Ezt olvasta már?


Nem fog unatkozni a nyáron Baranyában

Lassan vége az iskolai tanévnek, a gyerekek – no meg a szabadságon lévő felnőttek – ilyenkor szorgosan keresik, mivel tölthetnék el a szabadidőt. Körbenéztünk, eltelhet úgy is a nyár, hogy ki sem kell tennie a lábát Baranyából.

Nyáron persze legvonzóbbak a strandok, a vízpart, Pécs ugyan nem áll túl fényesen ebből a szempontból, de Harkány, Siklós, Szigetvár, Orfű, Magyarhertelend, Sikonda közelsége ezt a problémát könnyen orvosolhatja. Mi azonban a nyári programokból szemezgetnénk egy kicsit, és előrebocsátjuk, minden hétvégén gazdag a megyei kínálat, koncertek, fesztiválok sora várja a kikapcsolódni vágyókat.

A fesztiválszezon Pécsett már megkezdődött, a Családi Színházi Fesztivál már véget ért, ahogy a végéhez közeledik a Pécsi Országos Színházi Találkozó és a Sétatér Fesztivál. Talán a legegyszerűbb, ha településenként vesszük sorba, mit kínálnak a baranyaiaknak és a turistáknak, száznál több programból szemezgetünk.

Pécsett a következő nagy durranás a Múzeumok Éjszakája lesz, ezúttal az országos rendezvény kiemelt helyszíne lesz a város június 23-án, középpontban a neves pécsi családokkal. Nem kell sokat várni a következő eseményre, június 28-július elseje között a Zsolnay Fényfesztivál kápráztat el mindenkit, megspékelve utcaszínházi bemutatókkal, és szabadtéri cirkuszi fesztivállal.

Az Állatkert, a Zsolnay Negyed, a Pécsi Nyári Színház, a Duna-Dráva Nemzeti Park, a Püspökvári Zenés Esték folyamatosan kínál szórakozási lehetőséget, de az újabb nagyobb megmozdulást az augusztus 17-19. közötti, immár hagyományos Szamárfül Fesztivál jelenti a Zsolnay Negyedben, majd a szintén hagyományossá vált Magyarok Kenyere Ünnepe augusztus 20-án. Majd egy kissé túlnyúlva a nyáron, szeptember 13-23 között már a Pécsi Napok csábítja az érdeklődőket.

Siklóson és Szigetváron a vár, illetve a fürdő köré szerveződnek a programok, mindet talán nem sorolnánk fel, de kezdjük Siklóssal! Június 29-július 1-én rendezik meg a Máriagyűdi Ifjúsági Találkozót, ami inkább a vallásosabb réteget célozza meg, július 24-27. között pedig a Várszínházi Előadások vonzzák majd a kultúrára éheseket. Augusztus 10-12. között a Várfesztivál várja a középkor iránt érdeklődőket, majd augusztus 25-én a Szüreti Csirkepaprikás Fesztivál zárja a tartalmas siklósi évadot.

Szigetváron a várban tartott színházi előadások, koncertek, és fürdő által szervezett élményfürdések mellett augusztus 3-4-én a Szigetvári Ostromnapok, majd szeptember 6-9. között a Zrínyi Napok várják a hagyományőrzőket, történelem iránt vonzódókat.

Mohácson inkább egy-egy napra koncentrálnak, de ezek több érdekes tematika köré csoportosulnak. Június 16-án rögtön egy Tamburafesztivállal kezdenek, majd július 7-én a Dunai Mosás következik, egy héttel később Aratónap, újabb egy hét múlva pedig Dunamenti Halfesztivál lesz. Augusztus 4-én tartják a Sokac Babfőző Fesztivált, és augusztus 17-20. között Nemzetközi Néptánc Fesztivál zárja a nyári fesztiválszezonjukat, mert ne feledkezzünk meg az augusztus 26-i, Mohácsi Csata Emléknapjáról sem.

Villányban inkább a péntekekre koncentrálnak a koncertekkel a Ha péntek, akkor Villány programsorozat keretében, Bikalon a Reneszánsz Élménybirtok várja a kor szellemét megidéző programokkal az érdeklődőket.

Nem mehetünk el szó nélkül a négy legismertebb baranyai nyári fesztivál mellett! A Fishing on Orfűre június 20-23. között kerül sor, a Harkányi Fürdőfesztivált július 20-22. között rendezik, az Ördögkatlan Fesztivál július 31-től augusztus 4-ig lesz, a Bőköz Fesztivál pedig augusztus 24-26. között várja a látogatóit.

A végére pedig néhány olyan ajánlat, ami egyediségével jelenthet vonzerőt! A motorosokat június 14-17. között Bólyban, augusztus 3-5. között pedig Abaligeten várják, július 7-8-án Mozsgón Kakasfesztivál lesz, a Szentlőrinci Gazdanapokra a Nemzeti Vágta futamával augusztus 10-12. között kerül sor, augusztus 11-én pedig a Magyar Pásztorkutyák Terelőversenyét tartják Szaporcán.

Szóval van bőven miből válogatni, kellemes nyarat!

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Már 4 millió ember halt meg idő előtt miattuk, és messze még a vége az atomkísérleteknek

1945 és 2017 között több mint 2400 atomkísérletet végeztek a nagyhatalmak, és ennek elképesztő, mai napig ható egészségügyi...

