Ezt olvasta már?


Pécsett zárult a Bor roadshow

Pécsen zárult szerdán a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) és a bortermelőket tömörítő Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) által július elején indított Bor roadshow programsorozat.

A két szervezet szakemberei hat magyar borrégióban folytattak párbeszédet a szőlő- és borágazat képviselőivel, illetve az ügynökség turisztikai márkára és magyar borra vonatkozó marketingkoncepcióját ismertették meg a piaci szereplőkkel.

Gajda Tibor, az ügynökség stratégiai- és fejlesztési vezérigazgató-helyettese a záró eseményen a borágazatnak és a gasztronómiának az országmárkában betöltött jelentőségét hangsúlyozta. Az olasz és osztrák gyakorlatot példaként említve azt szorgalmazta, hogy az átlag magyar turisztikai szolgáltató viszonylag magas minőségben, elfogadható áron nyújtson szolgáltatást. Fontosnak nevezte a magas minőség megjelenését az éttermi, szállodai és a gasztropiacok minden szintjén.
Gajda Tibor szerint a turisztikai ágazatok szereplői egymás termékeinek ajánlásával térségük turisztikai vonzerejét is növelni tudják, így - megfogalmazása szerint - "egyre nagyobb tortából jut mindenki egyre nagyobb szelethez".     A roadshow eddigi tapasztalatait az MTI-nek értékelve azt mondta: a célokban a felek egyetértenek, az ágazatra számos feladat és felelősség hárul. A rendelkezésre álló fejlesztési forrásokra utalva azt hangsúlyozta, a célok megvalósítása az összefogás sikerességén múlik.
Heimann Zoltán szekszárdi bortermelő, a HNT elnökségi tagja a záróeseményen mondott köszöntőjében a többi között arról beszélt, hogy az egyes borvidékeknek forrásokat kell elkülöníteniük arra, hogy érdemben tudjanak beleszólni a régiós és országos bormarketingbe.     A roadshow első állomása Tokajban volt, Pécsen kívül Egerben, Kecskeméten, Tatán és Siófokon találkoztak az ágazat szereplői a hónap során.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Ismét meglepi a világot Venezuela

Miután Venezuela megkezdet a politikai foglyok szabadon engedését, demokratikus amnesztiatörvényt akar elfogadni. A törvény „egy...

Orbán Viktor: átállítjuk a magyar gazdaságot egy családalapú működésre

Nem tudja Orbán Viktor sem, hogy eljön-e Magyarországra az amerikai elnök, erről is beszélt ma reggel a Kossuth Rádióban.

Lángokban áll egy kamion, lezárták teljes szélességében a 8-as főutat

Aki teheti, messzire kerülje el a 8-as főutat Városlőd térségében, ahol kigyulladt egy kamion, emiatt teljes szélességében lezárták az...

Bezuhant az érdeklődés az ingyenhitel iránt

Decemberre újabb mélypontra süllyedt a kamatmentes munkáshitel új szerződéseinek összege, miközben láthatóan csökken az érdeklődés a...

Orbán Viktor: Donald Trump fogja eldönteni, hogy jön-e Budapestre

A miniszterelnök a Kossuth rádió vendége.

Olcsóbb a gyógyszer Donald Trump új honlapján keresztül

Donald Trump amerikai elnök csütörtök este nevét viselő weboldalt indított, amelynek célja, hogy az amerikaiak kedvezményes áron jussanak...

Ha ilyen hirdetést látsz a Facebookon, nehogy kattints, minden pénzedet ellopják

Tömegével jelennek meg a Facebookon a csaló hirdetések, erről ismerheted fel.

Új helyszínt talált a Kolorádó fesztivál

Korábban úgy tűnt, vége, aztán új helyszínt kerestek.

Ez a nadrágfazon lesz 2026 sztárja, csak imádni lehet

A bő szárú fazonok idén mindenhol is ott lesznek. 

Nem kért Stohl András csókjából a Nagy Ő szereplője: ezért utasította el kategorikusan

Bár Kiara Lord kapva kapott a lehetőségen, hogy megcsókolhatta a Nagy Ő-t, volt, aki nem kért ebből.

Orbán Viktor: Mi vagyunk az egyetlen szövetségese az Egyesült Államoknak a béke ügyében, és erre büszkék is lehetünk

A kormányfő közölte, a filozófiájuk, hogy barátokat kell gyűjteni, és sikerrel jártak.

