Ezt olvasta már?


Olcsóbb lesz a szex akiknek nehezebben megy

Nyáron megszűnhet az első potencianövelő gyógyszer a Viagra egyeduralma, akkortól ugyanis bármelyik gyógyszergyár előállíthat ilyen hatóanyaggal potencianövelőt, amelyek így jóval olcsóbbak lesznek.

Olcsóbb lesz a pirula, így nőhet a szexuális aktusok száma azoknál, akik kék tabletta használatára kényszerülnek. 15 év után nyáron lejár a szabadalmi elsőbbsége az első, merevedést segítő gyógyszernek. Számos gyár startra készen várja, hogy a patikák polcaira kerüljön a Viagrával megegyező hatóanyagú terméke, amelynek engedélyezési folyamata már hónapokkal ezelőtt megkezdődött. Az országos Gyógyszerészeti Intézet legutóbb három ilyen gyógyszert engedélyezett. A Viagrát gyártó cég egyelőre nem sokat árul el, hogyan küzdenek majd meg a konkurenciával, mivel az kedvezne a generikumok gyártóinak.

- A Pfizer természetesen tervez lépéseket az ügyben, hiszen meg szeretnénk őrizni a pozíciónkat. Azonban konkrétumokról korai lenne még beszélni, mivel a kizárólagosság majd csak június második felében jár le – áll a cég lapunkhoz eljutatott közleményében.

A generikus gyógyszerek, vagy más néven generikumok olyan gyógykészítmények, amelyek ugyanazokat az aktív összetevőket és ugyanolyan arányban tartalmazzák, mint az eredeti gyógyszerek. Így gyógyhatásukat tekintve megegyeznek az eredeti gyógyszerrel, azonban annak áránál jóval olcsóbban kaphatóak. A generikumok az eredeti gyógyszer szabadalmának lejárta után jelennek meg a piacon.

Török Alaxander, uro-szexológus (A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!)

A gyógyszergyárak csak az árcsökkentéssel tudják bevezetni a piacra az új terméküket, amely - számításaim szerint - 30-40 százalékkal olcsóbb lesz, mint a Viagra és társai – mondta a Pécsi Napilapnak Török Alexander uro-szexológus. Szabadáras gyógyszerről van szó, ezért nehéz pontosan megmondani mennyivel kell kevesebbet fizetni érte. Egy 100 mg-os, 4 tablettás kiszerelés jelenleg 15-16 ezer forint között mozog, ami az új gyógyszer esetében 10-11 ezerre csökkenhet – tette hozzá az orvos.

Török Alexander tapasztalatai szerint páciensei általában 5-6 tablettát használnak fel egy hónapban, vagyis öt naponta élnek szexuális életet. - Szerintem nem a több szex lesz a jellemző, hanem inkább az elérhetőségi kör növekszik, vagyis akik eddig nem tudták megvenni a potencianövelőt, most hozzájuthatnak – mondja az uro-szexológus.

PNL/FG







0
0

hírek innen, onnan

A sikeres SUV harmadik generációja: az új Audi Q7-ben egyesül a sokoldalúság és a teljesítmény

Az öt-, hat- vagy hétüléses kivitelben elérhető Q7* maximális sokoldalúságot és kiváló használhatóságot biztosít a mindennapokban....

Kiakadt Takács Péter, bosszúhadjáratról beszél

Takács Péter korábbi egészségügyi államtitkár a Facebook-oldalán reagált arra, hogy Győrfi Pált 22 év után leváltották az Országos...

Életre kelti a Toy Story-t a Porsche

A hamarosan bemutatkozó Toy Story 5 rajzfilmhez kapcsolódó, egyedi autókat mutatott be a Porsche. A három 911-est jótékony célra árverezik...

Digitálisan is tarol a Michael Jackson-film, elképesztő számokat produkál

A Michael már 900 millió dollárnál tart világszerte, és közel áll minden idők legsikeresebb zenés életrajzi filmjéhez.

Íme a perek fefüggyeztésével kapcsolatos részletek

Néhány órával ezelőtt tették közzé a részleteket.

