Ezt olvasta már?


Negyvenhárom millió forint értékű cigarettát és alkoholt foglalt le a NAV

Mintegy 43 millió forint értékű cigarettát és alkoholt találták a pénzügyőrök az M5-ös autópályán egy bolgár teherautó rakterében - tájékoztatta szerdán a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-t.


hirdetés

A furgonban - amely a fuvarlevél szerint élelmiszereket szállított Hollandiába és Belgiumba - a pénzügyőrök több mint 21 ezer doboz bolgár cigarettát és 620 liter vodkát, illetve whiskyt találtak - közölték.

A cigarettát és az alkoholt a pénzügyőrök lefoglalták, és költségvetési csalás gyanúja miatt feljelentést tettek.

 







0
0

hírek innen, onnan

Erősen felhős keddünk lesz, záporokra is érdemes készülni

Noha akár 21 fok is lehet kedden, zivatarokra és záporokra is érdemes készülni a nap folyamán; délelőtt pedig ködös időre érdemes...

Január 1-től euróban és dollárban is lehet helyi iparűzési adót fizetni

A kormányrendelet szerint majd a nemzeti bank váltja át forintra a devizás befizetéseket, és utalja át azonnal az önkormányzatoknak.

Magyarország-Olaszország: Szalai Ádám iszonyatos csalódottsága - reakció

Hozzá méltó, őszinte nyilatkozattal búcsúzott.

Orbán Viktor jelezte: a dunaújvárosi vasműnek is segíthetnek

Az elmúlt napokban ismét országos figyelmet kapott a - Dunaújváros térségében több ezer családnak megélhetést biztosító - Dunaferr...

Az orosz Roszatom vezérigazgatójával tárgyalt Szijjártó Péter

Az orosz Roszatom vezérigazgatójával tárgyalt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Bécsben.

Pár nap múlva újra forgalomba kerül a Bónusz Magyar Állampapír

Az új Bmáp sorozat 3 éves futamidejű, dematerializált, változó kamatozású, 1 forintos alapcímletű állampapír, amelynek induló...

Szalai Ádám: Meg fogom bánni, hogy most ezt érzem, de nem tudok mit tenni

A búcsúzó csapatkapitány nagyon csalódott volt az olaszok elleni meccs után.

Marco Rossi könnyek között nyilatkozott: a magyar szívet és az olasz tiszteletet láttuk

A magyar válogatott szövetségi kapitánya a szenvedéllyel és a hozzáállással elégedett volt az olaszok ellen.

Orbán Viktor vadonatúj adómentességet ígér

Parlamenti válaszában jelezte a kormányfő, hogy decemberben véglegesíti a kormány a 2023-as költségvetést, amelyben a 30 év alatti...

Orbán Viktor: a kormány adja a legnagyobb segítséget a családoknak az energiaárakban az EU-ban

Orbán Viktor miniszterelnöke a beszédében kiemelte, a magyar kormány adja a legnagyobb segítséget a családoknak az energiaárakban az...

Szalai Ádám elbúcsúzott: „Egy nemzetnek sincs ilyen szurkolótábora” – Galéria

A mai olaszok elleni mérkőzés volt Szalai Ádám utolsó szereplése a magyar válogatott csapatkapitányaként.

Ez a probléma minden 2. embert érint: te köztük vagy?

Félsz lemenni az edzőterembe, pedig érzed, a testednek és a lelkednek is nagyon jót tenne? Semmi baj, ez teljesen természetes, mutatjuk,...

Sport

Drámai részletek: a brutális fejrúgás miatt örökre megváltozik Sallai Roland élete

A súlyosan megsérült játékos állapotáról az édesapja számolt be.

Itt a bizonyíték, hogy Szalai Ádám csodagólja nem véletlen volt - videó

A magyar válogatott csatár pályafutása alatt nem először talált be sarokkal.

