Ezt olvasta már?


Pécsett fejlesztik ki a Covid elleni orrspray-t

Az aerosol csirkékből származó IgY típusú antitesteket juttat a felső-légúti nyálkahártyákra, amelyek már a bejutási ponton semlegesíthetik a vírust. A technológia más, hasonlóan terjedő vírusokra is alkalmazható lesz a későbbiekben.

 

A védőoltás hatékonyan oltalmaz a koronavírus okozta komolyabb megbetegedéstől, de főleg most, a negyedik hullám felszállóágában a vakcináltság önmagában kevés. Nemcsak önmagunk, hanem a még mindig mintegy négymillió oltatlan, illetve oltottan is sérülékenyebb idős, krónikus betegséggel küzdő ember szempontjából is.

 

Koronavírus ellen

 

Elsődleges fontosságú a megelőzés, az unásig ismételt eszközök, mint maszkhasználat, távolságtartás, kézmosás, -fertőtlenítés stb. E téren várható újdonság Magyarországról a PTE Szentágothai János Kutatóközpont Virológiai Nemzeti Laboratóriuma és a steril (SPF) tojásokra szakosodott Prophyl Kft. összefogásából:

egy koronavírus elleni orrspray, ami meggátolhatja a kórokozó bejutását a szervezetbe, illetve amely később más felső-légúti vírusra is „átprogramozható”.

Nyilván sokan találkoztak már hasonlóval hirdetések formájában, netán vásároltak is, de Dr. Jakab Ferenc virológus professzor, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) egyetemi tanára a 24.hu-nak elmondta: ha vannak is többé-kevésbé hasznos termékek, a tudomány által leírt, kísérletekkel igazolt, direkt koronavírus elleni orrspray egyelőre nem létezik.

A technológia nem újkeletű, hiszen számos vírus esetben próbálkoztak már hasonló eljárás kidolgozásával. Az azonban biztosan a csillagok szerencsés állása, hogy a Baranya megyei régióban, egymástól néhány tíz kilométerre található az a két laboratórium, ahol ezt a – remélhetőleg hatékony – terméket ki tudják fejleszteni. Egyelőre nem tudni, a magyar fejlesztés végül világelsőként kerül-e piacra, de az igen, hogy amennyiben elér az előállítás/termék fázisába, egy 100 százalékban hazai fejlesztésű koronavírus ellenes szer lehet belőle.

Elsődleges védelmi vonalat alkot

 

Szervezetünk immunarzenáljának jelentős részét alkotják az immunglobulinok, köztük az úgynevezett immunglobulin G, rövidítve IgG. A kifejezés az ellenanyagszintet vagy antitestek jelenlétét vizsgáló COVID-tesztek révén lehet ismerősismerős – az IgG-t vérmintából mutatják ki, mennyisége pedig azt jelzi, jelen van-e a szervezetben a koronavírus semlegesítésére alkalmas immunglobulin.

Ez a molekula kötődik a vírus tüskefehérjéjéhez, amivel megakadályozza, hogy az a sejtekhez kötődjön, magyarán képes legyen fertőzni. Az IgG megfelelője madarakban az immunglobulin Y (IgY). Ha egy csirkét beoltunk egy specifikus SARS-CoV-2 fehérjével, szervezete megkezdi az IgY gyártását, az anyag pedig nagy mennyiségben megjelenik a tojásaiban is. Innentől kezdve már „csak” ki kell vonni a tojásból, aerosol létrehozására alkalmas közegbe helyezni, és használatra kész.

 

Mivel azonban számunkra a szárnyas IgY »testidegen« anyag, így azt kizárólag lokálisan, nyálkahártya felszínén lehet alkalmazni – magyarázza a szakember.

