Nemzetközi egyházi konferencia a szexuális bűncselekmények ellen
A papok által kiskorúakkal szemben elkövetett szexuális bűncselekmények problémájáról kezdődött hétfőn négynapos egyházi konferencia Rómában. A gyógyulás és a megújulás felé című tanácskozás nyitó napján felolvasták XVI. Benedek üzenetét.
Az egyházfő reményét fejezte ki, hogy a találkozó "megfelelő választ ad a kiskorúakon elkövetett visszaélések tragédiájára...erőteljes védelmet és támogatást nyújtva az áldozatoknak". A pápa az egyházban "minden szinten mély megújulást" szorgalmazott. A konferencián 110 püspöki konferencia küldöttei, 30 szerzetesrend elöljárói, közel nyolcvan kánonjogász, pszichiáter vesz részt. A rendezvény "a visszaélések problémájára kíván választ adni" az egyház által megállapított keretek között - nyilatkozta az Adnkronos olasz hírügynökségnek Federico Lombardi szentszéki szóvivő. A Vatikáni Rádió értesülései szerint a magyar egyházat Ternyák Csaba egri érsek képviseli a tanácskozáson. A szimpózium lezárásakor kezdi el tevékenységét a Pápai Gergely Egyetem pszichológiai intézete által létrehozott gyermekvédelmi központ. A több egyházi intézmény támogatását élvező távképzési centrum székhelye Münchenben lesz. Célja a gyors és hatékony segítségnyújtás az egyház tagjai által elkövetett szexuális visszaélések kezelésére, mindenekelőtt az áldozatok "meghallgatását és a gyógyulást" szem előtt tartva. A központ számára a finanszírozást három évre biztosították - hangzott el a szimpózium sajtótájékoztatóján. A szimpózium és a központ annak a programnak a része, amelyet a katolikus egyház többek között az Egyesült Államokban 2002-ben, Írországban 2009-ben kirobbant pedofília-botrányok után indított. A pápa 2010-ben írt levelet az ír katolikusoknak, a Hittani Kongregáció 2011-ben körlevélben szólította fel a világ összes egyházmegyéjét arra, hogy egy éven belül irányelveket dolgozzanak ki a visszaélések ellen.
Joseph William Levada bíboros, a Hittani Kongregáció prefektusa elmondta, hogy az utóbbi tíz évben a kongregáció több mint négyezer, papok által kiskorúakkal szemben elkövetett visszaélésről értesült. "A szimpózium nagy lehetőség a kölcsönös meghallgatásra és a konfrontációra egy súlyos és globális jelenséggel szemben, amely nem csak az egyházra korlátozódik" - nyilatkozta a Vatikáni Rádiónak Fortunato Noto atya, a Meter pedofíliaellenes egyesület alapítója. "Az áldozatok nem bosszút akarnak, hanem valódi, igazi, nem álszent igazságtételt" - tette hozzá Noto. A szimpóziumon felszólal egy áldozat is.
mti
hírek innen, onnan
Miért van 1,33 milliszekundum csúszás évszázadonként? Milyen gondokat okozhat?
Kimutatták, hogy a nappalok hosszának utóbbi időben tapasztalható növekedése – évszázadonként 1,33 milliszekundum – példa nélküli...
Migration Aid: A vitnyédi eset nem egyedi
A menekülteket segítő szervezet arról ír, az Orbán-kormány alatt folyamatosan születtek határozatok új állomások létrehozásáról.
Újra megválasztotta Orbán Viktort pártelnöknek a Fidesz – a kongresszus több más fontos döntést is hozott
A beszédek után döntött a pártszervezet átalakításáról a 32. Fidesz-kongresszus. Orbán Viktor pártelnök előzőleg tíz pontban...
Itt a fordulat: visszatértek a külföldi befektetők Magyarországra?
Ismét 50 százalék fölé emelkedett a külföldi befektetők aránya a magyar részvénypiacon az MNB legfrissebb állományi adatai szerint.
Deutsch Tamás: A Fidesz selejtjéből lett a Tisza pártelitje
A Fidesz tisztújító kongresszusán Czunyiné Bertalan Judit és Deutsch Tamás is a párttal szembeni hergelésről beszélt. Deutsch szerint a...
