Nagy potenciált lát az Okos Város rendszerekben a Huawei
Kimagasló üzleti lehetőségeket lát a kelet-európai régióban az Okos Város megoldáscsomag alkalmazásában a Huawei kínai mobil távközlési technológiai konszern - hangzott el a kedden Budapesten rendezett Huawei Smart City Summit 2017 rendezvényen.
A Huawei Technologies észak- és közép-európai régiójának elnöke, David Tang az MTI-nek adott interjúban megerősítette, hogy a Huawei nagy növekedési potenciált lát Kína, valamint a 16 kelet-közép-európai ország együttműködésének kiterjesztése által kínált lehetőségekben működésének mindhárom területén, a hálózati, a vállalati és a lakossági üzletágban. Kiemelkedő üzleti lehetőségeket lát ugyanakkor az Okos Város megoldáscsomag hasznosításában is a térségben.
Hangsúlyozta: a Huawei húsz évvel ezelőtt vetette meg a lábát Európában és azóta szinte már "második hazájának" tekinti a régiót. A Huawei elkötelezte magát amellett, hogy értékteremtő beruházásokkal járul hozzá a régió gazdasági növekedéséhez. Elmondta, hogy a Huawei három üzletága az EMEA térségben 2016-ban 23,6 milliárd dollár forgalmat bonyolított és ez az idén ennél "jóval több" lesz.
A Huawei tavaly globális forgalmának 16 százalékát, 12 milliárd dollárt fordított kutatás-fejlesztési beruházásokra, ami az idén hasonlóan fog növekedni. A meglévő technológiák mellett a Huawei olyan új technológiákra összpontosítja fejlesztési erőfeszítéseit mint az 5G adatátvitel vagy a számítástechnikai felhő, valamint a mesterséges intelligencia. Ezeknek az egyik legígéretesebb alkalmazási területét pedig az Okos Város rendszerek alkalmazásában látja.
David Tang rámutatott, hogy a modern technológia kínálta lehetőségek közepette "minden adat amit be lehet gyűjteni, az be lesz gyűjtve, minden amit össze lehet kötni, az össze lesz kötve". A Huawei Okos Város megoldáscsomagja ugyanakkor semmire nem használja fel az így begyűjtött és összekapcsolt adatokat, hanem digitális közszolgáltatóként az adatbiztonsági szempontokat szem előtt tartva kezeli azokat, "mint ahogy egy vízmű sem használja fel a vizet, csak a legjobb tudása szerint kezeli azt és juttatja el a felhasználóknak".
Jay Peng, a Huawei Technologies vállalati üzletágának észak- és közép-európai régióért felelős elnöke a rendszer működését felvázolva elmondta: az Okos Város rendszer három technológiai szintből épül fel, az első a szenzorok szintje, ami gyakorlatilag a dolgok internetének (IoT) felel meg. Ezt a szintet "idegrendszerként" kapcsolja össze az integrált kommunikációs platform (ICP), ami felett egy valóságos "élő organizmusként" az információ operációs központ, az IOC működik.
Edwin Diener, a Huawei vállalati üzletága (Enterprise Goup) kormányzati és közüzemi kapcsolatokért felelős alelnöke az Okos Város rendszer előnyeit felvázolva elmondta, hogy a Huawei "off the shelf", azaz kész termékként rendelkezésre álló megoldáscsomagja országokat, régiókat, városokat segít abban, hogy szintet lépjenek a hozzáadott érték termelésben azáltal, hogy összekapcsolja és integrálja egymással a különböző közösségi funkciókat akár települési, akár országos szinten.
Példaként a Kenyában bevezetett Okos Város rendszert hozta fel. A legkülönbözőbb szenzorok jeleinek az integrálásával a rendszer Kenyában a telefonos segélyhívásoknál átlagos 28 percről tíz perc alá csökkentette a jelzett problémák pontos beazonosításához és a megfelelő intézkedés életbe léptetéséhez szükséges reakcióidőt. A rendszer bevezetése mindemellett a kisvállalkozások szaporodásához is vezetett, mivel a javuló közbiztonságnak köszönhetően megnövekedett az országba látogató turisták száma és kiterjedt a mozgásterük is. Kiemelte, hogy a "Safe City" funkció az okos város megoldáscsomag egyik alappillére.
A közbiztonság garantálása ugyanis a fejlődő térségekben az első lépés ahhoz, hogy valamely régió megindulhasson a hozzáadott érték termelésének növelése felé vezető úton. A fejlett régiókban ezzel szemben a közszolgáltatások hatékonyságának a fokozása jelentheti az Okos Város megoldáscsomag alkalmazásának az első kézzel fogható eredményeit, például a térfigyelő kamerák mozgásérzékelő funkciójának felhasználásával a közvilágítás szabályozásához.
