Ezt olvasta már?


Pécs is ott lesz a Vidéki Színházak Fesztiválján

A Thália Színház szervezésében idén a Pesti Magyar Színház épületében rendezik meg szeptember 3-9. között a 7. Vidéki Színházak Fesztiválját, amelynek keretében nyolc előadás várja majd a fővárosi közönséget - hangzott el sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.

A Thália Színházban zajló felújítási munkálatok miatt idén ősszel a Pesti Magyar Színház fogadja be a fesztivált, amely jó alkalom arra, hogy a vidéki társulatok a budapesti közönséggel találkozzanak, párbeszéd alakuljon ki a művészek és a közönség, valamint a szakmabeliek között - mondta Zalán János, a Pesti Magyar Színház igazgatója a teátrumban rendezett sajtóeseményen.

Lantos Anikó fesztiváligazgató elmondta: hetedik alkalommal nyílik meg a Thália Színház évada a fesztivállal, amelynek nyitóelőadásaként, szeptember 3-án Anton Pavlovics Csehov Három nővér című művét láthatja a közönség a debreceni Csokonai Nemzeti Színház előadásában. A darabot az orosz Ilja Bocsarnikovsz állította színpadra, akinek ez a második rendezése Debrecenben.

Szeptember 4-én a kecskeméti Katona József Színház előadásában, Béres Attila rendezésében tekintheti meg a közönség Leo Stein-Kálmán Imre örökzöld operettjét, a Csárdáskirálynőt. Ezt követi szeptember 5-én az Agatha Christie bűnügyi novellájából készült előadás - melyet a szerző maga alkalmazott színpadra -, A vád tanúja. A darabot Simon Kornél rendezte, és a Győri Nemzeti Színház viszi színre.

Szeptember 6-án, csütörtökön Székely János Caligula helytartója című drámáját láthatja a közönség Sztarenki Pál rendezésében a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház előadásában.

Szeptember 7-én, a Miskolci Nemzeti Színház mutatkozik be az "Ahogytetszik" című vígjátékával, mely William Shakespeare "azonosnak tűnő" műve alapján készült. A produkció rendezője Rusznyák Gábor.

Szeptember 8-án, szombaton két előadás is várja az érdeklődőket. A Pesti Magyar Színház Sinkovits Imre Színpadán Dario Niccodemi Hajnalban, délben, este című vígjátékát a Békéscsabai Jókai Színház társulata játssza Tege Antal rendezésében. A Nagyszínpadon a Pécsi Nemzeti Színház társulatának előadásában tekintheti meg a közönség Pierre Choderlos de Laclos-Christopher Hampton Veszedelmes viszonyok című színművét, Horgas Ádám rendezésében.

A Vidéki Színházak Fesztiválja szeptember 9-én, vasárnap a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház A név: Carmen című előadásával zárul. A Prosper Mérimée 1845-ben született műve nyomán készült új drámát a teátrum művészeti tanácsadója, Sediánszky Nóra jegyzi íróként és rendezőként. Az előadást a nagyszínpadra épített stúdiótérben láthatja a közönség.

A programot ezúttal is öttagú zsűri kíséri figyelemmel, akik a fesztivál díjait ítélik oda. A zsűri tagjai: Dobák Lívia dramaturg, Lackfi János író, költő, Tóth Auguszta színművész, Hábermann Jenő producer és Makk Zsuzsa közönségzsűri, a Mezei néző blog írója. Az előadásokról további információ a http://www.thalia.hu/ oldalon érhető el.







0
0

hírek innen, onnan

Mi kerüljön a letermett paradicsom helyére? Nem mindegy, mi kerül a komposztba

Paradicsom után nem mindegy, mit dobsz a komposztba és hogy készíted elő az ágyást! Mutatjuk, mire figyelj, hogy a következő szezonod is...

Augusztus végén 10 új epizóddal tér vissza az egyik legérdekesebb sorozat

Augusztus 28-án indul a Sötét anyag második évada az Apple TV kínálatában, Joel Edgerton főszereplésével.

Új nyugdíjcsomag a Tisza Párttól akár 795 milliárd forintba is kerülhet

Jelentős nyugdíjemelést, évente akár 200 ezer forintos támogatást és több tízezer új idősotthoni férőhelyet ígér a Tisza Párt. A...

Újabb igazolás az ATV-nél: a köztévé népszerű műsorvezetője csatlakozik a csatornához

Új műsorvezetővel erősít az ATV: szeptembertől Varga Edit vezeti az esti Híradót.

Gyorsabban ment ötvennél, 210 ezer forintja bánja - itt mértek be közel 1600 autóst

Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1584-en lépték át Bács-Kiskun megyében. A szabálytalankodóknak legalább...

Napfogyatkozásban mutatja meg mesterműveit a Prado

A fény változásával a festmények is átalakulnak: különleges vizuális kísérlettel készül a Prado a teljes napfogyatkozásra.

Az aszály áll a 35. debreceni Farmer-Expo középpontjában

Az aszály lesz az egyik fő témája a 35. Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításnak, amelyet augusztus...

Mi kerüljön a letermett uborka helyére és mi kerüljön a komposztba?

Tippek, hogy az uborka után mi kerüljön a kertedbe, hogyan használhatod fel az egészséges növényi maradványokat és mire figyelj, ha...

Oroszország hazaengedett egy több mint négy éve fogva tartott amerikai veteránt

A 32 éves férfit még az orosz-ukrán háború kitörése előtt tartóztatták le.

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát

Tommy Marqués került az angolok látókörébe.

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

A világ egyik leggazdagabb és legbefo-lyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa

A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön

Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát

Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

0