Ezt olvasta már?


Mintaprogram indul a Bőköz Fesztivál nyomán

Később az ország más részeire is kiterjeszthető közművelődési mintaprogram indul a Baranya megyei Ormánságban a jövőre hatodik alkalommal megvalósuló Bőköz Fesztivál nyomán - közölték a rendezvény szervezői, egyben a program ötletgazdái sajtótájékoztatón Drávacsehiben pénteken.

A Dél-Baranyában található Ormánság négy községében, Kémesen, Szaporcán, Tésenfán és Drávacsehiben jövőre immár hatodik alkalommal megrendezendő összművészeti esemény fesztiváligazgatója, Pataki András bejelentése szerint a mintaprogramban a négy településen folyamatos kulturális jelenlét valósul meg értékes művészeti programokkal. Mint mondta, a helyiek kötődése tradícióikhoz, identitásukhoz, kultúrájukhoz kiemelten fontos az ország szegényebb kistérségeiben, s abban bíznak, hogy az ormánsági mintaprogramot az ország más részében is követik majd.

Beszámolt arról, hogy az idei Bőköz Fesztivált ötödik alkalommal is sikeresen, nagy látogatottsággal rendezték meg, ez adta a kiindulópontját annak, hogy egy teljesen új korszakot kezdjenek, amelynek csupán egy része a fesztivál. A szervezők célja, hogy a fesztivál küldetését kiterjesszék, azaz a közművelődési eseményeket és a nívós művészeti programokat ne csak egy eseménydömpingként éljék meg a helyiek, hanem a meglévő értékekre, közösségekre támaszkodva egy folyamatos, kulturális cselekvésre épülő, a hétköznapokba épülő érték jöjjön létre.

A mintaprogram keretében a turizmussal, a gazdasággal is kapcsolódási pontokat építenének ki, hiszen Pataki András szerint akkor tudják élettel megtölteni a térséget, ha minél szélesebb körben végzik tevékenységüket.

A mintaprogramot Andrásfaly Bertalan néprajzkutató, korábbi művelődési és közoktatási miniszter után Andrásfalvy-mintaprogramnak nevezték el, ezzel is tisztelegve a szakember munkássága előtt. Pataki András elmondta, hogy a programnak jelenleg még nincs pénzügyi támogatása, de bíznak abban, hogy a kormányzat különféle forrásokból segítséget nyújt a helyiek céljainak elérésében.

Közölte, hogy jövőre tíznapos lesz a Bőköz Fesztivál, amely június 11. és 20. között és középpontjában a helyi értékek állnak majd.

Hoppál Péter fideszes országgyűlési képviselő, kulturális alapellátásért felelős miniszteri biztos, a fesztivál védnöke reményét fejezte ki, hogy a mintaprogram segítségével az ország más részein is rendszeres kulturális programok indulnak el a közösségek megerősítése, a területek felzárkóztatása.

Felidézte, hogy a hat évvel ezelőtt elindult kulturális alapellátási program szintet lép, hiszen éppen a szegényebb, leszakadó térségekben élőket segíti hozzá a kulturális programokhoz. Emlékeztetett arra, hogy korábban a kulturális közfoglalkoztatási rendszer sikeres volt, hiszen az abban résztvevők negyede kevesebb mint egy év alatt a piacra lépett. Közölte: a Belügyminisztérium támogatásával 2020 novemberétől minden település - vagy akár több település együttesen - támogatást kaphat egy-egy érettségizett munkavállaló kulturális szakemberré képzéséhez is.

Várszegi Tibor, a mintaprogram keretében most induló befogadószínházi projekt, a MaloM művészeti vezetője arról szólt, hogy egész évben lesznek színházművészeti események az érintett falvakban. Szeptember végén például Kémesen bábszínházi előadást tartanak, október elején pedig Szaporcára érkezik a pécsi MárkusZínház, de a további hónapokban is lesznek programok.

