Ezt olvasta már?

Vádat emeltek egy szalmabálákat gyújtogató férfi ellen

Jelentős kárt okozó rongálás miatt emelt vádat a Komlói Járási Ügyészség egy nagykátai férfi ellen, aki tavaly ősszel szalmabálák felgyújtásával több mint 5...

0

Oscar-díj: négy kategóriában diadalmaskodott A víz érintése

Tizenhárom jelölésből négyet váltott díjra A víz érintése a 90. Oscar-gálán helyi idő szerint vasárnap Los Angelesben. Guillermo del Toro fantasy filmje megkapta a legjobb filmnek és a legjobb rendezőnek járó elismerést is.


hirdetés

A legjobb idegen nyelvű alkotások mezőnyében, amelyben Enyedi Ildikó Testről és lélekről című műve is szerepelt, chilei győzelem született az Una Mujer Fantástica révén.

A legjobb filmért járó Oscart a tavalyi borítékcserés fiaskó után idén ismét Faye Dunaway és Warren Beatty adta át. Del Toro a díjat megköszönve arra bátorította a fiatal filmeseket: "használják arra a képzeletüket, hogy olyan történeteket mondjanak el, amelyek valóságosak a világban".

Del Toro lett a harmadik mexikói származású filmes, aki Oscar-díjat kapott Alejandro Inarritu és Alfonso Cuarón után. "A legnagyobb dolog, amit a művészet és amit a mi ágazatunk tesz, hogy kitörli a homokba rajzolt vonalakat" - utalt a magáról migránsként beszélő rendező nemzetközi karrierjére.

A színészi kategóriákban a papírforma érvényesült: a legjobb női főszereplő díját Frances McDormand kapta a Három óriásplakát Ebbing határában című filmért, a legjobb férfi főszereplőét pedig Gary Oldman A legsötétebb óra című filmben nyújtott alakításáért.

McDormand másodszor lett Oscar-díjas, ezúttal egy lánya gyilkosát kutató anya szerepéért. A 60 éves színésznő a színpadra lépve családját és a Három óriásplakát Ebbing határában rendező-forgatókönyvíróját, Martin McDonaghot köszöntötte, majd minden női Oscar-jelöltet felállított a Dolby Színház nézőterén. A közönség hatalmas tapssal jutalmazta őket.

"Nézzenek körül, hölgyeim és uraim, mert mindannyiunknak vannak elmesélni való történekeink és finanszírozásra szoruló filmterveink" - hangsúlyozta McDormand, aki befejezésül a "befogadási záradékot" ajánlotta a jelenlévők figyelmébe, amely egy szerződésben garantálhatja egy film szereplőinek és alkotóinak sokféleségét.

A díjátadó gálán a 90. évfordulót ünneplő filmes idézetek mellett Hollywood forró témája, a nemek közötti egyenlőség kérdése és a filmipart megrázó zaklatási botrányok áldozatai melletti kiállás, a változások sürgetése is kiemelt szerepet kapott. A műsor házigazdája, Jimmy Kimmel is többször célzott a szexuális zaklatásokra és az áldozatoknak hangot adó MeToo-mozgalomra.

A mellékszereplők közül Allison Janney (Én, Tonya) és Sam Rockwell (Három óriásplakát Ebbing határában) vehette át az aranyszobrot.

A chilei Una Mujer Fantástica (Egy fantasztikus nő) című transznemű főszereplővel forgatott alkotás vitte el a legjobb idegen nyelvű film díját. Sebastian Lelio, a film rendezője a főhőst alakító Daniela Vegának mondott köszönetet a színpadon.

Tizennegyedik alkalommal jelölték - volt olyan év, hogy két filmért is -, de most először nyert Oscar-díjat Roger Deakins. A brit operatőr a Szárnyas fejvadász 2049 című sci-fi fényképezéséért vehette át az amerikai filmakadémia elismerését.

