Nem csak a költségvetés került szóba a komlói közmeghallgatáson
A 2016-os esztendőre tekintett vissza a komlói városvezetés egy prezentáció segítségével. A fő téma a költségvetés volt, amelyet lakossági észrevételek kísértek.
Polics József polgármester ismertette a tavalyi év számadatait. Leszögezte; az elmúlt években mindig hitelfelvétellel került összeállításra a városi költségvetése, de lekopogom, ennek felvételére még nem került sor.
A www.komlo.hu weboldalról megtekinthető a 2016-os év összefoglalója. A költségvetés részletes taglalás – adónemek, bevételek, kiadások, befektetések, támogatások, fejlesztések – után lakossági hozzászólások következtek.
Szó esett a Petőfi utca és az Irinyi utca parkolási és forgalmi rendjének változtatásáról, amelyhez a polgármester hozzáfűzte; folynak felmérések, és készül tervezet, amelynek megvalósítását a közművek, a világítótestek, a megfelelő terület nehezítik.
Egy volt pedagógus hívta fel a figyelmet, hogy a József Attila Könyvtár és Muzeális Gyűjtemény mellett található Zsolnay-kalászok környezetében semmi sem jelzi, mit is jelképeznek. Természetesen egy komlói számára egyértelmű, mert minden helyi média foglalkozott vele, de a távolról jött látogató csak vakarhatja a fejét a remekművek mellett. A jogos igény kielégítésére egy tábla fog készülni a kalászok mellé.
Szóba kerültek az önkormányzat jogkörei a társasházakkal kapcsolatban. Említésre került ugyanis, hogy miért engedi a városvezetés társasházak eladósodását egy-egy nem fizető lakó miatt. Elhangzott, a városvezetésnek csak felügyeleti joga van a társasházak fölött és a legtöbb, amit megenged az államtól kapott jogkör révén akárcsak bármelyik lakó vagy képviselő, az a per.
Ismét előtérbe került bányászzenekar igénye. Horváth Lászlóné, a Színház- és Hangversenyterem és a Közösségek Háza vezetője válaszában egyebek mellett a karnagyok hiányára is hivatkozott. Mint mondta, ez nem pénz és szervezés kérdése. A megyében három tekintélyes karnagy munkálkodik, akik maguk köré szervezték évtizedek alatt a zenészeket. A komlói zeneiskolában tanulók jelenleg sem létszámban, sem hangszerválasztásban nem felelnek meg egy bányászzenekar igényeinek.
Szóba került egy temetői emlékhely kialakításának lehetősége, ahol bárhonnan érkezett látogató fejet tudna hajtani az elhunytak előtt. Polics József válaszában jogos igényként említette a felvetést, amelyre egy megfelelő időben visszatérnek.
hírek innen, onnan
Gulyás a Kormányinfón: Döntően jó híreket tudok közölni
Orbán Viktor nélkül indul az év utolsó kormányinfója. Cikkünk frissül!
Élőben az év utolsó kormányinfója
Kövesse velünk percről percre!
Olimpiai és világbajnokokkal hosszabbított a BVSC
A négy kiválóság a zuglói klub színeiben készülhet a Los Angeles-i olimpiára.
EM: márciusban indul a legnagyobb keretösszegű földhőpályázat
A kormány a Jedlik Ányos Energetikai Programban minden eddiginél nagyobb forrásmennyiséggel segíti a geotermia térnyerését. A pályázati...
Kockázat vagy kényszer? Újraindítják a világ legnagyobb atomerőművét
Másfél évtizeddel a fukusimai katasztrófa után Japán történelmi döntést hozott: újraindulhat a világ legnagyobb atomerőműve. A...
Nyitnak a jéghotelek északon, ennyibe kerül egy éjszaka
Kanadától a finn Lappföldön és Svédországon át egészen a svájci Alpokig ebben az időszakban visszatérnek az év leghidegebb utazási...
