Ezt olvasta már?


Nyugdíjba készül a papír, az üzemanyagból is jóval kevesebb elég

Vízválasztó volt a K&H Csoport számára a múlt év fenntarthatósági szempontból, elérte ugyanis a klímasemlegességet saját működésében az évekkel ezelőtt megkezdett programnak köszönhetően.

A cél elérését segítette többek között, hogy 2021-ben 5,9 millió oldallal kevesebb papírt használt a bankcsoport, ezzel megtakarította 147 háztartás éves áramfogyasztását, és közel 1500 liter vizet is megspórolt. A bank halad tovább a fenntartható és környezetbarát működés felé vezető úton annak érdekében, hogy minimalizálja saját működésében a környezeti terhelést.

 

Globális és magyarországi szinten is egyre jobban a fókuszba kerül a fenntarthatóság, a környezetvédelem. Erre szükség is van, mert az előrejelzések szerint kopogtat a klímakatasztrófa. A nagyvállalatoknak kötelességük példát mutatni, így tesz már évek óta a magyarországi K&H Csoport is. A 2021-es év meghatározó volt ebből a szempontból, hiszen elérték saját működésükben a klímasemlegességet. „A jövőben is kiemelten kezeljük a fenntarthatóságot: a károsanyag-kibocsátás tényleges csökkentése érdekében 2030-ra 80 százalékkal csökkentjük széndioxid-kibocsátását a 2015-ös szinthez képest, jelenleg a cégcsoport 70 százalékos aránynál jár” - mondta Suba Levente, a K&H fenntarthatósági vezetője.

 

barátságos számok

 

„A K&H élen jár abban, hogy saját működését fenntarthatóvá formálja. 2021-ben éppen ezért 12 tonna hulladékkal és 254 tonna szelektív hulladékkal kevesebbet „termeltünk” és 2020-hoz képest megtakarítottunk 913 ezer kilowatt áramot, és több mint egymillió liter vizet is „- emelte ki Suba Levente, a K&H fenntarthatósági vezetője.

 

Fontos lépéseket tett a pénzintézet a mobilitás terén is: saját autóikkal a munkatársak több mint 1 millió kilométerrel kevesebbet tettek meg tavaly. Még egy alacsony - 5 literes - fogyasztású autóval számolva is ez több mint 50 ezer liter üzemanyag megtakarítását jelenti, és azt is, hogy sokkal kevesebb szén-dioxidot bocsátottak ki a K&H autósai. Ráadásul folyamatban van az autóflotta cseréje is, ennek keretében bővíti a K&H a hibrid autók számát, mára már 200 ilyen autó van a céges flottába.

 

még barátságosabb számok, nem kell annyi papír sem

 

A papír nyugdíjba vonulása is folytatódott 2021-ben: a fenntarthatóságot fókuszba állító fejlesztések eredményeként 2021-ben 5,9 millió nyomtatott oldallal kevesebbet használ a bankcsoport. Ezzel megmenekült 74 tonna fa, a lépéssel meg lehetett takarítani 17 háztartás teljes éves vízfogyasztását, ami majdnem 1500 liter vizet jelent. Majdnem 150 család éves áramfogyasztása is megmaradt, ez szám szerint 325 ezer kilowattnak felel meg. Ráadásul ezzel 27 tonna szén-dioxid nem került a légkörbe.

 

A K&H Csoportnál a környezettudatosságot szem előtt tartva folyamatban van az országos ügyfélponthálózat energetikai korszerűsítése is.

 


 

A K&H Csoport

Az ország egyik vezető és országosan közel 3.700 munkatársat foglalkoztató pénzintézeteként a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit mindenkor magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 198 lakossági ügyfélpontot működtet, és csoportszinten mintegy 1,5 millió ügyfélnek kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 2.700 milliárd forintnyi kihelyezett hitel- és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül.

Főbb adatok:

K&H Bank

2021. december 31-én:

Saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 464 milliárd forint

Mérlegfőösszeg: (IFRS konszolidált, nem auditált): 5 226 milliárd forint

Adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 75 milliárd forint

K&H Biztosító

2021. december 31-én:

Saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 20,4 milliárd forint

Mérlegfőösszeg: (IFRS konszolidált, nem auditált): 192,3 milliárd forint

Biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 8,9 milliárd forint

Adózás utáni eredmény: (IFRS konszolidált, nem auditált): 6,7 milliárd forint

További információk:

e-mail: sajto@kh.hu

www.kh.hu







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Sármos párja eljegyezte a köztévé műsorvezetőnőjét: ezzel a közös fotóval jelentették be

A köztévé műsorvezetője, Kocsis-M. Brigitta közösségi oldalán tudatta az örömteli hírt.

Rekordot döntöttek a békéltető testületek

Az országban működő nyolc regionális békéltető testület 2025-ben összesen 11 574 fogyasztói jogvitát zárt le sikeresen, ez 704 üggyel...

54 éves lett Mária dán királyné, álomszép portré készült az uralkodó feleségéről

Mária dán királyné február 5-én ünnepelte az 54. születésnapját, a különleges alkalomról pedig a királyi család hivatalos...

