Pécs mostantól hivatalosan is "Tanuló Város"
Pécs városa elnyerte az UNESCO által 2017. évre kiírt „Global Learning City Award” – Tanuló Város díjat, melyről csütörtökön este adott ki közleményt a nemzetközi szervezet. Magyarországról először Pécs nyerte el ezt a rangos címet.
Az UNESCO, tehát az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete az idén tizenhat városnak ítélte oda a Tanuló Város díjat, melyet először nyert el egy magyar város, nevezetesen Pécs. A pályázók közül egy nemzetközi zsűri választotta ki a címmel kitüntetendő azon városokat, amelyeknél kimagasló és „kézzel fogható” a fejlődés az oktatás és az élethosszig tartó tanulás területein. Az UNESCO által közzétett közlemény Pécs esetében indoklásként hangsúlyozza, hogy a város létrehozott egy olyan platformot, amely elősegítheti és jelentősen hozzájárulhat a további fejlesztésekhez az oktatás, tanulás területén.
Páva Zsolt, Pécs polgármestere az elnyert díj kapcsán elmondta: „Pécs történelme, kultúrája és nemzetközi megnyilvánulásai egyaránt jelzik, hogy a település tanuló város, és ezt immár az UNESCO is elismerte, melyre valamennyi pécsi polgár büszke lehet. A Város és az Egyetem együttműködésben jó példaként vonultathatja fel a Pécsi Tanuló Város – Régió Fórum kezdeményezést is, mely szintén a partnerség-alapú tanulási innováció modellje. Ennek egy jelentős és a lakosság számára is jól érzékelhető megnyilvánulása lesz az idei Pécsi Napok keretében az ún. Tanuló Fesztivál.”
A polgármester hozzátette: „Pécs városa e díj elnyerésével folytatni kívánja azt a közösség- és városfejlesztő építkezést, mely jelzi, hogy a soknemzetiségű, számos felekezetnek otthont adó település a tanulás vonzó helye kíván lenni és maradni, a tanulás innovációjával kíván fejlődést elérni, legyen az iskolarendszerű, vagy azon kívüli tevékenység. Ez a díj reményeink szerint hozzájárul a város- és térsége fejlesztéshez, továbbá a Városnak a Zöld Főváros címért benyújtandó pályázata sikeres megvalósításához.”
Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem rektora szintén örömének adott hangot: „Nagy megtiszteltetés és öröm számunkra, hogy éppen abban az évben, amikor a Pécsi Tudományegyetem alapításának 650. évfordulóját, jubileumát ünnepeljük, akkor nyerte el Pécs a „Tanuló Város” címet. Azt gondolom, hogy az egyetem egyre növekvő számú külföldi hallgatóival, magas színvonalú oktatásával és értékes diplomájával méltó alapja, bázisa lehet ennek a területnek, és mindent megteszünk azért, hogy a Modern Városok Program keretében megvalósítandó egyetemi fejlesztésekkel még magasabbra helyezzük magunk számára az átugrandó lécet.” – hangsúlyozta az egyetem rektora.
hírek innen, onnan
Sziget Outfit: merész, csillogó és polgárpukkasztó szettekben nincs hiány
A Sziget Fesztiválon nemcsak a zene hangos, az outfittek is beszélnek. A fesztiválozók idén sem fogták vissza magukat: alig takaró szettek,...
Ráismesz? Smink nélkül, rabruhában menekül Kulcsár Edina
Beindult A hajsza, menekül a szépségkirálynő.
Az augusztus 12-ei teljes napfogyatkozás sorsfordító energiával söpör végig a csillagjegyeken: ez fog történni
Ezt kell tudni.
Porsche 959-reinkarnáció, Gemballa-módra
A 80-as és 90-es évek egyik legmenőbb Porsche-tuningmestere volt Uwe Gemballa. Most fia alkotott valami egészen különlegeset.
Barkácsrendszámmal menekült, a nádasban fogták meg a rendőrök
Hónapok óta műszaki nélküli autóval, házi gyártású rendszámmal próbált meglépni a rendőrök elől az erdőkertesi férfi, aki...
Sodródó orosz drónok kerültek a Neptun Deep közelébe, román búvárok robbantották fel őket
Két Gerbera típusú eszközt találtak a Fekete-tengeren Románia kizárólagos gazdasági övezetében, alig néhány kilométerre a stratégiai...
Jaksity Kata 54 évesen ezzel foglalkozik: a volt híradós se gondolta, hogy ez lesz a munkája
Jaksity Kata továbbra is a kommunikáció világában maradt, de már egy egészen más munkakörben mozog.
Minden eddiginél nagyobb programmal tér vissza Budapestre a MiraTone Festival!
A hónapban nyolcadik alkalommal rendezik meg Budapesten a MiraTone Festivalt, amely az elmúlt években a közép-európai klasszikus zenei élet...
Meglepő eredmény: miért permeteznek ecetet a kulcsokra?
