Ezt olvasta már?


Olimpia 2024 - Mizsér: a sportinfrastruktúra fejlesztése nem áll le

A 2024-es budapesti olimpiai pályázat sportigazgatója, Mizsér Attila kijelentette, hogy a jelentkezés visszavonása ellenére a magyar sportinfrastruktúra és a sportágak fejlesztése nem áll le. (Pécsi Napilap)

"Az, hogy kell a magyar sportnak egy velodrom, egy pályakerékpáros csarnok, nem lehet kérdés. Azért, mert nincs olimpia, a sportinfrastruktúra, vagy a sportágak fejlesztése nem áll le. Reményeink szerint megmarad abban a ritmusban, ahogy az elmúlt években megszoktuk" - nyilatkozta Mizsér a Mai helyzet című műsorban, a Sport Televízióban.

Másik példaként elmondta, hogy a Csepelen épülő világszínvonalú evezőspályának az evezés mellett a kajak-kenu sportág, valamint a lakosság és a diáksportolók is élvezni fogják a hozadékait. "Ha a magyar hagyományokat fenn akarjuk tartani, akkor a közép- és hosszú távú jövőnk érdekében ezekre szükség van" - szögezte le.

Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok öttusázó hozzátette, sportigazgatói titulusa tulajdonképpen okafogyottá vált azzal, hogy Budapest visszalép az olimpiai kandidálástól.

Mizsér úgy fogalmazott, világszintű munkával alkották meg a magyar főváros olimpiai pályázatát, de hangsúlyozta, hogy az esetleges következő jelentkezésnek másképp, a mostani tapasztalatok figyelembevételével kell nekifogni, mert a rendezés pozitívumairól például keveset hallottak az emberek.

"Az elmúlt négy-öt hónapban sokan kérdezték tőlem, miért nem tudnak többet a pozitív aspektusokról. Rengeteg volt, de egy kicsit kevesebb figyelmet fordítottunk erre. Az egyik tanulság, ha legközelebb belevág Magyarország egy olimpiai pályázatba, erről többet kell beszélni. Mi sportolók szeretjük az erősségeinket használni, ebben a pályázatban nagyon sok volt, és igen, erről hallhattak volna többet az emberek" - magyarázta Mizsér.

A sportigazgató emlékeztetett, hogy a nemzetközi sportszövetségek részéről a budapesti pályázat megítélése egyértelműen pozitív volt. "Azt mondták, ez új, innovatív, egyedi, különösen akkor, ha összehasonlítják a másik két pályázóval, amelyek megavárosok."

Múlt pénteken a Momentum Mozgalom 266 151 aláírást adott le az olimpiával kapcsolatos népszavazás érdekében. Szerda este a magyar kormány úgy határozott, hogy javaslatot tesz a Fővárosi Önkormányzatnak, valamint a Magyar Olimpiai Bizottságnak a 2024-es budapesti olimpia és paralimpia megrendezésére irányuló pályázat visszavonására a politikai egység megbomlása miatt. Így csupán két város, Los Angeles és Párizs közül választhatnak majd a NOB-tagok szeptember 13-án, Limában.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Sármos párja eljegyezte a köztévé műsorvezetőnőjét: ezzel a közös fotóval jelentették be

A köztévé műsorvezetője, Kocsis-M. Brigitta közösségi oldalán tudatta az örömteli hírt.

Rekordot döntöttek a békéltető testületek

Az országban működő nyolc regionális békéltető testület 2025-ben összesen 11 574 fogyasztói jogvitát zárt le sikeresen, ez 704 üggyel...

54 éves lett Mária dán királyné, álomszép portré készült az uralkodó feleségéről

Mária dán királyné február 5-én ünnepelte az 54. születésnapját, a különleges alkalomról pedig a királyi család hivatalos...

Svájci adomány segíti a debreceni leukémiás gyermekek gyógyulását

Az eszközöket szerdán adták át az osztályon.

Elhunyt Keleti Éva

Életének 95. évében meghalt Keleti Éva Kossuth- és Balázs Béla-díjas fotográfus.

Videón Trump armadája: íme a harccoport, amely pusztulással fenyegeti Amerika legnagyobb ellenségét

A Közel-Keletre érkezett a USS Abraham Lincoln repülőgép-hordozó és harccsoportja, emellett folyamatosan érkeznek a térségbe a nagy...