Kerkez 70 millió eurós árcédulát kapott - csak a szűk világelit előzi meg
A CIES számításai szerint Kerkez Milost csak Nuno Mendes, Álvaro Carreras és Nico O'Reilly előzi meg.
Vasárnap jön a nagy eső, narancssárga figyelmeztetést adtak ki két megyére
A Dunántúl többi részére, valamint Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megyékre elsőfokú (citromsárga) figyelmeztetést adtak ki.
A magyarok 40%-a magányos: 2 azonnali módszer ellene - A magyar pszichológus ajánlásával
Minél nagyobb városban élünk, annál magányosabbak lehetünk.
Óriási balhé. Biztonságiak vitték el az Exatlon őrjöngő sztárját, Szabó Franciskát – videó
Szabó Franciska, az egykori Exatlon-sztár ismét bebizonyította, hogy temperamentuma mit sem változott az évek során. Legutóbbi...
Fél évszázada ugyanarra a horvát szigetre jár nyaralni a 93 éves asszony: fillérekért vették a telket, ma már rá sem ismerne
Vannak helyek, amelyek egy életre szólnak.
Sport
Iraola nem tart rá igényt, eladja támadóját a Liverpool FC
Már az árát is meghatározták.
Betévedtünk egy New York-i boltba, és sokkot kaptunk az áraktól – nem úgy, mint elsőre azt hinné
A hús drágább, ez oké, de a többi?!
Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?
Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.
Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja
Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.
Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat
Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját.
A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt
Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.
Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői
Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.
Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után
Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.
Yamal szakállat növeszt, Cucurella magára tetováltatja a szövetségi kapitány arcát, ha a spanyolok világbajnokok lesznek
Az Eb-győztes spanyolok nagy reményekkel várják a világbajnokságot.
Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC
Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.
A Fradi fél kézzel már fogta a BL-serleget, de végül büntetőpárbajban alulmaradt a döntőben
Az utolsó percekben két góllal is vezetett még a magyar csapat.
Vb 2026: Kanada a hajrában szenvedte ki az egyenlítést a bosnyákok ellen - videó
A társházigazda Kanada a hajrában tudott pontot menteni Bosznia-Hercegovina ellen.
Bulvár
Ágyékánál csipogott be a nő a reptéren: borzasztó kínos, mi okozta
Minden nő rémálma történt meg vele.
Sűrgős változás jön a nyugdíjrendszerben júliustól, sok magyar idősnek újra kell terveznie a kiadásokat
Szigorúbb és engedékenyebb pontok egyszerre érkeznek a hazai idősügyi nyugdíjellátásba.
Az év szenzációja, a megfejtették a Nazca-vonalak rejtélyét, végig a sötétben tapogatóztunk
Más dolgokkal is kapcsolatban lehettek a Nazca-vonalak.
Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe
Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat
A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről
Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.
Nagy bejelentést tett Magyar Péter
Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.
Vitézy nyilvánosságra hozta a Lázárék által titkolt iratokat a 451 milliárdos mohácsi hídról
A kormány oldalán tették közzé a mohácsi Duna-híd megvalósíthatósági és forgalmi tanulmányait. A dokumentumok szerint sem a 2x2 sávos híd, sem a csatlakozó utak bővítése nem volt szakmailag indokolt.
Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon
Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.
Vészjelzés: Putyin órákon belül készülhet valamire egy nukleáris töltetű, gyilkos fegyverrel
Az ukrán légierő péntek délutáni riasztása szerint magas a valószínűsége annak, hogy Oroszország a következő 24 órában beveti az egyik, ritka alkalmakkor használt, közepes hatótávolságú ballisztikus r ...
Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai
Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré
Lezárják a temetőket Dunapatajon gyanús halálesetek miatt
Az érintettek egyedülálló, többnyire idős emberek voltak. A holttesteket reggel találták meg, és több esetben az áldozatnak előző este még nem volt látható baja.
Először kóstolta meg a magyar kolbászt a külföldi youtuber, az arca mindent elárult
Egyre több külföldi youtuber látogatja meg Magyarországot, hogy kipróbálják a magyar ételeket.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