Egy kocsma előtt verték halálra a sztársportolót

Korházba vitték, de nem tudták megmenteni az életét.

˝Ronaldo nem is edz, és túlságosan odavan a nőkért és a bulikért˝

Fabio Capello azt állítja, hogy Ronaldo Nazário eladása sokat segített neki abban, hogy a második madridi korszaka sikeres legyen.

Így néz ki horrorsérülése után Cristiano Ronaldo - fotó

A portugál világsztár hatalmasat ütközött a kapussal a csehek elleni Nemzetek Ligája-meccsen.

Brutálisan kiütötték Mayweather testőrét - videó

Hiába volt 20 kilóval nehezebb ellenfelénél, esélye sem volt nyerni.

Kivették a vizes-vb programjából a magyarok egyik kedvenc versenyét

A FINA a kevés indulóval és a lebonyolítás költségeivel indokolta döntését.

Minden erejét bevetve küzdött Horvátország,négyes döntő lett a jutalma

A horvát válogatott 3–1-re legyőzte idegenben Ausztria csapatát a Nemzetek Ligája hatodik fordulójában, ezzel megnyerte csoportját és bejutott a négyes döntőbe.

Fontos figyelmeztetést adott ki az MLSZ a magyar válogatott ma esti meccsével kapcsolatban

A gyűlölet és a rasszista megjegyzések elkerülésére figyelmeztet az MLSZ a hétfő esti Nemzetek Ligája-csoportmeccsen.

Két madridit is árgus szemmel figyel a Juventus

A hírek szerint a torinóiak már a következő nyárra készülnek és újabb nagy erősítéseket terveznek.

0

Bulvár

Ezeket a növényeket feltétlenül metszeni kell ősszel.

A levendula, a gardénia és a hortenzia is meghálálja, ha nem marad el az őszi metszés.

Menekültek az emberek az M7-es autópályán: szörnyű, ami történt

Teljes terjedelmében égett egy távolsági autóbusz az M7-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, a 121-es kilométernél, Kőröshegy térségében. A busz ötvenhat utasa időben le tudott szállni az égő járműrő

Óriási újpesti Fidesz-győzelemről írt az Origo, de aztán közbe szólt a valóság

A hivatalos eredmények előtt fél órával jelent meg a cikk a portálon, amit aztán eltávolítottak.

Itt a bizonyíték, hogy Szalai Ádám csodagólja nem véletlen volt - videó

A magyar válogatott csatár pályafutása alatt nem először talált be sarokkal.

Így spórolj sok áramot otthon: a legtöbb ember észre sem veszi, hogy feleslegesen fogyaszt energiát

Az ember nem is gondolná, hogy sok esetben feleslegesen használ sok áramot.

Lerántotta a leplet Hadházy Mészáros "Gázos" Lőrinc és Várkonyi luxus romantikázásáról

Hadházy Ákos Facebook oldalán számolt ne arról, hogy a jelek szerint a buta Gázost nem nagyon aggasztja a brutális energiaáremelés, vagy még mindig hisz a főnöke propagandagépezetének és abban bízik, hogy a kormán

Semmi jóra nem számíthatunk: ezek Baba Vanga éjsötét jóslatai 2023-ra – Szörnyű, miket jövendöl a balkáni Nost...

Nem árt már most felkészülnünk arra, mik várhatnak ránk 2023-ban – egy biztos, a balkáni Nostradamus jóslatai közül már több is valósággá vált az elmúlt években.

blogmorzsák

Zippo, egy amerikai legenda

A híres öngyújtó örökgaranciával rendelkezik, és a dohányzás visszaszorulásával sem ment ki a divatból. De miért?

Így szigeteld ajtód, ablakod a közelgő hideg ellen, fillérekből!

Zseni trükk a huzat, a hideg, por, az eső és a bebújó rovarok megfékezésére.

Elegem van a pitiánerekből

Tipikus magyar módi pártíz forintért hazudozni...

0