Orbán Viktor: jövőre is maradhat az 5% körüli hiány

Péntek reggel szokás szerint a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország! című műsorának ad interjút a miniszterelnök. A szóba jöhető...

0

Sport

Őrület, mit művelt magyar ellenfele gyalázása után az ukrán teniszező

Nagy kérdés volt, hogy Olekszandra Olijnyikova meccse végén mi lesz a kézfogással.

Szívszorító segélykiáltást küldött a közel százmillió forinttal átvert olimpiai bajnokunk

Kopasz Bálint a közösségi médiában tett közzé megrendítő üzenetet.

Beleremegett a stadion, így üvöltötte 32 ezer AEK-szurkoló Varga Barnabás nevét

Az biztos, hogy hidegrázós pillanatokat élt át válogatott támadónk.

Szoboszlai Dominik összekapott a Liverpool edzőjével

Komoly szakmai és pszichológiai kihívás elé állította a stábot a magyar játékos integrálása.

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Megvan minden idők legpikánsabb döntője: mester a tanítványa ellen

A Manchester City besétált a Ligakupa döntőjébe, ahol az Arsenal vár rá.

Magyar válogatott futballistát igazol a Fradi, amely ezzel BL-csapatot előzött be

Tovább bővül Robbie Keane variációs lehetősége a magyar játékos érkezésével az NB I-ben.

Kifakadt, a kamerák előtt ventillált a magyar szövetségi kapitány

Cseh Sándor csapata sorozatban a harmadik döntőjébe jutott be és vesztette el.

0
0

Bulvár

Megjósolta a mesterséges intelligencia a 2026-os választások kimenetelét, tényleg ez vár ránk?

A 2026-os választások közeledtével a politikai elemzők mellett már a mesterséges intelligencia alapú statisztikai modellek is gőzerővel dolgoznak a várható erőviszonyok feltérképezésén.

Örökre felejtsd el ezt az ételt, a rákos betegek 60 százaléka meghal miatta

Friss kutatási eredmények sarkallnak bennünket az ultrafeldolgozott élelmiszerek fogyasztásának csökkentésére. A szakemberek ezúttal rákos betegeket vizsgáltak és arra jutottak, azoknak, akik több ilyen ételt fogyas

Egressy Mátyás eltűnése: Elkeserítő hír érkezett

Csütörtök délután adtak tájékoztatást.

Megállították Zoli lesötétített BMW-jét a zsaruk: akit benne találtak, megdöbbentő

A 32 éves férfi nem egyedül ült a kocsiban. Hogy kit és hogyan találtak meg vele, az számos kérdést felvet.

Váratlanul rátámadtak Orbán Viktorra a klubesten, a biztonságiak sem tudtak közbelépni

Váratlan esemény rázta fel a Mandiner klubesten zajló beszédet.

Ha ilyen csomagot kapsz, ne vedd át: a GLS futár videóját 1 millióan látták már

A GLS futár elmondja, miből lehet észrevenni, hogy gyanús, átverős csomaggal van dolgod.

Rendkívüli és azonnali bejelentéseket tesz a magyar kormány – jönnek a részletek

Kiemelten fontos eseményt tart a sajtó előtt Magyarország kormánya.

„Ez tragikus nap az egész ország számára” - drasztikus leépítések kezdődtek az egyik legnagyobb presztízsű lapnál

A Jeff Bezos tulajdonában lévő legendás The Washington Posttól több száz újságírót rúgtak ki. 

Halálos rendőrségi helikopter-baleset történt – a legrosszabb következett be

Súlyos tragédia történt Arizonában szerda éjjel, amikor egy rendőrségi helikopter lezuhant egy aktív lövöldözéshez történő riasztás közben. A

Váratlanul megzavarták Orbán Viktor élő interjúját, egy férfi ugrott fel a színpadra a miniszterelnök mellé

Orbán Viktorral éppen interjút készítettek a Várkert Bazárban, amikor egy férfi hirtelen felpattant a színpadra.

Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot

Ukrajna fővárosában találkozott a lengyel kormányfő az ukrán államfővel. Az egyelőre nem derült ki, mit forralhat a két vezető.

0