Ezt olvasta már?

Vádat emeltek egy szalmabálákat gyújtogató férfi ellen

Jelentős kárt okozó rongálás miatt emelt vádat a Komlói Járási Ügyészség egy nagykátai férfi ellen, aki tavaly ősszel szalmabálák felgyújtásával több mint 5...

0

Német nemzetiségi napot tartottak Harkányban – videó

Tavaly nagy sikert aratott a Harkányi Német Kisebbségi Önkormányzat által nyáron szervezett Német nemzetiségi nap, amellyel elsősorban az ott nyaraló németajkúakat célozták meg, akkor mintegy ötszázan vettek részt rajta.


hirdetés

Idén nem fogadta kegyeibe az időjárás a szervezőket, hűvös, esős este köszöntött rájuk szombaton. Ez csak a létszámon látszott meg, a hangulaton nem. A helyiek német dalokat éneklő kórusa mellett Dunaszentmiklósról érkezett tánccsoport is fellépett, de megcsodálhatták Kéméndi Tamás harmonikaművész játékát is. A sváb ízek is asztalra kerültek, csirkepaprikást és töltött káposztát kóstolhattak a résztvevők, majd hajnalig rophatták a sváb táncokat.







0

hírek innen, onnan

Szombaton utazhat a világ egyetlen működő Li-2es repülőjével az, aki időben regisztrál

Igazi Malév-retrót kínál szombat estére az Aeropark: már a Deák térről Malév-festésű buszokkal lehet a parkba utazni, ahol...

Bankká alakulna át az ingyenes részvénykereskedéssel foglalkozó startup

Banki jogosítványt szeretne igényelni a Robinhood, egy amerikai fintechcég, amely ingyenes részvénykereskedést és kriptodevizákat ajánl...

A BMW is komolyan számol a hidrogénhajtással

Éppen tegnap számoltunk be róla, hogy az Audi és a Hyundai a hidrogénes autózás érdekében egyesítették erőiket, ma pedig már a...

Egy tál pudingot lőttek fel kisiskolások az űrbe, most nem találják

Kb. 16 ezer méternél tűnt el, egész Anglia az űr-pudingot keresi.

Az LMP petíciót indított, hogy tiltsák be a Red Bull Air Race-t

A DK pedig azt követeli, hogy a verseny szervezői fizessenek fájdalomdíjat a zajszennyezés miatt.

Négy kontinensről négyszáz diákot várnak Sátorljaújhelyre

Rákóczi földjén találkoznak a magyarok.

Nem sikerült elkábítani a kiszökött belga oroszlánt, inkább lelőtték

Az állatkert szerint nem volt veszélyes a látogatókra, de nem volt más választásuk. Az állatvédelmi miniszter is kiborult.

Dózsa György úti gázolás: meghosszabbították a gyanúsított házi őrizetét

Augusztus 21-ig meghosszabbította a tavaly a fővárosi Dózsa György úton történt halálos baleset gyanúsítottjának házi őrizetét és...

Letöltendő börtönre ítéltek egy román pártelnököt

Három év és hat hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte a román legfelsőbb bíróság csütörtökön hivatali visszaélésre való...

Így teremts összhangot a stílusod és az alakod között

Vásárolj tudatosan, az alkatodhoz illően! Most, hogy itt a nyár és a bikiniszezon, mindenki számára kiemelten fontos kérdés, hogy mit...

Emma Thompson lovagi címet kapott

A színésznő neve is szerepel a brit kitüntetési listán, a lovagi címnek megfelelő Dame előnevet kapta a királynőtől.

0

Sport

Szánalmasan próbált magyarázkodni Georges Leekens

Kirúgása előtt még a maradásáról beszélt.

Nikolics góllal és egy mondattal is üzent az új szövetségi kapitánynak

A pályán és a Facebookon is üzent a Chicago Fire csatára.

Ellátogattunk Dunaszerdahelyre: így vélekednek volt csapatának szurkolói az új magyar kapitányról

Dunaszerdahely Hiába távozik néhány héten belül a szlovák élvonalbeli DAC-tól Marco Rossi (53), Dunaszerdahelyen így is odavannak az olasz fociedzőért.

Az OSC egy este fél 11-kor kiadott közleményben jelentette be új, bajnoki címre is esélyes csapatát

Világklasszisok és magyar válogatottak érkeznek az újbudai vízilabdacsapathoz.

Marco Rossi Nikolicsra és a honosításra is számítana

A magyar fociválogatott legújabb kapitánya, Marco Rossi mindent be akar vetni, így újra felmerült a honosítási projekt.

Eldőlt: ezek a csapatok jutottak tovább az focivébé A csoportjából

A Szaúd-Arábia felett aratott 1-0-s sikerrel Uruguay, valamint a kedden Egyiptomot legyőző házigazda Oroszország is biztosította helyét a legjobb 16 között a labdarúgó-világbajnokságon az A csoport küzdelmeinek második fordulóját követően.

A franciák, az argentinok és a horvátok is pályára lépnek a vb-n - sportmenü

Férfi pólósaink a vb-aranyérmes horvátokkal negyeddöntőznek a Világligában.