"Szeretem a foglalkozásomat" - vallotta meg az Oscar-szoborral a kezében. Hozzátette: ennek egyik oka azokban az emberekben rejlik, akikkel a hosszú idő alatt együtt dolgozott a kamera előtt és mögött.

James Ivory kapta a legjobb adaptált forgatókönyv Oscar-díját a Szólíts a neveden! című filmért, Jordan Peele-t pedig a Tűnj el! eredeti forgatókönyvéért jutalmazták. Ivory korábban három rendezéséért kapott jelölést, és 89 évesen a legidősebb díjazott lett az Oscar-díjak történetében.

Peele elsőként vehetett át Oscart afroamerikai forgatókönyvíróként. A közönség zajos tetszésnyilvánítással köszöntötte, amit igyekezett lecsillapítani, hogy elmondhassa: hússzor hagyott fel a forgatókönyv megírásával, de végül mégis befejezte, mert azt akarta, hogy az emberek hallhassák és láthassák. Ezért azoknak ajánlotta filmjét, akik lehetővé tették, hogy felemelje a hangját.

Három technikai díjat nyert a Dunkirk. Chistopher Nolan második világháborús filmjét a vágás, a hangvágás és a hangkeverés kategóriában díjazták. A vizuális effektusokért a Szárnyas fejvadász 2049 című sci-fit jutalmazták. A legjobb smink és frizura díját A legsötétebb óra, a jelmeztervezését pedig a Fantomszál című film kapta. A látványtervezés kategóriájában A víz érintése nyert.

A legjobb dokumentumfilm díját a sportvilágot megrázó doppingbotrányról szóló, Icarus című produkció, a legjobb rövid dokumentumfilm díját pedig a Heaven Is a Traffic Jam on the 405 című alkotás kapta, amely Mindy Alper művészről szól. A rövidfilmnek járó Oscar-díjat a The Silent Child alkotói vehették át.

A legjobb animációs film díját a Coco című alkotásnak adták, a legjobb rövid animációs film elismerését pedig a Los Angeles Lakers egykori legendás játékosa, Kobe Bryant szövege alapján készült Dear Basketball nyerte el, amelyet Glen Keane rendezett.

A legjobb filmzenéért Alexandre Desplat vehette át az Oscar-szobrot. A francia komponista A víz érintése című filmhez írt zenéjéért kapta meg a díjat. Kilencedszer jelölték, egyszer már nyert.

A legjobb betétdal a Coco című rajzfilmből a Remember Me, Kristen Anderson-Lopez és Robert Lopez szerzeménye lett.

A 90. Oscar-gálán a filmet szerető közönséget is ünnepelték. Jimmy Kimmel a műsor egy pontján egy maroknyi sztárral, köztük Guillermo del Toróval, Mark Hamill-lal és Emily Blunttal átvonult a szomszédos Kínai Színházba, és nassolnivalóval lepte meg az ott mozizó nézőket.







0
0

hírek innen, onnan

Tudja-e, hol sújthatná halálra a villám a legtöbb embert a Földön?

A földkerekség legintenzívebb és legveszélyesebb villámgóca Guinness-rekordernek számít.

Kulcsár Edina megmutatta, hogy mozog a hasában a kisfia

Minden fontos mozzanatot megoszt a követőivel.

Munkához jutnak a záhonyi diákok is

Közeleg a jelentkezési határidő.

Nagyon sírt a keresztelőjén a gyerek, ezért a pap megütötte - videó

A szülők is megdöbbentek és felháborodtak, mikor a gyereküket keresztelő pap pofon vágta a babát, mikor az nem akarta abbahagyni a...

Közbeszerzés nélkül kapott pénzt a Matolcsy közeli cég és az ég világon nem történt semmi

Vagyis de: az állam fizet 600 ezres illetéket. Tanulságos történet arról, hogy minden mutyi következmények nélkül megismétlődhet.

Belenevetett a bíró arcába a horrorapa, aki feleségével láncra verve tartotta saját gyermekeit

Riverside Nevetgélve ülte végig a tárgyalását a horrorapa, David Turpin (56), aki feleségével együtt bántalmazta, éheztette és...