Megdöbbentő videók: Zavargások törtek ki Belfastban, felgyújtottak egy buszt a bevándorlásellenes tüntetők

Kedden este utcai zavargások kezdődtek Észak-Írország fővárosában, egy szudáni férfi által elkövetett késelés miatt. A támadót...

Megdöbbentő adat érkezett a horvát árakról: ez már a németeknek is sok

Bár Horvátország továbbra is olcsóbb úti célnak számít a német turisták számára, mint a saját hazájuk, az ország árversenyelőnye...

Migrációs paktum: kiderült a részlet, amiről egy kormány se szívesen beszél

Az Európai Unió tagállamai egyre határozottabb lépéseket tesznek annak érdekében, hogy az elutasított menedékkérőket az EU határain...

Felborult kamion tarolt le mindent: egy nő életét vesztette a négy járművet érintő tömegbalesetben

Még folyik nyomozás a Bihar megyei baleset pontos körülményeinek tisztázása miatt.

Tilos a kukába dobni: veszélyes vegyi anyag miatt visszahívta ezt a terméket az Aldi

Egészségre ártalmas örök vegyi anyagot tartalmaz az Aldiban árult cipő, termékvisszahívást rendelt el az áruházlánc.

0

Sport

Puskás-díjra esélyes góllal nyert a magyar válogatott

Hátrányban volt a magyar válogatott Kazahsztán ellen, de fordított.

Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid

Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.

Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban

Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.

Marco Rossi nem köntörfalazott: topjátékosunk csak egy van

Szűcs Tamás gyors, mint a villám, nagy jövő előtt áll.

Florentino Pérez 150 milliót ajánlott az Atlético csatáráért, a rivális röhögve nemet mondott

A Real Madrid régi-új elnöke betartotta az ígéretét, valóban egy világsztárért tett ajánlatot.

A közmédia végre elárulta a terveit, Hajdú B. Istvánt is érintik a friss infók

Ezt a csapatot küldi az M4 Sport a világbajnokságra, ha már a válogatott itthon ragadt.

Kerkez jó híreket kapott a Liverpool új edzőjétől - Ezért lépett le a válogatottól?

A magyar válogatott ma este már Kerkez Milos nélkül lép pályára a kazahok ellen.

Kevesebb pénzt kapnak az NB I-es klubok az MLSZ-től, mások trehánysága miatt nem adnak többet

A főtitkár szerint nem a futballban kell elkezdeni az állami költségvetés rendbetételét.

0
0

Bulvár

Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé

Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.

A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg

"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.

Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni

Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.

Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják

Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.

Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt

Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.

Hegedűs Zsolt elmondta, miért váltották le Győrfi Pált az OMSZ-nél

Győrfi Pál szóvivői szerepkörből történő távozásáról és az Országos Mentőszolgálat kommunikációjának jövőjéről fogalmazott meg határozott véleményt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.

A 90-es évek imádott magyar énekesnője volt, az alkoholl tönkretette: a hangszálai is rámentek

Czerovszky Heni kálváriája akkor kezdődött, amikor kis mennyiségű alkoholfogyasztás után is kórházba került.

A közeledő brutális vihar miatt több vármegyére is elsőfokú riasztást adtak ki

Jelentős időjárás-változásra kell felkészülni az ország nagy részén, ugyanis kedden egy erős hidegfront éri el Magyarországot, amely heves zivatarokat, viharos széllökéseket és intenzív csapadékot hozhat. A A k

Magyar Péter: Megvan a titkos kormány-határozat a Vitnyédre tervezett migránstáborról, be fogjuk mutatni

Magyar Péter egy keddi parlamenti felszólalásában jelentette be, hogy birtokukban van az állítólagos vitnyédi migránstáborról szóló kormányhatározat. A miniszterelnök szerint a dokumentum bizonyítja, hogy az Orbá

blogmorzsák

Beszélgetés László Ferenc helikopterpilótával

„A 47 év repülést, 62 429 felszállást és 9007 óra 58 perc repült időt magába foglaló szakmai életútról folytatott beszélgetésünket ezzel a másfél évtizedes időszakkal zárjuk.“

Koncz Zsuzsa: cím is azt jelezte, hogy új korszak jön

Az 1985-ös Újhold Koncz Zsuzsa kevésbé ismert lemeze, pedig erős és fontos album az énekesnő életművében.

0