Oscar-díj - A Blokádot nevezi Magyarország
Tősér Ádám Blokád című filmje képviseli Magyarországot a 95. Oscar-versenyben a nemzetközi film kategóriában - közölte az MTI-vel csütörtökön a Nemzeti Filmintézet (NFI).
Az Amerikai Filmakadémia szabályzata szerint a jövő márciusban 95. alkalommal átadandó Oscar-díjakra a nemzetközi film kategóriában minden ország egy mozifilmet nevezhet azok közül, amelyeket 2022. január 1. és november 30. között mutatnak be az adott országban.
A hivatalos magyar Oscar-nevezésről döntő testületben az NFI Filmszakmai Döntőbizottságának tagjai közül Fonyódi Tibor, Káel Csaba és Pesti Ákos, valamint Bereczki Csaba, az NFI Nemzetközi igazgatója, Bergendy Péter filmrendező, Kálmán András forgalmazási szakember és Novák Emil operatőr vett részt.
A héttagú bizottság 18 magyar mozifilm közül választotta ki a Blokádot.
Antall József alig fél évvel beiktatása után élete legnehezebb próbatételével találja szemben magát. Taxisok tüntetnek a drasztikus benzináremelés ellen, a demokráciából hamar kiábrándulva blokád alá vonják a várost, majd az egész országot. Az ellenzék melléjük áll és forradalomra buzdít. A köztársasági elnök, a sajtó, a közhangulat velük szimpatizál, a karhatalom pedig magára hagyja a népszerűtlen intézkedések miatt népszerűtlen kormányt. Antall József, az egykori 56-os forradalmár hirtelen a barikád másik oldalán találja magát. Magára maradtan, frissen műtve, egy kórteremben - olvasható a közleményben.
Nemcsak a taxisblokád négy napjának krónikája a Blokád: a kulisszák mögötti küzdelmekbe, alkukba, és a válságot kezelő, a demokráciáért küzdő miniszterelnök magánéletébe is bepillantást enged. A filmben a korszak meghatározó politikusai között feltűnik Mihail Gorbacsov és Helmut Kohl is.
"A Blokád című film leginkább attól különleges, mert elsőként mutatja be a rendszerváltozás körülményeit és Magyarország első, demokratikusan megválasztott kormányának miniszterelnökét, Antall Józsefet, mind politikai, mind magánéleti szinten" - idézik a közleményben Lajos Tamás producert.
"Miközben Magyarországon a szovjet megszállás végóráit éli, egy váratlanul kibontakozó krízisen és egy emberi drámán keresztül meséli el a film, ahogy egy társadalom kezdi megtanulni, hogy a demokrácia nem csak a szabadságról, de a kötelességekről és a felelősségvállalásról is szól" - vallja Tősér Ádám rendező.
Köbli Norbert, forgatókönyvíró szerint "a Blokád hihetetlen, de igaz történet - egy megosztott nemzetről és az azt egyesítő vezetőről, akinek eddigi élete legádázabb ellenségével kell szembenéznie: a rákkal".
A Blokád című film főszerepeit Seress Zoltán és ifj. Vidnyánszky Attila mellett Gáspár Tibor, Végh Zsolt és Tóth Ildikó alakítják.
A Blokád producere Lajos Tamás, forgatókönyvét Köbli Norbert írta. A film egyedi képi világáért Nagy András felelt. A díszlettervező Pataki Tamás, a jelmeztervező Kemenesi Tünde volt.
A hazai mozközönség az InterCom forgalmazásában országszerte október 20-tól láthatja a Blokádot.
A filmvilág legnagyobb presztízsű megmérettetésén az országok hivatalos Oscar-nevezései közül az Amerikai Filmakadémia tagjai választják ki majd az öt jelölt játékfilmet, amelyek végül a legjobb nemzetközi filmnek járó Oscar-díjért versenyre kelhetnek.
