Ezt olvasta már?


Okos város: tülekednek a nagy cégek, miközben a pécsiek is alkalmasak

A legutóbbi városi közgyűlésen döntött a képviselőtestület arról, hogy Pécs egy nemzetközi nagyvállalat magyarországi cégével stratégiai együttműködési megállapodást köt.

A ZTE Hungary Kft.-vel kötött megállapodás intelligens városi megoldásokról szól, úgynevezett okos város technológiák teszteléséről és bevezetéséről. A cég honlapján egyébként 2012-ben frissítették utoljára a hírek rovatot.
A három évre szóló szerződés leghamarabb másfél éven belül bontható fel, amely meglehetősen röghöz köti a várost, a szerződés lejárata után pedig hasonló feltételek mellett azonnal tovább folytatódik az együttműködés, ha a felek is úgy akarják, amely ráadásul valamiféle kizárólagosságot is tartalmaz.

Figyelemre méltó, hogy a közgyűlésen az Összefogás Pécsért Egyesület képviselői módosító javaslatára kivették a határozat szövegéből a kizárólagosságra utaló részt, azonban a város honlapján megtalálható megállapodásban még most is így olvasható, miközben azt is rögzítik,  hogy az együttműködés alapját a „mindenki nyertes elv” képezi.

Ehhez képest a város nemrégiben az állami tulajdonú MVM-mel is hasonló megállapodást kötött, a Pécsi Tudományegyetemmel közösen. „A PTE számára rendkívül fontos volt a kutatási projektjavaslatainak összeállítása során, hogy azokat a kutatási területeket preferálja, melyek eredményeként a város, illetve a régió is részesedni tud az egyetemi kutatás-fejlesztésből, ilyenek például a Smart city, az Elektromobilitás vagy az Energetikai park kutatási tervek.” – áll az egyetem közleményében. Ugyanitt az is olvasható, „az MVM cégcsoport mostantól együttműködik a pécsi önkormányzat tulajdonában álló ingatlanok, közintézmények energetikai felülvizsgálatának elvégzésében. Ennek kiértékelését követően az MVM munkatársai, együttesen a Város vezetőivel és témafelelőseivel, ütemtervet dolgoznak ki az energia-hatékonyság optimalizálására, figyelembe véve az EU „Európa 2020” iránymutatásait, és Pécs természeti erőforrások által biztosított lehetőségeit.

A környezetbarát „zöld” energia területén, közösen megvalósíthatósági tanulmányokat készítenek a Város leghatékonyabb környezetbarát energiafelhasználásra történő átállásának optimális időbeni szakaszolására, szem előtt tartva a költséghatékonysági szempontokat”.

Szóval csak sorakoznak a nagy cégek Pécs körül, miközben arról nem esik szó, hogyan tudnának bekapcsolódni az egyébként egyre többször nemzetközi sikereket is elérő pécsi informatikai vállalkozások. – Az országos és nemzetközi piacokon való megjelenéshez nyilvánvalóan a sikeresebb helyi IT-vállalkozásoknak is nagy szükségük lenne a várossal való együttműködésre – mondta lapunknak Herbály István, a pécsi RGnet Kft. ügyvezetője. A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke hozzá tette, „komoly kockázata van a nagyobb nemzetközi cégekkel való együttműködésnek, hiszen az általuk kiépített hálózatok valójában röghöz kötik a várost az okos megoldásokra alapozott technológiák későbbi használatában”.
– Ha ezek a pécsi vállalkozások a fejlesztéseiket például Pécs városával együttműködésben tudnák tesztelni, azaz helyben készítenék el az úgynevezett demó munkáikat, hatékonyabban tudnának megjelenni a nemzetközi szakmai térben, a termékek marketingkommunikácója során – tette hozzá végül Herbály István.

Az egyetemen már foglalkoznak az okos megoldásokkal
Egészen pontosan a Szentágothai János Kutatóközpontban, ahol a kinyilvánított kutatási területek „a városok klímaváltozáshoz történő alkalmazkodásának elősegítése, globális modellek lokális alkalmazhatóságának vizsgálata, a zöldinfrastruktúra gazdálkodás elveinek integrálása a városfejlesztésbe (vízgazdálkodás, zöldfelület gazdálkodás, árvízvédelem), klímamodellek futtatása szuper-számítógépes környezetben, szimulációs eredmények összevetése empirikus adatokkal”.

PNL
Fotó: Seb Zurcher on Unsplash







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Már 4 millió ember halt meg idő előtt miattuk, és messze még a vége az atomkísérleteknek

1945 és 2017 között több mint 2400 atomkísérletet végeztek a nagyhatalmak, és ennek elképesztő, mai napig ható egészségügyi...

Kiara Lord kitálalt arról, milyen volt Stohl András csókja: meglepődött azon, amit átélt

Ilyen volt Kiara Lord és Stohl András csókja. Előbbi nagyon meglepő kijelentést tett.

