Nézőpont: a német sajtó példátlanul kritikus Magyarországgal
A Nézőpont Intézet felmérése szerint a német sajtóban Magyarországról megjelent cikkek 60 százaléka volt kedvezőtlen hangvételű 2016-ban, ami példátlanul magas arány az intézet korábbi felmérései alapján. (Pécsi Napilap)
Deák Dániel, a Nézőpont elemzője csütörtökön, Budapesten tartott konferenciájukon ismertette a Magyarország a világsajtóban 2016 című felmérésüket, amelyet 18 ország nyomtatott és online sajtótermékének, összesen több mint 13 ezer közéleti cikkének elemzésével készítettek.
A kutatás szerint a Magyarországgal szembeni tavalyi intenzív nemzetközi médiafigyelem mögött már nemcsak a bevándorlási válság állt, hanem Orbán Viktor miniszterelnök nemzetközi szerepének erősödése is. Deák Dániel megjegyezte, a legtöbb nemzetközi hír a kvótareferendum időszakában, szeptemberben (1615 megjelenés) és októberben (1686 megjelenés) készült.
Kiemelte, a 2016-os összesített adatok alapján a Magyarországról szóló kedvező hangvételű cikkek aránya mindössze 3 százalék volt, míg a semleges beszámolók 68 százalékot, a kedvezőtlen írások pedig 29 százalékot tettek ki.
A legnagyobb megjelenésszámot a német (2511 darab), az osztrák (1824 darab) és a szlovák (1447 darab) lapok adták - fejtette ki, hozzátéve, arányaiban a szerb (16 százalék), az izraeli (11 százalék) és a szlovén (9 százalék) sajtó közölte a legtöbb pozitív írást Magyarországról, míg a médiumok közül az olasz La Repubblica volt a legkedvezőbb véleménnyel.
Deák Dániel szerint a Magyarországgal legkritikusabb német lapok kifejezetten elutasítóak voltak a magyar bevándorláspolitikával szemben, a témában ugyanis 56 százalékot tettek ki a negatív hangvételű cikkek. A német lapok azonban ennél is kritikusabbak voltak a kvótareferendummal szemben, hiszen míg a vizsgált országok átlagosan 37 százalékban, addig a német médiumok 78 százalékban nyilvánultak meg negatívan ebben a kérdésben.
A Nézőpont elemzője közölte, a német lapok közül a Die Tageszeitung és a Süddeutsche Zeitung volt a két legkritikusabb.
A német mellett még az olasz és a francia sajtó is meglehetősen kritikus volt: a két országban 50 illetve 51 százalék volt az elutasító hangvételű cikkek aránya - fejtette ki Deák Dániel, hozzátéve, a legkevesebb negatív írás Oroszországban jelent meg (6 százalék).
Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Csoport vezetője rövid nyitóbeszédében aláhúzta, elemzésükkel arra a szerinte egyre inkább látható tendenciára próbálják felhívni a figyelmet, hogy sok sajtótermék működése mennyire elválik a választói elvárásoktól.
Kovács Zoltán kormányszóvivő úgy fogalmazott, a német sajtót politikai eszközként használják, és kettős mércét alkalmaz például a magyar kormányfővel szemben, akit "hipokrita és farizeus módon" még akkor is támad, amikor már szinte minden, a schengeni övezet megújítására vonatkozó javaslatát átveszi az unió.
A kormányszóvivő szólt ugyanakkor arról is, hogy az elemzés megállapításai némileg ellentmondanak saját tapasztalatainak, szerinte ugyanis a tavalyi év nyugalmasabbnak tűnt a korábbiaknál. Kiemelte, ennek hátterében az állhat, hogy a nemzetközi sajtóban a kritikák nagy része a kormány korábbi konfliktusainak és nem 2016-os politikájának szól, szerinte azonban a kabinet helyesen kitart álláspontja mellett, ami nélkül nem is érheti el kitűzött céljait.
A konferencia második felében tartott panelbeszélgetésen Adam LeBor, a The Economist és a Newsweek magyarországi tudósítója azt mondta, a jelenlegi bizonytalan világpolitikai helyzet, valamint az unió válsága lehetőséget teremt arra, hogy Magyarország kis országként is növelje befolyását, ugyanakkor szerinte a menekültekkel kapcsolatban nem lenne szabad elfelejtenie, hogy korábban hányszor fogadták be mások az innen kényszerűen távozókat.
Kovács Zoltán erre válaszolva óriási történelmi tévedésnek nevezte a második világháború, vagy az 1956 után Magyarországról menekülők összehasonlítását a napokban Európába érkező migránsokkal. Hangsúlyozta, ebben a kérdésben az jelenti a legnagyobb kontrasztot, hogy a magyar miniszterelnök mennyivel hamarabb tudott megfelelő következtetéseket levonni, mint más országok vezetői, miközben a döntésekhez ugyanazok az információk álltak rendelkezésére.
