Ezt olvasta már?

Férfi kézilabda-vb - Svédországgal és Katarral is azonos csoportban a magyar válogatott

A magyar férfi kézilabda-válogatott többek között az Európa-bajnoki ezüstérmes svéd csapattal a koppenhágai D csoportba került a januári, német-dán közös rendez...


Múzeumi élménytér lesz a Tímárházban

A támogatói döntést tavaly, december közepén hagyták jóvá, amelyet a januári közgyűlésén fogadtak el. A fejlesztéshez a város összesen nettó 60 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesült, amit így önerő nélkül valósíthat meg. A teljes munkát 2019 nyaráig kell befejezni.


hirdetés

Kalandjáték élménytérben
A pályázat célja az épület alsó szintjének korszerűsítése és többfunkciós élménytérré alakítása. Ebben az épületrészben egy konyha kerül kialakításra, ahol kézműves és gasztronómiai foglalkozások megtartására lesz lehetőség gyerekek, családok és felnőttek számára egyaránt. Az egykori tímárműhelyben infokommunikációs eszközökkel, az egykori Tettye patak-menti manufaktúrák világától a korszerű bőrgyártás témájáig terjedő, interaktív elemekre építő élménytér jönne létre, melyben informatikai eszközökkel, a kiterjesztett valóság módszerével ismerhetik meg a vendégek a műhely 18-19. századi berendezését, a benne egykor zajló munkafolyamatokat. A látogatók itt oktató kalandjátékokban vehetnek majd részt, ahol egyénileg vagy csoportosan kell feladatokat megoldaniuk.

Épületgépészeti és informatikai fejlesztés is lesz
A pályázati támogatás kiterjed a nyílászárók korszerűsítésére, önálló kazánról működő fűtési rendszer kialakítására, a villamos hálózat korszerűsítésére, az aljzatok és részben a világítótestek cseréjére, a műhely-konyha és az akadálymentes konyha épületgépészeti kialakítására.
A beruházás keretében további bútorok, szemléltető̋ és demonstrációs eszközök, mobil kiállítási konténerek, IKT eszközök (szoftverek, számítógépek, laptopok, tabletek, projektorok) beszerzését tervezik.
Lapunk úgy tudja, a Janus Pannonius Múzeum által irányított projekt megvalósításához szükséges engedélyes és kivitelezési tervek elkészültek, sőt, örökségvédelmi építési engedéllyel is rendelkezik már.

A pécsi bőripar bölcsője
Az 1780-as években kezdődött a bőripar fejlődése a városban. A nyersbőr feldolgozása az úgynevezett Tímár-házban történt. A feldolgozáshoz szükséges vizet a Tettye-forrásból nyerték. Az üzem tulajdonosa Pelikán József, többszáz embernek tudott munkát biztosítani. Számukra lakásokat építtetett az üzem hatalmas udvarában, valamint egy tánctermet, ahol a város polgárai is gyakorta bejártak szórakozni.
Az üzem 1889-ig működött ezen a helyen, majd álköltözött az akkoriban elkészült új bőrgyárba. Az egykori Tímár-házat később szépen felújították a lakásokat és a környezetet rendbe tették. 1985-től ebben a házban kapott helyet a Pécsi Várostörténeti Múzeum.
Forrás: egykor.hu

PNL







0

hírek innen, onnan

Mit csináljak nagyiéknál?

Tizenévesen jobb programok is akadnak bőven, mint a nagyszülőkkel eltölteni az időt. A szokásos hétvégi látogatások, a szünidei...

Kamasznak lenni szívás, főleg ha egy fiú és egy lány között őrlődik az ember

Nagyon cool, nagyon laza film készült a kamaszkorról. Kár, hogy az Alex Strangelove nem veszi magát komolyabban.

Nevetésre felkészülni: Kedvenc férfi színészeid viccenek festenének nőként

Mit szólnál, ha Chris Hemsworthből Christina Hemsworth lenne? Ugye, hogy kissél meglepődnél? Nézd meg ezt a galériát, és nevetni fogsz,...