Születési dátumok, melyek most nagy irányváltást jeleznek

Ha a születési dátumod ezekre a bizonyos napokra esik, akkor készülj, mert most különösen nagy fordulat előtt állhat az életed.

Magyar Bálint: A maffiaállam a parazitaállam privatizált formája

Szerinte a kifejezésnek mozgósító ereje van.

Átkok a sztárvilágban: meghalnak a színészek, ha Latinovits Zoltán bőrébe bújnak? Miért szakítanak a Nyerő Páros szerelmesei?

Vajon valóban egy átok vagy akár fekete mágia tette tönkre Nagy Bogi házasságát? Tényleg el van átkozva az, aki Latinovits Zoltánt...

Austria First: gyűlöli a normálisan működő állami médiát, alternatív nyilvánosságot épít az osztrák szélsőjobb

Online rádiót indított a Osztrák Szabadságpárt, amerikai mintára, hangsúlyozott patriotizmussal.

0

Sport

Őrület, mit művelt magyar ellenfele gyalázása után az ukrán teniszező

Nagy kérdés volt, hogy Olekszandra Olijnyikova meccse végén mi lesz a kézfogással.

Szívszorító segélykiáltást küldött a közel százmillió forinttal átvert olimpiai bajnokunk

Kopasz Bálint a közösségi médiában tett közzé megrendítő üzenetet.

Beleremegett a stadion, így üvöltötte 32 ezer AEK-szurkoló Varga Barnabás nevét

Az biztos, hogy hidegrázós pillanatokat élt át válogatott támadónk.

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Szoboszlai Dominik összekapott a Liverpool edzőjével

Komoly szakmai és pszichológiai kihívás elé állította a stábot a magyar játékos integrálása.

Megvan minden idők legpikánsabb döntője: mester a tanítványa ellen

A Manchester City besétált a Ligakupa döntőjébe, ahol az Arsenal vár rá.

Magyar válogatott futballistát igazol a Fradi, amely ezzel BL-csapatot előzött be

Tovább bővül Robbie Keane variációs lehetősége a magyar játékos érkezésével az NB I-ben.

Kifakadt, a kamerák előtt ventillált a magyar szövetségi kapitány

Cseh Sándor csapata sorozatban a harmadik döntőjébe jutott be és vesztette el.

0
0

Bulvár

Megjósolta a mesterséges intelligencia a 2026-os választások kimenetelét, tényleg ez vár ránk?

A 2026-os választások közeledtével a politikai elemzők mellett már a mesterséges intelligencia alapú statisztikai modellek is gőzerővel dolgoznak a várható erőviszonyok feltérképezésén.

Örökre felejtsd el ezt az ételt, a rákos betegek 60 százaléka meghal miatta

Friss kutatási eredmények sarkallnak bennünket az ultrafeldolgozott élelmiszerek fogyasztásának csökkentésére. A szakemberek ezúttal rákos betegeket vizsgáltak és arra jutottak, azoknak, akik több ilyen ételt fogyas

Egressy Mátyás eltűnése: Elkeserítő hír érkezett

Csütörtök délután adtak tájékoztatást.

Megállították Zoli lesötétített BMW-jét a zsaruk: akit benne találtak, megdöbbentő

A 32 éves férfi nem egyedül ült a kocsiban. Hogy kit és hogyan találtak meg vele, az számos kérdést felvet.

Váratlanul rátámadtak Orbán Viktorra a klubesten, a biztonságiak sem tudtak közbelépni

Váratlan esemény rázta fel a Mandiner klubesten zajló beszédet.

Ha ilyen csomagot kapsz, ne vedd át: a GLS futár videóját 1 millióan látták már

A GLS futár elmondja, miből lehet észrevenni, hogy gyanús, átverős csomaggal van dolgod.

Rendkívüli és azonnali bejelentéseket tesz a magyar kormány – jönnek a részletek

Kiemelten fontos eseményt tart a sajtó előtt Magyarország kormánya.

„Ez tragikus nap az egész ország számára” - drasztikus leépítések kezdődtek az egyik legnagyobb presztízsű lapnál

A Jeff Bezos tulajdonában lévő legendás The Washington Posttól több száz újságírót rúgtak ki. 

Halálos rendőrségi helikopter-baleset történt – a legrosszabb következett be

Súlyos tragédia történt Arizonában szerda éjjel, amikor egy rendőrségi helikopter lezuhant egy aktív lövöldözéshez történő riasztás közben. A

Váratlanul megzavarták Orbán Viktor élő interjúját, egy férfi ugrott fel a színpadra a miniszterelnök mellé

Orbán Viktorral éppen interjút készítettek a Várkert Bazárban, amikor egy férfi hirtelen felpattant a színpadra.

Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot

Ukrajna fővárosában találkozott a lengyel kormányfő az ukrán államfővel. Az egyelőre nem derült ki, mit forralhat a két vezető.

0