Edwin Diener ugyanakkor hangsúlyozta: a Huawei Okos Város megoldáscsomagja horizontális technológiai megközelítést alkalmaz, nem tesz hierarchikus különbséget a fejlett és a fejlődő régiók igényei között, hiszen a rendszer minden környezetben a fejlődést szolgálja. A tájékoztatón elhangzott: az Okos Város rendszer alkalmazásának első lépéseiként Magyarországon jelenleg olyan "smart parking" rendszer kifejlesztésén dolgozik a Huawei, ami 15 perccel előre lehetővé teszi a parkolóhelyek előjegyzését. Csehországban "okos közvilágítási" és "okos köztisztasági" rendszer kidolgozása van folyamatban. Belgrádban pedig egy olyan közbiztonsági kamerarendszer épült ki.
hírek innen, onnan
Már a termelés költségénél is olcsóbban adják a gabonát az ukrán gazdák
A minisztérium az Európai Bizottsághoz fordult.
Már nem érzik magukat biztonságban a magyar dolgozók
Megduplázódott a pesszimisták tábora.
Már akciósan árulják Matolcsyék balatoni luxusüdülőjét
Szeptember közepéig bárki megveheti a jegybank Balatonakarattyai Oktatási- és Konferenciaközpontját a ráköltött pénzek töredékéért.
Nehéz a milliárdosok élete: A pofonok völgyébe került Mark Zuckerberg a szuperjachtja miatt, pedig rajta sem volt – „Egyhangú füttyszó tört ki…”
Mark Zuckerberg szuperjachtjának legénységét azért bírálták, mert nem nyújtott segítséget egy üzemanyag nélkül maradt hajónak...
Drága lehet, ha a ChatGPT-re bízzuk a felújítást
Az építőipari szakemberek 73 százaléka találkozott már olyan megrendelővel, aki az AI segítségével ellenőrizte vagy kérdőjelezte meg...
Múmiát rendelni az internetről? Lehet – És ez épp annyira veszélyes, mint amennyire rosszul hangzik
Múmiákat árulnak az interneten, és ez nemcsak morbid, hanem veszélyes is. Arzén vagy higany is lehet bennük.
Szakemberek már Csernobilt emlegetik egy romániai atomerőmű kapcsán
Mi Pakssal voltunk elfoglalva az elmúlt hetekben, de a szomszédban sokkal komolyabb a helyzet. Van esély egy új Csernobilra? Riasztó hírek...
Baka András már az első beszédével kemény üzenetet küldött a Tisza Pártnak
Az új köztársasági elnök egészen más üzenetet küldött, mint az eltávolított elődje.
A galaxisban talán azért van ekkora csend, mert minden civilizáció szándékosan rejtőzködik a ragadozók elől
Vajon egy magasan fejlett galaktikus állatkert lakói vagyunk, akik előtt szándékosan rejtőzködnek az idegenek, vagy egy kozmikus szűrő...
Hiába öntözöd, alig terem a paradicsom? Ez a filléres konyhai trükk mindent megváltoztat
Mindenki a konyhájában őrzi a dús paradicsomtermés titkát – Így használd helyesen! Aligha van felemelőbb érzés annál, mint amikor a...
Póló nélkül vezet nyáron? Ezt jobb, ha tudja, mielőtt beül az autóba
A kánikulában sokan szabadulnak meg a pólótól, és ha csak néhány kilométert kell autózniuk, bizony előfordul, hogy félmeztelenül...
Ma este napfogyatkozás lesz: mutatjuk, mikor és hogyan lehet megfigyelni
A látványos égi jelenség Magyarország különböző pontjain más-más időben kezdődik majd, és nem is tart mindenhol ugyanannyi ideig.
Sport
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?
Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.
Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük
A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.
Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben
Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.
José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt
Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett
Világbajnokot igazolna az FC Barcelona Ronald Araújo távozása után
Laporta célpontja Laporte.
Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.
Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.
Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje
Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.
A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért
Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.
Napi szinten egyeztet a Liverpool, 150 millió eurós világsztárt akarnak
Még nincs vége a történetnek.
Túl sok gólt szerez Erling Haaland, ezért nem lehet a Manchester City csapatkapitánya
Megindokolta döntését a csapat edzője.
BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó
A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi ferencvárosi szereplő számára is emlékezetes maradt: Dejan Stankovićot kiállít
Bulvár
A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be
Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először
A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint
Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.
Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket
Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.
Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé
Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.
„Ne akarj apukád lenni” - Kóbor Léna bikiniben jelentette be, rögtön brutálisan nekiestek az emberek
Keményen beszóltak Kóbor Lénának.
Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt
A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.
Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek
Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást
Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.
„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát
Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.
Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen
A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.
„Stand-up komédia Fidesz módra” - Magyar Péter porig alázta a bakizó fideszeseket, majd szenzációs hírt közölt
Magyar Péter arcát látni kell a fideszes baki után.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


