Ezt olvasta már?


Menedzser szemléletű városvezetésre lenne szükség

Vajon miért is lehet eladósodva Pécs?

Miért van az, hogy miközben Pécs három év alatt a nulláról többmilliárd forintos hiányt halmozott fel, a hasonló nagyságrendű városok (Győr, Kecskemét) vígan elvannak, egy szót sem hallani csődközeli helyzetről vagy állami segítségről.

Először is tisztázzuk, hogy miért is beszélünk hasonló nagyságrendű városokról! Amellett, hogy lakosságszámban ma már csekély az eltérés a három település között, a költségvetésük nagyságrendje is közel azonos. Pécsett mintegy 58 milliárd forint a főösszeg, ugyanez Kecskeméten 62,5 milliárd, Győrben 56,9 milliárd.

A gyanútlan olvasó persze rögtön rávágja, Győrben az Audi, Kecskeméten a Mercedes a város „motorja”, de egy település költségvetésének egyensúlya azért ennél összetettebb.

Alapvetően négy bevételi forrással számolhat egy polgármester, vagy egy önkormányzat pénzügyi vezetője. A kormánytól érkező működési célú támogatásokra, ami célzottan a közfeladatok ellátására érkezik, úgymint köznevelési feladatok (ez ma az óvodák fenntartását jelenti), szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatok, a kultúra (színházak, könyvtárak, múzeumok) finanszírozása. Az önkormányzatoknak nyilván vannak azért működési bevételei, de ez például csak Győrben haladja meg a büdzsé tíz százalékát. Létezik úgymond közhatalmi bevétel, ez egyszerűbben fogalmazva az adókat, bírságokat jelenti. Emellett igen jelentősek a pályázatokon elnyert források.

Kiadási oldalon viszonylag egyszerű a képlet, hiszen a városi intézményeket fenn kell tartani, a kötelező közfeladatokon túl minden önkormányzat maga dönti el, milyen pluszt vállal, amellyel polgárai komfortérzetét növelheti. Ez lehet magasabb színvonalú tömegközlekedés, a helyi kultúra bőkezűbb támogatása (sok-sok fesztivál szervezésével például), a sport kiemelt segítése, vagy éppen a kötelezőn túl az utak felújítása, karbantartása. A lényeg azonban egy, a kiadási oldal nem haladhatja meg a bevételit. Ez minden egyes költségvetés tervezésénél teljesül is, de a végelszámolásnál valahogy Pécs mindig rosszul jön ki, aminek két magyarázata lehet, vagy a bevételek nem a tervezettnek megfelelően alakultak, vagy a kiadási oldalról derül ki, hogy alultervezték, esetleg mindkettő együtt.

Az említett három város költségvetési bevételeit nézve kiugrik, hogy Győr közhatalmi bevételei (adók) 25,6 milliárd forintra rúgnak (persze, Audi), míg Kecskemét és Pécs egy szinten, mintegy 11 milliárd forint körül áll. (Ezeknek a bevételeknek azonban realizálódniuk is kell, de például Pécs esetében a legnagyobb adótartozó egymilliárd forintnyi összeget nem fizet be már régóta.) A működési bevételeket említettük, Pécs és Kecskemét négymilliárd forintjával szemben Győr közel hétmilliárdot tervezett 2018-ra.

Talán itt érdemes megemlíteni, hogy Pécsett már régóta hiányzik a menedzser szemléletű városvezetés, vagy városi cégvezetés. Ezen kellene módosítani és különböző követelmény rendszereket, célokat beépíteni, hogy többletbevételek jelenhessenek meg az adott város és cégeinek a költségvetésében.

A közfeladatokra érkező kormányfinanszírozás Pécsen és Kecskeméten is 16 milliárd forint Körül jár, Győrben ennek kevesebb, mint a fele, hétmilliárd. Pécs és Kecskemét esetében is komoly tétel az úgynevezett előző évi maradvány, ami a hiteleket, fel nem használt pályázati pénzeket jelenti, Pécsett ez 24, Kecskeméten valamivel több, mint 20 milliárd forint.

A végére egy apró érdekesség, Pécsett ebben az évben 27 ingatlan eladását tervezik mintegy 2,5 milliárd forintért, azt már csak mi tesszük hozzá, hogy az elmúlt években az ingatlaneladásból remélt bevételeket egyszer sem sikerült realizálni.

M. Z.







0
0

hírek innen, onnan

Videón a meglehetősen buta tolvaj, aki kamera előtt lopott – Nem ő volt a legelővigyázatosabb bűnöző, ezért vélhetően mehet a börtönbe

Kerékpárkereket lopott, majd bicikliző nőkre támadt egy férfi Győr-Moson-Sopron vármegyében. A vádirat szerint a cselekmények egy része...

Írd be ezt a Google keresőbe a napfogyatkozás miatt, elképesztő, mit fogsz látni

Részleges napfogyatkozás lesz ma Magyarországon, és a szerencsésebbek láthatnak is belőle valamennyit.

A nők közel fele úgy gondolja, hogy munkanélküliség esetén nehezen tudna újra elhelyezkedni

Jóval negatívabban ítélik meg a magyar munkavállalók a saját munkaerőpiaci mobilitási lehetőségeiket az év elejéhez képest, mivel...

Rolleres fiút gázolt az autó, naná, hogy zebrán gurult át

Nyíregyházán súlyos sérülésekkel szállították kórházba azt a rolleres fiút, aki a zebrán gurult, mikor elütötte egy autó.

Szinetár Dóra felmosta a padlót Dúró Dórával

Szinetár Dóra nyílt levélben vonta felelősségre Dúró Dórát, a Mi Hazánk országgyűlési képviselőjét.

Minden ötödik ember hordozhatja ezt a rejtett genetikai eredetű szívbetegséget

A lakosság ötödét érintő genetikai koleszterineltérés jelentősen növeli a stroke és a szívbetegségek okozta halálozás kockázatát.

Apró szám a wifiikon mellett: ezért nem mindegy, milyen jel jelenik meg a mobilján

Az Android-rendszert használó okostelefonok kijelzőjének felső sarkában időről időre egy apró szám bukkant fel a wifiikon mellett,...

Tanácsok otthonon kívüli tevékenységekhez Parkinson-kóros betegeknek

A Parkinson-kóros betegeknek is törekedniük kell a társas kapcsolatok fenntartására és a kültéri programok beiktatására. Nem kell...

Meglepő indok miatt nem lehet Haaland csapatkapitány

Ha lehet hinni az angol forrásoknak, akkor meglepő indok miatt nem lehet csapatkapitány Erling Haaland Enzo Marescánál.

Hatalmas változás jön a hazai egyetemeken: Olyan szakot indítanak, amire azonnal lecsaptak a diákok

Új szakok jönnek a felsőoktatásban, az egyikre már most óriási a roham.

Megtalálták az ősi hun DNS-t, a rómaiak tényleg rettegték Attila nevét

Ezek már olyan horderejű bizonyítékok, amik nem lehetnek véletlenek.

Az útvonal már kirajzolódik, a Hormuzi-szoros még zárva maradhat: Irán Washingtonra vár

Irán az amerikai kártérítést is a Hormuzi-szoros teljes újranyitásának feltételei közé sorolja, miközben Ománnal már a hajózási...

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát

Tommy Marqués került az angolok látókörébe.

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön

Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát

Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen

A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.

0