Októberben megbukhat a brit kormányfő
Kiss István, a Századvég Alapítvány vezető kutatója szerint a Konzervatív Párt októberi konferenciáján akár meg is bukhat Theresa May brit miniszterelnök.
Kiss István az M1 aktuális csatornán hétfőn úgy fogalmazott, meglepőnek tartja, hogy a választások után nem mondott le Theresa May, hiszen szerinte a brit politikai kultúrában sokan távoztak volna "egy ilyen kudarc után". Hozzátette: egyes hírek szerint több miniszter vagy parlamenti képviselő is pályázik majd a kormányfői székre.
Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ha Theresa May megbukik, a Brexit akkor sem fordítható vissza, ebben az esetben két forgatókönyv lehet. Az egyik egy úgynevezett kemény Brexit, ha egy Boris Johnson külügyminiszterhez hasonló "kaliberű" politikus kerül az élre. A másik pedig, hogy a konzervatívok Európa-párti szárnyából veszi át valaki a helyét, esetleg egy olyan karakter, mint Philip Hammond pénzügyminiszter, akkor elképzelhető, hogy "benne maradnak az egységes piacban", vagy megpróbálnak a norvég modellhez hasonló úton elindulni.
Szólt arról is, hogy mivel nem egységes a Konzervatív Párt, az Európai Unió "sokkal jobb helyzetben van" a Brexit-tárgyalásokon.
hírek innen, onnan
Felismerhetetlenné vált smink nélkül a popdíva - Fotó
Ön felismerné smink nélkül?
Még soha nem láthattuk így a második világháború magyarországi eseményeit
Összecsapások és áldozatok.
Magyar Péter: Mintha a gyurcsányi idők végét élnénk
Magyar szerint a hatalmon levők is tudják, hogy bukni fognak.
Van egy fogyókúrás megoldás, ami 5x hatékonyabb a fogyást segítő csodaszereknél
Amerikai kutatók szerint az adatok alapján egyértelműnek tűnik, hogy a fogyást segítő megoldásokban csak a második helyen állhatnak a...
Ez gyors volt, Dárdai Pál máris csodát tett Újpesten
Hónapokat vártak erre.
Kerekes Borbála: Puszika mojle
„Ha becsukom a szemem, akkor érzem a kolbász és az aszalt szilva fenyővel keveredő illatát, a még roppanós lilahagyma ízét a...
Így lesznek nyitva a hazai élelmiszerüzletek az ünnepi időszakban
Az élelmiszerüzletek többsége december 24-én, illetve december 31-én is nyitva tart majd. Azonnal mutatjuk a pontos részleteket.
Elképesztő hírt közölt a MÁV: egyetlen utas sem hitte volna, hogy ilyesmi megtörténhet
A MÁV-csoport idén is jelentős erőforrásokat fordított a vandalizmus, különösen a graffitis rongálások okozta károk kezelésére, a...
Megindult lefelé a forint, ma sem volt jó napja a magyar fizetőeszköznek
Az eurót este hat órakor 388,75 forinton jegyezték a reggeli 386,55 forint után.
Megvan a dátum, mikor nyomja le a magyar gazdaság a nyugati bezzegországokat: utolérjük Ausztriát is
Utolérheti Magyarország Ausztriát életszínvonalban? Egy friss előrejelzés szerint nem kizárt – de komoly feltételei vannak.
Orbán Viktor a Tényekben adott interjút – Kövesse velünk!
A TV2 Tények című műsorában adott interjút hétfőn Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke.
A Csillag Születik győztesét dicsérte Geszti Péter: Rebeka egy igazi gyémánt, vigyázni kell rá – videó
A Csillag Születik ötödik évadának fináléját a nézői szavazatok alapján Kristóf Béla és a lánya, Rebeka nyerte, akik az első hely...
Sport
Borzasztó hírt kapott a Liverpool, a klub azonnali lépésre szánhatja rá magát
A Vörösök pirruszi győzelmet arattak a Tottenham vendégeként.
Megbundázhatták az Anthony Joshua–Jake Paul bokszmeccset, hogy kitartson hat menetig
Nagyobb volt a ring, a brit olimpiai bajnok visszafoghatta magát.
"Szenzációs átigazolás": Egy magyar focista oda szerződött, ahová mások nyaralni mennének
A Maldív-szigetek-i Dhivehi Premier League-ben szereplő Victory SC-nél folytatja pályafutását az NB III-as Eger játékosa, Farkas Bence Balázs.
Kegyetlen ítéletet hozott a Santiago Bernabéu Stadion népe: Vinícius, takarodj.
Xabi Alonso edző viszont maradjon, nem ő a hibás.
2025 legzseniálisabb góljai: Az év legnagyobb magyar gólja
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A sorozat második napján megmutatjuk, hogy szerintünk melyik volt az év legnagyobb magyar találata.