Megszólalt Medvegyev: ebbe a szörnyű csapdába lavírozta magát az EU, és ez még csak a kezdet

Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök, az orosz Biztonsági Tanács elnökhelyettese ostobaságnak nevezte az Európai Unió azon döntését, mely...

Vérfagyasztó incidens a brüsszeli reptéren: csoda, hogy nem lett belőle tragédia

Gurulóútról próbált felszállni egy Scandinavian Airlines-járat Brüsszelben: az Airbus A320neo pilótái az utolsó pillanatban...

Vezettük: Toyota Aygo X

A Csehországban gyártott Toyota Aygo X tartósan népszerű a vásárlók körében, 2022-es bevezetése óta több mint 210 ezer Aygo X...

Ilyen még nem volt: "láttunk" egy fekete lyukat felrobbanni, és ez mindent megmagyaráz

Egy 2023-as, elképesztően nagy energiájú neutrínó mögött akár egy ősi, „kváziextremális” fekete lyuk végső robbanása is állhat...

Ártatlannak tűnő mondatok, amik mögött valójában érzelmi védekezés van

Elsőre ártalmatlannak tűnnek ezek a mondatok, sőt gyakran halljuk vagy használjuk mi magunk is. De valójában érzelmi védekezésről...

0

Sport

Őrület, mit művelt magyar ellenfele gyalázása után az ukrán teniszező

Nagy kérdés volt, hogy Olekszandra Olijnyikova meccse végén mi lesz a kézfogással.

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Szívszorító segélykiáltást küldött a közel százmillió forinttal átvert olimpiai bajnokunk

Kopasz Bálint a közösségi médiában tett közzé megrendítő üzenetet.

Beleremegett a stadion, így üvöltötte 32 ezer AEK-szurkoló Varga Barnabás nevét

Az biztos, hogy hidegrázós pillanatokat élt át válogatott támadónk.

Szoboszlai Dominik összekapott a Liverpool edzőjével

Komoly szakmai és pszichológiai kihívás elé állította a stábot a magyar játékos integrálása.

Magyar válogatott futballistát igazol a Fradi, amely ezzel BL-csapatot előzött be

Tovább bővül Robbie Keane variációs lehetősége a magyar játékos érkezésével az NB I-ben.

Kifakadt, a kamerák előtt ventillált a magyar szövetségi kapitány

Cseh Sándor csapata sorozatban a harmadik döntőjébe jutott be és vesztette el.

Kiderült, miért engedte el a Fradihoz magyar válogatott játékosát a nagy rivális

A magyar bajnok legújabb igazolása elköszönt volt klubjától.

Littlert már az első meccsén sokkolták – közel két éve nem történt ilyen a Premier League-ben

A 19 éves angol klasszis a vb-fináléval ellentétben nem tudta legyőzni Gian van Veent.

0
0

Bulvár

Egressy Mátyás eltűnése: Elkeserítő hír érkezett

Csütörtök délután adtak tájékoztatást.

Váratlanul rátámadtak Orbán Viktorra a klubesten, a biztonságiak sem tudtak közbelépni

Váratlan esemény rázta fel a Mandiner klubesten zajló beszédet.

Ha ilyen csomagot kapsz, ne vedd át: a GLS futár videóját 1 millióan látták már

A GLS futár elmondja, miből lehet észrevenni, hogy gyanús, átverős csomaggal van dolgod.

Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint

Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy

Az USA rendkívüli bejelentésére keltünk – azonnali halálos csapás indult

Az USA újabb azonnali halálos csapással válaszolt.

„Ez tragikus nap az egész ország számára” - drasztikus leépítések kezdődtek az egyik legnagyobb presztízsű lapnál

A Jeff Bezos tulajdonában lévő legendás The Washington Posttól több száz újságírót rúgtak ki. 

Halálos rendőrségi helikopter-baleset történt – a legrosszabb következett be

Súlyos tragédia történt Arizonában szerda éjjel, amikor egy rendőrségi helikopter lezuhant egy aktív lövöldözéshez történő riasztás közben. A

Őrület, mit művelt magyar ellenfele gyalázása után az ukrán teniszező

Nagy kérdés volt, hogy Olekszandra Olijnyikova meccse végén mi lesz a kézfogással.

Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot

Ukrajna fővárosában találkozott a lengyel kormányfő az ukrán államfővel. Az egyelőre nem derült ki, mit forralhat a két vezető.

0