 

Gyógyszerként vagy injekcióként az emberi szervezetbe jutva idegen anyagként viselkedik, toxikus lehet. Így viszont az IgY így beborítja a felső-légutak nyálkahártyáit és blokkolja a kórokozót éppen annak bejutási útvonalán, magyarul megköti a vírus tüskefehérjéit, még mielőtt azok a sejtfelszíni ACE2 receptorokhoz kötődnének. Hozzáteszi: amint a technológia bevetésre kész, a későbbiekben könnyen módosítható, átalakítható más felső-légúti vírusok ellen.

 

Kísérleti fázisban

 

Jakab Ferenc hangsúlyozza, hogy az egészben a technológia a nagyszerű. Humán gyógyászati felhasználásra érthető módon nem alkalmas bármilyen alapanyag, hanem „hipertiszta”, úgynevezett Specific Pathogen Free, azaz Specifikus Kórokozóktól Mentes tojásra van szükség (ennek rövidítése az SPF), amelynek globálisan magasan jegyzett gyártója a Prophyl Kft. Ehhez jön az Pécsi Tudományegyetem világszínvonalú, 4-es besorolású víruslaboratóriuma a maga szakembereivel, így áll össze a tudásbeli és technológiai háttér.

 

Hogy mindebből mikor válik mindenki számára elérhető termék, az már nem a kutatókon múlik. A tudomány ezen szelete csak az állatmodellezések lezárásáig kíséri a folyamatot, utána a klinikai fázisokon a sor, amelyek már túlmutatnak a kutatási laboratóriumokon.

24.hu







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Ezért kínszenvedés felkelni téli reggeleken: hormonális okai vannak

Íme, néhány tanács, ami segít, hogy reggel könnyebben ébredj.

Súlyos titkot cipelt magával Jákli Mónika

Senki nem gondolt volna, hogy...

Esőbe fullad a hétvége: napokig tartó köd és ború jön

Az előrejelzés szerint péntektől hétfőig felhős, csapadékos időjárás várható az ország nagy részén. A tartós pára és köd miatt...

Érkeznek a választási értesítők

A 7,6 millió választópolgárnak legkésőbb február 20-áig kézbesítik az értesítőt a lakcímükre.

Magyar innováció segíti az aszály elleni küzdelmet a mezőgazdaságban

Az öntözés hatékonyságát jelentősen növelő innovatív eszközt mutat be a nagyközönségnek az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari...

Milyen Európa-politikája lehet az új holland kormánynak?

A három, kormányzásra készülő holland párt múlt héten ismertette koalíciós megállapodását.

Tombol az influenza: közel 80 ezren fordultak orvoshoz csak a múlthéten

A múlt héten 77 700-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján -...

Folytatódik a tavaszi melegedés, 14 fok is lehet

A legtöbb napsütésre a déli megyékben van esély.

Erre senki sem számított: Már februárban itt a tavasz?

Hihetetlen: akár 10 fokot is mérhetünk.

Lázár János: Miért fontos a sajtónak a bűnözők joga ennyire? | 24.hu

Lázár János ilyen esetekben fütyül rá. A váci Lázárinfón jártunk.

Bedőlt Vogel Evelin új üzleti vállalkozása?

Kényszertörlési eljárás indult Magyar Péter ex-barátnője, Vogel Evelin tavaly alapított cége ellen. De még fellebbezhet.

0

Sport

Őrület, mit művelt magyar ellenfele gyalázása után az ukrán teniszező

Nagy kérdés volt, hogy Olekszandra Olijnyikova meccse végén mi lesz a kézfogással.

Szívszorító segélykiáltást küldött a közel százmillió forinttal átvert olimpiai bajnokunk

Kopasz Bálint a közösségi médiában tett közzé megrendítő üzenetet.

Beleremegett a stadion, így üvöltötte 32 ezer AEK-szurkoló Varga Barnabás nevét

Az biztos, hogy hidegrázós pillanatokat élt át válogatott támadónk.

Bölöni László szavai botrányt okoztak Romániában – „Isten bocsássa meg…”

A román futball magyar származású legendája össztűz alá került, élesen bírálják a kijelentését.