Erzsébet királynő ezt a filmet nézte meg minden karácsonykor
Imádta ezt a filmet!
Havazni fog Magyarországon, bődületes fordulat, mégis fehér karácsonyunk lesz?
Valószínűleg mindenkiben megfogalmazódott már a kérdés: hol a hó?
B2B szegmensben tör előre a Boxy: így kerül minden nap friss gyümölcslé a szállodai vendégek asztalára
A Covid járvány vízválasztó volt mind a webkereskedelem, mind a vendéglátóipar számára, az újranyitás, és a kínai webshopok...
Szivárványszínben tündökölnek ezek a fák – Elképesztő a megjelenésük
A látványos kéregszínek kialakulása a fa növekedési sajátosságaiból fakad.
Így kívánt boldog karácsonyt Curtis: kiderült, miért lépett fel a Belügyminisztériumban – fotó, videó
Curtis karácsony alkalmából fellépett a Belügyminisztériumban, a tárca pedig elárulta, miért őt hívták meg az eseményre. A rapper a...
Orbán Viktor nem állt ki? Itt az év utolsó Kormányinfója, érkeznek a bejelentések.
Több éves hagyományt tör meg a kedd délutáni Kormányinfó. Percről percre közvetítésünk.
Sport
Mohamed Szalah éjszaka közzétett fényképe felrobbantotta az internetet
A Liverpool támadója előtte, hétfő este tett is azért, hogy még népszerűbb legyen.
A dartsvilágbajnok szándékosan hibázhatta el a mérkőzésnyilát a 71 éves legenda ellen
Csubakka-maszkkal ijesztett rá ellenfele az angol dartsosra, holland játékosé lett a világbajnokság eddigi legmagasabb körátlaga.
A FIFA tovább fájdítja a magyarok szívét, Marco Rossi válogatottja kesereghet
A világranglista alapján a magyar válogatottnak ott lenne a helye a 2026-os vb-n, de nem lesz ott.
Szalai Attila csapatkapitányként nagyot hibázott, klubja egyből száműzné
Meglepő fordulat Szalai Attila törökországi pályafutásában.
Az MLSZ fúrhatja meg az Újpest új edzőjének kinevezését
Az U21-es válogatottat irányító Szélesi Zoltán lehet az Újpest következő vezetőedzője.
A kézilabda igazi tragédiája lett a korrupt Hasszan Musztafa újraválasztása
A sportág, ahol semmi más nem számít, csak a Fáraó iránt mutatott feltétlen lojalitás.
Megműtötték, hónapokra kidőlt a Liverpool 145 milliós igazolása
A Tottenham ellen sérült meg a Liverpool nyáron igazolt csatára.
Arne Slot lesújtó hírt közölt Liverpool sérültjeiről, Wirtz állapotára is egyértelmű választ adott
A Liverpool legközelebb december 27-én, szombaton 16 órakor lép pályára a sereghajtó Wolverhampton ellen.
Szoboszlai, a büntetőkirály: életében egyetlenegyet rontott el, pedig ugyanoda rúgja őket
Messi és Ronaldo sehol sincs hatékonyságban honfitársunkhoz képest.
Újabb térdműtéte miatt legalább egy hónapig nem játszhat a világklasszis futballista
Kérdése a jövője a klubjánál.
2025 legzseniálisabb góljai: A kapáslövés, amire Van Basten is elégedetten bólintana
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A harmadik nap gólja egy szenzációs kapáslövés.
Nem jött ki jól az eszelős pisztolypárbajból a nagypapa
Óriási ponteső után teljesen nyílt a helyzet nyugaton.
Bulvár
Kiderült, miért késelték meg a 15 éves lányt egy fővárosi szórakozóhely előtt
Ki is fosztották a sebesültet.
Búcsú a Liverpooltól, Szoboszlai Dominiket ekkora fizetéssel várja a Real Madrid, egy év alatt milliárdos lehet
A magyar válogatott csapatkapitánya lehet, hogy az utolsó hónapjait tölti a szenvedő Vörösöknél.