A jelöltek listáját 2023. január 24-én hozzák nyilvánosságra, és az Oscar-díjak ünnepélyes átadására március 12-én kerül sor Los Angeles-ben.
hírek innen, onnan
Fogolycsere-egyezménnyel ért véget a béketárgyalás, masszív támadás sújtotta Oroszországot – Háborús híreink pénteken
Abu Dzabiban csütörtökön véget ért az orosz, ukrán és amerikai részvétellel tartott béketárgyalások második köre. Áttörő...
Retteg Kijev, mínusz 10 fokban se víz, se áram, se fűtés
Klicsko szerint a városrészeket ellátó hőerőmű olyan mérvű károkat szenvedett kedden orosz légicsapások következtében, hogy a...
Milánó 2026: a téli olimpia teljes sportági programja, az alpesisítől a síalpinizmuson át a szkeletonig
Február 6–22. között Olaszország négy helyszínén rendezik meg a XXV. téli ötkarikás játékokat.
„Ennél többet nem tudtunk adni" - megható szavakkal értékelte a magyar kapitány az ezüstérmet
Ezüstérmet szerzett a magyar női vízilabda-válogatott.
Lüften: német trükk, ami drága illatosítók nélkül garantálja a friss benti levegőt
Egy egyszerű német szokás, ami teljesen megváltoztatja a lakás levegőjét – és nem kerül semmibe.
Az űrszextől függhet az emberiség jövője?
Nemrég még a sci-fik világába tartozott, de mára kiemelt fontosságú tudományos területté vált a földön kívüli emberi szaporodás...
Időjárás: kitart a melegedés, 14 fok is lehet
Pénteken felhős, borongós idő várható a térségben, és időnként esőre is számítani kell. Reggelre többfelé képződhet pára, köd,...
Vannak, akik jól járhatnak a nyugdíjuk újraszámításával
A nyugdíj újraszámításának lehetősége sokakban reményt kelt, pedig 2026-ban is csak szűk körben van rá lehetőség – erre hívja fel...
Baki történt a tévében élő adásban, hihetetlen, hogy ezt hagyták lemenni
Baki történt, hihetetlen dolog került be a műsorba élő adásban.
Szörnyű tragédia: fájdalmasan fiatalon, 42 évesen meghalt a Veszprém korábbi kézilabdázója
Két év küzdött a gyilkos kórral, állapota pedig rendkívül gyorsan romlott.
Nagyon más arcát mutatja ma a tél
A hőmérséklet tovább melegszik, a nap is kisüthet.
Százezres bírságot kaphat, aki itt szív e-cigit, iQOS-t: brutális szigorítás élesedett, sokan megjárhatják
2026 januárjától teljesen betiltották az e-cigaretták és vape eszközök behozatalát és forgalmazását, a szabályszegőkre pedig súlyos,...
Sport
Őrület, mit művelt magyar ellenfele gyalázása után az ukrán teniszező
Nagy kérdés volt, hogy Olekszandra Olijnyikova meccse végén mi lesz a kézfogással.
Szívszorító segélykiáltást küldött a közel százmillió forinttal átvert olimpiai bajnokunk
Kopasz Bálint a közösségi médiában tett közzé megrendítő üzenetet.
Beleremegett a stadion, így üvöltötte 32 ezer AEK-szurkoló Varga Barnabás nevét
Az biztos, hogy hidegrázós pillanatokat élt át válogatott támadónk.
Bölöni László szavai botrányt okoztak Romániában – „Isten bocsássa meg…”
A román futball magyar származású legendája össztűz alá került, élesen bírálják a kijelentését.
Rögtön egy bakival indult a téli olimpia
Nagyjából tíz perc után jött az első baki az olimpián.
Ilyesmiért még sohasem adtak tizenegyest a futballtörténelemben
Volt itt más is, mindkét kapuba vágott gólt a nigériai védő.
