Nem Titánia, Titánium!
A Pannon Filharmonikusok TITANIUM-évada tartós és színgazdag élményeket ígér a 2018/2019-es koncertsorozatok közönségének.
A titánium jól csengő neve fémjelzi a Pannon Filharmonikusok szeptemberben induló 2018/2019-es évadát. A névválasztás folyamata mögött komoly tervezés, szemmel látható és kézzelfogható tartalom húzódik. A 15 éve folyamatosan fejlődő és jelentős eredményeket elérő együttes közönsége joggal remélheti, hogy ismét tartós és izgalmas élmények várnak rá, amennyiben a Kodály Központ és a Müpa széksoraiban helyet foglalva a Pannon Filharmonikusok hangversenyeire vált bérletet vagy jegyet. Nézzük, mit kínál ez az évad!
Mit érdemes tudni a titániumról? Elsőként azt, hogy nemcsak egyedülállóan ellenálló és szilárd anyag, mely minden élőlényben, de még a vízben és a talajban is jelen van, de kvarc formában elképesztő színgazdagságban tárul fel előttünk. A Pannon Filharmonikusok nemkülönben szilárd alapokon építkezik, ami lehetővé teszi számára, hogy a zene a titánium-kvarc izzó színorgiájában szólaljon meg a koncerttermekben. Mindezen túl a titánium elemhez hasonlóan az együttes mindannyiunk életében jelen lehet. Nemzeti zenekarként megtaláljuk az ország nagyvárosaiban, a dél-dunántúli régióban és a határontúli területeken. A Kodály Központ rezidens zenekaraként pedig minden korosztályt, valamint a komolyzenével még csak ismerkedő laikus felnőttektől a rászorulókon át a professzionális zeneértőkig mindenkit megszólít.
A Kodály Központban ebben az évadban 76 koncertet ad a zenekar, melyek magukban foglalnak 4 pécsi bérletsorozatot, 3 gyerekeknek és fiataloknak szóló programsorozatot, 3 most induló új sorozatot és az egyedi hangversenyeket is. Idén is a világ vezető művészeivel játszik a zenekar, köztük számos hegedű- és zongoraművésszel, de Pálfalvi Tamás fiatal trombitavirtuózzal, Kiss József oboaprofesszorral és a Puccini-esten olasz operacsillagokkal is találkozhat a közönség. Fellép többek között Banda Ádám, Giovanni Guzzo, Bogányi Gergely, Balog József, dirigensként pedig Paolo Paroni, Howard Williams és Gilbert Varga.
„A bátor ember sem él örökké, a gyáva viszont sosem él.” – kezdte Horváth Zsolt, utalva arra a küzdelmes, de bátor útra, melyre a Pannon Filharmonikusok vállalkozott másfél évtizeddel ezelőtt. „A mára országos és nemzetközi szinten jegyzett együttes a magas szakmai színvonalával, a társadalmi elismertségével és a rendre iránymutató üzeneteivel mind szakmai, mind társadalmi, mind fenntartói szinten támogatásra érdemes.” – fejtette ki az évadnyitó sajtótájékoztatón zenekar igazgatója, majd a programok kapcsán így folytatta:
„Rengeteg olyan mű hangzik el ebben az évadban, melyek nélkül a komolyzene elképzelhetetlen. Olyan megkerülhetetlen darabok, amikkel mégsem találkozunk a mindennapokban. Fontos és nagy szerepe van abban Bogányi Tibornak, hogy mára ezeket tűzzük műsorra.”
A PFZ vezető karmestere, Bogányi Tibor 8. évadát kezdi és a 8 koncerten áll majd a karmesteri pódiumon. Idén nemcsak koncertjeire lehet jegyet váltani, de szeptembertől kapható a zenekar két legfrissebb lemeze is, melyen szólistaként Benjamin Schmid hallható Bogányi Tibor vezényletével. Vass András állandó karmester a dirigálás mellett továbbra is Dobos Lászlóval együtt irányítja a Pannon Filharmonikusok Fesztiválkórusát, mely idén két koncerten is hallható.
