Ezt olvasta már?


Női kosárlabda MK: hetedszer aranyérmes a Sopron

A Sopron fennállása során hetedszer hódította el vasárnap a női kosárlabda Magyar Kupát, mivel a pécsi döntőben 94-64-re legyőzte a Ceglédet.

A fennállásuk első kupadöntőjét játszó alföldiek hat ponttal elhúztak az első negyedben, de a 18. - és sorozatban 12. - MK-fináléját vívó Sopron 13-13-nál egyenlített. Újabb ceglédi kosarak után a bajnoki címvédő Yvonne Turner triplájával, 24-23-nál átvette a vezetést. A Ceglédnél a kezdőötösből négyen is végigjátszották pihenő nélkül a szombati elődöntőt a Pécs ellen, és ezúttal is a Sopronnak volt "hosszabb a kispadja", ennek ellenére ismét a CEKK került előnybe. A félidőben aztán már 44-40 volt a tavaly ezüstérmes Sopron javára.

Térfélcsere után Sterbenz László együttese egy 11-2-es rohammal meglépett az Európa Kupa-negyeddöntős Ceglédtől (55-42), és a 28-10-re hozott harmadik negyed végül sorsdöntőnek bizonyult. A 72-50-ről induló zárószakaszban már csak a soproni siker mértéke volt kérdéses. A találkozó legjobbja a Sopront erősítő amerikai Shenise Johnson lett 31 ponttal.

A Sopron 2007, 2008, 2011, 2012, 2013 és 2015 után hetedszer ünnepelhetett kupaaranyat.

A Killik László Magyar Kupa győztese 3 millió, a második 1,5 millió, a harmadik pedig 900 ezer forintot kap. A kupa névadója, a tavaly 89 évesen elhunyt mesteredző csaknem húsz évig volt a női válogatott szövetségi kapitánya, a nemzeti csapat ezalatt háromszor nyert bronzérmet Európa-bajnokságon és negyedik lett az 1980-as moszkvai olimpián.

Eredmény, Killik László Magyar Kupa:

döntő:

Uniqa Sopron-VBW CEKK Cegléd 94-64 (27-25, 17-15, 28-10, 22-14)

---------------------------------------------------------------

legjobb dobók: Johnson 31, Turner 21, George 14, illetve Skoric 22, Bujdosó 17

 

korábban:

a 3. helyért:

CMB Cargo UNI Győr - PEAC-Pécs 71-66 (22-15, 11-18, 15-20, 23-13)

 

Az elmúlt tíz év kupagyőztesei:

-------------------------------

2008: MKB-Euroleasing Sopron

2009: MiZo Pécs

2010: MiZo Pécs

2011: MKB-Euroleasing Sopron

2012: MKB-Euroleasing Sopron

2013: Uniqa-Euroleasing Sopron

2014: PEAC-Pécs

2015: Uniqa-Euroleasing Sopron

2016: Aluinvent DVTK Miskolc

2017: Uniqa Sopron







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Sármos párja eljegyezte a köztévé műsorvezetőnőjét: ezzel a közös fotóval jelentették be

A köztévé műsorvezetője, Kocsis-M. Brigitta közösségi oldalán tudatta az örömteli hírt.

Rekordot döntöttek a békéltető testületek

Az országban működő nyolc regionális békéltető testület 2025-ben összesen 11 574 fogyasztói jogvitát zárt le sikeresen, ez 704 üggyel...

54 éves lett Mária dán királyné, álomszép portré készült az uralkodó feleségéről

Mária dán királyné február 5-én ünnepelte az 54. születésnapját, a különleges alkalomról pedig a királyi család hivatalos...

Svájci adomány segíti a debreceni leukémiás gyermekek gyógyulását

Az eszközöket szerdán adták át az osztályon.

Elhunyt Keleti Éva

Életének 95. évében meghalt Keleti Éva Kossuth- és Balázs Béla-díjas fotográfus.

Videón Trump armadája: íme a harccoport, amely pusztulással fenyegeti Amerika legnagyobb ellenségét

A Közel-Keletre érkezett a USS Abraham Lincoln repülőgép-hordozó és harccsoportja, emellett folyamatosan érkeznek a térségbe a nagy...

