Ezt olvasta már?


Népszerű előadók lépnek fel a pécsi Kodály Központban az ősszel

Mások mellett a Budapest Bár, Rúzsa Magdi, Dés László is a pécsi Kodály Központ színpadára áll az ősszel - tájékoztatta a baranyai megyeszékhely multifunkcionális hangversenytermét működtető Zsolnay Örökségkezelő NKft. (ZSÖK) szerdán az MTI-t.

Mint azt közleményükben írták, az őszi évad már szerdán elindul Bödőcs Tibor dupla estjével, a humorista pedig a következő hónapban is visszatér a Kodály Központba. Szeptember 3-án a Budapest Bár - a Ha megtehetnéd című, tavasszal megjelent albumot bemutató koncertjén a Farkas Róbert vezette zenekar mellett fellép Behumi Dóri, Rutkai Bori, Ferenczi György, Kollár-Klemencz László, Mező Misi, Tóth Vera és Péterfy Bori. Az idén 30 éves Budapest Klezmer Band a pécsi közönséggel is megünnepli a születésnapját: szeptember 14-én Szinetár Dóra vendégszereplésével kalauzolnak el a tradicionális zsidó zene világába. Huszonöt esztendeje jelent meg Kern András első lemeze, de több album is fűződik a színművész nevéhez. Október 3-án ezekből hallhat válogatást a közönség Hernádi Judit és Heilig Gábor vendégszereplésével. Október 4-én látható a Befutók - Fiatal tehetségek könnyűzenei koncertje, amelyen a Dzsászti Énekstúdió mentoráltjai mutatkoznak be. Rúzsa Magdi márciusi, a koronavírus miatt elmaradt koncertjének új időpontja október 12. Ezen az estén a régi és új dalai teljesen új hangszerelésben szólalnak meg. Koncz Zsuzsa október 19-i koncertjét követően, az 1956-os szabadságharc évfordulóján, október 23-án, egy Rendhagyó Prímástalálkozó keretében a magyar zenei élet kimagasló egyéniségei muzsikálnak együtt, akik ugyan különböző zenei műfajokat képviselnek, közös zenei anyanyelvük azonban a magyar népzene. A közlemény szerint az évad egyik legkülönlegesebb előadásának ígérkezik a Folkamenco - Rítus, ritmus, szenvedély október 27-én. A Spanyolországból, Peruból és Lengyelországból érkező vendégművészek a flamenco ének, tánc és gitárzene legjavát hozzák el, míg a többszörösen díjazott magyar táncművészek előadásában a flamenco és a magyar néptánc fúziója látható. Az őszi programok sorát november 9-án Dés László koncertje zárja, Szinetár Dóra vendégszereplésével. Egy különleges program keretében az érdeklődők betekinthetnek a színfalak mögé is a létesítményben, ugyanis az Idegenvezetők Világnapja alkalmából újra jelentkezik a Kodály Központ kulisszatitkai című program. Szeptember 11-én és 12-én idegenvezető meséli el a komplexum legizgalmasabb rejtélyeit; a résztvevők lemehetnek a zenekari árokba, utazhatnak a teherlifttel és a technikai erkélyről a terem soha nem látott páratlan látványában is gyönyörködhetnek. A közleményben felhívták a figyelmet arra, hogy a helyszín biztonságos látogatása érdekében új protokollt dolgozott ki a ZsÖK, amelynek részletei itt találhatók a létesítmény internetes oldalán, a kodalykozpont-hu-n. https://www.kodalykozpont.hu/informacio/covid-protokoll-a-kodaly-kozpontra-vonatkozoan

 







0
0

hírek innen, onnan

Új nyugdíjcsomag a Tisza Párttól akár 795 milliárd forintba is kerülhet

Jelentős nyugdíjemelést, évente akár 200 ezer forintos támogatást és több tízezer új idősotthoni férőhelyet ígér a Tisza Párt. A...

Újabb igazolás az ATV-nél: a köztévé népszerű műsorvezetője csatlakozik a csatornához

Új műsorvezetővel erősít az ATV: szeptembertől Varga Edit vezeti az esti Híradót.

Gyorsabban ment ötvennél, 210 ezer forintja bánja - itt mértek be közel 1600 autóst

Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1584-en lépték át Bács-Kiskun megyében. A szabálytalankodóknak legalább...

Napfogyatkozásban mutatja meg mesterműveit a Prado

A fény változásával a festmények is átalakulnak: különleges vizuális kísérlettel készül a Prado a teljes napfogyatkozásra.

Az aszály áll a 35. debreceni Farmer-Expo középpontjában

Az aszály lesz az egyik fő témája a 35. Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításnak, amelyet augusztus...

Mi kerüljön a letermett uborka helyére és mi kerüljön a komposztba?

Tippek, hogy az uborka után mi kerüljön a kertedbe, hogyan használhatod fel az egészséges növényi maradványokat és mire figyelj, ha...

Oroszország hazaengedett egy több mint négy éve fogva tartott amerikai veteránt

A 32 éves férfit még az orosz-ukrán háború kitörése előtt tartóztatták le.

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi...

Reagált Orbán Viktor sajtósa, Kaminski Fanny: „Büszkeség a meghurcoltak közt az elsők között lenni”

Kaminski Fanny szerint a Tisza-kormány kiragadott számokkal próbálja gyanúba keverni az Orbán Viktor közösségi médiáját kezelő...

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát

Tommy Marqués került az angolok látókörébe.

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

A világ egyik leggazdagabb és legbefo-lyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa

A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön

Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát

Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

0