Itt a világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetése, lenullázták a 2021-es bajnokot
A világelső és címvédő Luke Littler szettveszteség nélkül masírozott tovább.
A FIFA tovább fájdítja a magyarok szívét, Marco Rossi válogatottja kesereghet
A világranglista alapján a magyar válogatottnak ott lenne a helye a 2026-os vb-n, de nem lesz ott.
Ismét apai örök elé néz olimpiai bajnokunk
A hároméves Levente után ismét kisbaba érkezését jelentették be.
A magyargyűlölő román klubelnök rátámadt Kovács István játékvezetőre a rangadó után
A román labdarúgó-bajnokság 21. fordulójának rangadóján az FCSB 2-1-re nyert a Rapid Bukarest ellen.
NB I: Félpályás góllal bukta el a Loki, hogy a dobogón telelhessen - videó
A kisvárdai Tonislav Yordanov a felezővonalról lőtt gólt a DVSC kapujába, ezzel a találattal győzött 1-0-ra a szabolcsi együttes Debrecenben, 2025 utolsó NB I-es bajnokiján.
Az Inter sztárjára hajt a Barca és a Liverpool is, nem lehet megállítani a Bayernt - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb vasárnapi hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Szörnyű hírek érkeztek Szoboszlai csapattársáról: máris drasztikus lépésre készül a Liverpool
Íme, a diagnózis: mutatjuk a részeteket!
Bulvár
Hivatalos, elmarad az idei tél, jövőre -25 fok és méteres hó érkezik, ez már elkerülhetetlen
Az El Nino kíméletlen telet fog Európára és vele Magyarországra is szabadítani. Újra beütnek a jeges éjszakák.
Kőkemény mondat hagyta el Orbán Viktor száját, retteghet a Tisza
Az egyik legerősebb mondat hangzott el a kampányban.
Nyilatkozott a férfi, aki felkérdezte Orbánt arról, miért lopták el a gyerekek jövőjét
Zsolt szerint szabadságharcos elődeink az életüket is kockára tették, nekünk legtöbbször csak a verbális konfrontációt kell felvállalnunk.
Ennyit hoz 1 millió forint befektetés állampapírban
Mennyi pénzünk lesz öt év múlva, ha a két legnépszerűbb állampapírba tesszük a pénzünk és a hozamot is visszaforgatjuk? Itt a számítás.
Kiderült, ki fogta le Orbán Viktor kezét Brüsszelben
Miért nem vétózta meg az uniós hitelfelvételt?
Ha ezt az egy ételtípust elhagyod, teljesen leolvad a hasi zsír
Sokan küzdenek a makacs hasi zsír ellen, de kevesen tudják, hogy egyetlen bizonyos ételfajta kihagyásával már rövid idő alatt látványos változást érhetnek el.
Jövőre jön az új Kresz: így változik az indexelés szabálya
Új szabályokkal jön 2026-ban az új Kresz, a sebességhatárt, a követési távolságot és az indexelést is érinti a változás.
Háborús övezetté vált egy kelet-magyarországi település, páncélozott járművekkel és drónokkal vonultak ki a lövöldöző ámokfutóra
Kommandósok segítségét kellett igénybe venni.
Már biztos, hogy karácsonykor havazni fog, mutatjuk hol
Szenteste napján kiterjedt csapadékzóna érkezik az ország felé; van, ahol havas esőre, havazásra is számítani kell.
Dúró Dóra felháborodott: „Pezsgők, kaviár, kurv*k – így kíván boldog karácsonyt 14 éves gyerekeknek a Fidesz celebje”
„»Pezsgők, kaviár, kurv*k / Nem elég egy nő, mindegyiket szúrnám«” – nincs épeszű szülő ebben az országban, aki ilyen tanácsot adna a tizenéves fiának. Ez mégis elhangzott gyerekek előtt az Orbán Viktor á
Halálra gázoltak két sofőrt az M1-esen, miután egymással ütköztek, és kiszálltak az autókból
Az egyik áldozat halálát végignézte a járműben ülő családja.
A Fidesz már nem Fidesz többé – állítja egy szakértő
Horn Gábor politikai elemző szerint a Fidesz ma már nem Fideszként létezik a fideszes szavazók fejében.
blogmorzsák
Merülni, lubickolni, feltörni – Mély levegő
Ami a családon belül történik az magánügy. De mennyire igaz ez valójában?
Karácsony pszichologiája
Szeretnénk örömet szerezni, sokan lefagynak a polcok között. A döntés miért válik stresszé?
Nagy nevek, ha keltik az ősmetalt
Old school metalban utaznak a Pantera volt, valamint a Fu Manchu és Dark Funeral jelenlegi tagjai.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


