érintő genetikai koleszterineltérés jelentősen növeli a stroke és a szívbetegségek okozta halálozás kockázatát.
Apró szám a wifiikon mellett: ezért nem mindegy, milyen jel jelenik meg a mobilján
Az Android-rendszert használó okostelefonok kijelzőjének felső sarkában időről időre egy apró szám bukkant fel a wifiikon mellett,...
Tanácsok otthonon kívüli tevékenységekhez Parkinson-kóros betegeknek
A Parkinson-kóros betegeknek is törekedniük kell a társas kapcsolatok fenntartására és a kültéri programok beiktatására. Nem kell...
Meglepő indok miatt nem lehet Haaland csapatkapitány
Ha lehet hinni az angol forrásoknak, akkor meglepő indok miatt nem lehet csapatkapitány Erling Haaland Enzo Marescánál.
Hatalmas változás jön a hazai egyetemeken: Olyan szakot indítanak, amire azonnal lecsaptak a diákok
Új szakok jönnek a felsőoktatásban, az egyikre már most óriási a roham.
Megtalálták az ősi hun DNS-t, a rómaiak tényleg rettegték Attila nevét
Ezek már olyan horderejű bizonyítékok, amik nem lehetnek véletlenek.
Az útvonal már kirajzolódik, a Hormuzi-szoros még zárva maradhat: Irán Washingtonra vár
Irán az amerikai kártérítést is a Hormuzi-szoros teljes újranyitásának feltételei közé sorolja, miközben Ománnal már a hajózási...
Sport
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?
Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.
Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük
A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.
A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát
Tommy Marqués került az angolok látókörébe.
Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben
Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.
José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt
Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett
Világbajnokot igazolna az FC Barcelona Ronald Araújo távozása után
Laporta célpontja Laporte.
Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.
Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.
Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje
Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.
A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért
Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.
Napi szinten egyeztet a Liverpool, 150 millió eurós világsztárt akarnak
Még nincs vége a történetnek.
Túl sok gólt szerez Erling Haaland, ezért nem lehet a Manchester City csapatkapitánya
Megindokolta döntését a csapat edzője.
Bulvár
A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be
Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először
A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint
Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.
Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket
Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.
Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé
Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.
„Ne akarj apukád lenni” - Kóbor Léna bikiniben jelentette be, rögtön brutálisan nekiestek az emberek
Keményen beszóltak Kóbor Lénának.
Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt
A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.
Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek
Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis
A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön
Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást
Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.
„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát
Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.
Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen
A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