A vezető karmester a sajtótájékoztatón a lemez pozitív fogadtatásának részletezése mellett elmondta, hogy kvalitásban is minden évben magukra licitál a zenekar, majd a 8. évadára reflektálva hozzátette:
„Mára én is azt érzem, egészen más ember vagyok, mint mikor először ültem itt. Ugyanezt érzem a társaságunkon, a zenekar tagjain is. Fejlődésünk folyamatos és ez megmutatkozik a művekben, melyeket ebben az évadban prezentálunk.” – foglalta össze Bogányi Tibor.
A jól ismert bérletes koncertek mellett idén is várja újdonság a közönséget. A szombat esti hangversenyeket kínáló Pannonicum-bérlet valódi kuriózumként klubestekkel egészül ki. A kizárólag tagság megvásárlásával látogatható tematikus és exkluzív program a gasztronómiai csemegék és zenei finomságok találkozási pontja. Classical Chill Out címmel a városban élő külföldi egyetemistákat szólítja meg a PFZ, akik kötetlenebb formában, angol nyelvű beavató segítségével ismerkedhetnek meg a szimfonikus zenével. Sikerrel hódította meg a kamaszokat a tavaly indult #NoBabel sorozat, melynek idei témája a tánc világa. Utózönge címmel új beavató programot hirdet a zenekar felnőtteknek, kezdőknek és újrakezdőknek egyaránt. A Bősze Ádám humorával fűszerezett beavatóra szombat esténként kerül sor.
A bérletes hangversenyeken túl az egyedi koncertek sem hiányozhatnak az évadból. Az évet természetesen a város legrangosabb társadalmi eseménye, a január 2-i Újévi hangverseny nyitja majd, pár napra rá azonban egy különleges crossover produkció várja a pécsieket és a pécsi könnyűzenei együttesek rajongóit. Január 4-én a Made in Pécs Fesztivállal közösen a PFZ megmutatja, hogy milyen az, amikor Sopianae rágyújt egy szimfóniára. A város jól ismert könnyűzenei formációival közösen áll majd a PFZ a Kodály Központ színpadára, majd alig egy hónappal később a Valentin-napi hangversenyen pedig tovább fokozza a különlegességekre éhes közönség étvágyát. A nagysikerű Mamma Mia! filmekből jól ismert svéd ABBA slágereinek szimfonikus átiratait adja elő a zenekar.
Az évadnyitó sajtótájékoztatón Pécs város polgármestere, dr. Páva Zsolt is köszöntötte a sajtó képviselőit és a zenekart, melynek dinamikusan fejlődő munkájával kapcsolatban az alábbiakat emelte ki:
„A zenekarnál jól megfigyelhető a tudatos tervezés, melynek köszönhetően remekül meg tudja valósítani hosszú távú céljait. A pozitív visszajelzés mind a közönség, mind a szakma részéről érezhető.”
Ez az évad is bővelkedik fontos jubileumokban, összesen 6 évfordulóról emlékezik meg a zenekar. Az évadnyitó koncert műsor-összeállítása két szempontból is jelentős. Mahler Titán című műve nem csupán az évad és a koncert elnevezésére reflektál. Kevesen tudják, de Mahler épp idén 130 éve szerződött a Magyar Királyi Operaház élére. Az idén 160 éve született Hubay Jenő a kor zeneoktatásának meghatározó alakja volt, hegedűiskolája máig nemzetközileg elismert, kuriózum, hogy az ő hegedűversenye nyitja az évadot Banda Ádám tolmácsolásában. Lengyelország függetlenségének 100. évfordulójának tiszteletére Arthur Rubinstein Filharmonikusok vendégszerepel a Kodály Központban a PFZ meghívására. A legendás pécsi zeneszerző, Vidovszky László 75. születésnapját ünnepli a pécsi zeneszerető közönség 2019 februárjában, majd március elején a világ számos pontján ünnepelt Eötvös Péter 75. születésnapja alkalmából ad közös koncertet Pannon Filharmonikusokkal a Kodály Központban és a Müpában egyaránt. A magyar költészet napján a Zeneköltők társasága című koncerten a pécsi kötődésű, 105 éve született és 30 éve elhunyt Weöres Sándor kettős jubileumáról emlékezik meg a zenekar.