Itt a vége: megszűnik a kultikus magyar tévécsatorna, mely oly sok felejthetetlen percet szerzett mindannyiunknak
Már hónapokkal ezelőtt kiderült, hogy 2025 végén karcsúsodni fog a magyar tévécsatornák kínálata. Nemrég érkezett a hivatalos közlemény, melyből kiderül, hogy összesen 10 adó tűnik el.
Megvan Magyar Péter csodafegyvere, ezzel nyerheti meg a választást a Tisza?
Ez a tényező sorsfordító lehet.
Több tucat eltűnt gyermeket, köztük egy egyéves csecsemőt találtak szexkereskedőknél
Több mint 40 gyermekre bukkantak a hatóságok.
Mohamed Szalah éjszaka közzétett fényképe felrobbantotta az internetet
A Liverpool támadója előtte, hétfő este tett is azért, hogy még népszerűbb legyen.
Ő lett Magyarországon az év embere 2025-ben
Kiemelkedő szakmai teljesítménye, a magyar tudomány és innováció nemzetközi rangjának erősítése, valamint példamutató emberi magatartása elismeréseként idén Kapu Tibor Magyar Szent István-renddel kitüntetett g
A szerelmes kolléganő nem áll le, ezen mulat az iroda – férfiak mi a kettős mérce durva példája?
Nemcsak a nőknek nehéz, a férfiakat is érinti a kettős mérce, de az nem mindig kap nyilvánosságot. Tudom, hogy a férfiak is borzasztóan tudnak viselkedni, amikor lepattintják őket, de hadd mondjam el, hogy ugyanezért
Óriási ígéretet tett Magyarország miniszterelnöke, ezreket állíthat a Fidesz mellé
A következő évekre Európa legolcsóbb rezsijét, amit a magyarok fizetnek, tudjuk garantálni, ha ez a kormány marad – jelentette ki a miniszterelnök a TV2 Tények című műsorának különkiadásában hétfőn este. Orb
Ebben a 4 vármegyében esik a legtöbb hó karácsonykor, brutális dolgot mutattak már most az ünnepek előtt a meteorológusok?
Egyre közeledünk karácsony felé, mindenkit ez a kérdés érdekel.
Már hivatalos a jövő évi nyugdíjemelés
A már kihirdetett rendelet szerint a következő évben februárban a 13. havi nyugdíj mellett érkezik a 14.havi nyugdíj negyede is. A kormány januártól a nyugdíjak 3,6 százalékos mértékű emeléséről döntött – 2
David és Victoria Beckham összetörtek: fiuk fájdalmas csapást mért rájuk
David és Victoria Beckham családja köztudottan mindig is egy nagyon erős, összetartó szövetséget alkotott, ám mindez ma már a múlté, elsőszülött fiuk, Brooklyn ugyanis csúnyán belegázolt szülei lelkivilágába.
blogmorzsák
Martell Károly – akiből király lehetett volna
A meggyilkolt András herceg fia, akiből három ország királya is lehetett volna.
Mielőtt összevesznél a családdal, olvasd el!
Tippek, hogy ne daráljon be az ünnepi stressz.
Az utolsó közös pofonosztás
Moses a vadnyugat egyik legtehetségesebb fejvadásza, öccse, Travis a pisztolypárbajok verhetetlen mestere.
2025 legjobb lemezei
Szívbe markolás és szívkiöntés, tomboló kreatív energiák, teljes elborulás, sőt, egy teljes szimfonikus zenekar.
Klasszika-parasztopera
„Van egy háromperces ijedelem az előadás elején a Radnótiban, hogy akkor most tényleg így fognak énekelni?“
Karácsony pszichologiája
Szeretnénk örömet szerezni, sokan lefagynak a polcok között. A döntés miért válik stresszé?

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