Koncepciós eljárás zajlott Magyarországgal szemben

Brüsszelben koncepciós eljárás zajlott Magyarországgal szemben, és ezt most egy politikai ítélettel zárták le - mondta Szijjártó Péter...

Alultápláltak a fák a légszennyezettség miatt

A mezőgazdasági termelés, a dízelmotorok és a gyárak okozta légszennyezettség miatt egészségtelenebbek a fák Európában. A...

Orbán török példaképe győzött, csakhogy üres zsebbel nem lehet szultáni álmokat szövögetni

Gyors gazdasági növekedést ígért a választások utáni első beszédében Erdogan elnök, aki vitathatatlanul nagy politikai sikert aratott....

A Fidesz keresi az ürügyet, hogy kiléphessen az Unióból

Amikor az Európai Parlament és az európai közösség a magyarországi jogtiprásokat, a demokratikus intézményrendszer leépítését és az...

Hamilton beszólt Vettelnek.

Megmondta a tutit a brit!

Elismerte vereségét Erdogan kihívója

Nyilvánosan elismerte hétfőn Ankarában Recep Tayyip Erdogan török államfő győzelmét az előző napi előrehozott elnökválasztás...

Elfogadta a magyarországi különjelentést az EP szakbizottsága

A Sargentini-jelentés szerint Magyarországon fennáll a veszélye az európai értékek súlyos és módszeres megsértésének.

0

Sport

Hosszú Katinka az óceánparton mutatta meg elképesztő fenekét

A dressz helyett ezúttal bikinit húzott az Iron Lady.

Aggasztó hír: lesérült a brazilok sztárja

Szocsi A brazil labdarúgó-válogatott orvosi stábja megerősítette, a csapat szélsője, Douglas Costa nem lehet ott a vb-csoportkör zárófordulójában a szerbek elleni összecsapáson.

Fájós csuklóval is hatalmasat autózott Michelisz

Négy helyet javított a WTCR második portugáliai futamán.

Halálos fenyegetéseket kap a svéd focista, aki Kroos-t szabadrúgáshoz juttatta a drámai végjátékban

Halálos fenyegetést, és rasszista kommentekkel bombázták a svéd válogatott középpályását, aki a meccs végén szabálytalankodott és abból a szabadrúgásból kapta a gólt Svédország.

Egy 21 éves horvát állította meg a legendás Roger Federert

Megszakadt a svájci teniszező győzelmi sorozata és még Wimbledon miatt is aggódhat.

A spanyolok és a portugálok is a továbbjutásért játszanak a foci-vb-n - sportmenü

Hétfőn kezdődik a harmadik csoportkör a labdarúgó-világbajnokságon.

Michelisz a hétvége hőse, sérülten dobogóra állt Vila Realban

Feltámadt a Hyundai, újra az élmezőnyben a koreai márka.

A Fradi bejelentkezett Davide Lanzafaméért: óriási ajánlatot tettek az olasz csatárért

Budapest A Ferencváros labdarúgócsapata olasz csatárral erősítené meg keretét.

Megvolt a sorsolás: ők lesznek Magyarország ellenfelei a világbajnokságon

A magyar férfi kézilabda-válogatott többek között az Európa-bajnoki ezüstérmes svéd csapattal a koppenhágai D csoportba került a januári, német-dán közös rendezésű olimpiai kvalifikációs világbajnokság hétfői sorsolásán.

Tornagyőztes a Babos, Mladenovic páros Birminghamben

A magyar teniszező pályafutása 19. tornagyőzelmét aratta párosban.

0

Bulvár

A túrázó észrevett valamit a tó felett: félelmetes látványt videózott le

Izgalmas, már-már földöntúli látványban volt része, amit szerencsére meg is örökített.

Ezt senki nem tudja a jogosítványról: döbbenetes hírek

Félelmetesen nagy szörnyeket is lehet sima B-s jogsival vezetni, nem csak autót meg kismotort. És lovaskocsit.