A zenekar online jelenléte is fokozódik. Az évad során 3 saját filmjét mutatja be a zenekar. Az új imázsfilmjük még ősszel lesz látható, majd novemberben Kocsis Zoltán zenekarépítő munkássága kapcsán rövid dokumentumfilm jellegű lenyomatot láthat a közönség. Tavasszal újabb film meglepetéssel készül az együttes, melynek forgatása éppen a napokban veszi kezdetét. A zenekarnak nyáron megújult a honlapja, és pannonphilharmonic Instagram oldal követőinek száma is folyamatosan nő, ami jól mutatja, hogy a látogatók szívesen kalandoznak a kulisszák mögötti világban is.
M. Z.
hírek innen, onnan
Új nyugdíjcsomag a Tisza Párttól akár 795 milliárd forintba is kerülhet
Jelentős nyugdíjemelést, évente akár 200 ezer forintos támogatást és több tízezer új idősotthoni férőhelyet ígér a Tisza Párt. A...
26 évesen meghalt a népszerű influenszer: aggasztó TikTok-videója után találtak rá
Tragikus halála megrázta a közösségi médiát.
Újabb igazolás az ATV-nél: a köztévé népszerű műsorvezetője csatlakozik a csatornához
Új műsorvezetővel erősít az ATV: szeptembertől Varga Edit vezeti az esti Híradót.
Gyorsabban ment ötvennél, 210 ezer forintja bánja - itt mértek be közel 1600 autóst
Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1584-en lépték át Bács-Kiskun megyében. A szabálytalankodóknak legalább...
Napfogyatkozásban mutatja meg mesterműveit a Prado
A fény változásával a festmények is átalakulnak: különleges vizuális kísérlettel készül a Prado a teljes napfogyatkozásra.
Az aszály áll a 35. debreceni Farmer-Expo középpontjában
Az aszály lesz az egyik fő témája a 35. Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításnak, amelyet augusztus...
Mi kerüljön a letermett uborka helyére és mi kerüljön a komposztba?
Tippek, hogy az uborka után mi kerüljön a kertedbe, hogyan használhatod fel az egészséges növényi maradványokat és mire figyelj, ha...
Oroszország hazaengedett egy több mint négy éve fogva tartott amerikai veteránt
A 32 éves férfit még az orosz-ukrán háború kitörése előtt tartóztatták le.
Azt hitte, a Revolut mögé elbújhat – súlyos árat fizetett érte az autónepper
Autókereskedő bukott le az adóhatóságnál.
Erre senki se számított: új inflációs adatokat közöltek
Történelmi mélypont.
BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó
A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi...
Reagált Orbán Viktor sajtósa, Kaminski Fanny: „Büszkeség a meghurcoltak közt az elsők között lenni”
Kaminski Fanny szerint a Tisza-kormány kiragadott számokkal próbálja gyanúba keverni az Orbán Viktor közösségi médiáját kezelő...
Sport
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?
Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.
Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük
A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.
A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát
Tommy Marqués került az angolok látókörébe.
Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben
Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.
A világ egyik leggazdagabb és legbefo-lyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa
A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.
José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt
Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett
Világbajnokot igazolna az FC Barcelona Ronald Araújo távozása után
Laporta célpontja Laporte.
Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje
Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.
Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.
Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.
A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért
Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.
Túl sok gólt szerez Erling Haaland, ezért nem lehet a Manchester City csapatkapitánya
Megindokolta döntését a csapat edzője.
Bulvár
A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be
Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először
Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket
Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.
Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé
Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.
A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint
Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.
„Ne akarj apukád lenni” - Kóbor Léna bikiniben jelentette be, rögtön brutálisan nekiestek az emberek
Keményen beszóltak Kóbor Lénának.
Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt
A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.
Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek
Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis
A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön
Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást
Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.
„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát
Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.
„Stand-up komédia Fidesz módra” - Magyar Péter porig alázta a bakizó fideszeseket, majd szenzációs hírt közölt
Magyar Péter arcát látni kell a fideszes baki után.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