Megalkották a tökéletes embert - így néz ki

Ugyan az ember gyakran hiszi azt, hogy az evolúció csúcsa, a valóság ezzel szemben egészen más.

Valami nagy baj van a Marson - elnémult az Opportunity az egész bolygót érintő ijesztő jelenség miatt

Továbbra is néma az Opportunity a Marson dúló porvihar miatt, amely már a vörös bolygó nagy részét beterítette.

Fidesz: a szocialisták megalázóan alacsony bérért dolgoztatták az embereket

 A Fidesz szerint a szocialisták kormányzásuk alatt megalázóan alacsony bérért dolgoztatták az embereket.

Egy sorompó felemelkedett, pedig nem kellett volna a Fehérvár-Kelenföld vasúti szakaszon

Az RTL Klub Híradója számolt be róla, hogy biztonsági résre akadt a MÁV a Székesfehérvár-Kelenföld közötti szakasz rendszerében....

Republikánus főstratéga: Trump veszélyt jelent az amerikai köztársaságra

A Demokrata Párt jelöltjeinek támogatására szólított fel Steve Schmidt, a Republikánus Párt stratégiai tanácsadója, aki csütörtökön...

Stop Soros: Brüsszel nem aggodalom nélkül figyeli a fejleményeket

Figyelembe veszik a Velencei Bizottság várható  véleményét. Ahogy minden esetben, az Európai Bizottság most is meg fogja vizsgálni, hogy...

0

Sport

Szánalmasan próbált magyarázkodni Georges Leekens

Kirúgása előtt még a maradásáról beszélt.

Nikolics góllal és egy mondattal is üzent az új szövetségi kapitánynak

A pályán és a Facebookon is üzent a Chicago Fire csatára.

A világ kedvence lett a gyönyörű orosz szurkolólány, most kiderült róla, hogy pornósztár - Itt van pár fotó ...

Nem találja ki, hogy mi derült ki az oroszországi focivébé egyik leggyönyörűbb szurkolólányáról.

Ellátogattunk Dunaszerdahelyre: így vélekednek volt csapatának szurkolói az új magyar kapitányról

Dunaszerdahely Hiába távozik néhány héten belül a szlovák élvonalbeli DAC-tól Marco Rossi (53), Dunaszerdahelyen így is odavannak az olasz fociedzőért.

Az OSC egy este fél 11-kor kiadott közleményben jelentette be új, bajnoki címre is esélyes csapatát

Világklasszisok és magyar válogatottak érkeznek az újbudai vízilabdacsapathoz.

Marco Rossi Nikolicsra és a honosításra is számítana

A magyar fociválogatott legújabb kapitánya, Marco Rossi mindent be akar vetni, így újra felmerült a honosítási projekt.

Eldőlt: ezek a csapatok jutottak tovább az focivébé A csoportjából

A Szaúd-Arábia felett aratott 1-0-s sikerrel Uruguay, valamint a kedden Egyiptomot legyőző házigazda Oroszország is biztosította helyét a legjobb 16 között a labdarúgó-világbajnokságon az A csoport küzdelmeinek második fordulóját követően.

A franciák, az argentinok és a horvátok is pályára lépnek a vb-n - sportmenü

Férfi pólósaink a vb-aranyérmes horvátokkal negyeddöntőznek a Világligában.

Szexszimbólummá vált az izlandi focista, aki a focivébé legdögösebb pasija

Moszkva Valóságos szexszimbólummá nőtte ki magát Rúrik Gíslason (30), az izlandi labdarúgó-válogatott játékosa, akinek kevesebb mint 30 percnyi játék is elég volt az Argentína elleni vb-mérkőzésen (1-1) ahhoz, hogy nemzetközi ismertségre tegyen szert.

Hajrá, Marco Rossi!

A szurkolók imádják, a Honvéddal már csodát tett, most jöhet a válogatott.

