Önálló szerencsejáték felügyeletet hoznak létre
Szerencsejáték Felügyelet elnevezéssel központi hivatalként működő központi költségvetési szervet alapít a kormány a Nemzeti Adó- és Vámhivatalból (NAV) kiváló szerencsejáték felügyeleti főosztályból a közfeladatok hatékonyabb ellátása érdekében, a rendelet kihirdetését követő nappal.
Mindez derül ki a Magyar Közlönyben szerdán közzétett kormányrendeletből.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter korábban az önálló szerencsejáték felügyelet létrehozásáról azt mondta, NAV-főosztályként nem látható el az iparág felügyelete, és a feladat további létszámbővítést is igényel. Az önálló felügyelettel megerősítik a hatóság hatáskörét és erősítik az ellenőrzést.
A Szerencsejáték Felügyelet a szerencsejáték-szervezés állami felügyeletéért felelős miniszter irányítása alá tartozik, a hatáskörébe tartozó feladatokat az ország egész területére kiterjedő illetékességgel látja el. A felügyeletet elnök vezeti, akinek tevékenységét elnökhelyettesek segítik. A felügyeletnél foglalkoztatottak kormányzati szolgálati jogviszonyban vagy munkaviszonyban állnak. Az elnökhelyetteseket az elnök javaslatára a miniszter nevezi ki és menti fel, az egyéb munkáltatói jogokat az elnök gyakorolja.
A felügyelet látja el a szerencsejáték törvény hatálya alá tartozó tevékenységek hatósági felügyeletét, folyamatosan felügyeli és ellenőrzi a szerencsejáték-piacot, eljár a szerencsejáték-szervezéssel kapcsolatos engedélyezési, játékterv-módosítási eljárásokban, a saját területén ellenőrzi a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozásának megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvény rendelkezéseinek a betartását.
Feladata lesz az is, hogy ellássa a szerencsejáték-felügyeleti tevékenységgel kapcsolatos hatósági tevékenységet, fellépjen az illegális, engedély nélküli szerencsejáték-szervezőkkel szemben, kezelje a szerencsejáték engedélyezésével, lebonyolításával és a szerencsejáték törvény hatálya alá tartozó tevékenységgel kapcsolatosan befolyt bevételeket, pénzforgalmi ügyleteket, ellássa a játékosvédelemmel, illetve felelős játékszervezéssel kapcsolatosan feladatkörébe tartozó feladatokat.
A kormányrendelet a kártyaterem engedélyének kiadása iránti eljárásban a jegyzőt jelöli ki szakhatóságként.
A rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.
A NAV 2016-ban szerencsejáték-felügyeleti tevékenysége keretében 180 hatósági engedélyt adott ki szerencsejáték folytatására és szervezésére (sorsolás 24, fogadás 5, játékkaszinó 135, kártyaterem 16) az adóhatóság 2016-os évkönyve szerint.
A szerencsejáték-felügyeleti szakterület hatósági ellenőrzési tevékenysége keretében több mint 13 ezer ellenőrzést végzett, ennek során 445 bírságoló döntést hozott, és több mint 1,7 milliárd forint bírságot állapított meg, jellemzően engedély nélküli online szerencsejáték-szervezői tevékenység miatt.
Kiemelt feladata volt az engedély nélküli szerencsejáték-szervezői tevékenység elleni hatósági fellépés, melynek két fő területe az internetterminálok és az engedély nélküli online szerencsejáték-oldalak elleni fellépés. A terminálokkal kapcsolatos peres eljárásokban tavaly a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon 81 ítélet született, ebből 60 esetben a NAV pernyertességét állapította meg az eljáró bíróság. A NAV 2016-ban engedély nélküli online szerencsejáték-szervezés miatt 580 esetben rendelkezett internetes oldal ideiglenes, 365 napra történő hozzáférhetetlenné tételéről (internetes blokkolás), ehhez kapcsolódóan 228 esetben összesen 1,5 milliárd forint bírságot állapított meg.