Szoboszlai Dominik összekapott a Liverpool edzőjével
Komoly szakmai és pszichológiai kihívás elé állította a stábot a magyar játékos integrálása.
Megvan minden idők legpikánsabb döntője: mester a tanítványa ellen
A Manchester City besétált a Ligakupa döntőjébe, ahol az Arsenal vár rá.
Magyar válogatott futballistát igazol a Fradi, amely ezzel BL-csapatot előzött be
Tovább bővül Robbie Keane variációs lehetősége a magyar játékos érkezésével az NB I-ben.
Újabb bukás a téli olimpián: hordágyon vitték le a hegyről a háromszoros olimpiai bronzérmest
Nem ez volt az első súlyosabb sérülése a kanadainak.
Kifakadt, a kamerák előtt ventillált a magyar szövetségi kapitány
Cseh Sándor csapata sorozatban a harmadik döntőjébe jutott be és vesztette el.
Kiderült, miért engedte el a Fradihoz magyar válogatott játékosát a nagy rivális
A magyar bajnok legújabb igazolása elköszönt volt klubjától.
Bulvár
Megjósolta a mesterséges intelligencia a 2026-os választások kimenetelét, tényleg ez vár ránk?
A 2026-os választások közeledtével a politikai elemzők mellett már a mesterséges intelligencia alapú statisztikai modellek is gőzerővel dolgoznak a várható erőviszonyok feltérképezésén.
Örökre felejtsd el ezt az ételt, a rákos betegek 60 százaléka meghal miatta
Friss kutatási eredmények sarkallnak bennünket az ultrafeldolgozott élelmiszerek fogyasztásának csökkentésére. A szakemberek ezúttal rákos betegeket vizsgáltak és arra jutottak, azoknak, akik több ilyen ételt fogyas
A magyar rendőrökön röhög a világ, pusztító fotó terjeng a neten
A külföldi kommentelők nem kímélték a magyar megoldást.
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Kulcsfontosságúnak nevezte Donald Trump szerepét a béketárgyalásokon az ukrán elnök. Volodimir Zelenszkij szerint ugyanis Vlagyimir Putyin nem fél az európaiaktól, de Trumptól igen. Az ukrán vezető arról is beszélt
Egressy Mátyás eltűnése: Elkeserítő hír érkezett
Csütörtök délután adtak tájékoztatást.
Megállították Zoli lesötétített BMW-jét a zsaruk: akit benne találtak, megdöbbentő
A 32 éves férfi nem egyedül ült a kocsiban. Hogy kit és hogyan találtak meg vele, az számos kérdést felvet.
Váratlanul rátámadtak Orbán Viktorra a klubesten, a biztonságiak sem tudtak közbelépni
Váratlan esemény rázta fel a Mandiner klubesten zajló beszédet.
Ha ilyen csomagot kapsz, ne vedd át: a GLS futár videóját 1 millióan látták már
A GLS futár elmondja, miből lehet észrevenni, hogy gyanús, átverős csomaggal van dolgod.
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Rengetegszer felbukkan Angela Merkel neve Donald Trump volt tanácsadója, Steve Bannon és Jeffrey Epstein levélváltásában. Egy arab üzletember pedig egy, állítólag a német kancellárt ábrázoló meztelen fotót is kül
Beleivott a nő az italába egy gyömrői vendéglátóhelyen: tragikus fordulatot vett az élete
Vádat emeltek az ügyben!
Holtan találták a részegen eltűnt 18 éves diáklányt, barátja magára hagyta
Hiába keresték nagy erőkkel a 18 éves Yadira Hernandez Castrót Észak‑Karolinában, Concord városában, csak két nappal eltűnése után találtak rá a holttestére. A lány január 31‑én, szombaton este indult el ott
Rendkívüli és azonnali bejelentéseket tesz a magyar kormány – jönnek a részletek
Kiemelten fontos eseményt tart a sajtó előtt Magyarország kormánya.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