Szolykóné Pfeifer Gabriella, Kémes polgármestere szerint a fesztivál és az induló mintaprogram reményt és erőt jelent a falu lakosságának a fennmaradáshoz.

Pál Csaba, Szaporca polgármestere úgy tapasztalta, hogy a helyiek bíznak benne: a fesztivál és a mintaprogram segítségével megerősödik a közösség, a helyiek kreativitása, sikeréhsége.

Bokor Géza, Tésenfa polgármester kiemelte, hogy a Bőköz Fesztivál arra is alkalmas lehet, hogy a helyi gazdátlan ingatlanok újra tulajdonosokra leljenek.

Németh Tamás, Drávacsehi polgármestere szerint az Andrásfaly-mintaprogram azért lehet igazán sikeres, mert főként a helyi értékeken alapul, azokat pedig a Bőköz Fesztiválon évről évre megmutathatják a nagyvilágnak.

 







0
0

hírek innen, onnan

Hiába a markáns lehűlés, az eső elmarad: óriási csalódást hozott a front, de este a napfogyatkozás mindenért kárpótol - Előrejelzés

Bár a hidegfront megérkezett és letörte a hőséget, a pusztító aszály továbbra is marad. Kiderült, látható lesz-e a szerdai...

Egyetlen kortyból baj lehet: ha itt nyaralsz, eszedbe ne jusson csapvizet inni!

Magyarországon szinte minden településen biztonságosan fogyasztható a csapvíz, külföldi nyaraláskor azonban már nem árt jóval...

Kazincbarcika: alig pár száz méterre a házaktól csaphattak le a farkasok egy juhnyájra

Nem egy távoli erdőben, hanem Kazincbarcika közvetlen közelében történhetett az a farkastámadás, amelyben csaknem egy tucat juh...

Baltával ugrott a rendőröknek a vasboldogasszonyi terminátor

Baltával támadt két rendőrre a vasboldogasszonyi terminátor, csodálkozik, hogy rács mögött találta magát.

Havasi Bertalan nekiment Ruff Bálintéknak Kaminski Fanny miatt: szerinte nagyon más történt a 4,2 milliárd mögött

Havasi Bertalan szerint politikai támadás zajlik Kaminski Fanny és a Triton Communications ellen, a kormány pedig súlyosan félrevezető...

Kajaktúra, túrázás és vidéki élet: így tölti napjait Gyurcsány Ferenc új párjával

Gyurcsány Ferenc az elmúlt hónapokban gyökeresen átalakította az életét: a politika helyett az írásnak, a vidéki nyugalomnak és új...

Napfogyatkozás és a Perseidák: augusztus 12-én különleges égi látványosság vár ránk

Augusztus 12-én két különleges égi jelenség miatt is érdemes lesz az eget figyelni. Az esti órákban kezdődik a napfogyatkozás, amely...

Még a kórházban is volt beépített emberük! Így működött a napokban lefejezett ingatlanmaffia

Bár az ingatlanmaffiát sikerült lefejezni, miután a vezetőjét a napokban egy társával elfogták, egy harmadik társuknak már hét hónapja...

Napos szerda után szombaton újra berobban a meleg

Hidegfront vonult át Magyarországon, de se sok csapadékot, se nagy lehűlést nem hozott. Eközben a katasztrofális aszályhelyzet a...

Egyre több országban szűnik meg a hagyományos telefonálás, a hazai vonalak kétharmada néma

Az analóg szolgáltatást főleg Észak-Európában számolják fel, itthon erre nincsenek tervek, de visszaszorulóban vannak azok a...

Rövidebb lesz a VAR-ellenőrzés, és más változás is jön a fociban

Kevesebb, gyorsabb és egységesebb videobírós döntéseket ígér a következő idényre az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA).

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát

Tommy Marqués került az angolok látókörébe.

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön

Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát

Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen

A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.

0