A szervezők jellemzően mind a blokkolást elrendelő, mind a bírsághatározatok ellen a bírósághoz fordultak, 2016 végén 170 engedély nélküli online szervezéssel kapcsolatos per volt folyamatban. A bíróság két ügyben előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményezett az Európai Bíróságnál.
Tavaly az utolsó negyedévben az engedély nélküli online szerencsejáték-szervezőkkel szemben megkezdődött a szerencsejáték-felügyeleti eljárásban kiszabható 100 millió forint maximális összegű bírságmegállapítás; az év végéig 5 ilyen döntést hozott a szakterület, valamint egy esetben került sor 50 millió forint összegű bírság kiszabására. Erre akkor kerül sor, ha a korábbi szankciók nem vezettek eredményre.
A szakterület 2016. január 1-jétől játékosvédelmi nyilvántartást vezet, melyben azok a sérülékeny személyek szerepelnek, akik vagy saját elhatározásukból vagy a bíróság döntése alapján nem vehetnek részt szerencsejátékokban. Tavaly év végén 3430 személy szerepelt a nyilvántartásban (3354 bírósági döntés, 76 személy pedig jelentős önkorlátozó nyilatkozat alapján).
A szerencsejáték-felügyeleti eljárásokhoz kapcsolódóan 911 millió forint nettó bevétel keletkezett. A bevételből közel 127 millió forint engedélyezési díjakból, 593 millió forint ellenőrzési díjakból és 184 millió forint bírságokból, 7 millió forint pedig egyéb tételekből folyt be.
hírek innen, onnan
Vasárnap pár órára elcsendesül a Városligeti Műjégpálya
A csendes órák célja, hogy az autizmussal élők nyugodtabb környezetben korcsolyázhassanak.
Egressy Mátyás története egy ország tanulsága, szakértő mondja el, hogyan segíts JÓL krízishelyzetben
A január elején eltűnt Egressy Mátyás esete számos húrt pengetett meg az ügyet figyelemmel kísérők lelkében és fejében. Újra...
Alapjaiban rendülhet meg a globális növényvédelmi ipar
A világ agrárhatalmainak – Kína, Brazília, Oroszország – kihívásai a magyar mezőgazdaságra is hatással lehetnek.
Rendőrségi bulvár, minisztériumi forrásból?
„Meggyalázás”, „Tüzes menyecske”, érzékeny részletek egy öngyilkossági kísérletről – eltávolodott a rendőrségi...
Obamáékat gorillákként ábrázoló videót osztott meg Trump a közösségi oldalán
Az amerikai elnök továbbra is azt bizonygatni – jó adag rasszizmussal keverve –, hogy a demokraták elcsalták a 2020-as választást.
Egy új korszak kezdete: bemutatták a világ első nátriumion-akkumulátoros autóját
A CATL Naxtra nátriumion-akkumulátora több mint 400 kilométeres hatótávval bír, nagyon jól bírja az extrém hideget a külső sérülések...
Váratlan hír jött a Mol Dunai Fimomítójából
A Mol legfrissebb közleménye szerint előrehaladott állapotban van a Dunai Finomító AV3 üzemének helyreállítása: határidő előtt...
Az EKB nem aggódik az euró erősödése miatt, a kamatpálya változatlan maradhat
Az Európai Központi Bank döntéshozói szerint az euró erősödése egyelőre nem indokol monetáris lazítást. A közös valuta mozgása...
Mihályfi Luca a fagyban is ledobta a textilt – videó
Extrém körülmények között forgatták az énekesnő új klipjét.
Kifutópálya helyett a gurulóúton gyorsult a repülő – 200 km/óránál kellett vészfékeznie
A gurulóút végének közelében a repülőtér üzemanyagtelepe található, így a helyzet rendkívül súlyos következményekkel járhatott...