Svájci adomány segíti a debreceni leukémiás gyermekek gyógyulását

Az eszközöket szerdán adták át az osztályon.

Elhunyt Keleti Éva

Életének 95. évében meghalt Keleti Éva Kossuth- és Balázs Béla-díjas fotográfus.

Videón Trump armadája: íme a harccoport, amely pusztulással fenyegeti Amerika legnagyobb ellenségét

A Közel-Keletre érkezett a USS Abraham Lincoln repülőgép-hordozó és harccsoportja, emellett folyamatosan érkeznek a térségbe a nagy...

Megszólalt Medvegyev: ebbe a szörnyű csapdába lavírozta magát az EU, és ez még csak a kezdet

Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök, az orosz Biztonsági Tanács elnökhelyettese ostobaságnak nevezte az Európai Unió azon döntését, mely...

Vérfagyasztó incidens a brüsszeli reptéren: csoda, hogy nem lett belőle tragédia

Gurulóútról próbált felszállni egy Scandinavian Airlines-járat Brüsszelben: az Airbus A320neo pilótái az utolsó pillanatban...

Vezettük: Toyota Aygo X

A Csehországban gyártott Toyota Aygo X tartósan népszerű a vásárlók körében, 2022-es bevezetése óta több mint 210 ezer Aygo X...

Ilyen még nem volt: "láttunk" egy fekete lyukat felrobbanni, és ez mindent megmagyaráz

Egy 2023-as, elképesztően nagy energiájú neutrínó mögött akár egy ősi, „kváziextremális” fekete lyuk végső robbanása is állhat...

Ártatlannak tűnő mondatok, amik mögött valójában érzelmi védekezés van

Elsőre ártalmatlannak tűnnek ezek a mondatok, sőt gyakran halljuk vagy használjuk mi magunk is. De valójában érzelmi védekezésről...

0

Sport

Őrület, mit művelt magyar ellenfele gyalázása után az ukrán teniszező

Nagy kérdés volt, hogy Olekszandra Olijnyikova meccse végén mi lesz a kézfogással.

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Szívszorító segélykiáltást küldött a közel százmillió forinttal átvert olimpiai bajnokunk

Kopasz Bálint a közösségi médiában tett közzé megrendítő üzenetet.

Beleremegett a stadion, így üvöltötte 32 ezer AEK-szurkoló Varga Barnabás nevét

Az biztos, hogy hidegrázós pillanatokat élt át válogatott támadónk.

Szoboszlai Dominik összekapott a Liverpool edzőjével

Komoly szakmai és pszichológiai kihívás elé állította a stábot a magyar játékos integrálása.

Magyar válogatott futballistát igazol a Fradi, amely ezzel BL-csapatot előzött be

Tovább bővül Robbie Keane variációs lehetősége a magyar játékos érkezésével az NB I-ben.

Kifakadt, a kamerák előtt ventillált a magyar szövetségi kapitány

Cseh Sándor csapata sorozatban a harmadik döntőjébe jutott be és vesztette el.

Kiderült, miért engedte el a Fradihoz magyar válogatott játékosát a nagy rivális

A magyar bajnok legújabb igazolása elköszönt volt klubjától.

Littlert már az első meccsén sokkolták – közel két éve nem történt ilyen a Premier League-ben

A 19 éves angol klasszis a vb-fináléval ellentétben nem tudta legyőzni Gian van Veent.

0
0

Bulvár

Egressy Mátyás eltűnése: Elkeserítő hír érkezett

Csütörtök délután adtak tájékoztatást.

Váratlanul rátámadtak Orbán Viktorra a klubesten, a biztonságiak sem tudtak közbelépni

Váratlan esemény rázta fel a Mandiner klubesten zajló beszédet.

Ha ilyen csomagot kapsz, ne vedd át: a GLS futár videóját 1 millióan látták már

A GLS futár elmondja, miből lehet észrevenni, hogy gyanús, átverős csomaggal van dolgod.

Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint

Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy

Az USA rendkívüli bejelentésére keltünk – azonnali halálos csapás indult

Az USA újabb azonnali halálos csapással válaszolt.

„Ez tragikus nap az egész ország számára” - drasztikus leépítések kezdődtek az egyik legnagyobb presztízsű lapnál

A Jeff Bezos tulajdonában lévő legendás The Washington Posttól több száz újságírót rúgtak ki. 

Halálos rendőrségi helikopter-baleset történt – a legrosszabb következett be

Súlyos tragédia történt Arizonában szerda éjjel, amikor egy rendőrségi helikopter lezuhant egy aktív lövöldözéshez történő riasztás közben. A

Őrület, mit művelt magyar ellenfele gyalázása után az ukrán teniszező

Nagy kérdés volt, hogy Olekszandra Olijnyikova meccse végén mi lesz a kézfogással.

Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot

Ukrajna fővárosában találkozott a lengyel kormányfő az ukrán államfővel. Az egyelőre nem derült ki, mit forralhat a két vezető.

0