Rögtön egy bakival indult a téli olimpia

Nagyjából tíz perc után jött az első baki az olimpián.

Ilyesmiért még sohasem adtak tizenegyest a futballtörténelemben

Volt itt más is, mindkét kapuba vágott gólt a nigériai védő.

Szoboszlai Dominik összekapott a Liverpool edzőjével

Komoly szakmai és pszichológiai kihívás elé állította a stábot a magyar játékos integrálása.

Megvan minden idők legpikánsabb döntője: mester a tanítványa ellen

A Manchester City besétált a Ligakupa döntőjébe, ahol az Arsenal vár rá.

Magyar válogatott futballistát igazol a Fradi, amely ezzel BL-csapatot előzött be

Tovább bővül Robbie Keane variációs lehetősége a magyar játékos érkezésével az NB I-ben.

Kifakadt, a kamerák előtt ventillált a magyar szövetségi kapitány

Cseh Sándor csapata sorozatban a harmadik döntőjébe jutott be és vesztette el.

Kiderült, miért engedte el a Fradihoz magyar válogatott játékosát a nagy rivális

A magyar bajnok legújabb igazolása elköszönt volt klubjától.

0
0

Bulvár

Megjósolta a mesterséges intelligencia a 2026-os választások kimenetelét, tényleg ez vár ránk?

A 2026-os választások közeledtével a politikai elemzők mellett már a mesterséges intelligencia alapú statisztikai modellek is gőzerővel dolgoznak a várható erőviszonyok feltérképezésén.

Örökre felejtsd el ezt az ételt, a rákos betegek 60 százaléka meghal miatta

Friss kutatási eredmények sarkallnak bennünket az ultrafeldolgozott élelmiszerek fogyasztásának csökkentésére. A szakemberek ezúttal rákos betegeket vizsgáltak és arra jutottak, azoknak, akik több ilyen ételt fogyas

A magyar rendőrökön röhög a világ, pusztító fotó terjeng a neten

A külföldi kommentelők nem kímélték a magyar megoldást.

Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin

Kulcsfontosságúnak nevezte Donald Trump szerepét a béketárgyalásokon az ukrán elnök. Volodimir Zelenszkij szerint ugyanis Vlagyimir Putyin nem fél az európaiaktól, de Trumptól igen. Az ukrán vezető arról is beszélt

Egressy Mátyás eltűnése: Elkeserítő hír érkezett

Csütörtök délután adtak tájékoztatást.

Váratlanul rátámadtak Orbán Viktorra a klubesten, a biztonságiak sem tudtak közbelépni

Váratlan esemény rázta fel a Mandiner klubesten zajló beszédet.

Megállították Zoli lesötétített BMW-jét a zsaruk: akit benne találtak, megdöbbentő

A 32 éves férfi nem egyedül ült a kocsiban. Hogy kit és hogyan találtak meg vele, az számos kérdést felvet.

Ha ilyen csomagot kapsz, ne vedd át: a GLS futár videóját 1 millióan látták már

A GLS futár elmondja, miből lehet észrevenni, hogy gyanús, átverős csomaggal van dolgod.

Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az

Rengetegszer felbukkan Angela Merkel neve Donald Trump volt tanácsadója, Steve Bannon és Jeffrey Epstein levélváltásában. Egy arab üzletember pedig egy, állítólag a német kancellárt ábrázoló meztelen fotót is kül

Holtan találták a részegen eltűnt 18 éves diáklányt, barátja magára hagyta

Hiába keresték nagy erőkkel a 18 éves Yadira Hernandez Castrót Észak‑Karolinában, Concord városában, csak két nappal eltűnése után találtak rá a holttestére. A lány január 31‑én, szombaton este indult el ott

Rendkívüli és azonnali bejelentéseket tesz a magyar kormány – jönnek a részletek

Kiemelten fontos eseményt tart a sajtó előtt Magyarország kormánya.

0