„Azt sem tudom, hogy néz ki” – Mollywoodot kiskorában elhagyta az édesanyja: már fel sem ismerné őt.
Mollywoodot 12 éves korában hagyta el az édesanyja.
Sport
Őrület, mit művelt magyar ellenfele gyalázása után az ukrán teniszező
Nagy kérdés volt, hogy Olekszandra Olijnyikova meccse végén mi lesz a kézfogással.
A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után
Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.
Szívszorító segélykiáltást küldött a közel százmillió forinttal átvert olimpiai bajnokunk
Kopasz Bálint a közösségi médiában tett közzé megrendítő üzenetet.
Szoboszlai Dominik összekapott a Liverpool edzőjével
Komoly szakmai és pszichológiai kihívás elé állította a stábot a magyar játékos integrálása.
Kifakadt, a kamerák előtt ventillált a magyar szövetségi kapitány
Cseh Sándor csapata sorozatban a harmadik döntőjébe jutott be és vesztette el.
Kiderült, miért engedte el a Fradihoz magyar válogatott játékosát a nagy rivális
A magyar bajnok legújabb igazolása elköszönt volt klubjától.
A Fradi igazolt egy magyar válogatott futballistát
A Pakstól igazolt a Fradi.
Magyar válogatott futballistát igazol a Fradi, amely ezzel BL-csapatot előzött be
Tovább bővül Robbie Keane variációs lehetősége a magyar játékos érkezésével az NB I-ben.
Büntetők után lett Európa-bajnoki ezüstérmes a női vízilabda-válogatott
Kevés kellett volna az Eb-aranyhoz.
Littlert már az első meccsén sokkolták – közel két éve nem történt ilyen a Premier League-ben
A 19 éves angol klasszis a vb-fináléval ellentétben nem tudta legyőzni Gian van Veent.
Kieshet a pikszisből a magyar csúcstartó: három éve még 11. volt a világrangsorban, tavaly már csak 193.
A szövetség bekeményített: a türelemnek is van határa.
Klubot talált magának a nyár óta csapat nélküli Kleinheisler
Erdélybe igazolt a korábbi magyar válogatott középpályás.
Bulvár
Egressy Mátyás eltűnése: Elkeserítő hír érkezett
Csütörtök délután adtak tájékoztatást.
Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint
Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy
Az USA rendkívüli bejelentésére keltünk – azonnali halálos csapás indult
Az USA újabb azonnali halálos csapással válaszolt.
Váratlan visszatérés az ATV képernyőjén
Alig több mint egy évvel harmadik gyermeke születése után ismét munkába állt az ATV népszerű arca, akit kedden már a képernyőn is viszontláthattak a nézők.
Őrület, mit művelt magyar ellenfele gyalázása után az ukrán teniszező
Nagy kérdés volt, hogy Olekszandra Olijnyikova meccse végén mi lesz a kézfogással.
Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle
A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.
Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok
A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.
Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót
A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.
Gyurcsány Ferenc új szerelméről vallott, ilyen személyes dolgot még sohasem mondott
Gyurcsány Ferenc őszintén vallott a szerelméről.
A hajdúböszörményi polgármester szerint a fideszes delegáció kitörölte egy helyi tanár telefonjáról a fényképeket
Göröghné Bocskai Éva nemcsak felháborodott, hanem mélységesen szomorú is.
Házkutatás egy ismert újságírónál, de a mobilja kifogott a rendőrségen
Egy friss bírósági jegyzőkönyv szerint az FBI nem tudta feltörni a Washington Post egyik újságírójának iPhone-ját, mert azon be volt kapcsolva az Apple kevéssé ismert, de rendkívül szigorú biztonsági funkciója,
Budapestet elöntötte a víz, egy egész kerület úszott el, hömpölyög a víz az utcákon
Vérfagyasztó jelenet játszódott le Budapesten.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


