Ezt olvasta már?


Milliárdokat vesztett a magyar gazdaság az Oroszország elleni szankciók miatt

A magyar gazdaság 6,5 milliárd dollárnyi kárt szenvedett el az Oroszország ellen bevezetett gazdasági szankciók miatt - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Kommerszant című lap keddi számában megjelent interjújában. - Pécsi Napilap -

Szijjártó szerint a szankciók nem hatékonyak és kártékonyak.

"Számításaink szerint Magyarország elvesztett nyeresége az export területén három év alatt 6,5 milliárd dollár volt. Figyelembe véve, hogy a magyar éves kivitel 90 milliárd dollár, ez érzékeny veszteség" - mondta.

Szijjártó kifejezte abbéli reményét, hogy az EU márciusi csúcstalálkozóján enyhíteni fog a gazdasági büntetőintézkedéseken, hozzátéve, hogy sok minden az orosz-amerikai párbeszédtől függ. Szavai szerint ha Moszkva és Washington párbeszédében pozitív elmozdulás lesz, akkor könnyebb lesz meggyőzni az európai partnereket, hogy ugyanezen az úton haladjanak.

"Moszkva viszonylatában az EU sok tekintetben az Egyesült Államokat követi, noha az amerikai oroszpolitika eddig nem tetszett nekünk. Ezért üdvözöljük Donald Trump választási győzelmét" - nyilatkozott.

Szijjártó szerint a magyar kormány ezt elsősorban Trump hozzá közel álló, a Demokrata Pártétól eltérő bevándorláspolitikája miatt tesz, valamint azért, mert az amerikai demokraták "demokráciaexportja" több országban destabilizálta a helyzetet. Szavai szerint Közép-Európa mindig veszített a Kelet és a Nyugat közötti konfliktuson, Magyarország ezért támogatja az amerikai-orosz párbeszédet.

Mint mondta, Magyarország az európai-orosz kapcsolatok újraindításának egyik "pillére" akar lenni. Úgy vélekedett, hogyha az EU nem folytat pragmatikus párbeszédet Moszkvával, akkor sokat veszít, egyebek között a Kínával, az Egyesült Államokkal és Nagy-Britanniával folytatott konkurenciaharcban.

A miniszter nyilatkozata szerint az EU alacsony szintre csökkentette a vitát az Oroszország elleni szankciókról, amelyeket több európai ország is ellenez. A döntéshozatal napján Magyarország mégis végül magára maradt álláspontjával, de azért nem emelt vétót a gazdasági büntetőintézkedések ellen, mert nem kívánta megbontani az uniós egységet.

Elmondta, hogy a magyar kormány Vlagyimir Putyin orosz elnök február 2-re tervezett budapesti látogatásától elsősorban gazdasági párbeszédet vár. Kifejezte azt a reményét fejezte ki, hogy az Európai Bizottság hamarosan meghozza döntését a paksi erőmű bővítéséről, és megkezdődhetnek a beruházások. Szót ejtett arról, hogy Magyarország tárgyalni kíván a Gazprommal a 2021 utáni együttműködésről. Emellett megemlítette, hogy a tárgyalások témája lesz a keresztényüldözés elleni fellépés, valamint négy magyarországi orosz ortodox templom felújítása.

A miniszter elmondta, hogy az ukrán miniszterelnök novemberi budapesti látogatásakor a magyar kormány világosan közölte Volodimir Hrojszmannal, hogy nem tűri el sem az ukrán oktatási, sem a nyelvhasználati törvény olyan módosítását, amely rontana a kisebbségek helyzetén. Szijjártó, mint mondta, reméli, hogy Ukrajna végül nem fogadja el azt a törvényt, amely szerint nyilvános helyen és a hétköznapi életben csakis az ukrán nyelvet lehetne használni.

"Ha bármilyen törvénymódosítás vagy változás rontja a kisebbségek, beleértve a magyar helyzetét, akkor mi ezt természetesen szóvá tesszük majd az EU szintjén. Ez nem ukrán belügy, hanem olyan kérdés, amely messze túlmutat Ukrajna határain. Meg kell védelmeznünk a kisebbségeket és az európai normákat kell alkalmaznunk egyebek között Ukrajna viszonylatában is" - mondta.







0
0

hírek innen, onnan

Lehetünk-e egyszerre anyák és aktivisták?

Először azt hittem, hogy aktivista anyák munkájáról fogok írni, de aztán rájöttem, hogy miért is ne írnék egy olyan cikket, amiben...

Erről kevesen tudnak, pedig fizeti az egészségpénztár: rengeteg magyar költött fölöslegesen vagyonokat

Az iskolakezdés jelentős terhet róhat a családi kasszára, a tanszerek, az iskolatáska és a ruházat mellett ugyanis egyre több...

Zuhanó belföldi eladások, rekordmértékű export: külföldre menekül a kínai autóipar

Júliusban már a tizedik egymást követő hónapban csökkentek az autóeladások Kínában, bár a visszaesés üteme némileg lassult. Ez éles...

Napi horoszkóp: a Mérlegre rátalál a szerelem, a Nyilas előléptetésre számíthat, a Vízöntő új esélyt kap

Kedves Rák! A fontos pénzügyi döntéseket jobb halogatni, most valahogy minden kifolyik a kezedből.

Budapest: mínusz 65 milliárdból kellene törleszteni a 125 milliárdos hitelt

Alig egy hónap múlva 125 milliárd forint hitelt kell visszafizetnie a fővárosnak, miközben jelenleg mínusz 65 milliárdon áll a számláló...

Vitézy Dávid meglepte az MTK-elnök Deutsch Tamást

Ha a korábbi években a kormány járt volna el így a fővárossal szemben, akkor azt Vitézy Dávid fővárosi képviselőként elsőként...

Mit kívánjon a születési hónapja alapján a Perseidák meteorraj idején, augusztus 12-én?

Augusztus 12-én érdemes lesz az eget kémlelni, hiszen a Perseidák meteorrajhullás csúcspontja nemcsak látványos égi jelenséget ígér,...

Egy korszak vége? – Jövőre gyökeresen megváltozhat a horvátországi autós közlekedés

A fizetőkapuk eltűnésével jelentős lassító tényező szűnik meg, véget érhet a hosszú sorban állás, ideőrlő toporgás kora.

A választások után teljesen leállt az eddig óramű pontossággal üzemelő NER-pénzcsap a Szerencsejáték-cégnél

Mintha elvágták volna, az áprilisi választások után teljesen leállt a Szerencsejáték Zrt. támogatásosztó leánycégénél a...

Már nem érzik magukat biztonságban a magyar dolgozók

Megduplázódott a pesszimisták tábora.

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi ferencvárosi szereplő számára is emlékezetes maradt: Dejan Stankovićot kiállít

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát

Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen

A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.

0