Megszólalt Medvegyev: ebbe a szörnyű csapdába lavírozta magát az EU, és ez még csak a kezdet

Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök, az orosz Biztonsági Tanács elnökhelyettese ostobaságnak nevezte az Európai Unió azon döntését, mely...

Vérfagyasztó incidens a brüsszeli reptéren: csoda, hogy nem lett belőle tragédia

Gurulóútról próbált felszállni egy Scandinavian Airlines-járat Brüsszelben: az Airbus A320neo pilótái az utolsó pillanatban...

Vezettük: Toyota Aygo X

A Csehországban gyártott Toyota Aygo X tartósan népszerű a vásárlók körében, 2022-es bevezetése óta több mint 210 ezer Aygo X...

Ilyen még nem volt: "láttunk" egy fekete lyukat felrobbanni, és ez mindent megmagyaráz

Egy 2023-as, elképesztően nagy energiájú neutrínó mögött akár egy ősi, „kváziextremális” fekete lyuk végső robbanása is állhat...

Ártatlannak tűnő mondatok, amik mögött valójában érzelmi védekezés van

Elsőre ártalmatlannak tűnnek ezek a mondatok, sőt gyakran halljuk vagy használjuk mi magunk is. De valójában érzelmi védekezésről...

0

Sport

Őrület, mit művelt magyar ellenfele gyalázása után az ukrán teniszező

Nagy kérdés volt, hogy Olekszandra Olijnyikova meccse végén mi lesz a kézfogással.

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Szívszorító segélykiáltást küldött a közel százmillió forinttal átvert olimpiai bajnokunk

Kopasz Bálint a közösségi médiában tett közzé megrendítő üzenetet.

Beleremegett a stadion, így üvöltötte 32 ezer AEK-szurkoló Varga Barnabás nevét

Az biztos, hogy hidegrázós pillanatokat élt át válogatott támadónk.

Szoboszlai Dominik összekapott a Liverpool edzőjével

Komoly szakmai és pszichológiai kihívás elé állította a stábot a magyar játékos integrálása.

Magyar válogatott futballistát igazol a Fradi, amely ezzel BL-csapatot előzött be

Tovább bővül Robbie Keane variációs lehetősége a magyar játékos érkezésével az NB I-ben.

Kifakadt, a kamerák előtt ventillált a magyar szövetségi kapitány

Cseh Sándor csapata sorozatban a harmadik döntőjébe jutott be és vesztette el.

Kiderült, miért engedte el a Fradihoz magyar válogatott játékosát a nagy rivális

A magyar bajnok legújabb igazolása elköszönt volt klubjától.

Littlert már az első meccsén sokkolták – közel két éve nem történt ilyen a Premier League-ben

A 19 éves angol klasszis a vb-fináléval ellentétben nem tudta legyőzni Gian van Veent.

0
0

Bulvár

Egressy Mátyás eltűnése: Elkeserítő hír érkezett

Csütörtök délután adtak tájékoztatást.

Váratlanul rátámadtak Orbán Viktorra a klubesten, a biztonságiak sem tudtak közbelépni

Váratlan esemény rázta fel a Mandiner klubesten zajló beszédet.

Ha ilyen csomagot kapsz, ne vedd át: a GLS futár videóját 1 millióan látták már

A GLS futár elmondja, miből lehet észrevenni, hogy gyanús, átverős csomaggal van dolgod.

Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint

Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy

Az USA rendkívüli bejelentésére keltünk – azonnali halálos csapás indult

Az USA újabb azonnali halálos csapással válaszolt.

„Ez tragikus nap az egész ország számára” - drasztikus leépítések kezdődtek az egyik legnagyobb presztízsű lapnál

A Jeff Bezos tulajdonában lévő legendás The Washington Posttól több száz újságírót rúgtak ki. 

Halálos rendőrségi helikopter-baleset történt – a legrosszabb következett be

Súlyos tragédia történt Arizonában szerda éjjel, amikor egy rendőrségi helikopter lezuhant egy aktív lövöldözéshez történő riasztás közben. A

Őrület, mit művelt magyar ellenfele gyalázása után az ukrán teniszező

Nagy kérdés volt, hogy Olekszandra Olijnyikova meccse végén mi lesz a kézfogással.

Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot

Ukrajna fővárosában találkozott a lengyel kormányfő az ukrán államfővel. Az egyelőre nem derült ki, mit forralhat a két vezető.

0