Boris Kálnoky, a Die Welt újságírója szintén úgy vélte, Orbán Viktor véleményformáló álláspontot alakított ki a bevándorláspolitikában, ami ma konszenzusossá vált, azonban szerinte azt sem szabad elfelejteni, hogy Németországnak más az érdeke, mint Magyarországnak. Amennyiben Angela Merkel magyar miniszterelnök lett volna, akkor ő is kerítést épített volna, azonban a német munkaerőpiacról évente 300 ezren hiányoznak, és a német kancellárnak ezt is szem előtt kell tartania - mutatott rá.
hírek innen, onnan
Videón a meglehetősen buta tolvaj, aki kamera előtt lopott – Nem ő volt a legelővigyázatosabb bűnöző, ezért vélhetően mehet a börtönbe
Kerékpárkereket lopott, majd bicikliző nőkre támadt egy férfi Győr-Moson-Sopron vármegyében. A vádirat szerint a cselekmények egy része...
Írd be ezt a Google keresőbe a napfogyatkozás miatt, elképesztő, mit fogsz látni
Részleges napfogyatkozás lesz ma Magyarországon, és a szerencsésebbek láthatnak is belőle valamennyit.
A nők közel fele úgy gondolja, hogy munkanélküliség esetén nehezen tudna újra elhelyezkedni
Jóval negatívabban ítélik meg a magyar munkavállalók a saját munkaerőpiaci mobilitási lehetőségeiket az év elejéhez képest, mivel...
Rolleres fiút gázolt az autó, naná, hogy zebrán gurult át
Nyíregyházán súlyos sérülésekkel szállították kórházba azt a rolleres fiút, aki a zebrán gurult, mikor elütötte egy autó.
Szinetár Dóra felmosta a padlót Dúró Dórával
Szinetár Dóra nyílt levélben vonta felelősségre Dúró Dórát, a Mi Hazánk országgyűlési képviselőjét.
Minden ötödik ember hordozhatja ezt a rejtett genetikai eredetű szívbetegséget
A lakosság ötödét érintő genetikai koleszterineltérés jelentősen növeli a stroke és a szívbetegségek okozta halálozás kockázatát.
Apró szám a wifiikon mellett: ezért nem mindegy, milyen jel jelenik meg a mobilján
Az Android-rendszert használó okostelefonok kijelzőjének felső sarkában időről időre egy apró szám bukkant fel a wifiikon mellett,...
Tanácsok otthonon kívüli tevékenységekhez Parkinson-kóros betegeknek
A Parkinson-kóros betegeknek is törekedniük kell a társas kapcsolatok fenntartására és a kültéri programok beiktatására. Nem kell...
Meglepő indok miatt nem lehet Haaland csapatkapitány
Ha lehet hinni az angol forrásoknak, akkor meglepő indok miatt nem lehet csapatkapitány Erling Haaland Enzo Marescánál.
Hatalmas változás jön a hazai egyetemeken: Olyan szakot indítanak, amire azonnal lecsaptak a diákok
Új szakok jönnek a felsőoktatásban, az egyikre már most óriási a roham.
Megtalálták az ősi hun DNS-t, a rómaiak tényleg rettegték Attila nevét
Ezek már olyan horderejű bizonyítékok, amik nem lehetnek véletlenek.
Az útvonal már kirajzolódik, a Hormuzi-szoros még zárva maradhat: Irán Washingtonra vár
Irán az amerikai kártérítést is a Hormuzi-szoros teljes újranyitásának feltételei közé sorolja, miközben Ománnal már a hajózási...
Sport
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?
Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.
Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük
A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.
A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát
Tommy Marqués került az angolok látókörébe.
Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben
Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.
José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt
Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett
Világbajnokot igazolna az FC Barcelona Ronald Araújo távozása után
Laporta célpontja Laporte.
Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.
Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.
Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje
Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.
A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért
Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.
Napi szinten egyeztet a Liverpool, 150 millió eurós világsztárt akarnak
Még nincs vége a történetnek.
Túl sok gólt szerez Erling Haaland, ezért nem lehet a Manchester City csapatkapitánya
Megindokolta döntését a csapat edzője.
Bulvár
A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be
Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először
A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint
Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.
Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket
Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.
Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé
Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.
„Ne akarj apukád lenni” - Kóbor Léna bikiniben jelentette be, rögtön brutálisan nekiestek az emberek
Keményen beszóltak Kóbor Lénának.
Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt
A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.
Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek
Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis
A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön
Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást
Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.
„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát
Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.
Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen
A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