Ha ezért nem tiltják le Palvin Barbit az Instáról, akkor semmiért

Nem akárhogy szegte meg a közösségi oldal szabályzatát Palvin Barbara.

Veszik a Peugeot-t, mint a cukrot

A hatalmas piaci kereslet mellett kevésnek bizonyul a gyártás jelenlegi üteme, így új üzemekben kezdi meg szabadidő-járműveinek gyártását a Peugeot.

Miért nem jó ötlet tépkedni az orrszőrt?

Mivel a kezünk és az orrbemenetünk sem steril, az orrszőrtépéstől fájdalmas és rendkívül veszélyes gyulladás alakulhat ki....

A feleségem úgy döntött, teljesen kiszáll az életünkből - egyedülálló apukák mesélnek

Míg régen szinte törvényszerű volt, hogy válás után a gyermek az édesanyjához kerül, ma már egyre gyakoribb, hogy az édesapa vállalja a főállású szülőséget. Három lányos édesapa mesél arról, hogyan állt a feje tetejére a világuk, amikor ezt a szerepet rájuk osztották.

Már Tarlósnak is kínos, többé nem engedi megrendezni a Red Bull Air Race-t

A főpolgármester elnézést kért a budapesti lakosoktól a műrepülőverseny okozta közlekedési káoszért és zajért, és bejelentette, hogy amíg ő hivatalban van, addig ilyen többet a fővárosban nem lesz.

Női fehérnemű trend férfi szemmel: ezek a fazonok, melyekért megőrülnek a férfiak

Bikini, Brief, Hiphugger, Cheeky, Boyshort, V-string, tanga és brazil. Női bugyi fazonok, melyek uralják a mostani fehérnemű trendet és amikért megőrülnek a férfiak. Íme 6 teljesen eltérő stílusú férfi véleménye a női fehérneműkről.

Nagy port kavart a szombaton BKV-n felejtett kétéves gyerek esete

Nem tudni, nem médiahekk-e, ami azt vizsgálja, milyen gyorsan terjed egy Facebook-poszt, mindenesetre "Lacika" sztorija 24 órán belül túl volt 7 ezer lájkon és közel 5 ezer megosztáson.

blogmorzsák

Földünk leg­magasabb épületei

A világ 10 legmagasabb épülete közt több különlegességet is találunk, villámgyors liftekkel és egy kilométeres magassággal.

Tévhitek és a valóság: hogyan dolgozik valójában a személyi sytlist?

Mit csinál valójában a stílustanácsadó, kinek van szüksége stílustanácsadásra?

Népesedési helyzet a világban

Ma a túlnépesedés nagyon komoly probléma és szoros összefüggést mutat a migrációval.

Állítólag kiabáltam vele és a falnak löktem

Amikor a férfi nem hajlandó az egyéniségének teljes feladására, a csaj bekeményít.

Épít vagy rombol a BDSM?

A szexualitás e módját azért élvezik sokan, mert általa a köztük lévő bizalom erősödését is megélik.

Miért kell a templomra villámhárító?

Az emberek többsége nem tudja, hogy mit csinál a Magyar Tudományos Akadémia.

Lesre futnak a V4-ek a migráció ügyében

Migráció: az EU jövője a tét és Orbán nem hozzátesz, hanem elvesz.

Fűtéscsere: cirko, klíma vagy kazán?

Korszerű, fenntartható és kifizethető megoldást találni nem egyszerű.

Margot Robbie: A magyarok olyan kúlak

"A Wall Street farkasa szőke bombázóját egy Szabadság téri erkélyen faggattuk budapesti élményeiről."

Németországi kálvária több felvonásban

Egy történet arról, miért kell nagyon odafigyelni, ha munkaközvetítővel vág neki az ember a határátkelésnek.

Ismét felbukkant Prince elátkozott Black Albuma

Pedig Prince meg volt győződve arról, hogy az összes lemezt megsemmisítette.

Középkategóriás telefonok 50.000 forint alatt

Vernee, Xiaomi esetleg más gyártó készüléke?

0