Ezt olvasta már?


Néniket a bácsiknak!

Megjelent a Kiscsillag harmadik albuma

2006-os Greatest Hits Vol. 1 című debütáló és 2009-es Örökre szívembe zártalak című albuma után november elején harmadik nagylemezével jelentkezett a Lovasi András vezette Kiscsillag.

Hogy mi legyen az album címe, a rajongók segítettek eldönteni, az együttes által felkínált két verzió közül. Az Elég a maradék és a Néniket a bácsiknak! közül a kiscsillagosok az utóbbit választották. „Az Elég a maradék a lemez utolsó előtti dala, himnikus erejű, meg minden” – mondja Lovasi András, a Kiscsillag énekes-dalszerzője. „Ha ezt tartjuk meg, akkor a lemez borítóján az lett volna, hogy egy égő házat olt tűzoltóruhában a zenekar - de egyikünk sem akarta, hogy felgyújtsuk a házát. Másét meg nem mertük. Pedig mondtam, hogy eloltjuk, nyugi, de senki nem bízik már bennem.”

A Néniket a bácsiknak! borítója végül Pécsett készült el rajongók részvételével, akik a fotón hevesen tüntetnek kezükben „Nőt akarok” és „Néniket a bácsiknak!” feliratú transzparensekkel.

A lemez, amely a már most közönségkedvenc Megjöttünk a nőkért című dallal kezdődik, tizenhárom számot tartalmaz. E kapcsán Lovasi elmondta, hogy bár babonásnak nem babonás, azt a ruhát, amelyben rosszul sikerült koncertet adott, többé nem veszi fel (színpadra).

Arra a kérdésre, van-e olyan szám a lemezen, amelynek érdekes vagy rendhagyó a keletkezéstörténete, a válasz természetesen az volt, hogy számára mindegyik érdekes, de kiemelte például az Igen, uram című dalt. „Ennek a dalnak az első versszaka egy Lecsó-szöveg - azt írtam tovább egy nagy, vicces, istenes rockhimnusszá, mert, tanulmányozva az élővilágot ráébredtem, hogy Istennek kiváló humora van, csak a nem istenes emberek hülyék, és nem mernek vele, meg az istenes emberekkel viccelődni, aztán mindenki belemerevedik ebbe, Isten meg csak nézi a sok savanyújóskát. Ehhez a dalhoz írtam egy másik verziót, amiben a főhős egy félig üres rozés üveggel berúgva ül a kelő napba’, de azt majd csak az akusztikus ülős verzióban játsszuk” - így Lovasi, aki további dalokról is mesél.  „A Holdingot (amelynek Rezső írta az elejét) egy szállodai szobában fejeztem be, míg a szobatársam lehalkított pornót nézett, az Elég a maradékot pedig, ami szerintem a legjobb szövegű dal a lemezen, Törökországban írtam a strandon, míg a lányaimat őriztem az éhes tekintetű, kalandvágyó török és német fiatalemberektől a tűző napon.”

Hogy milyen lett a végeredmény a Kiscsillag szerint? „Aki eddig hallotta, azt mondta, hogy az előző kettőhöz képest sokkal karakteresebb, kialakultabb a kétgitáros hangzásunk, kevesebb a tingli-tangli, szóval, ha igaz, hogy egy zenekar sorsát a harmadik lemez dönti el, akkor mi jó irányba fogunk dőlni.” - állítja Lovasi.

DW Productions

 

Album információk:

Néniket a bácsiknak!
megjelenés: 2011. november
kiadó: Megadó Kiadó
hangkeverés: Boeni Hahn, Bubenyák Zoltán
mastering: Thomas Hahn, Bubenyák Zoltán
készült: Phoenix Stúdió és Megalá Stúdió

1. Megjöttünk a nőkért (Leskovics– Lovasi)
2. Bánat (Kiscsillag – Lovasi)
3. Igen, Uram (Lovasi, Ózdi – Leskovics, Lovasi)
4. Gyors autóval (Lovasi)
5. Olajoshordó (Mihalik - Lovasi)
6. Szirmok (Lovasi)
7. Kit simogasson? (Leskovics – Lovasi)
8. Nagy, nehéz (Lovasi)
9. Holding (Lovasi, Ózdi – Lovasi, Ózdi)
10. Tudtam, hogy jönni fogsz (Lovasi)
11. Szerelem, jó (Leskovics – Lovasi)
12. Elég a maradék (Lovasi)
13. Sirály (Leskovics – Lovasi)

Kiscsillag:
Lovasi András – gitár, ének
Ózdi Rezső – basszusgitár
Mihalik Ábel – dob
Leskovics Gábor – gitár, vokál

www.kiscsillagzenekar.hu
www.megadokiado.hu







0
0

hírek innen, onnan

A mobilja miatt szenvedett balesetet, elképesztő, mit tett utána

A Győri Járási Ügyészség vádat emelt három férfi ellen, akik a baleset okozását követően a sértettnek nem nyújtottak segítséget,...