Rossi: Úgy fogok dolgozni, mintha Magyarország az első hazám lenne

A magyar válogatott új szövetségi kapitánya eredményes és jó focit vár a csapatától.

0

Bulvár

Ezzel a világ élvonalába röpíthetik az országot Orbánék

A kormány emeli a tétet, olyat szeretnének, amire az egész világon kevés példa van.

Robog felénk a vihar - pontos menetrend óráról órára

Napos idő várható gomoly- és fátyolfelhőkkel, majd estétől északnyugat felől beborul az ég. Délután főként a délkeleti megyékben elszórtan, majd estétől északnyugat felől egyre többfelé számíthatunk záporra, zivatarra.

Káma szútra szex pozíciók - A Catherine-kerék

Mindenki tudja, hogy a Káma szútra a szex pozíciók "bibliája" - de vajon hányan próbálták ki, mennyire is hatékonyak ezek a pozíciók? Lássuk a legnépszerűbbeket!

Ugrik a céges bérlet, az iskolakezdési támogatás

A jelenleg még adómentes juttatások és az egyes meghatározott juttatások nagy része jövedelemként adózhat majd 2019-ben - derül ki a parlamenthez már benyújtott javaslatból. A cafeteria így lényegében megszűnhet, illetve néhány elemre (kiemelten a SZÉP-kártyára) korlátozódhat.

Fia tragikus halála kettétörte a magyar énekesnő életét - 9 év után koncertezik újra

Szabó Csilla csak a tragédia után évekkel tud ismét aktívan zenélni.

Egy lenyűgöző úszóház a Tiszán, ami divathullámot is indíthat

Függőlámpa nincs, és szükség volt némi kompromisszumra a szigetelésnél, ám a Geppetto által tervezett úszóház simán felveszi a versenyt egy lakással is. A házat Pallaghy Kata belsőépítész mutatta be a Roadsternek.

Az évszázad trükkjére készül a kormány a béreknél

Átirányítanák a bérekre az eddig cafetériára költött pénzeket.

Friss térkép: itt szakadhat le ma az ég

Az ország nagyobb részén (Kisalföld, Duna-Tisza köze, Alföld és a Tiszántúl vidékein) 25, 26 fok körül alakul a napi középhőmérséklet.

Fontos változás a jogosítványoknál júliustól

Július 1-jétől a kormány megtéríti a Kresz-tanfolyam és -vizsga díját a 20 évnél fiatalabbaknak. Az erről szóló kormányrendelet ma jelent meg a Magyar Közlönyben.

Így néz ki ma Clinton elnök szeretője - Monica Lewinsky szebb, mint fiatalon

Monica Lewinsky rendszeresen fellép az internetes zaklatások ellen.

blogmorzsák

Csempevásárlás: ezt az 5 hibát ne kövesd el

Nagyot bukhat, aki mellé nyúl.

Az emberek miért nem tudnak egyszerűen normálisan vezetni?

Tényleg ennyire bonyolult a körforgalom?

Agyban nagy - így huzalozd újra az agyadat a siker érdekben

Bármin tudunk változtatni, csak akarni kell!

5 évre csökkent a vízválasztó 7 év?

"Ha minden veszve, végül is minek játssza tovább? Mindketten belefáradunk csak."

Edd magad egészségesre!

Mi is ez a Buddha tál őrület, miért olyan népszerű és mikből állíthatod össze?

Bíróságok: a „komcsizás” után jött a "hazaárulózás"

Nagy baj van az igazságszolgáltatás háza táján.

A 8 legolcsóbb város nyárra

Aki olcsón akar utazni, most figyeljen!

Nem érted a NAV levelét? Lefordítjuk!

A könyvelők is csak a kötőszavakat értik a tájékoztatásból.

Ahogy az élet császárai nézik a meccset

Sörfesztivállal, óriási kivetítővel, sültkolbis kajapulttal. De hol?

5 híres nő

Akik nem csinálnak ügyet a halláskárosodásukból.

Ezt tudtad a világ Zsinagógáiról?

6+1 érdekesség a zsinagógákról.

0