Pécsen és Komlón nőtt az ingatlanok átlagos négyzetméterára, Mohácson csökkent
Baranya megyében összesen több mint 112 ezer érdeklődés volt az eladásra kínált használt lakóingatlanok iránt. Az átlagos négyzetméterár idén január elején 354 ezer forintot tett ki, ez 13,1 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit.
A megye legnagyobb lakóingatlan-kínálattal rendelkező települései közül a megyeszékhelyen, Pécsen 17,1 százalékkal 424 ezer forintra nőtt az átlagos négyzetméterár - mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.
• Komlón 44,7 százalékkal 214 ezer forintra,
• Harkányban 35,7 százalékkal 285 ezer forintra,
• Kozármislenyen 18,3 százalékkal 498 ezer forintra,
• Mohácson viszont 3,9 százalékkal 198 ezer forintra csökkent a használt lakóingatlanok átlagos négyzetméterára.
Az összeállítás bemutatja azt is, hogy az idén januárban még eladásra váró, vagyis az aktuális kínálatban melyek a megye legolcsóbb és legdrágább lakóingatlanai.
• 595 millió forintos árral egy mohácsi 300 négyzetméteres, újszerű, dunaparti luxusingatlan áll a rangsor élén.
• A második helyet egy pécsi 450 négyzetméteres rezidencia szerezte meg 445 millió forinttal.
• A harmadik pedig szintén egy pécsi kilenc szobás újszerű családi ház 390 millió forinttal.
A legolcsóbb ingatlanok közé tartozik:
• 450 ezer forintos árral Teklafalu vitézipusztai részén található, 50 négyzetméteres ház.
• Emellett egy ivándárdai 50 négyzetméteres, felújítandó, rossz állapotban lévő ház 900 millió forintért.
Mire lehet számítani 2022-ben?
Balogh László az országos piacon az idei évben várható trendekről azt mondta, az új lakások iránti érdeklődés továbbra is erős maradhat. Sőt, a jelenlegi kilátások alapján - akár 25-30 ezer új lakás átadása várható országszerte, így nem túlzás azt mondani, hogy az új lakások éve lesz 2022. Ennyi új lakás átadása ugyanis már a 2020-ban 28 ezer lakással elért tízéves rekordszintet jelentené.
A szakember szerint fontos tényező, hogy az infláció felgyorsulása miatti jegybanki kamatemelések drágulást hoztak a lakáshitelek piacán, a fokozatosan növekvő kamatok miatt sok vevőjelölt minél előbb szeretné lebonyolítani a vásárlást, ez extra lendületet adhat az év elején a piacnak, igaz, az előrehozott vásárlások miatt az év második felében lassabb lehet a növekedés.
"Lényeges ugyanakkor, hogy a kamatemelések nem érintik az államilag támogatott - lakáscélú - hiteleket, így ezek a konstrukciók az eddiginél komolyabb szerepet kaphatnak a piacon" - tette hozzá Balogh László. A mostani szabályozás szerint a 2022 végéig építési engedéllyel rendelkező vagy egyszerű bejelentéssel épülő új ingatlanokat 2026 végéig lehet a kedvezményes, 5 százalékos lakásépítési áfával megvenni. Mivel a lakóingatlan-építésre alkalmas telkek kínálata egyre szűkebb, ezért a nagyvárosokban telekárrobbanás várható. Ez valószínűsíthető forgatókönyv például Pécs vonzáskörzetében, így Pécsudvardon, Kozármislenyben és Pellérden.
Összességében a használt lakásoknál árnövekedés lesz, de a korábbinál enyhébb ütemben. Várhatóan 5-10 százalékos drágulásra lehet számítani. Balogh László szerint ennek oka, hogy az elmúlt 7 évben - rövidebb megingásoktól eltekintve - fokozatosan drágultak a lakások, így az áremelkedés is szükségszerűen egyre lassabb lesz országos szinten
Forrás: ingatlan.com
hírek innen, onnan
Többfrontos küzdelem a szellemi hanyatlás kockázatának csökkentésére
A szellemi frissesség megőrzését sokan egyetlen megoldástól várják: egy vitamintól, egy új alkalmazástól, egy edzésformától vagy...
Letartóztatták a férfit, aki a gyanú szerint Magyarországra csalt egy 15 éves dán lányt – a Trustban a bizalom a csapda
Ideiglenes átadási letartóztatásba került a 15 éves dán lány ügyének magyar gyanúsítottja. A Trust az online bizalom manipulációs...
Másnaposság elleni készítmények: mi működik és mi az átverés?
Egy kapszula lefekvés előtt, egy tapasz a karra vagy egy vitaminshot ébredés után – valóban létezik egyszerű megoldás a másnaposságra?
Mi kerüljön a letermett paradicsom helyére? Nem mindegy, mi kerül a komposztba
Paradicsom után nem mindegy, mit dobsz a komposztba és hogy készíted elő az ágyást! Mutatjuk, mire figyelj, hogy a következő szezonod is...
Augusztus végén 10 új epizóddal tér vissza az egyik legérdekesebb sorozat
Augusztus 28-án indul a Sötét anyag második évada az Apple TV kínálatában, Joel Edgerton főszereplésével.
Új nyugdíjcsomag a Tisza Párttól akár 795 milliárd forintba is kerülhet
Jelentős nyugdíjemelést, évente akár 200 ezer forintos támogatást és több tízezer új idősotthoni férőhelyet ígér a Tisza Párt. A...
26 évesen meghalt a népszerű influenszer: aggasztó TikTok-videója után találtak rá
Tragikus halála megrázta a közösségi médiát.
Újabb igazolás az ATV-nél: a köztévé népszerű műsorvezetője csatlakozik a csatornához
Új műsorvezetővel erősít az ATV: szeptembertől Varga Edit vezeti az esti Híradót.
Gyorsabban ment ötvennél, 210 ezer forintja bánja - itt mértek be közel 1600 autóst
Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1584-en lépték át Bács-Kiskun megyében. A szabálytalankodóknak legalább...
Napfogyatkozásban mutatja meg mesterműveit a Prado
A fény változásával a festmények is átalakulnak: különleges vizuális kísérlettel készül a Prado a teljes napfogyatkozásra.
Az aszály áll a 35. debreceni Farmer-Expo középpontjában
Az aszály lesz az egyik fő témája a 35. Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításnak, amelyet augusztus...
Mi kerüljön a letermett uborka helyére és mi kerüljön a komposztba?
Tippek, hogy az uborka után mi kerüljön a kertedbe, hogyan használhatod fel az egészséges növényi maradványokat és mire figyelj, ha...
Sport
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?
Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.
Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük
A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.
A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát
Tommy Marqués került az angolok látókörébe.
Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben
Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.
A világ egyik leggazdagabb és legbefo-lyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa
A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.
José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt
Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett
Világbajnokot igazolna az FC Barcelona Ronald Araújo távozása után
Laporta célpontja Laporte.
Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje
Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.
Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.
Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.
A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért
Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.
Túl sok gólt szerez Erling Haaland, ezért nem lehet a Manchester City csapatkapitánya
Megindokolta döntését a csapat edzője.
Bulvár
A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be
Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először
Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket
Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.
A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint
Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.
Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé
Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.
„Ne akarj apukád lenni” - Kóbor Léna bikiniben jelentette be, rögtön brutálisan nekiestek az emberek
Keményen beszóltak Kóbor Lénának.
Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt
A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.
Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek
Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis
A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön
Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást
Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.
„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát
Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.
Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen
A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