Súlyos ráfutásos baleset az M1-esen: 8 gyermek megsérült, mentőhelikopter is ment a helyszínre

Nyolc gyermek sérült meg egy balesetben az M1-es autópályán Biatorbágy térségében, miután egy kisbusz kamionnak ütközött Budapest...

Eltűnt a pilótafülke: autonóm drónanyahajóként is működhet az Airbus legnépszerűbb helikoptere

Az Airbus Helicopters a berlini ILA szakkiállításon bemutatta a H145m típusú helikopter pilóta nélküli változatát, amely az U145 nevet...

Erre az 5 dologra figyelj, ha visszamész dolgozni fizetés nélküli szabadságról

Érdemes még a visszatérés előtt áttekinteni, milyen jogaink és lehetőségeink vannak.

Vizsgálatok a májgyulladás szűréséhez és diagnosztizálásához

A szakmai ajánlások ma már májgyulladást okozó vírusfertőzések pontos azonosítását, a májfibrózis korai diagnosztizálását és a...

Befutott a hivatalos figyelmeztetés, komoly lehűlés és kiterjedt csapadékzóna éri el hazánkat

Viharos északnyugati szél és heves cellák: itt kell a legrosszabbra készülni az éjszaka.

A muskátlinál is ellenállóbb a mályvarózsa, még öntözni is alig kell

Sokan nem hallottak még a mályvarózsáról, ami a muskátlik mellett is remekül érzi magát.

Korrupt a korrupcióellenes hatóság elnöke is? – Newscast

Biró Ferenc, az Integritás Hatóság elnöke ellen vádat emeltek – pár nappal azután, hogy ő magát a NER egyik áldozatának mondta egy...

Meglepő fordulat: Így alakul az időjárás a hét második felében.

A következő három napban hazánkban változékony, záporos időre számíthatunk, helyenként erős széllel és jelentős...

5 válogatott, amelyet érdemes követned a foci-vb-n, mert a torna meglepetéscsapata lehet

Kezdődik a futball-világbajnokság, érdemes megnézni, kik lehetnek a torna meglepetéscsapatai. Hozunk öt válogatottat, amely szerintünk...

Ritka kulturális éjszaka Szentendrén: látványos programokkal készülnek a szervezők

Sokszínű program, köztük tárlatvezetések, kiállításmegnyitó, zene és fényinstalláció várja az érdeklődőket a múzeumok...

0

Sport

Puskás-díjra esélyes góllal nyert a magyar válogatott

Hátrányban volt a magyar válogatott Kazahsztán ellen, de fordított.

Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid

Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.

Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban

Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben

Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.

Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye

Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.

Florentino Pérez 150 milliót ajánlott az Atlético csatáráért, a rivális röhögve nemet mondott

A Real Madrid régi-új elnöke betartotta az ígéretét, valóban egy világsztárért tett ajánlatot.

A közmédia végre elárulta a terveit, Hajdú B. Istvánt is érintik a friss infók

Ezt a csapatot küldi az M4 Sport a világbajnokságra, ha már a válogatott itthon ragadt.

Marco Rossi nem köntörfalazott: topjátékosunk csak egy van

Szűcs Tamás gyors, mint a villám, nagy jövő előtt áll.

0
0

Bulvár

„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők

Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük

Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé

Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.

A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg

"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.

Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete

Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.

Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni

Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.

Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják

Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.

Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt

Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.

Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul

Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.

A 90-es évek imádott magyar énekesnője volt, az alkoholl tönkretette: a hangszálai is rámentek

Czerovszky Heni kálváriája akkor kezdődött, amikor kis mennyiségű alkoholfogyasztás után is kórházba került.

A közeledő brutális vihar miatt több vármegyére is elsőfokú riasztást adtak ki

Jelentős időjárás-változásra kell felkészülni az ország nagy részén, ugyanis kedden egy erős hidegfront éri el Magyarországot, amely heves zivatarokat, viharos széllökéseket és intenzív csapadékot hozhat. A A k

0