Szexszimbólummá vált az izlandi focista, aki a focivébé legdögösebb pasija

Moszkva Valóságos szexszimbólummá nőtte ki magát Rúrik Gíslason (30), az izlandi labdarúgó-válogatott játékosa, akinek kevesebb mint 30 percnyi játék is elég volt az Argentína elleni vb-mérkőzésen (1-1) ahhoz, hogy nemzetközi ismertségre tegyen szert.

Rossi: Úgy fogok dolgozni, mintha Magyarország az első hazám lenne

A magyar válogatott új szövetségi kapitánya eredményes és jó focit vár a csapatától.

A BL-döntőst hagyta ott a német középpályás a Juventus kedvéért

Emre Cant ingyen szerezte meg az olasz bajnok.

Így szurkolt Uruguaynak a vb-n a Vad Angyal egykori sztárja - fotó

Az egész világ vb-lázban ég, így nem meglepő, hogy Natalia Oreiro, a Vad Angyal egykori sztárja is a tévé előtt tölti hazája válogatottjának összecsapását.

0

Bulvár

Ezzel a világ élvonalába röpíthetik az országot Orbánék

A kormány emeli a tétet, olyat szeretnének, amire az egész világon kevés példa van.

Robog felénk a vihar - pontos menetrend óráról órára

Napos idő várható gomoly- és fátyolfelhőkkel, majd estétől északnyugat felől beborul az ég. Délután főként a délkeleti megyékben elszórtan, majd estétől északnyugat felől egyre többfelé számíthatunk záporra, zivatarra.

Káma szútra szex pozíciók - A Catherine-kerék

Mindenki tudja, hogy a Káma szútra a szex pozíciók "bibliája" - de vajon hányan próbálták ki, mennyire is hatékonyak ezek a pozíciók? Lássuk a legnépszerűbbeket!

Ugrik a céges bérlet, az iskolakezdési támogatás

A jelenleg még adómentes juttatások és az egyes meghatározott juttatások nagy része jövedelemként adózhat majd 2019-ben - derül ki a parlamenthez már benyújtott javaslatból. A cafeteria így lényegében megszűnhet, illetve néhány elemre (kiemelten a SZÉP-kártyára) korlátozódhat.

Fia tragikus halála kettétörte a magyar énekesnő életét - 9 év után koncertezik újra

Szabó Csilla csak a tragédia után évekkel tud ismét aktívan zenélni.

Egy lenyűgöző úszóház a Tiszán, ami divathullámot is indíthat

Függőlámpa nincs, és szükség volt némi kompromisszumra a szigetelésnél, ám a Geppetto által tervezett úszóház simán felveszi a versenyt egy lakással is. A házat Pallaghy Kata belsőépítész mutatta be a Roadsternek.

Az évszázad trükkjére készül a kormány a béreknél

Átirányítanák a bérekre az eddig cafetériára költött pénzeket.

Friss térkép: itt szakadhat le ma az ég

Az ország nagyobb részén (Kisalföld, Duna-Tisza köze, Alföld és a Tiszántúl vidékein) 25, 26 fok körül alakul a napi középhőmérséklet.

Fontos változás a jogosítványoknál júliustól

Július 1-jétől a kormány megtéríti a Kresz-tanfolyam és -vizsga díját a 20 évnél fiatalabbaknak. Az erről szóló kormányrendelet ma jelent meg a Magyar Közlönyben.

Így néz ki ma Clinton elnök szeretője - Monica Lewinsky szebb, mint fiatalon

Monica Lewinsky rendszeresen fellép az internetes zaklatások ellen.

blogmorzsák

Csempevásárlás: ezt az 5 hibát ne kövesd el

Nagyot bukhat, aki mellé nyúl.

Sportautó a levegőben

Ez bizony nem akármilyen luxussal kecsegtet!

Az emberek miért nem tudnak egyszerűen normálisan vezetni?

Tényleg ennyire bonyolult a körforgalom?

Agyban nagy - így huzalozd újra az agyadat a siker érdekben

Bármin tudunk változtatni, csak akarni kell!

5 évre csökkent a vízválasztó 7 év?

"Ha minden veszve, végül is minek játssza tovább? Mindketten belefáradunk csak."

Edd magad egészségesre!

Mi is ez a Buddha tál őrület, miért olyan népszerű és mikből állíthatod össze?

Szikora Róbert majdnem punk lett

A politikusok senkik, egy közepes zenész is többet ér náluk, bár a Quimby-ben sincs spiritusz. Interjú.

A 8 legolcsóbb város nyárra

Aki olcsón akar utazni, most figyeljen!

Nem érted a NAV levelét? Lefordítjuk!

A könyvelők is csak a kötőszavakat értik a tájékoztatásból.

Fenséges nyári paradicsomsaláta fetával

A nyári nagy hőségben a könny­ed, könnyen emészthető, kevés­bé terhelő ételeket igényeljük.

Bíróságok: a „kom­csi­zás” után jött a "hazaárulózás"

Nagy baj van az igazságszolgáltatás háza táján.

Un. postai átvétel

A kollégák vásárlásától függ, mikor kapod meg a munka­helyedre rendelt csomagodat?

0