Az ecetet évek óta használják különféle otthoni praktikákhoz, de kevesen alkalmazzák erre a célra: meglepően hatékony eredményt...
Extrém terhelést jelent a gumiabroncsoknak a magas hőmérséklet: Ilyenkor válhat veszélyessé a vezetés
A nyári hőség és a forró aszfalt komoly kihívást jelent az autógumik számára, különösen hosszú utak és nagy sebesség esetén. Bár...
Egyelőre csak szépségtapasz a magyar államadósságon a forint erősödése
A választási osztogatás megdobta, az erős forint faragta az államadósságot, összességében stagnálhat a GDP-arányos mutató az év...
Magosz: ez lenne az új, „politikamentes” agrárkamara?
Reagált a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarára vonatkozó törvény megváltoztatására.
Sport
Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?
Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.
Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük
A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.
Szoboszlai Dominik után legjobb barátja már bukja a csapatkapitányságot - Eszetlen kifogás az edzőtől
Teljesült idén nyáron a magyar szurkolók álma, Szoboszlai Dominik csapatkapitányként vezette pályára a Liverpoolt.
José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt
Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett
A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért
Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.
Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.
Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.
Pánikbetegség és drámai sérülések után harmincévesen visszavonult a magyar válogatott futballistája
Sikersztoriból keserves küzdelemmé vált a pályafutása.
BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó
A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi ferencvárosi szereplő számára is emlékezetes maradt: Dejan Stankovićot kiállít
Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje
Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.
Napi szinten egyeztet a Liverpool, 150 millió eurós világsztárt akarnak
Még nincs vége a történetnek.
Közleményt adott ki az MLSZ a TAO-támogatások elszámolása körül felmerült kérdésekről
A szövetség szerint nincs lejárt határidős elszámolási kötelezettsége a minisztérium felé.
Nem Real Madrid, ide igazolhat a Liverpool sztárja, Alexis Mac Allister
Az egyik legnagyobb rivális viheti a középpályást.
Bulvár
A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be
Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először
A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint
Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.
Eddig bírta, Magyar Péter keményen helyretette Toroczkai Lászlót, elege lett
Magyar Péter bocsánatkérést vár Toroczkai Lászlóéktól.
Magyarországra is megérkezett a halálos TikTok-őrület - Egy békési férfi a saját nappalijában találkozott a kalapos emberrel
Egyre több fiatal próbálja megidézni a rejtélyes kalapos embert egy életveszélyes internetes trend miatt, ami már Magyarországra is begyűrűzött.
Abszurd időjárás vár ránk ősszel a felmelegedés miatt – Ezt látják előre a meteorológusok
Sokan kíváncsiak, hogy a nyár után milyen őszi hónapokra kell majd számítani az időjárásban.
Megjött a Tisza válasza arra, hogy a Fidesz a tatai sortűzper miatt támadja Baka Andrást
Orbán Balázs neve is előkerült.
Politikai bejelentést tett Dömsödi Gábor - Friderikusz Sándor és Hajdú Péter egykori munkatársa elindul a pásztói polgármesteri székért
Dömsödi Gábor a Facebookon jelentette be, hogy indul a pásztói időközi polgármester-választáson. A jelenleg Bokor községet vezető egykori televíziós műsorvezető azt írta: szeretné befejezni azt a munkát Pászt
Hét vármegyére csaphatnak le zivatarok, szerdán hatalmas fordulat hazánk időjárásában - Előrejelzés
Már a kora délutáni órákban villámlással csaptak le zivatarok a déli országrészben.
Jelentős lehűlés jön országszerte: már csak eddig kell kibírni
Enyhül kissé a kánikula, holnaptól egészen péntekig a napi maximumok 30 Celsius-fok körül alakulnak, éjjelente pedig 15 fokig, egyes helyeken akár az alá is hűlhet a levegő hőmérséklete. Hétvégén azonban a káni
Bujdosó Andrea üvöltve ment Toroczkai Lászlónak a parlamentben, teljesen kikelt magából
A Mi Hazánk képviselői ülve maradtak, amikor az Országgyűlésben felállva emlékeztek a roma holokauszt áldozataira; Bujdosó Andrea később a szünetben kérte számon Toroczkai Lászlóékat. Claude Lanzmann Shoah cím
Hatalmas balhé a parlamentben: tojásokkal dobálták meg a miniszterelnököt
Egy ellenzéki képviselő tojással dobálta meg Albin Kurtit, Koszovó ügyvezető miniszterelnökét.
Akár 20 fokig is lehűti a lakásod a görög módszer - Így csináld
Évszázados mediterrán trükk segít a kánikula elleni küzdelemben: a görög építészet egyszerű, mégis zseniális módszerével hatékonyan tartható hűvösen a lakás.
blogmorzsák
Melyik kilátóból nézd ma a napfogyatkozást?
Ha kitartasz sötétedés után is, jöhetnek az újabb csodás meglepetések!
Mi a keresztallergia?
Ezeket az ételeket érdemes óvatosan fogyasztani, ha pollenallergiád van.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