Kiara Lord kitálalt arról, milyen volt Stohl András csókja: meglepődött azon, amit átélt

Ilyen volt Kiara Lord és Stohl András csókja. Előbbi nagyon meglepő kijelentést tett.

Születési dátumok, melyek most nagy irányváltást jeleznek

Ha a születési dátumod ezekre a bizonyos napokra esik, akkor készülj, mert most különösen nagy fordulat előtt állhat az életed.

Magyar Bálint: A maffiaállam a parazitaállam privatizált formája

Szerinte a kifejezésnek mozgósító ereje van.

Átkok a sztárvilágban: meghalnak a színészek, ha Latinovits Zoltán bőrébe bújnak? Miért szakítanak a Nyerő Páros szerelmesei?

Vajon valóban egy átok vagy akár fekete mágia tette tönkre Nagy Bogi házasságát? Tényleg el van átkozva az, aki Latinovits Zoltánt...

Austria First: gyűlöli a normálisan működő állami médiát, alternatív nyilvánosságot épít az osztrák szélsőjobb

Online rádiót indított a Osztrák Szabadságpárt, amerikai mintára, hangsúlyozott patriotizmussal.

0

Sport

Őrület, mit művelt magyar ellenfele gyalázása után az ukrán teniszező

Nagy kérdés volt, hogy Olekszandra Olijnyikova meccse végén mi lesz a kézfogással.

Szívszorító segélykiáltást küldött a közel százmillió forinttal átvert olimpiai bajnokunk

Kopasz Bálint a közösségi médiában tett közzé megrendítő üzenetet.

Beleremegett a stadion, így üvöltötte 32 ezer AEK-szurkoló Varga Barnabás nevét

Az biztos, hogy hidegrázós pillanatokat élt át válogatott támadónk.

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Szoboszlai Dominik összekapott a Liverpool edzőjével

Komoly szakmai és pszichológiai kihívás elé állította a stábot a magyar játékos integrálása.

Megvan minden idők legpikánsabb döntője: mester a tanítványa ellen

A Manchester City besétált a Ligakupa döntőjébe, ahol az Arsenal vár rá.

Magyar válogatott futballistát igazol a Fradi, amely ezzel BL-csapatot előzött be

Tovább bővül Robbie Keane variációs lehetősége a magyar játékos érkezésével az NB I-ben.

Kifakadt, a kamerák előtt ventillált a magyar szövetségi kapitány

Cseh Sándor csapata sorozatban a harmadik döntőjébe jutott be és vesztette el.

0
0

Bulvár

Megjósolta a mesterséges intelligencia a 2026-os választások kimenetelét, tényleg ez vár ránk?

A 2026-os választások közeledtével a politikai elemzők mellett már a mesterséges intelligencia alapú statisztikai modellek is gőzerővel dolgoznak a várható erőviszonyok feltérképezésén.

Örökre felejtsd el ezt az ételt, a rákos betegek 60 százaléka meghal miatta

Friss kutatási eredmények sarkallnak bennünket az ultrafeldolgozott élelmiszerek fogyasztásának csökkentésére. A szakemberek ezúttal rákos betegeket vizsgáltak és arra jutottak, azoknak, akik több ilyen ételt fogyas

Egressy Mátyás eltűnése: Elkeserítő hír érkezett

Csütörtök délután adtak tájékoztatást.

Megállították Zoli lesötétített BMW-jét a zsaruk: akit benne találtak, megdöbbentő

A 32 éves férfi nem egyedül ült a kocsiban. Hogy kit és hogyan találtak meg vele, az számos kérdést felvet.

Váratlanul rátámadtak Orbán Viktorra a klubesten, a biztonságiak sem tudtak közbelépni

Váratlan esemény rázta fel a Mandiner klubesten zajló beszédet.

Ha ilyen csomagot kapsz, ne vedd át: a GLS futár videóját 1 millióan látták már

A GLS futár elmondja, miből lehet észrevenni, hogy gyanús, átverős csomaggal van dolgod.

Rendkívüli és azonnali bejelentéseket tesz a magyar kormány – jönnek a részletek

Kiemelten fontos eseményt tart a sajtó előtt Magyarország kormánya.

„Ez tragikus nap az egész ország számára” - drasztikus leépítések kezdődtek az egyik legnagyobb presztízsű lapnál

A Jeff Bezos tulajdonában lévő legendás The Washington Posttól több száz újságírót rúgtak ki. 

Halálos rendőrségi helikopter-baleset történt – a legrosszabb következett be

Súlyos tragédia történt Arizonában szerda éjjel, amikor egy rendőrségi helikopter lezuhant egy aktív lövöldözéshez történő riasztás közben. A

Váratlanul megzavarták Orbán Viktor élő interjúját, egy férfi ugrott fel a színpadra a miniszterelnök mellé

Orbán Viktorral éppen interjút készítettek a Várkert Bazárban, amikor egy férfi hirtelen felpattant a színpadra.

Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot

Ukrajna fővárosában találkozott a lengyel kormányfő az ukrán államfővel. Az egyelőre nem derült ki, mit forralhat a két vezető.

0